2012. március 7., szerda

Vesd bele magad!

A fenti cím és az oldalt látható logó egy remek kezdeményezésé. Mondjuk mi éppen tartozunk a teljesen eltalált célcsoportba, de azért örömmel veszünk részt benne és hirdetjük.
Sajnos ma már falun sem megszokott, hogy a kisebb-nagyobb kertekben megtermeljék a családok a saját ellátásukra elegendő zöldséget, gyümölcsöt. Átvette a kiskert helyét a díszkert, a gyep. (Ezzel összefüggésben nagyon örültem, amikor az utánunk kiköltöző fehérvári családok épülő új házaik kertjében sorra karózták a paradicsomot, építették a komposztálót.) 
Ennek megváltoztatását tűzte ki a Vesd bele magad! program, hiszen akinek bármilyen kicsi, akár zsebkendőnyi kis kertje is van, nagy kincs birtokosa. Ők ezt a kincset akarják kiaknázni, illetve elérni, hogy a családok aknázzák ki a sajátjukat, megismerjék a kiskert előnyeit, örömeit, hasznát. Az iskolákon, a gyerekeken keresztül "támadnak", hiszen egy lelkes gyerek adott esetben könnyen ráveszi szüleit a munkálkodásra. Mi is kaptunk egy doboz vetőmagot: van benne borsó, retek, hagyma, sárgarépa és karalábé. Marci fogja elvetni őket egy saját kis kertrészben (amit amúgy évek óta ki akartam alakítani neki, de ettől a programtól most végre érdekli is) és a gondozás, a munka mozzanatait, a fejlődést és az eredményt meg lehet osztani a honlapon.
Mi azért nem vagyunk az ideális célcsoport, mert minket nem kell rávenni, hogy használjuk a kertet - alig várom, hogy elmúljanak a mostani fagyok és megdolgozhassuk a földet, aztán kitehessem a salátapalántákat - hatalmasak egyébként, valamelyik nap lefotózom őket! De talán így, iskolai szinten és a honlapon, facebookon megosztva mások is kedvet kapnak. Nincs is annál jobb, mint a saját paradicsomba harapni, télen elővenni a savanyú uborkát, a lekvárt, az aszalt gyümölcsöt!

2 megjegyzés:

Orsi írta...

Tök jó kezdeményezés; ez helyi program?
Mi is most kezdjük a saját kert létrehozását, gondozását, szó szerint csak egy zsebkendőnyi helyen, de nekünk most ez is elég izgalmas! A paprika- és paradicsompalántáink most bújtak ki, már alig várom a nyarat, amikor ehetjük a terméseiket! :)

Timi írta...

Nem, abszolút országos, katt a linkre. Csak a lányok még kicsik hozzá, iskolákon keresztül megy :) Idénre már lezárult a jelentkezés, de Neked biztos vannak iskolákkal kapcsolatos ismerőseid (=pedagógusok) jövőre jó ötlet!