2011. augusztus 21., vasárnap

Fertőzug Szabadidőpark

Tegnap kicsit elkámpicsorodtam és nyafogtam Péternek, hogy olyan sokat megy el itthonról, amikor pedig együtt is lehetnénk... nem szórakozás volt egyik se, de Regő is nagyon ragaszkodik mostanában hozzá, nehéz volt az ő apa utáni nyafogását is kezelni, miközben nekem magamnak is hiányzott... szóval ma, amikor megint el kellett mennie pár órára, kitaláltuk, hogy egy ideig együtt megyünk, aztán kitesz egy olyan helyen, ahol nekünk szórakoztatóbb, mint az ő úticélja, majd hazafelé felvesz. Eredetileg a seregélyesi kastély parkja volt tervben, de a börgöndi reptér felett szálló repülőgépeket meglátva beugrott, hogy van itt Börgöndpusztán valami horgásztó és állatsimogató, úgyhogy hirtelen bekanyarodtunk a faluba, hátha megtaláljuk. Nem viszik túlzásba a tájékoztatást, de azért egy-egy "horgásztó" tábla alapján megtaláltuk a helyet. Kívülről nem voltunk benne biztosak, hogy ez az, a tavat láttuk, de állatsimogatónak nyoma sem volt. A bejáratnál pénztár és büfé, ott megkérdeztük, és tényleg az volt az, úgyhogy Pétert elküldtük, Regővel pedig bementünk. Kiderült, hogy kis ösvényen kell hátramenni a büféépület mögé, és ott aztán kitárul a tér.

A horgásztó körül három oldalon nádkunyhók sorakoznak, horgásztak is jó sokan. Az innenső parton van az állatsimogató, állatbemutató rész. Az első, amibe beleütközünk, amikor a kis ösvényről kiérünk, egy istállóépület, ahol a jó hűvösben viszonylag tágas ketrecekben tengerimalacok, nyulak, egy csincsilla, pintyek és deguk láthatók, szóval ilyen lakásban is tartható állatok, ezekből vásárolni is lehet. 

Kint van egy nagyobb füves tér, ahol körben elindulva találunk például két kisebb, elkerített és a tó vizével táplált részt, ahol a mocsár élővilágát mutatják be. Az egyik alacsony vizű, mocsaras vízpartnak felel meg, itt teknősök, nagyobb békák élnek, a másik pedig majdnem száraz egy nagyobb pocsolyával, itt sok-sok apró béka ül meredten, mintha kőből lennének, és időnként egy ugrik párat és a pocsolyába veti magát, innen lehet tudni, hogy mégse kőszobrok.

A mocsarak mellett egy póniló legelészik, őt meg is lehet simogatni, szabadon van. A másik oldalán egy nagyobb és mélyebb tó van, ahol egy fiatal hattyú és néhány kacsa úszkál, és itt is láttunk békákat. 

Arrébb tyúkok és kakasok kapirgálnak a fűben, meg valami óriási tyúkfajta, akinek úszólába van, és az úszóhártyák felett pehelytolla, később kiderült, hogy ő a burmai óriás. Főleg baromfiból és egyéb madárból volt sok és sokféle, egzotikus madarak is, afrikai és ázsiai fácánfélék, gyöngytyúkok, ludak, nagyon sokfélék és színesek. Európai vadmadarak közül dolmányos varjút, csókát és vadludat láttunk. Nyulak voltak még több ketrecben kint is, illetve a nagyobbik tó túlpartján csak második körbejárásra fedeztünk fel néhány kecskét és egy bárányt. Ő itt a fotón azt hiszem, ezüst fácán:

A fenntartókat dicséri, hogy van egy kis kerti játszórész, hintaágy, csúszda, mászóka és homokozó, egy ládányi labda, amiket kosárlabdaszerűen bele lehet dobni egy fára alacsonyan rögzített vödörbe, pont ilyen kétéves magasságban. Regő néha csúszott, néha mászott egyet, egy kislánnyal labdáztak is, aztán megint megnéztünk pár állatot, és így felváltva. A hintán ülve tízóraizott némi kekszet is.

A legjobban az istállóban lévő kisállatok tetszettek neki, illetve a szabadon kószáló kakasokat akarta mindenáron simogatni, de nem hagyták magukat. Amikor kukorékoltak, Regő válaszolt nekik :) Végül, amikor apa bő egy óra múltán telefonált, hogy visszaért a bejárat elé, Regő "Apa, láttam békát" felkiáltással sietett élménybeszámolót tartani :)

2011. augusztus 20., szombat

Könyvek a nyaralás alatt

Mivel ez a poszt is régóta várat magára, és alakulgatott a fejemben, aztán meg mire megírtam volna, megadta magát a számítógép... szóval valószínűleg nem teljes sem a lista, sem a gondolataim vele kapcsolatban. Sok könyvet olvastam, amíg anyuéknál voltunk, magamat is meglepve, főleg éjszakába  nyúlóan, amikor nem sikerült elaludnom, pedig akartam. Ezekkel kezdtem:


Adele Fabler és Elaine Mazlish két könyve zseniális, biztos, hogy nem egyszer fogom még elolvasni őket. Tulajdonképpen a gyerekekkel való kommunikációról szólnak, arról, hogy hogyan neveljünk, szabjunk határokat, mondjunk meg dolgokat, kérjünk valamit úgy, hogy ne dacot és ellenségeskedést szüljön, hogy a gyerek partnernek érezze magát, de közben ne kelljen szülőként olyan engedményeket tennünk, amelyektől viszont mi éreznénk vesztesnek magunkat. Segít kezelni a hisztiket, a dacot, a gyerekek dühét, rossz kedvét, amitől mi is rosszul érezzük magunkat, és a gyakorlatban is jól alkalmazható. A nyaralás alatt, komolyan a könyvek hatása alá kerülve meg is próbáltam - tőlem amúgy se áll távol ez a szemlélet - és tényleg érzékeltem a hatást. De ahhoz, hogy részemmé váljon a dolog, még több olvasás és kézikönyvszerű használat kell. 
A második kötet gyakorlatilag ugyanez, testvérkapcsolatokra alkalmazva. A szerzők már az elsőbe is akartak írni egy testvéres fejezetet, de kiderült, hogy a téma annyira részletes és szerteágazó, hogy egyre nőtt, terebélyesedett, és önálló könyv lett belőle. Használatában, hasznosságában és zsenialitásában felér az elsővel. Nálunk biztos, hogy rendszeresen olvasott szakirodalommá válnak.
Amikor ezeket kiolvastam, Paul Wm. Young: A viskó című kötete következett, ezt a hármat vittem magammal itthonról. A viskót Kriszta ajánlotta még a könyvesblogon, nemrég beszereztem, és nagy várakozásokkal tekintettem elé. Hát, nem pont erre számítottam :) A címoldalon, a hátoldalon és az első oldalon is méltatások olvashatók olvasóktól, magazinoktól arról, hogy kinek mennyire változtatta meg a könyv az életét, és arra is külön felhívják a figyelmet, hogy vigyázat, nem teológiai értekezést, hanem regényt olvasunk. Az első néhány fejezetben ezt nehezen sikerült fejben tartanom. A fülszövegben, a méltatásokban és mindenhol látszik, hogy nem akarják lelőni a poént - én most akkor lelőjem? Mindenesetre a viskóban nagy dolgok történnek, a történet némileg emlékeztet a korábban már leírt Komfortos mennyország című könyv alaptörténetére, de annál jóval elrugaszkodottabb, filozofikusabb. Viszont nekem semmilyen formában nem változtatta meg az életemet, a mondanivaló egy részén elgondolkoztam, de a könyv nagy része nem mondott újat. Ezeket a dolgokat én egy ideje már tudom - ha ez nagy szó, akkor érzem, sejtem, bennem vannak - de sokaknak tényleg felvilágosító erejű lehet.
A viskó után kiolvastam még A klinika két kötetét - nagyon vicces, ez bizony a tévésorozat alapján írt gagyi regény. Mondjuk ahhoz képest, hogy általában utálom a filmek, sorozatok alapján utólag megírt könyveket, ez meglepően jó, és apró részletekben el is tér - olyan, mintha fordítva lett volna a sorrend, előbb írták volna meg a könyvet és aztán a sorozatot belőle, de a borítón leszögezik, hogy nem így történt. Mindenesetre szórakoztató volt, azért olvastam el, mert anyukáméknál belefutottam a tévében egy részbe, amiben épp veszekedés volt, és nagyon bökte a csőrömet, hogy miért. Mivel rendszeresen sorozatot nézni esélyem se volt, meg nem is akartam, a könyv meg megvolt nekik, inkább abból tájékozódtam ebben a fontos kérdésben :)
Még a nyaralás alatt rendeltem meg, és Péter elhozta nekem az időközben megérkezett négy antikvár könyvet, amelyeket Rónaszegi Miklós írt, és Kartal vitézről szólnak. Bea barátnőm ajánlotta őket, amikor a babánk nevén gondolkoztunk, aki ugyan azóta Csongor lett, de felmerült a Kartal is, és Bea mondta, hogy ő azt választaná, mert kamaszkorában olvasta ezeket a könyveket, és Kartal jó emlékű, pozitív személyiségként maradt meg benne. Az első kötet A rettenetes Kartal címet viseli, valójában ifjúsági történelmi kalandregény. A kiskirályok korában, a király nélküli királyságban játszódik, amikor Magyarország trónjáért a cseh Vencel, a német Ottó és Károly Róbert küzd különböző főurak támogatása mellett, miközben az országban egy nagy hírű, Kartal nevű rablólovag fosztogat. Az a Kartal, akit mi megismerünk a könyv lapjain, egy bujdosó szegénylegény, és lassan kerül majd a helyére, hogy akkor hány Kartal van, ki is a rettenetes, és mi a szerepe a történetben és a könyv szerinti magyar történelemben. Még olvasás alatt :)

Boribon és a Sehány éves kislány

Ez meg a másik nagy örömöm. Körülbelül két hete kezdte Regő, nem sokkal a hazatérésünk után, hogy este, fürdés, tiszta pelenka és pizsama után mesét kért. Már nem is emlékszem, hogy volt az első, talán azt mondta, könyvet, és épp a Boribon volt kéznél? Mindenesetre ölembe vettem őt is és a könyvet is, gondoltam, hátha, és elkezdtem mesélni neki. Meglepetésemre végig is hallgatta a mesét, igaz, elsőre nem a könyv szerinti szöveget olvastam, hanem rövidebbet mondtam a képekről, de kérte még. Másodjára felbátorodtam, és nekivágtam a tényleges szövegnek, és azt is végighallgatta! Sőt még kérte volna, de úgy döntöttem, egy estére két mese elég, még énekeltem elalvás előtt.
Azóta az esti szertartásunk része a mese, minden este kétszer ugyanaz a Boribon-kötet (egyelőre csak ez az egy van meg) illetve tegnap gondoltam egy merészet, és az első Boribon után A sehány éves kislányt kezdtem neki mesélni. Hosszabb is, a rajzok is bonyolultabbak, de ugyanúgy végighallgatja. Már bele is szól a mesébe, mutatja az ismerős képeket, a Boribonban szereplő játékok nevét előre mondja, és foglalkozásokat tanul a kötetből, amikor Boribont a gyerekek beöltöztetik pincérnek, karmesternek, szakácsnak és a többi. A sehány éves kislányt nagyon szerettem gyerekkoromban, az új kiadást azért vettem meg Regőnek, hátha segíti a kistesó-kérdés megértését, feldolgozását, és nagyon örülök, hogy tetszik neki - ma már nappal is hozta, hogy meséljük, bár főleg az első oldalakon szereplő fiúk cicája és hintalova fogta meg a képzeletét :)

Épít

Nagy öröm ez nekem :) Kisfiam tegnap spontán elkezdett építeni. Fakockából már máskor is egymásra rakott párat, másfél éves kora körül pedig úgy éreztem, hogy itt az ideje a duplo-szerű építőjátékoknak, akkor a névnapjára kapott is egy hasonlót. Akkor már bőven elmúlt másfél éves, mégse érdekelte igazán, kicsit csalódott is voltam. Ha Marci vagy én elővettük, ő kiszedte belőle a traktort meg a bácsit, és a kockákkal egyáltalán nem foglalkozott. 
Erre tegnap "játékot!" felkiáltással elkérte a dobozát, én meg odaadtam, és azzal lepett meg, hogy simán elkezdte egymásra rakni a darabokat, mintha mindig ezt csinálta volna. Fotózni persze nem hagyta magát, de ma, amikor apával együtt ült le játszani, már igen :)


Videók is készültek, a második nem tudom, miért döntve töltődik fel, de sebaj, kis nyaktorna, és máris élvezhető :)


Mi lett a kerttel?

Szegény kertemről nem is írtam, mióta megjöttünk, pedig akartam! Csak hol ez, hol az... 
Most nem igényel sok munkát, ez a jó és könnyű része, amikor úgy tűnik, mintha ingyen adná a kincseit, pedig csak most érik be a tavaszi munka. Szinte az első utam a kertbe vezetett, amikor hazaértünk, és nagy örömmel láttam, hogy érik az uborka, a paprika, a paradicsom. Egyik évben sem volt még ilyen szép paprikám, ennek nagyon örülök! Paradicsomból sokféle érik, gömbölyű és szilva alakú, kicsi és nagy, koktélparadicsom is, és remélem, megmaradt az egyetlen palánta apró, sárga, körte alakú paradicsomom is - ha igen, még nem látszik, mert zöld. Gondolkodtam, hogy hogy tudnék paradicsomlét eltenni, mert két éve, szintén terhesen, komoly fizikai munkára emlékszem, amikor passzíroztuk a paradicsomot, mindenhová folyt a lé, és amellett, hogy nehéz volt, nagyon pepecsmunka is. Tavaly viszont a nyersen eltett, szűrőn áttört paradicsomom kiforrt. Néhány nap tanácstalanság után jött a zseniális ötlet: gyümölcscentrifuga! Igaz, hogy valamivel kevésbé gazdaságos, mint a passzírozó, több rost megy veszendőbe, de sokkal gyorsabb, könnyebb, tisztább munka, és nekem ez most fontos szempont volt. A lecentrifugázott lét felforraltam és tettem bele pici tartósítószert a biztonság kedvéért, aztán mehetett a dunsztba.
Uborkából kétfélét vetettem, csemegét és salátának valót, a csemege nem kelt ki, de a salátának való bőven kárpótol, ha kivárom, akkorák teremnek rajta, mint egy-egy cukkini, esszük frissen és salátának, tettem is el már belőle a fagyasztóba, lassan leérik.
Hatalmasak a karalábék, ezeket még hagyom szépen nőni, de nyugodtan lehetne szedni is belőle. A hagymákat felszedték az itthon maradók távollétemben, jó sok, de viszonylag apró szemű vörös- és lilahagymám lett. 
Gyönyörűek a padlizsánbokrok, kérdés, hogy megérjük-e idén, hogy termés is legyen rajtuk, hiszen megint későn ültettem ki őket, de legalább most mind átvészelte a palántakort, és erőteljes bokrokká nőttek, most virágoznak. Ha szép, hosszú ősz lenne, akkor akár októberben is szüretelhetem a termést.
Meglepetés a kelkáposzta és a karfiol - Marika néni eddig minden évben azt mondta, nem érdemes káposztafélét ültetni, mert ahányszor ő próbálkozott vele, annyiszor lett férges és ment tönkre, és az én első kelbimbó-kísérletem is így járt. Ehhez képest idén tavasszal kapott néhány palántát a szomszéd nénitől, aki maga se tudta, mik azok. Elültette hozzám, lesz, ami lesz. Lett is - gyönyörű kis karfiol- és kelkáposztafejek nőnek, ma esszük meg az elsőt
Gyümölcsből, mire hazaértem, a két almafa - az egyik nagy termésű, savanykás nyári rétesalma, a másik kis piros Éva-alma - és a körte kezdett beérni, ezek már nagyjából le is értek, viszont közben beindult a szőlő, számomra a legjobbkor, pont akkor kívántam meg, és azóta is falom, faljuk. Szilva idén sajnos nem lett, lesz viszont füge és datolyaszilva, és remélem, egy héten belül beérik a szeder, mert abból szeretnék tortát csinálni Regőnek.
A fű imádta az én nyaralásom alatti esős időjárást, úgyhogy a hazatérés utáni egy-két hetet felváltva töltöttük fűnyírással, most már egész normális állapotok vannak :) 
Legközelebb hozok fotókat is!

Árpagyöngyös töltött kelbatyuk és golyók

Egyszer régen olvastam egy nagyon jó receptet, töltött kínai kel volt, vegetáriánus, a töltelék alapja azt hiszem, barna rizs volt, és nagyon finom volt! Pedig én a kelféléket amúgy nem is szeretem, főzelékben vagy a hagyományos rakott kelként elkészítve egyáltalán nem. De az a töltött kel akkor meggyőzött. Sajnos ahogy Marci nagyobb lett, már nem szerette, úgyhogy nagyon régen nem csináltam. Most azonban Marci nincs itthon, a kertben meg fejesednek a kelkáposzták - nem kínaiak - úgyhogy elő akartam keresni, de nem találtam. Úgyhogy magam ötlöttem ki hozzá tölteléket. 
Hozzávalók:
1 fej kelkáposzta - 6-8 nagyobb, külsőbb levél, de nem a legkülsők, és még 6-8 belsőbb, zsengébb levél. A belső gömbje megmarad.
25 dkg árpagyöngy, azaz gersli
3-4 ek. szójagranulátum - tapasztalatom szerint ez teljesen ki is hagyható
3-4 ek. aszalt paradicsom
10 dkg reszelt, sovány sajt
fél fej hagyma
1 kis pohár natúr joghurt
só, bors, fűszerek ízlés szerint

A gerslit egy kis olajon megpirítom, aztán felöntöm háromszoros mennyiségű vízzel, és puhára főzöm. A vizet majdnem teljesen felszívja. 
A szóját is megpirítom kicsit, felöntöm vízzel, megsózom és állni hagyom, hogy megduzzadjon. A kelkáposztaleveleket megmosom, a 6-8 nagy külsőt félreteszem, a kicsiket felaprítom, minél kisebbre, annál jobb. Közben felteszek egy közepes méretű fazékban sós vizet, és amikor lobogva forr, beleteszem a nagy leveleket, és két percig főzöm, majd leszűröm és papírtörlőre teregetem száradni.

Közben az apróra vágott levelekhez adom az aszalt paradicsomot, a hagymát apróra vágva és a sajtot lereszelve. A kész árpagyöngyöt hagyom kicsit hűlni, a szóját leszűröm, és ezeket is a többihez adom. Belekanalazom a natúr joghurtot, és fűszerezem: én tettem bele sót, borsot, majorannát, egy kis őrölt chilipaprikát, fokhagymát, őrölt köményt, és az aszalt paradicsom levében úszkáló rozmaringdarabkákat. Fakanállal jól összedolgozom a tölteléket.

A kiteregetett levelekre teszek méretüktől függően egy-két-három evőkanálnyit, és felgöngyölgetem őket, majd hústűvel vagy fogpiszkálóval megtűzöm. Ha minden jól megy, helyes kis batyukat kapok, amiket vékonyan kiolajozott tepsibe helyezek.

Betolom a sütőbe kb. 150 fokra, és kb. egy órát sütöm - a hőfokot nem tudom pontosan megállapítania sütőmön, az órát meg nem néztem, de addig sütöttem, amíg látszott a leveleken, hogy megsültek.
Közben rájöttem, hogy ez a töltelék rengeteg ennyi levélhez. Mit tehet az ember? Akinek nagy a családja és mindenki szívesen eszi az ilyesmit, az gyorsan előhúz még 6-8 kellevelet. Aki előbb végigolvasta a receptet, az okosan fele mennyiséggel készül. Én pedig, mint harmadik megoldás, a maradék töltelékre ráütöttem még egy tojást, adtam hozzá némi zsemlemorzsát, majd meg is forgattam morzsában, és olajban kisütöttem, mint a fasírtot. 

Jó étvágyat!

2011. augusztus 19., péntek

Technikai szünet

Múlt szombaton beteg lett szegény számítógép... mostanáig javult a szervizben, és most úgy tűnik, működőképes. Remélem, mindenki hiányolt, mert én nagyon hiányoltam a blogírást és az olvasókat, úgyhogy összeszedem magam, és este meg a napokban lesz beszámoló kertről, könyvekről, gyerekekről, eseményekről :)

2011. augusztus 11., csütörtök

Észak-balatoni pótkirándulás

Talán emlékszik néhány kedves olvasóm, hogy amikor májusban Gannán voltunk, hazafelé jövet hiába autóztuk végig a Balaton-partot, semmit nem tudtunk megnézni a 13 fokos idő és a viharos szél miatt. Azóta vártam az alkalmat, hogy bepótolhassuk. Marci pénteken elment az apjához hétvégére, mi pedig jó néhány nap (Péter részéről hét) munka után úgy döntöttünk, egy nap szabadságot megérdemlünk. Szegény Péter úgyis hiába volt három hetet szabadságon, ha egyszer az egész ráment neki az építkezésre néhány velünk, Ságváron töltött este vagy délután kivételével. Szóval ez a kirándulás már járt nekünk.
Az örvényesi vízimalomnál kezdtünk, nekem ez már egészen megható hely: voltam itt gyerekkoromban, aztán Marci körülbelül kétéves korában, és most Regővel is. A malmot bemutató legutóbbi három bácsival minddel találkoztam, az első még igazi molnár volt, és dolgozott is a malomban. A malom ma is működőképes, de már iparszerűen nem üzemel, a látogatók kedvéért beindítják, kívül-belül lehet látni működés közben. Kicsit várnunk kellett, mert épp benn volt egy csoport, addig Regő fel-le sétált a malomkerék mellett a patakig meg vissza apával, és ahol a patak egy részét elvezették a malomtól, pancsolt is kicsit a vízben.


Ez pedig már a malom belsejében készült:

A bejárattal szemben, a volt istálló épületében most kovácsműhely van berendezve. Péternek még szóltam, hogy vigyázzon a fejére, nagyon alacsony az ajtónyílás... én meg akkorát koppantam rajta, hogy csak na. Ellenőriztem, hogy megvannak-e a fogaim, de szerencsére megvolt mind :D 
Mivel már majdnem dél volt, és Regő álmoskásnak is tűnt, az utca végén lévő étteremben megebédeltünk, hogy utána aludjon az autóban, be is jött a számításunk. Az étteremben nagyon vicces volt, kért füfüt, ami tudjuk, hogy valamilyen sült, rántott dolog, sült krumpli. Mondtuk is neki, hogy szólunk a bácsinak, és fog neki hozni, na onnantól minden pincérnek kiabált, hogy bácsi, kérek füfüt! :D Aztán megkapta, és nagyon ügyesen evett egyedül villával (persze amikor kattant a gép, épp segíteni kellett neki).

Örvényesről nem a parton, hanem a Balaton-felvidék dimbes-dombos kis falvai között mentünk tovább, nem bántuk, hogy hosszabb az út: szép is, kisebb a forgalom, és ami a fő ok, Regő picit hosszabbat tud aludni, mint ha egyenesen megyünk Szigligetre. Így majdnem egy órát aludt, és a vár alatti parkolóban ébredt. Bár egy óra neki nem számít hosszú alvásnak, mégis nagyon eleven volt, rögtön szaladgálni kezdett, és a várba is nagyon ügyesen túrázott felfelé:

Ezen a képen talán nem látszik, de ez egy elég meredek, emelkedő járda fel a várkapuhoz. A szembejövők közül többen meg is jegyezték, hogy milyen ügyesen mászik felfelé ez a kicsi fiú. A vár maga sokkal jobban ki van épülve, mint amire gyerekkoromból emlékeztem, és Regő szerint egy hatalmas mászóka az egész. Mivel maga a várhegy teteje is végig emelkedik, a vár több szinten épült egyre magasabbra, és a legfelsőig jó sok lépcsőt kell megmászni. Volt, amelyiket egyedül vette, volt, ahol jobbnak láttuk, ha apa felveszi.
A várhódítók:

És a kilátás:



Lefelé már végig vitte apa, jó meredek lépcsősorok voltak. Lent, még a vár belsejében ittunk egy-egy pohár háziszörpöt, itt készült rólam az előző bejegyzés pocakos fotója, Regő egy picit játszott, mert szép színes fa játszótér is van odabent, aztán visszasétáltunk a meredek járdán az autóhoz. Innen már csal egy rövid autózásra volt Balatonederics, az Afrika-múzeum. Magát a múzeumot, a trófeákat, bútorokat, könyveket inkább csak a karomból tekintette meg Regő, számára az állatpark érdekesebb volt.
Szia bácsi! - már a kijáratnál, úton az állatok felé:

Dámszarvas:

Regő jön kifelé az afrikai kunyhóból:

Hazafelé először felmentünk az autópályára, és Keszthelytől Siófokig ez jó ötletnek is bizonyult, de Siófoknál jobbnak láttuk letérni - hát igen, több hét után az első napos hétvége volt, és a vasárnap esti, hazafelé tartó csúcsforgalommal jöhettünk volna. Megpróbálkoztunk a 7-es főúttal is, de végül azt az általunk déli elkerülőnek nevezett, somogyi és Fejér megyei kis falvakon átvezető utat választottuk, amit már többször kitapasztaltunk Ságvárról hazafelé jövet. Nem is bántuk meg, valószínűleg még így kerülővel is gyorsabban hazaértünk, mintha a pályán jöttünk volna.
Regő előtt pedig le a kalappal, egy egész napos kirándulás sok autózással, három megállóval és csak egy óra alvással, voltak ugyan nyűgös percei, de összességében szuperül viselte az egészet!

Félidőőő!

Hihetetlen, de még a nyaralás közben betöltöttük a 20. hetet Csongorral. El se kezdődött még ez a terhesség, el se hittem még, hogy babát várok, immár harmadszor, és a felén máris túl vagyunk... Mit lehet tudni a 20 hetes Csongor babáról? Sok konkrétumot nem, hiszen a 19 hetes adatokat már írtam, azóta nincs új információ, de a babaváró hírlevelek szerint már 40 deka körül lehet, és 27-30 centi. Ennek megfelelően a pocakom is jó nagy, ez egy 20+3-nál készült fotó: 

Tegnap mértem, az már ugyan inkább 21 hetes volt, de 101 centi a pocakkörméretem! Marcit 105 centisen szültem :D 
Regő pár hétig nem nagyon foglalkozott a picibaba-kérdéssel, ha kérdeztem róla vagy mutattam a pocakot, egy "nem" kíséretében elfordult. Most azonban megint nagyon aranyos, már mondja, hogy Csongor, megmutatja, hogy hol van, megsimogatja, megpuszilja. Sőt tegnap az is kiderült, hogy apa pocakjában is Csongor baba van :) Aki egyébként egyre mozgékonyabb, az elöl fekvő méhlepény miatt azt hiszem, nem érzem minden mozgását, de amit érzek, az határozott, egyértelmű és nem kevés, nagyon jó ezt átélni megint :)

Tali Ankáékkal

Kis visszatekintés... ez még az utolsó ságvári napunk. Délelőttre sikerült megbeszélni egy hirtelen találkozót Ankával és a kislányaival. Ő egy régi siófoki barátnőm, cserkésztársam, és érdekes számomra, de most, anyaként, bloggerként, a távolból, neten keresztül mintha közelebb érezném magamhoz, mint amikor hetente találkoztunk... nem is akarom kiszámolni, ezelőtt jó tíz-tizenkét évvel utoljára. De semmit sem változott, csak lett közben két tündéri kislánya, Lorka hároméves, Hanna hét hónapos. A blogja, a facebook bejegyzései alapján úgy érzem, sok tekintetben nagyon közel áll egymáshoz a gondolkodásunk - ez azért a közös cserkészkedésből is kiderült persze - de anyaként valahogy még mélyebbnek érzem.
Szóval egy kis siófoki játszótéren találkoztunk, amit eddig nem is ismertem, sőt, amikor arrafelé jártam iskolába, a környékén se volt semmi, csak elvadult bozótos domboldal. Most meg szinte Rózsadomb, gyönyörű új utcák és családi házak. Ők már ott voltak, mire én a három fiút öltöztettem, reggeliztettem stb. és odaértünk. A fiúk ügyesen elfoglalták magukat, Regő is volt, amivel tudott egyedül játszani, csak időnként kellett neki segíteni, Lorka is boldogult szépen. Így mi is tudtunk kicsit beszélgetni, miközben Hanna körülöttünk mászott vagy belénk kapaszkodva álldogált. Hosszú idő után ez volt az első igazi meleg nyári délelőtt. 
Három fiú egy hintában:

Hanna:

Anka Lorkával:

Regő mászókázik:

Marci két gyerek ellensúlya egyszerre (ez az a kép, amin a lehető legtöbben rajta voltak):

Nagyon jól sikerült játszóterezés és beszélgetés volt, délig ott voltunk, nagyon örültünk, hogy sikerült összehozni!
Ebédre hazamentünk, és amíg a két kisebb aludt, én pakoltam, csomagoltam, vasaltam. Bencéért valamikor 4-5 óra körül jött az apukája, aztán mi is hazaindultunk.

2011. augusztus 10., szerda

Újra itthon!

Végre, végre múlt hét kedden hazaértünk. Jó volt anyuéknál, de azért már nagyon hosszú volt, és különösen nagyon hiányzott Péter nekem is, Regőnek is. Amiért csak most jelentkezem, hiszen már több, mint egy hete itthon vagyunk, az az, hogy még messze nem kész lakásba érkeztünk. Akkor még dolgoztak nálunk is a mesteremberek, még pár napba beletelt, míg végeztek, majd lebetonozták Marika néni lakását, ami azt jelenti, hogy az összes bútora nálunk dekkol. Viszont nálunk már gyönyörű a fal, a mennyezet a bordűrrel, lett két párkány, amik alá majd mennyezetmegvilágító lámpákat szerelünk, szépséges a folyosók és az előszoba járólapozása, és a Péter által festett ajtókeretek is. Lassanként a helyükre kerülnek a dolgok, és akkor majd hozok fényképeket is róla, de először megpróbálom behozni a lemaradást és elmesélni, mit is csináltunk az elmúlt napokban.

2011. augusztus 2., kedd

Hidegvölgyi horgásztó

Ma két kirándulásunk is volt, az első reggel majdnem hazavezetett, védőnőhöz volt időpontom. Mindhárom (és fél) gyereket vittem, egész jól belejövök már a háromfiús üzemmódba, persze más így, mint majd élesben lesz, és más a gyerekek kora is. Nagyon ügyesek voltak a fiúk, szépen viselkedtek, pedig kicsit féltem, hogy felfordítják majd a rendelőt, de nem, minden oké volt, Éva most Bencének is megmérte a vérnyomását, mert az olyan érdekes :). Velem minden oké, a jelek szerint Csongorral is, a kezdősúlyomhoz képest most tartok plusz 1,2 kilónál - de sose hiszek a védőnői mérésnek, hiszen evés után, ruhástul nem az igazi, csak hát most bő három hete nem mértem magam, és már muszáj volt :D. 
Innen hazamentünk pár percre, megnéztük a lakást, ami egyre csak szépül, de holnap este akármilyen állapotban is lesz, hazamegyünk! Péter egész nap ajtókereteket festett, az ember nem is hinné, milyen sokat jelent egy ilyen, viszonylag kicsi változás.
Otthonról néhány megállással (bolt, patika) hazajöttünk - kicsit skizofrén érzés otthonról hazajönni :D - megebédeltünk, a kisebbeket lefektettem és én is szundítottam egy finomat. Alvás után uzsonna, uzsonna után újabb felkerekedés - a Kiliti határában lévő hidegvölgyi horgásztóhoz vittem a fiúkat. Hiába vagyok siófoki, nem is tudtam, hogy van itt is egy tó, pedig tudtam többről a közelben, persze a Balatonon kívül. Jócskán ki kell autózni Kilitiből földúton, és amikor az ember már kezdi azt hinni, hogy biztos eltévedt, megtalálja a füves gáttal körülvett tavat.



Szép kis tó, és nem is olyan kicsi, a mellette elterülő dimbes-dombos, füves és néhol fás terület pedig kifejezetten szaladgálásra, hempergésre csábít. Volt is ebből elég :)




Ezen az utolsón Marci kézállás-próbálkozásait igyekeztem megörökíteni, neki még csak pillanatokra sikerül, nekem meg lassan reagál a fényképezőgépem, de azért ez is valami :)
A dimbes-dombos, füves részen állatokat is tartanak, és a tó látogatása állatnézegetéssel, simogatással ingyenes, ha nem horgászunk. Van néhány állat ketrecben és egy kevés szabadon, így megnéztük a kis pettyes hátú őzeket és egy nagyon apró, sötétbarna, nem pettyes bundájú kis őznek tűnő gidát, a borzot, a nyulakat, a kacsákat, volt egy - szerintem - sólyom is egy fatönkön, kis kötélen. Szabadon mászkált egy nagyon barátságos kutya, egy szép, zoknis-mellényes macska, néhány jókora termetű lúd és néhány kecske és birka, és egy galambdúcban galambok.






Az állatok megtekintése és újabb bukfencezések után lementünk a tópartra, ahol Regő lecsücsült, a fiúk pedig valamiféle növényi termésekkel dobtak versenyt a vízben. Aztán Regőnek eszébe jutott, hogy kér kekszet, amihez persze a többiek is csatlakoztak, így rögtönöztünk egy kései uzsonnát. 



Lassan igyekeztem őket az autó felé terelgetni. Közvetlenül a cél előtt bekövetkezett az, amit vagy két órán át sikerült elkerülni - Regő jókora toccsanásokkal belegázolt egy mély, sáros pocsolyába, úgyhogy a hazautat egy szál bodyban tette meg. Sebaj :) Itthon még játszottak egy sort kint, és az is kiderült, hogy a mamáéknál ilyen alma is terem:

Holnap megyünk haza :)