2013. április 11., csütörtök

Nem úszom meg

Amikor Csongort még csak vártuk, és számolgattam a korkülönbségeket, azon drukkoltam, hogy csak ússzam meg azt, hogy két dackorszakosom és egy kamaszom legyen egyszerre. Hát, nem úszom meg. Nem gondoltam, hogy Marci tízévesen már kezdi, azt reméltem, hogy Regő négyéves kora körül már kiér a magáéból, Csongor akkortájt jön ugyan, de Marcinak azért még van a kamaszkorig egy-két jó éve. Az a rossz hírem, hogy ez a kamaszkor se úgy jön, hogy mondjuk a tizenharmadik év betöltésével arra ébredünk, hogy kamasz a gyerek, hanem szép fokozatosan kezdődik a kiskamaszkorral. Ami egy jó kis edzés, nekem egyelőre kezdőként ebben a sportágban elég kemények az edzések, remélem, majd belerázódom. De ahogy leírtam a szülinapnál, hogy milyen békés és jó most Marcival, úgy múlt el. Igen, volt a kilencéves kori válság, azon túlvagyunk, volt pár nyugis hónap, és most itt kopogtat a kamaszkor. Új helyzet, meg kell tanulnom ezt is, az biztos.
Közben Regő lassan-lassan lábal kifelé a dackorszakból, és kézenfogva húzza maga után befelé az öccsét. Egyre jobban megérti, ha kérünk valamit, vannak hisztik, de egyre inkább lehet vele kommunikálni. Miközben Csongornak szépen alakul a kis akarata, egyértelműen kimutatja, mit szeretne, vagy mit nem, tud már csapkodni, dühöngeni, világgá kiabálni a bánatát, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy ő szeretné.
Szóval, gatyát felkötni: két dackorszak + kamaszkor indul. Huhh...

Amit még nem úsztam meg, de már nagyjából túl vagyok rajta, az a kötőhártya-gyulladás. A verseny után, szombat este kezdődött a jobb szememen, vasárnap az volt vörös, viszketős, összeragadós, hétfőre átment a balra. De mindegyik szemem csak egy-egy napig volt nagyon oda, amúgy a kísérő torokfájás, köhögés rosszabb volt. Szombat óta ki is maradt a futás, tegnap aztán tornáztam egyet, és végül ma futottam: csodálatos volt, az első igazi tavaszi futás, balzsamos időben, kelő újholddal és csillagokkal, fejem fölött ébredt az Orion, illatok, nárciszok, bimbózó mandulafák a faluban, békabrekegés, ismerősként üdvözöltük egymást a denevérrel, akivel (vagy az öregapjával?) nyáron együtt kezdtünk futni, és mindezt új, tavaszi nadrágban és felsőben... És kellemesen, nem sietve, betegség utáni újra bevezető futásnak szánva. Na majd ilyenekből erőt merítek.

3 megjegyzés:

Lina írta...

Nagyon sok erőt kívánok a korszakok túléléséhez!Ilyenkor milyen jó, hogy az embernek vannak kedves időtöltései,amivel levezetheti a feszültséget- mint futás, kötés és a tökély csúcsa: habos kakaó habos fürdőben :)

Emese írta...

Kitartást! Én nem aggódhatom a kamaszkor miatt és Marcipán dackorszaka is lecsengett rég, ha nem allergiás, mégis egy hasonló bejegyzésre készülök, mert Buci viszont hármat is kitesz...áááá :D Nem irigyellek :D

Barbus írta...

Nekem sokszor elég ez az egy gyerek is a maga hisztijeivel...ebből három? Nem semmi! Kitartást és erőt hozzá!

De ugyanakkor csodaszép lehet a három gyerek, ha éppen béke és nyugalom van (vagy, ha alszanak). :):):)