2012. március 9., péntek

Na most meg torokgyulladás

Tegnap Marci hazajött az iskolából, ebédelt és visszament fociedzésre. Onnan már azzal jött vissza, hogy nagyon fáj a feje. Itattam, hátha csak az a baj. Aztán rögtön influenzára gondoltam, és mértem a lázát, de semmi. Kapott fájdalomcsillapítót. Elküldtem pihenni, korán kelt, nulladik órája volt és a szendvicsét is itthon hagyta, hátha egy kis fekvés, alvás jót tesz. Ahogy felállt, hányingere lett, de nem hányt, csak ült a vécé mellé leroskadva. Leginkább arra emlékeztetett, amikor migrénje van valakinek, nagyon furcsa volt. Végül lefeküdt, akkor meg fázott, de még mindig nem volt lázas. Jól betakarózott, kicsit szundított is, aztán olyan egy óra múlva szólt, hogy jobban van. Nagyon kipirult, megjött az alacsony láz is, 37.7, viszont múlt a fejfájás, estére ez a kis láz is, és teljesen jól lett. Nagyon furcsálltam, már ott tartottam, hogy tényleg csak front vagy napkitörés, vagy megfújta edzésen a szél, és ha reggel jól lesz, mehet iskolába.
Nem lett jól reggel. A torka fájt, és hőemelkedése volt. Háromnegyed tizenkettőre kaptunk időpontot a gyerekorvoshoz, anyósom nem volt itthon, úgyhogy feltarisznyáztam az összes gyereket, és mentünk. Torokgyulladása van, hólyagos a torka, szerencsére nem influenza. Megkérdeztem, beoltatni már nem érdemes. Komoly gyógyszert nem kapott, lázcsillapítás, köhögéscsillapítás - kicsit köhög is, délelőtt még szárazan, most már hurutosan, és a köhögés fáj neki :(
Étvágya nincs, folyton fázik, és magától leül, lefekszik, gyenge. Kis leckét pótoltunk azért, meséltem neki, filmet nézett, ivott sokat. Estére 39.2 lett...
Regőt is megnézettem, neki még szép a torka, egyelőre nem kapta el. Remélem, nem is fogja, bár a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja.Nagyon aranyos volt egyébként, a doktornő "hogy hívnak" kérdésére a következőt válaszolta:
"Ó, szerintem Regő vagyok, doktornő!"

8 megjegyzés:

Gabka írta...

Jobbulást nektek!
Nálunk is állandóan beüt valami: ma reggel pl. azzal ébredtek a gyerekek - Attila nyafogva, Réka sírva és panaszkodva - hogy nem tudják kinyitni a szemüket. Kötőhártyagyulladás. :-(

Csupimami írta...

Gyógyulj meg hamar, drága Marcikám!

Névtelen írta...

Szegényke! Mielőbbi gyors gyógyulást kívánok neki!

kikocs írta...

gyógyuljatok!!!

zsuzsa írta...

Remélem Marci javulgat ?!
Puszi Nektek és jobbulást !!

Orsi írta...

Először is, Regőt meg kell zabálni!!! :)
Másodszor, sajnálom Marcit, és gyors jobbulást kívánok!

Névtelen írta...

Jobbulást!!!
Kb. egy hónapig voltam beteg, bejött a péntek tizenhárom...
Remélem már javulgat! Puszi nektek!!!!

Eszter írta...

jobbulást Marcinak!