2011. július 6., szerda

Sárgabarack

Nehogy a kert megíratlanul maradjon :) Régóta először kivittem a fényképezőgépet magammal - meg is lepődtem a képek lementésekor, hogy még nincs nyári mappám, ejnye, július van :) Gyönyörűen teremnek a barackfák, két korábbi és egy későbbi fajta van, egyelőre a korábbiak érnek szerencsére szép fokozatosan. 
 Amikor az első idei baracklekvárt megfőztem, az úgy történt, hogy a hidegfront és az erős szél az összes addig megérett gyümölcsöt leverte, úgyhogy a sárból szedtem fel utólagos mérés szerint kosszal-maggal 16 és fél kiló barackot. Jó móka volt, meg még aznap befőzni is. Azóta mindennap meglátogatom a fákat, most már szedem a fáról is, a lepotyogott szemeket is, és egy-egy vödörnyit - mínusz ami friss, kemény, szép, frissen jó enni - tegnap is, ma is befőztem. Így első alkalommal lett 19 üveg lekvárom, tegnap három és ma öt, az egyelőre annyi, mint 27, ha jól számolok. Két évre tervezek, mert eddig is azt figyeltük meg, hogy ha az egyik évben jó termés van, a következőben semmi vagy nagyon kevés, most fogynak el az utolsó 2009-es lekvárok a spájzból. Idén meggy és barack lesz sok, tavaly szilva volt, az meg most nem lesz.

1 megjegyzés:

csakBea írta...

Ez jó hír, nálunk az idén minden gyümölcs lefagyott, remélem akkor jövőre sok lesz mindenből!