2012. március 30., péntek

De jó nekem :)

Péter ma már annyira jól van, hogy délután bement dolgozni. Csongor megint egész délelőtt nem aludt - front? - viszont ebéd után meg akkorát, hogy most ébredt. Ezzel nagyjából egy időben Regő is - úgyhogy elcsendesedett a ház, és én miután vártam egy ideig, hogy na, most biztosan alvás van, kihasználtam az időt, és azt csináltam, amihez kedvem volt.
Tehát betettem az Eat Pray Love filmet a lejátszóba - a lejátszónk nem akarja lejátszani a (másolt) Jóbarátok dvd-imet, ez miért lehet? Segítség, függő vagyok, Jóbarátok nélkül rövid időn belül kiszáradok! A régi lejátszónknak, amelyik akkor volt, amikor a filmeket is kaptam, nem volt ilyen problémája. Szóval így az Eat Pray Love elejére szobabicikliztem félórát, tíz kilométert. Aztán még vasaltam is egy kicsit, majd leültem egy teával ide, és megkezdtem ezt a bejegyzést. Nagyon elégedett voltam. Sőt, azóta még fel is porszívóztam.

Az is vagyok, csak azóta felébredtek a gyerekeim, uzsonnáztak. Regő hisztizett, mert lekváros kiflit kért, kapott is, de újabban kitalálja, hogy csak megrágja vagy lerágja róla a lekváros részt, aztán kér mást. Sajnos sokszor ráhagyom, csak egyen, de most volt türelmem a hisztijéhez, és ragaszkodtam hozzá, hogy csak akkor kap mást, ha megeszi. Végül se meg nem ette, se müzlit nem kapott. Gonoszanya vagyok. 

Idén nyáron - sőt, tavasztól, a bodzával - annyi szörpöt fogok készíteni, amennyi a csövön kifér. Nézegettem ugyanis a szörpöket tegnap a boltban, és nagyon nehéz olyat találni, ami tényleg látta azt a gyümölcsöt, aminek a nevét viseli, esetleg még értékelhető mennyiségben is. Végül pölöskei málnát vettem. Tavaly is készítettem, de nem sokat, mert a tavalyelőtti tapasztalatok azt mutatták, hogy nem nagyon kell. Aztán kiderült, hogy csak lustaság - mert ha teszek feloldott szörpöt a hűtőbe kétliteres üvegben, akkor azt isszák, mint a kacsák :) Amúgy is jöhet a nyár ilyen szempontból: elfogyott a paradicsomlekvár, alig van már paradicsomlé, szörp rég nincs, és egyáltalán, több már az üres üveg a polcon, mint a tele. Azért lekvárból még mindig nem szorulunk kölcsönre :).

Befejeztem Péter pulcsijának az ujját is még a vasalás után, illetve csak úgy szemre, még nem mértem meg, de szerintem elég a hossza, de azt történt, hogy elfogyott a fonal. Nem gond, mert ugye ugyanezt a pulcsit egyszer már megkötöttem, csak kicsi lett. De akkor nem bontottam el rögtön, mert elég sok fonal maradt, elkezdtem abból. Tényleg jó sok, mert nagyobb méretben is kijött belőle az eleje, a háta és egy ujja. Viszont most akkor elbontom a régit, és befejezem ezt. Megint jó sok fonal fog maradni, abból talán kötök még egy mellényt is neki.

A szörpről jut eszembe, jelentkeztem egy tök jó kezdeményezésbe, nagyon örülök, hogy mifelénk is lett ilyen: bevásárló közösség a helyi termelők termékeire. Hamarosan kapok egy listát árakkal, hogy honnan mit lehet rendelni, tejtermékektől a gyümölcsön, zöldségen át a mézig és húsokig, tojásig. Hetente lehet majd rendelni és személyesen lehet átvenni az összeállított kosarat egy megbeszélt ponton. Akár mi is csatlakozhatnánk termelőként is, de egyrészt gyanús, hogy sok előírásnak kéne megfelelni, másrészt meg sok lenne az a jóból... maximum, ha túlkínálatunk lesz valamiből, akkor érdeklődhetek majd, hogy hogy megy ez. De eddig mindig elfogyott a plusz barack, meggy, kínálgattuk a szomszédoknak, rokonoknak. A dió, mandula mehetne, csak lenne, aki megtöri...

3 megjegyzés:

Babi néni írta...

Van olyan dvd-lejátszó, ami hisztizik, ha nem olyan lemezt teszel bele, amire DVD-R vagy DVD+R van írva. Első körben próbáld meg az egyiket másmilyenre írni. Ha úgy se működik, akkor viszont egyszerűen a másolt dvd-ket nem játsza le, és nincs mit tenni. Nekünk volt egy ilyen elég drága dvd-lejátszónk. Nem sokáig. ;o)

Gabka írta...

A drága DVD lejátszók kényesek. Nem szeretik a másolt filmeket. :P
Amúgy ne izgulj az esetleges túlkínálatos befőtteken, lekvárokon, dobom a címet, küldheted ide hozzánk! :-))

Névtelen írta...

Nagyon ügyes vagy!

A szilvalekvárod mennyei volt, ha abból akadna fölös, akkor vevő vagyok rá:)
Szörpök nálunk sem mennek, de ha iszunk az mindig bodzaszörp :)