2012. március 28., szerda

Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság

Kérem szépen, a mellékelt fotó Vekerdy Tamás eddigi legjobb könyvét ábrázolja, legalábbis az általam olvasottak közül.
A könyvet egyébként a Nyitott Akadémiától vettem, amit mindenkinek ajánlok. Időnként közzétesznek a facebookon egy-egy egynapos könyvakciót, így került nekem ez a könyv szállítással együtt körülbelül az eredeti ár kétharmadába. 
Sokat nem tudok mesélni róla, hiszen Vekerdy alapelvei változatlanok. Amitől ez a legjobb könyve, az egyrészt az, hogy összefoglaló jellegű: válogatás a legjobb előadásaiból, írásos formába szerkesztve. Így csecsemőkortól a kamaszkorig és a családi problémákig mindent érint. A másik, amitől a legjobb, az a személyes hangvétel. Én olyan szerencsés vagyok, hogy voltam már Vekerdy előadásán, még olyan hét éve kb., Marci ovis kora előtt, amikor Fehérváron próbált Waldorf-ovi szerveződni. Azóta se jött össze, de ezt a könyvet olvasva nekem teljesen "átjött" az élőbeszéd, az előadásmód. Nem olvastam sok újdonságot, viszont újra megerősített, támogatott - és egy kis bűntudatot is okozott, hiszen sajnos nem csinálok mindent a saját elveimnek sem megfelelően.

3 megjegyzés:

Évi írta...

Hónapokkal ezelőtt elolvastam, és engem is csak megerősített sok dologban. Balázsnak is odatettem hogy olvassa el de nem vevő rá, sajnos! Nagyon jó írás! Így csináltam eddig is a gyerekekkel, és így is fogom. Érdekes módon ez olyan ösztönösen jött, utána olvastam csak róla.:))

Évi írta...

Még annyi, hogy nekem unokatesóm waldorf oviba-suliba járt, de sajnos a való élettel alig összeegyeztethető. Tök jó hogy elkötögetnek meg néptáncolnak, de átment másik középsuliba és alig tudta "behozni" a tananyagot. Tökéletes világban jól működne.

Timi írta...

Én két dolgot hallottam ezzel kapcsolatban, vagy hármat, most ahogy így belegondolok, nem fogom beszámozni :D
Szóval egyrészt hogy igen, ilyen van, de állítólag viszonylag hamar belerázódnak, és addig is sokat nyertek a waldorffal.
Másrészt hogy az igazi az lenne, ha 12-13 évfolyamos waldorfba járhatnának, és külföldön (nem emlékszem, melyik országban) elismerik a waldorfos érettségit, nem várják el a hagyományosat.
Aztán meg még az is, hogy annál jobb egy gyereknek, és annál több esélye van egészséges, teljes értékű felnőttnek lenni, minél tovább maradhat a korának megfelelő gyerek. A mai magyar iskola pedig siettet... Szóval én örülnék, ha lenne a közelünkben waldorf ovi, iskola, és vállalnám a későbbi átállási nehézségeket.