2013. április 22., hétfő

Vivicittá!

Hosszú és boldog beszámoló következik :)

Felkészülés

Amikor januárban kitűztem magam elé, hogy le kéne futni a tíz kilométert a Vivicittán, rögtön meg is ijedtem, hogy de hogyan, ott szintidő van, hogy jutok el addig... Aztán kaptam Györgyitől az edzéstervet, meg jobban utánaolvastam, hogy nincs is 53 perces szintidő, nem emlékszem már, hol olvastam, de azért az elég kemény idő tíz kilométerre, lecsökkentené az indulók számát. Ez a para megszűnt, volt helyette az, hogy felvesz a záróbusz - ami biztos, hogy kilométerenként 7:30 alatt kell teljesíteni a távot, erre edzettem. Kiderült, hogy a 7:30 egész könnyen megy, megpróbáltam, hogy tudok-e hétperces kilométereket menni, ez volt a cél. Aztán az edzéstervem harmadik, leghosszabb futását egyre nyújtottam, míg végül február végén sikerült lefutnom egyben tíz kilométert. Az első volt a leggyorsabb, azóta még kétszer nyílt rá alkalmam, mindig rosszabb idővel, érdekes, de nem ez számított, hanem hogy teljesítettem, és 7:30-on belül. Rövidebb távokon amúgy már 6:45 körül jártam ekkor.
Ahogy közeledett a verseny, egyre inkább a kis gyakorlati parák jöttek elő. Szervezés - jöjjenek-e a gyerekek, mindegyik, vagy ha nem, akkor melyik? Ki vigyáz rájuk? Hamar kiderült, hogy Péter sajnos nem tud jönni, először rettenetesen csalódott voltam és azt hittem, vissza kell vonnom a nevezést. Aztán sikerült megszervezni, hogy a húgom eljöjjön velünk, ennek nagyon örültem! Az első siker :) Aztán apróságok: hogy kell megközelíteni, parkolni, mit vigyek, egyáltalán hogy zajlik egy ilyen verseny? Milyen idő lesz? Mit honnan fogok megtudni? Mindig van bennem egy félelem az új dolgoktól vagy új helyektől, most is úgy éreztem, hogy a világ összes információja se elég :)
Közben két héttel a Vivicitta előtt lefutottam a MérőMaratont, jó ötlet volt, jó bemelegítés a versenyszituációba, hogy ne a Vivicittán találkozzam először versennyel, időmérő chippel és hasonlókkal.
Az utolsó hetet a következőképpen terveztem:
Verseny előtt egy héttel, vasárnap 10 km
Hétfő: pihenőnap
Kedd: kellemes tempójú 5.5 km
Szerda: Gyors 4.7 km - sikerült is, életem legjobb idejét mentem, 6:24-es kilométerekkel.
Csütörtök: keresztedzés, Béres Alexandra: A legjobb formád dvd-je
Péntek: laza, pihenős, átmozgatós 4 km
Szombat: pihenőnap
Vasárnap: verseny!

A péntek végül kimaradt, egyszerűen úgy alakult a nap, az este, hogy nem fért bele a futás. Labdáztam a kertben a gyerekekkel, talán valamennyit számít az is, és nem is árt két pihenőnap egy verseny előtt. Szombaton délben érkezett Ági, igyekeztem pihenni, de házimunka, gyerekek, kert nyilván aznapra is jutott.

A verseny napja

Sikerült reggel kilenckor elindulnunk Ágival és a három gyerekkel, szerintem ezzel önmagában rekordot döntöttünk :) Útközben terveztünk útvonalat térképpel és kútfőből, a margitszigeti parkolót már meg se próbáltam, esélytelennek gondoltam, az Árpád-híd felé le volt zárva a rakpart, mert már futottak a félmaratonisták, tehát a Margit-hídon mentünk át, és a Westend mélygarázsban álltunk meg, legalább nagy plázát is látnak a kis falusi gyerekeim a nagyvárosban (Marci már volt ilyen helyen, de Regő teljesen el volt varázsolva) és villamosozhatnak is. A Margit-hídi villamosmegállótól a versenyközpont majd' két kilométer, hősiesen begyalogoltak, csak persze nem tudtuk, melyik oldali járdán praktikus menni, és nyilván azon mentünk, amelyiknek a vége le volt zárva a célnál. Különváltunk, Ági visszafordult a gyerekekkel, én meg átlógtam a cél mellett, és megkerestem a versenyközpontot. Amúgy itt már borsózott a hátam: az első félmaratonisták már érkeztek a célba, mint a filmeken, kordonok közé, az utolsó métereken hatalmas drukkolástól kísérve, tapsoló, ritmust verő, fotózó közönséggel... Mondtam is Áginak, ha nekem is itt kell befutnom, akkor sírni fogok...
Na, majd később elmesélem, hogy sírtam-e, most az jön, hogy megkerestem a versenyközpontot, átvettem a rajtszámot (4461), a rajtcsomagot, feltettem a chipet, hívtam a családot. Már a Víztoronynál pereceztek, megkerestem őket. Áginak volt szurkolói kuponja, azt megkaptam, hogy majd adjam le menet közben, megnéztem még egy-két standot a Suhanjosoknál vettem karkötőt és gszszalagot, megkerestem a mobilvécéket, valahol hallottam, hogy Béres Alexandra most kezd bemelegíteni, de azt már képtelen voltam megtalálni, féltem, hogy lemaradok a rajtról (ami teljesen irracionális volt, lévén, hogy a bemelegítést tíz perccel a rajt előtt befejezték... :) ). Szóval átadtam mindent Áginak, és könnyedén indultam a rajthoz, amikor rájöttem, hogy azért az nem ártana, ha legalább egy telefon lenne nálam, hogy utána is megtaláljam őket... Futás vissza, örültem, hogy akkor még nem tűntek el a tömegben. De hova tegyem a telefont, sehol egy zseb? Gyorsan magamhoz vettem még egy kis pénzt is, és a Spuri futóbolt sátrában beszereztem egy telefontartó karpántot, ez aztán nagyon bevált, egyáltalán nem is éreztem futás közben. És most akkor tényleg irány a rajt, kocogva bemelegítésnek, még volt pár perc, amiben tornáztam, ugráltam. A fekete zónából indultam, az utolsóból, valószínűleg 1 óra 10 percet vagy több időt írtam be tervezett időnek a nevezéskor, már nem is emlékszem. De mivel itthon 1:09 és 1:14 között futottam, ez teljesen reális volt.

A futás

Hihetetlen érzés volt már az maga, hogy ott álltam a rajtban... Rengetegen voltak, utólag több szám is elhangzott, most éppen azt olvasom, hogy 2950-en indultunk. Elöl, a rajtvonalnál egy hatalmas ciklámenszínű labdát adogattak hátra, ez ki volt kötve, nem ért el hozzánk, de jött egy másik, egy nagy földgömb, kézről-kézre adogatva, a cikláment meg elértük, amikor áthaladtunk a rajtkapun. Aztán a visszaszámlálás... aztán mi hátul még egy helyben toporogtunk, ugráltunk, tapsoltunk, ahogy indult az eleje, lassan ért hátra hozzánk a hullám, amiben mi is indulhattunk tényleg. Két fotót már sikerült szereznem a hivatalosak közül a rajtból (kék póló, fehér sapka):

  
Körülbelül négy percnél járt az óra, amikor áthaladtunk a rajton, a végén ezt majd levonják, így izgalmas, mert a tényleges időmet csak itthon tudtam meg. Bekapcsoltam én is az órámat, hogy nagyjából tudjam követni, hol tartok, meg lássam a pulzust, de nyilván nem pont akkor kapcsoltam se be, se ki, mint a chip. 
Szóval, elindultunk. Már az első kanyarban volt min sírnom: a Suhanjos futókon, kerekesszékeseken, rengeteg emberen különféle jó célokat támogató pólókban: pcos ellen futók, autistákért futók, DK-sok, látássérült futók kísérővel, közös kötelet fogva... Ezért volt egy élmény.
Az első kilométer elég kellemesen, lassan ment le, igazából itt oszlott szét a tömeg és lett egyáltalán hely futni. De ez nem volt baj, jólesett, hogy nem kellett rögtön nagyon belekezdeni, nem is lehetett. Először mentünk egy kis kanyart a Margitszigeten, visszafutottunk a rajthoz, kb. 2.8 km-nél hagytuk el, itt újra biztatott a szpíker és számolta, hogy nettó időben kb. hol tartunk, és ha sikerül ebben a tempóban végigmenni, akkor milyen idő jön ki a végére. Valahol a normál itthoni tempómban voltam, 6.5-7 perces kilométerek között mentem át ezen a ponton. Jött egy frissítőpont, nagyon meleg volt, jólesett a víz nagyon.
Irány az Árpád híd, még hallatszott a bemondó, ahogy figyelmeztet, hogy okosan, óvatosan, tartsuk a tempót, elég nagy az emelkedő. Kicsit büszkén gondoltam magamban, hogy az otthoni utcák egyikéhez-másikához képest meg se kottyan :) Sokan már itt belesétáltak, én elhatároztam, hogy az a cél, hogy futva végigmenjek, ne sétáljak. 
Az Árpád hídon a lezárt sávok mellett ment a forgalom, fújt egy kis szél, az még kellemes volt. Lefutottunk a Népfürdő utcára, közeledett az ötödik kilométer, ott is még minden rendben volt, aztán öt és hat között valahol elkezdett szúrni az oldalam. Gondolkodtam, miért, talán túl gyors volt eddig a tempó, vagy rosszkor ettem-ittam, vagy mi történt, de mindegy, akármi is, ezt ki kell lélegezni. Lassítottam a tempón, figyeltem a pulzust, a légzést. Nehéz volt, nem tudtam mélyet lélegezni, mert szúrt, fogtam is az oldalamat, nagyon vártam, hogy mikor jön a következő frissítőpont, hátha a víz segít. Itt volt a holtpontom, többen megelőztek, akiket előtte én hagytam el, ezt megjegyeztem, hogy ejnye, de annyira nem ez számított :) Leértünk a rakpartra, néztem a sziget pesti oldalát, hátha kijöttek oda, Marci narancssárga pólója vagy talán a babakocsi meglátszott volna. Beszéltünk előtte erről, hogy hátha onnan is lehet látni a futókat, gondoltam, talán megnézik, de épp akkor ebédeltek meg fagyiztak. (Kicsit magányos voltam a rajtban is, amikor mindenkinek kiabáltak csapattársak, rokonok, barátok, sokan integettek kifelé a rajtból, nekem meg nem volt kinek - de hát fél egy volt, ebédelniük kellett, akinek ott álltak a szurkolói a rajtnál, az biztos nem három gyerekkel volt itt :) )
Szóval néztem a pesti oldalt és fogtam a szúró oldalamat, amikor feltűnt a hatodik kilométer és vele a frissítőpont. Két lépést sétáltam, csak annyit, hogy ne futva igyak, itt volt szőlőcukor és banán is, előbbiből vettem, pedig nem vagyok nagy rajongója, de most nagyon jól jött. Innentől a számban tartottam, és apránként, mint egy infúzió, adagolta belém az energiát.
A rakpartra leérve végig látszik a Margit-híd, mint köztes cél, addig kell elérni, és onnan már a lelkesedés is bevisz a célba. Hat kilométernél már egész közel volt, de persze azt is tudtam, hogy átfutunk a híd alatt, onnan el valameddig, egy fordítóig, amit a verseny előtt térképről nem tudtam pontosan megítélni, hogy milyen messze lehet. Lassan lettem egyre jobban, a hetedik kilométer már a Margit híd után volt egy picivel, és ott már kezdtem magamra találni. A fordító nagyon messzinek tűnt, majdnem az Országházig elfutottunk, csak jöttek, jöttek szembe a melletünk lévő sávban a már visszafordult futók, és én még mindig nem voltam ott... aztán mikor odaértem, akkor láttam, hogy jé, mögöttem is még mennyien vannak, és jé, leelőztem kék címkés (eggyel korábbi zónából induló) futókat is, ez némi elégtétellel töltött el. 
Átfutottunk valahogy a híd lábánál keresztben, megkerültük a Jászai teret, jött a hídra vezető emelkedő, ez megint megnyugtatott, emelkedőben jó vagyok :) Itt valahol hagytuk el a nyolc kilométert, és a hídon már álltak drukkerek, már volt taps, kiabálás, most is libabőrös leszek, ahogy írom, és ez még csak fokozódni fog :) Egyre többet gondoltam arra, hogy gyakorlatilag megcsináltam, mert innen már a lelkededés is bevisz tényleg, meg hogy jaj, nekem is be kell futnom oda a kordonok közé, én ezt nem fogom bírni lelkileg, összeesek, elájulok a szívdobogástól :) Tudatosan igyekeztem is kicsit visszafogni magamat, mert a pulzusom megint az egekben volt a szigeti bejárótól, állandóan borzongtam, libabőröztem, hihetetlen érzés :)
Valaki dobon játszott az út mellett, adta a ritmust. Félmaratonisták drukkoltak egy-két órával a saját befutójuk után. Egy pasi horgolt békás sapkában egész nap az út mellett állt és valami kasztanyettaféle hangszert rázott, már reggel is láttam. Egy pár olyan jó kis ritmust tapsolt, hogy hirtelen ráállt a pulzusom, és amíg hallottam, az ő ritmusukra futottam. Aztán még nem lehetett látni a célt, de már foszlányokban hallatszott a szpíker hangja. Befutottam a kordonok, aztán a korlátok közé, elhagytam a kilenc kilométert, jött a célegyenes. Újabb tartalékok kerültek elő valahonnan, úgy éreztem, szárnyakat kaptam és repülök, és nézegettem kifelé, hol van Ági, hol vannak a gyerekeim? Sírni eszembe se jutott, vigyorogtam, mint a tejbetök, fantasztikus érzés volt, eufória. Ági valami lelátóra mászott fel, onnan integetett Marcival, megláttam, integettem, fotózott, de az pont nem lett jó, sebaj. És ott a cél, 1:11-et mutat az óra, fülig ért a szám, megfogtam a mellettem beérkező vadidegen pasi kezét, juhhú, érjünk be így! 

A verseny után

Remek szervezés, tök jó ilyet látni ilyen nagy versenyen: kordonok vezetnek ki a pályáról, rögtön megkapjuk a kis csomagot, gratulálnak, jár még egy pohár víz, egy alma, egy palack tea, iszom, mint a kacsa, a kordonok végén rögtön chipleadás, na ott megállok pár percre, mert jól belekötöztem a chipet a cipőfűzőmbe... aztán ki a füves térre, a fák alá, közben még érkeznek a futók, hatalmas a hangulat... Mellettem egy kérdőívező, persze, válaszolok mindenre, kérdezzetek csak, most bárkinek bármit :) Aztán felhívom Ágit, nincsenek messze, megtalálom őket, Csongor ölel, bújik, és ilyen képek születnek:
Kedvenc... Itt sírtam :)


Aztán még elkísérnek lezuhanyozni (nagyon jó kis mobilzuhanyzók vannak, nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen kényelmes) elmesélik, hogy kaptak ebédet meg fagyit, sétáltak, és mindenki milyen fáradt. Levezetésképp Regőt a villamosig cipelem, útközben magamra kapom az új Vivicittás pólómat, hadd lássák, hogy én is futottam :) aztán visszafelé újra csodálkozunk a Westendben, Csongor még a villamos előtt elalszik. Enni-innivalóért nyafognak, jól van, veszünk gyümölcslét, péksüteményt, nézzük a szökőkutat, amikor Ági észbekap, hoppá, neki kicsivel több, mint egy óra múlva indul a busza Szabadbattyánból! Regőt felkapom, sietünk, mélygarázs, automata, fizetés, minden a pesti forgalomtól függ, de jól megy szerencsére, az autópályán már nyugodt vagyok, Ágit tíz perccel buszindulás előtt kitesszük a megállóban, hazaérünk, mindenkit felhívok és fürdőzöm a boldogságban.
Marci bekapcsolja a gépet, kérem, hogy akkor már nézzük meg, hátha fenn vannak a hivatalos időeredmények: 1:07:30, szuper!! 6:44-es kilométerek, és egyáltalán, két perccel jobb, mint az eddigi legjobb tíz kilométerem! Boldog vagyok. Kolbászt sütök, diétát török, eszem egy kis fehér kenyeret, meg amit csak megkívánok, és azon gondolkodom, beszélnem kell Györgyivel, hogy mi legyen a további edzéstervem :)

27 megjegyzés:

Emese írta...

Én is libabőrös lettem az olvasásától is, fantasztikus élmény lehetett, nagyon ügyes vagy, gratulálok még egyszer a kitartásodhoz és további ilyen sikereket kívánok!

Ági írta...

Basszus, még így hogy ott voltam is libabőrös vagy és sírok... :)
Büszke vagyok rád! :)

Timici írta...

gratulálok!!!
Én is megkönnyeztem a beszámolódat :)
le a kalappal előtted!

Kati írta...

Fantasztikus, gratulálok!! :)

Kis Csillag írta...

Szívből gratulálok! Nagyon sok ember nevezhetne meg példaképének! Én megteszem!

ViDorKa írta...

megríkattál :) ezt át kel élni :)

CsaládiKuckó-Anita írta...

az én szemem is fátyolos lett attól a képtől, elhiszem h hihettelen érzés lehetett. SZÍVBŐL GRATULÁLOK MEGINT, ÜGYES VOLTÁL!!! :)

julcsi írta...

Szívből gratulálok itt is!!!♥

Minczér Attila írta...

Timi ! Imádom a sztorijaid.... Fantasztikus vagy. Bárhova mész futni, megyek én is. :)

Erika írta...

Timi, jajj, de jól megírtad! Veled voltam én is! :)

Németh Györgyi írta...

Millió puszi Neked! Nagyon ügyes vagy! Örülök, hogy segíthettem. Jó futást és melengesd az élményt még jó sokáig. Jelentkezz és szívesen segítek a továbbiakban is.:))

Macus írta...

Gratulálok!
Nem hiszem, hogy titok: egyszerűen csodállak. :)

KozRi írta...

Általad, így olvasva én is ott lehettem. De ígérem jövőre én is ott leszek. Szuper csaj vagy! Gratulálok!

Csupimami írta...

Kislányom! Ezt el kellene küldeni a Kopa főorvos úrnak!

Zsu írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Zsu írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Zsu írta...

Az előző írásom eltűnt, de így második nekifutásra is hatalmas gratula!!! És köszönjük a beszámolót, ma estére nem maradtam könnyek nélkül:-) mi ma futottuk a második 9 km-t, haladunk,talán jövőre mi is megyünk ;-) még egyszer gratulálok!!!! További jó futást!!!

Dius írta...

Ezt most én konkrétan végigbőgtem.. :) Gratulálok, Timi, nagyon büszke lehetsz magadra a kitartásodért. Isteni érzés lehetett.. Szívből kívánom, hogy a következőn Péter is veled tudjon lenni. :)

Timi írta...

Jajj, fiúk és lányok, igazán köszönöm, erre nem is számítottam :)

Ági, Neked köszönöm a segítséget :)

Györgyi, Neked is, még egyszer!

Attila, május 19. Keszthelyi Kilométerek, félmaraton párban, ott leszel? :)

Dius, elvileg egy hónap múlva ott lesz :)

És mindenkinek a rámgondolást, velemlevést, drukkolást és a szép szavakat: köszönöm! Örülök Nektek :)

Timi írta...

Zsu, nekem átjött háromszor is, kettőt töröltem, remélem, nem baj :)

Zsófi írta...

olyan jó volt olvasni. pontosan ugyanezt éltem át, csak nem volt oldalszúrás, hanem csak botrányul magas pulzus az elejétől:) de a többit mintha én írtam volna:)

Gratulálok!!!

Mandula írta...

Szerettel gratulálok! Fantasztikus voltál és szuper a beszámoló! :-)

Rita nyirati írta...

hát én még meg is könnyeztem..... gratulálok!!!!!!!

Orsi írta...

Gratulálok, nagyon ügyes vagy, büszke vagyok rád! És olyan jó volt olvasni, láttam magam előtt az egészet közben. :)

Gabka írta...

Egyszerűen csúcs, és szuperul megírtad, végigizgultam! Szívből gratulálok és csak így tovább! :-)

Dius írta...

Van nálam valami Neked. :)

Ági írta...

Apánk is ott futott, de őt nem könnyeztem meg :) gratulálok!