2011. július 31., vasárnap

Séta a parkban

Péntek délután újra megérkezett hozzánk Péter, még ezt megelőzően Csabi elment a focipályára a nagyokkal, mi pedig Ancsával, anyukámmal és a két kicsivel bementünk Siófokra a Jókai parkba, amit anyukám - hiába él itt a közelben - még nem is látott, mióta olyan szépen felújították. Kellemes idő volt, a fiúk sétáltak, szaladgáltak, dombot másztak és végül játszótereztek. Megnéztük Krúdy Gyula szobrát, amire fel is lehet ülni mellé a kocsiba vagy az ölébe:


A második képen Regő rettentő büszke, mert oda egyedül mászott fel :)
A szobortól a japánkertbe mentünk, itt Regőnek legjobban a két kis tündérrózsás tó felett átívelő fahíd tetszett, sokat szaladgált rajta oda-vissza:

Útban a zenepavilon felé Márkkal találtak egy kis dombot, amit élvezettel megmásztak, a másik oldalán meg leszaladgáltak, és ezt így folytatták jó pár ismétléssel.

A zenepavilonban is fel-le rohangáltak a lépcsőkön, bent pedig körbe-körbe, és itt készült a kedvenc képem, amin Regő az apjával kukucsol:

...valamint rólam is készült egy pocakos fotó, 19+1:

Innen a játszótér felé indultunk, a pavilonból csak a "csúszda" szóval lehetett elcsalni Regőt. Útközben hatalmas fenyőfákat találtak Márkkal, Regő lelkesen közölte, hogy "mászok", de azt hiszem, ehhez mókussá kellett volna változnia :)

Végül odaértünk a játszótérre is, amit a gyerekek nagyon élveztek, számunkra azonban komoly kihívás volt, kiderült, hogy emlékeinkkel ellentétben mégis inkább kicsit nagyobbaknak való, sok helyen kellett őket a magasban segíteni, átbújtatni. Azért csúszdáztak párat, és Regő felfedezte a láncokon lógó rönkökből álló mászószakasz legjobb felhasználási módját is:


Péter elvitte Mamát vásárolni, mi pedig igyekeztünk lassan kicsábítani a gyerekeket a játszótérről. Megnéztük, milyen szépek a parkban a virágok, kavicsoztak egy sort, és így lassan sikerült megközelíteni az autót, és vacsoraidőre hazaérni.

3 megjegyzés:

Orsi írta...

A kukucsos kép tényleg nagyon jó! Csini kismama vagy (ismét), nagyon szép a pocakod! A Jókai kert (vagy park??) nagyon szép, tavaly mi is megnéztük, de sajnos akkor rossz idő volt és nem tudtunk sok időt eltölteni ott. Meg hát akkor még nagyon picik is voltak a lányok.

Timi írta...

Köszi Orsi :) Park-park, gyerekkorában Dimitrov parknak hívták, csak megnőtt :D

Emese írta...

Nagyon tetszik a rólad készült kép!