2012. március 2., péntek

A Hanti Márton Kilencedik Születésnapi Kincskereső és Feladatmegoldó Nap

Megkezdődött a születésnapi ünnepségsorozat! Tegnap vette kezdetét egy előszülinappal, amikor is Marci nagypapája és Zsuzsa néni látogattak el hozzánk. Erre az alkalomra is sütöttünk egy tortát, sőt, gyakorlatilag Marci sütötte, én csak a keze alá dolgoztam és díszítettem. Volt ajándékozás:



Volt tortaevés, gyertyafújás, sok-sok extra tejszínhab:


Marci kapott ünneplős inget meg zoknit, egy karórát és egy könyvet. Még Regő és Csongor is kaptak ajándékot - Regőnek valószínűleg örökre a szívébe lopták magukat Marci nagyszülei, mert kis műanyag állatokat hoztak, és ez még nem minden: két elefánt is van köztük! És még én is kaptam egy szép csokor tavaszi virágot :) Marci nagyon eleven, lelkes volt, körbemutogatta az egész lakást, a zenésztudományát, a nagypapa mondta is, hogy ez új neki, náluk mindig "viselkedik" :).
A gyertyákat Marci gyújtotta meg, mert már ügyesen tud gyufát gyújtani, és el is fújta. Aztán Regő is szeretett volna fújni, úgyhogy megkérdeztem, ő hány éves, és újragyújtottam neki két gyertyát, hogy fújhasson. Aztán tortáztunk, beszélgettünk, közben felébredt Csongor, hazaért a munkából Péter, Marci pedig elment Zsuzsával iskolatáskát venni. Ez nem születésnapi ajándék volt, hanem éppen most kellett, mert a meglévő kiszakadt, de talán ennek örült eddig a legjobban. Tényleg szuper, erős, és van rajta pók, meg denevér és csontvázkéz is.
Ma reggel aztán a szülinapos egy papírrepülőt talált a szobája ajtaján, amit széthajtogatva értesült róla, hogy ő most a címben említett nevű eseményen vesz részt. Ettől rögtön nagyon lelkes lett, és azt mondta, ez a legjobb szülinapja, ilyen még nem is volt :)
(Az tény, hogy ilyen nem volt. Eddig az volt a hagyomány, hogy Marci a születésnapján szabadnapot kap az iskolából (korábban az oviból is kapott) és csinálunk valami programot. Volt bábszínház, állatkert, Csodák Palotája, minden évben valami jó. De idén nem láttam a lehetőségét, hogy hova vigyem olyan helyre, ami mindhárom gyerekemnek jó, vagy legalábbis jól tolerálható, de azért Marcinak a leginkább való. Így találtam ki itthoni programot.)
Különféle elrejtett útmutatókat talált a lakásban, térképet a nappaliról, feladatokat és játékos feladatlapokat, és mindenért járt egy kis nyeremény. Volt ott Fanta, mert az csak ilyenkor jár, volt csoki és képregényújság, filmnézés és társasjátékozás, zenélés és videókészítés. Például ilyen feladat:

Meg ilyen zenélés:

Aztán volt ebédre kedvenc, ünnepelt által rendelt rakott krumpli, és most épp a vége felé tart a nyeremény filmnézés a nyeremény pattogatott kukoricával és Fantával. Tudósítónk este még jelentkezik az ünnepségről, ne menjenek sehová! :)

9 megjegyzés:

Jucc írta...

Hatalmas ötlet, nálunk is sikert fog aratni, muszáj lopnom:))) A Fanta nálunk is ilyen "kincs".
Törökméz:)))
Isten éltesse sokáig Marcit, és további jó ünneplést!

cucka írta...

Boldog szülinapot kívánunk a nagyfiúnak! :)

Lepkevár írta...

Boldog szülinapot az ünnepeltnek! :)

kikocs írta...

Isten éltesse! És akkor nagyon jól sikerült a nagy ötlet! :)

Timi írta...

Nagyon köszönjük mindenkinek! Kikocs, igen, nagyon jól sült el, pedig jóval egyszerűbb lett, mint amin eredetileg gondolkoztam :)

Gabka írta...

Isten éltesse a nagyfiút! :-)

Orsi írta...

Isten éltesse Marcit! És nagyon jó programot találtál ki, tetszik! (Bár mindig szuper ötleteid vannak, eddig is olyan jókat találtál ki neki szülinapra!)

Kovács Szabolcs írta...

Igazán egyedi szülinapi programot keresel a gyermeked zsúrjára?
Vidd haza a LogiKoffert, ami egy izgalmas, élő logikai kincskereső csapatjáték az otthonotokban!
100 % pozitív visszajelzés! Garantált szórakozás!

www.logikoffer.oldalunk.hu
+3620 2130 588

Unknown írta...

Köszönjük az ötletet!
Kipróbáltuk a LogiKoffer játékot és óriási sikere volt a szülinapi zsúron.
Egy egy izgalmas logikai kincskereső játékküldetés. Próbáljátok ki!
www.logikoffer.hu