Csongornap

Ma van a legkisebb fiam első neve napja. Jó volt látni reggel az újságban, hogy ma Csongor nevű kedves olvasóikat köszöntik, kár, hogy ő még nem olvassa :)

A múlt hétvégén Ságváron kapott egy csomó játékot húsvétra és a névnapjára is, úgyhogy mi már nem vettünk ilyesmit. Ellenben kapott egy csomó 68-as bodyt meg rugit, valahogy Regőről ilyen méret alig van, vagy lehet, hogy másik dobozba van pakolva, mint amiben lennie kéne, mindenesetre úgy tűnt, hogy hiányt kell pótolnom. Nagyon csinosakat találtam neki a vaterán, vettem volna akkor is, ha épp nincs névnapja :) Igazából őt még tényleg nem foglalkoztatja, Marci is, Regő is jóval nagyobbak voltak az első névnapjukon, Csongor egyelőre annak örül, hogy picit talán kevésbé taknyos, picit talán jobban tud aludni, és olyan szépen tudja mondani, hogy högűűű :)

Vekerdy Tamás: Nagy családkönyv

Kicsit csalódás volt számomra ez a könyv. Úgy kell nekem, miért voltak előfeltételezéseim :) Nem a tartalommal, nem is a fogalmazással, az írással magával volt gondom: mindegyik a Vekerdytől megszokott, ami engem újra és újra megerősít. Inkább a könyv hirdetése, a fülszövege volt az, ami félrevezetett, és ahhoz képest vártam mást. Meg a cím is olyan nagyszabású, szóval azt vártam, hogy ez egy olyan összegző mű, amit az eddigi tapasztalatai, előadásai, szülőkkel való beszélgetései alatt írt, és benne van minden, szabadon megfogalmazva, amit a gyerekekről, szülőkről, a kapcsolatukról és a problémáikról gondol. Csalódásom tárgya egyedül az, hogy ez is egy ugyanolyan, szokásos olvasói levelekre válaszolós könyv, mint az ezt megelőző jó pár tőle. Igazságtalan is, hogy eddig csalódottan írtam róla, hiszen a válaszok ott vannak, érzésem szerint egyes témáknál kicsit bővítetten, részletesebben is, mint eredetileg, az újság hasábjain. Ugyanúgy szerettem olvasni, ugyanúgy sokat tanultam belőle, mint a korábbi írásaiból. A különbség csak annyi, hogy a címe szerint ez egy naaagy családkönyv - ami belül nem sokban jelenik meg.

Nem magyarázom tovább, számomra ez semmit nem von le Vekerdy értékéből, és szeretem, ahogy ír, a többi könyvét is szívesen olvasnám, azt is, ami nem gyereknevelési témájú, vagy nem szűken vett értelemben az. Most láttam például egy újabbat, amiben az alternatív iskolákról ír, de tudom, hogy színházról is jelent már meg könyve. Kíváncsi vagyok arra is!

A legfontosabb

„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak – amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.”

(Stephen King)

Ezt az idézetet választotta Altair a hét gondolatául, és a hozzá kapcsolódó kérdés: Mi a legfontosabb az életedben?
Számomra ez a két dolog kettéválik. Van olyan gondolat, dolog, kétely, ami foglalkoztat, de nem szívesen beszélnék róla, és kevés az az ember, akivel igazán őszintén megosztanám, pláne részletesen átbeszélném. Ez azonban nem a legfontosabb az életemben. Ha az lenne - most belegondoltam - az valószínűleg felőrölne, muszáj lenne valahogy szabadulnom tőle.
De abban is igaza van az idézetnek, hogy a legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Nem feltétlenül azért, mert nem értenek, mert furcsálló tekinteteket kapnék, hanem mert kimondva olyan banálisak lesznek. Hogy a családom a legfontosabb az életemben? Hát persze, kinek nem? Hogy szeretnék majd olyan munkát találni, ami valamennyire a család nyomdokaiba léphet fontosságban? Nyilván, evidens. Akkor miről beszélünk?
Beszélhetünk például arról, hogy a gyerekeimmel kapcsolatban az a legfontosabb, hogy amikor kiválnak ebből a családból, önálló életet kezdenek, akkor egészséges lelkű, egészséges önbizalmú, képességeikkel tisztában levő, nyílt, bátor fiatalok legyenek. Ha ez sikerült, akkor sóhajthatunk fel először... és még csak akkor kezdődik az életük, akkor kerülnek ezer élethelyzet, döntés elé, amelyeknél mindnél újra izgulhatunk értük, és csak remélhetjük, hogy jó alapot kaptak.
Vagy arról, hogy bennem nincs ilyen fontossági sorrend, hogy a gyerekek az elsők. A párom és a kapcsolatunk legalább olyan fontos, hiszen az egyik a másik nélkül nem létezhetne. Ez az alap, ennek kell megtartania a családot. A gyakorlatban ez például azt jelenti, hogy az esti órák a mieink, kettesben, és ha Csongor nagyobb lesz egy kicsit, újra lesznek programjaink is. És hogy sosem múlhat el nap beszélgetés nélkül, és a régi bölcsesség: nem fekszünk le haraggal. (Nagyon ritkán sajnos mégis előfordul...)
Aztán én magam is ott vagyok persze, az én kiegyensúlyozottságom is egy alap. Jelenleg úgy érzem, nem kell nekem ehhez túl sok, minden a helyén van. Majd lesz igényem szabadidőre, már gondolkodom, mit tanuljak, mi legyen az a bizonyos önkiteljesítő munka, ha nem a multis logisztikás, ami Regő előtt volt. De most jó, és ha hiányérzetem lesz, tudjuk majd rugalmasan alakítani, azt hiszem.
Az is ide kapcsolódik, hogy szerintem fontos a tágabb családdal is tartani a kapcsolatot. Nehogy késő legyen, nehogy utólag bánjuk meg, hogy nem látogattuk meg, nem kérdeztünk meg valamit, nem kértük el a bejgli receptjét... Igen, a saját lelki nyugalmunk érdekében is, de nyilván a másik félnek is jólesik, ha érdeklődünk iránta. Ebben én sem vagyok olyan jó, mint szeretnék...

Nehéz volt az e heti kérdés az idézettel együtt. Persze nem lenne kötelező megírni, hiszen ez egy játék, de érdekesebb és elgondolkodtatóbb így, mint ha kiráznám a kisujjamból. Kíváncsi vagyok, ha néhány év múlva, már dolgozó nőként visszaolvasom, vajon mi lesz a fontossági sorrend...

A csütörtöki sütemény és más történetek

A múlt héten Marci megkérdezte, hogy melyik az a napom, amelyik a legnyugisabb. A csütörtököt választottam - akkor nincs semmilyen edzése, nem kell rohanni, nem kell sietni a leckével se, maximum vacsorára elkészülni, itthon vagyunk, kényelmesen. Erre azt kérte, hogy akkor minden csütörtökön süssünk valamilyen süteményt, lehetőleg olyat, amit gyúrni kell. Nagyon szeret sütni, de a gyúrás a legtutibb benne :) Persze aztán, ahogy körvonalazni kezdtük a dolgot, nehézségekbe ütköztünk, ugyanis nekem olyan tippjeim voltak gyúrásra, mint pl. fahéjas kalács, de Marci azt mondta, hogy olyan igazi "süti-süti" legyen. Végülis rácsos túróst sütöttünk, olyan szép is lett, mint a képen, nem beszélve arról, hogy milyen finom! Jó ötlet ez a minden csütörtöki sütés, főleg együtt :)

Arról is akartam írni, hogy milyen nyamvadt vagyok, vagy kripli, vagy nyavalyás, vagy hogy is mondják. De nem ér ez meg egy teljes posztot, és különbenis, utálok panaszkodni. Szóval volt a hosszú betegség, amit még én vészeltem át talán a legjobban, legalábbis egyetlenként talpon. Na jó, Csongor még nálam is jobban bírta, de rá nem mondhatom, hogy talpon lett volna :D Hogy ennek szövődményeként, vagy miért, nem tudom, de ahogy nagyjából már meggyógyultam, ízületi gyulladásom lett a bal térdemben. Egy hétig - szerdáig - szedtem rá gyulladáscsökkentőt, hát nem igazán tudom eldönteni, hogy jobb vagy nem. A duzzanat talán lement, de a fájdalom maradt. Nem vészes, tök cikinek érzem vele térdsebészetre menni. Viszont lassan, de biztosan átkúszik a jobb lábamra is, úgy tűnik.

Valamint szóljatok rám, hogy soha többé ne egyek karalábét! Imádom nyersen, és annyira vártam már a tavaszi friss zöldeket, hogy elfeledkeztem magamról. Ettem a húsvéti sonkához, ettem csak úgy uzsonnára nyersen, és főztem finomfőzelékbe, amiből háromszor ettem. Az epekő nem szereti a karalábét. Tudtam, de eszembe se jutott most... Úgyhogy a megfázásos hársfa-bodza teáról tegnap borsmentára váltottam.

Érdekes amúgy, hogy a terhesség alatt jól viselte magát az epekő, pedig annál nagyobb összenyomódást nehéz elképzelni. Regő születése után is így négy hónapos kora körül jött ki. Megoldottuk akkor is, most is megoldjuk :)

Regő és Csongor nagyon náthásak, reggel-este szívom az orrukat, Csongornak most éjjel is kellett, és hajnali kettőtől megint a hintában aludt, mert az ágyban, teljesen vízszintesen nem tudott visszaaludni. Mire nem jó a kistestvér: Regő, aki egyébként visítva tiltakozik az orrszívás ellen, Csongor után önként jön az ölembe, és csak diszkréten kiabál néhány oroszlános vááá-t :)

Amúgy tegnap már pont el akartam menni wellnesselni: Regő locsolta az ablakban a palántákat, és közben a válla fölött hátraszólt az épp ébredő Csongornak: jövök már, Csongor, mindjárt jövök! - Nincs is itt már rám szükség, gondoltam, Regő mindent elintéz, házimunkát, gyereknevelést :)

Marci tegnap egy púppal a homlokán jött haza az iskolából, meg pár kisebb horzsolással. A benti cipőjét akarta felvenni, amikor hátulról az egyik osztálytársa nekilökte a szekrénynek, az élének esett neki a homlokával. Ugyanaz a kisfiú, aki a múltkor is piszkálta. Beszéltem már az anyukájával, a gyerekkel is, voltam az iskolában... és a felháborodásom mellett át tudom érezni a másik gyerek, a másik szülő helyzetét is. Milyen szerencse, hogy Marci is verekedős volt elsőben... Emlékszem, hogy csodálkozva álltam a helyzet előtt, hiszen itthon nem tapasztaltam jelét, de gondoltam, hogy valami lelki probléma van, esetleg testvérféltékenység, iskolakezdéssel megfejelve... Ez a kisfiú új az osztályban, talán így keresi a helyét? Egyébként barátok, közel laknak, jól eljátszanak a focipályán, az osztályfényképezéskor csináltattak még két gyerekkel négyesben barátos csoportképet. Szóval most nem kerestem meg újra az anyukáját. A tanítónőt hívtam fel, ő jól elbeszélgetett Z.-vel, kapott beírást, azt mindenképpen látni fogják a szülei, én, miután kétszer beszéltem már az anyukájával, most nem akartam zaklatni. 

Én soha nem biztattam verekedésre Marcit, de most Péter és Marika néni mondták neki, hogy ne hagyja magát, üssön vissza, mutassa meg, hogy nem lehet vele ezt csinálni... Magamban nem tudom, hogy ez jó ötlet-e, de a konfliktuskerülés eddig nem vált be. Lehet, hogy ekkora fiúknak tényleg le kell rendezniük ezeket a dolgokat maguk között.

Tegnapelőtt pedig kagylókiállítás volt a közösségi házban, tavaly együtt voltunk Marcival, idén már önálló ügyes nagyfiúként egyedül ment. Vett magának egy bőrszíjon lógó hangulatjelző medált, ami változtatja a színét, gondolom a hőmérséklettől függően, hordja is. Meg egy szép nagy csigát, szerinte polip lakott benne, szerintem inkább tengeri csiga, mindenesetre szép, és lehet benne hallani a tenger zúgását :) Tavaly is vett már egy szép nagy kagylót, köveket meg úton-útfélen gyűjt, úgyhogy letakarította a polca tetejét, és kiállítást rendezett be a kincseiből.

Előtérben a tavalyi kagyló, mögötte az idei csiga

Ezek voltak a napokban, remélem, nem túl nyavalygós a poszt így egyben, nem annak szántam. Ezek csak ilyen kiemelt dolgok, egyébként az elmúlt egy-két nap csuda aranyosak voltak a kölkek. Marcival megbeszéltem, hogy ha úgy viselkedik, mint egy hisztis kétéves, akkor én is úgy fogok vele viselkedni, ha viszont úgy, mint egy okos kilencéves, akkor én is úgy. Nem tudom, ebbe belegondolt-e, de tegnap például zökkenőmentesek voltunk. Regő a hisztik között ennivaló, szerepjátszik, gondoskodik, dumál, a hiszti meg az ő dolga, nem zavar. Csongor meg náthásan is egy kis tündér, a legjellemzőbb szó rá, hogy hálás. Csak fölé kell hajolni, szólni kell hozzá, és már mosolyog, gagyog. Nagyon ritka, hogy rendesen bömbölne, inkább csak panaszkodik, ha szólni akar valamiért, vagy a kurjongatásán lehet hallani, hogy ez most nem vidám. De most is épp édesen játszik a járókában :)

Kertész leszek...

Most pont ideillik ez a poszt, kint borús az idő és esik az eső, úgyhogy megmutatom, mit csináltunk azon az egy napon, amikor már nem volt hideg, de még nem esett :)

Marci kiskertjét gondoztuk, kezdett gazosodni, de sokkal korábban még nem állhattunk neki, mert olyan picik voltak a növények, hogy kihúztuk volna őket a gazzal együtt. Most viszont már jól láthatóan kikelt minden: a borsó és a retek már egész méretes, a répa és a hagyma még apró, de számomra jól felismerhető, Marcinak meg megmutattam, melyik az. A karalábé pedig valahol a kettő között. Most jut eszembe, sose vetettem még magról karalábét, mindig palántázni szoktam.

Szóval én tisztítottam a sorokat, Marci kapálta a sorközöket, és a végén szépen elgereblyézte őket. Néha én is besegítettem a kapálásba. Most így néz ki Marci kiskertje:

Aranyos volt egyébként, kérdezte, hogy nem zavar-e engem, hogy segítenem kell, hogy nem ő csinálja egyedül? Elmagyaráztam, hogy remélem, ha most megmutatom, pár év múlva már a nagy kertben sem lesz gond, ha megkérem, hogy ugyan gyomláljon már ki egy sor zöldborsót.
Utána még megnéztem a saját salátáimat a "nagy" zöldségeskertben, szépen megeredtek, velük most nem volt dolgom. Viszont lefotóztam még, amit régóta akartam, a kis barackfák, háttérben a birsalmafával. Még éppen sikerült virágzás alatt elkapnom őket, szép kora esti fényben:

A Proust-kérdőív

Altairt visszaolvasva találtam ezt a kérdőívet - nála a link az eredeti fellelési helyről, ahol az is kiderül, hogy Proustnak annyi a köze hozzá, hogy ő is kitöltötte. Mivel én meg nagyon bírom az ilyen kérdőíveket, ezért én is:

1. Mikor nevetett utoljára úgy igazán, teljes szívből?

Tegnap, Regő valamelyik dolgán, de már nem emlékszem pontosan.
2. Mikor sírt utoljára?

Múlt szerdán, az iskolai Ki mit tud-on, amikor Marci énekelt.
3. Min tud igazán felháborodni?

Amikor valaki azt hiszi, hogy létezik egyetlen, mindenre érvényes igazság, és ezt terjeszti is. Illetve iskolai dolgokon, Marcis konfliktusaimon, magamban pedig azon, hogy hagyom konfliktussá lenni őket.
4. Minek tud leginkább örülni?

A gyerekeimnek, a családomnak. Ha nem ilyen nagy volumenű dolgokban gondolkodunk, akkor nagyon tudok minden apróságnak, szépségnek.
5. Mi az, ami a legjobban elkeseríti?

Veszekedés, békétlenség.
6. Mi a kedvenc színe?

Zöld. Igazi fű- vagy levélzöld, a  természet zöldje.
7. Mi a kedvenc étele?

Grillezett rakott zöldségek, meg a karácsonykor készített római tálban sült pulykamell vele sült zöldségekkel.
8. Mi a kedvenc itala?

Egészen konkrétan Dúzsi Tamás kékfrankos rozéja. A 2001-es volt nagyon jó, de rozéból az már nagyon öreg lenne. Amúgy állandóan teázom, gyümölcsteákat ízesítés nélkül.
9. Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese?

Zeneszerző, aki elő is adja: Presser Gábor, Ákos, Zorán. De inkább egyes számokat, stílusokat kedvelek, és nagyrészt azt, amit már a szüleink is kedveltek. Még Andrea Bocellit szeretem nagyon hallgatni.
10. Ki a kedvenc írója/költője?

Vámos Miklós, John Irving, Radnóti Miklós.
11. Ki a kedvenc festője?

Csontváry.
12. Melyik a kedvenc filmje?
Igazából szerelem. De nehezen tudnék egyet választani. Altair megkönnyítette nekem, mert ő is ezt választotta, és egyet tudok érteni :)
13. Mi az a hiba, amiért a leginkább elnéző tud lenni?

Nem szándékos károkozás, ügyetlenkedés, bénázás.
14. Mi az a hiba, amit nem tud megbocsátani?

Tudok nagyon haragudni, megsértődni, de azt hiszem, eddig még mindig megbocsátottam. Ja nem... intrika, áskálódás, főleg durván kivitelezve... az ilyet nem bírom.
15. Kivel nem szeretne találkozni a szaunában?

Jelen testi állapotomban senkivel :D Egyébként tökmindegy, oda nem ismerkedni meg beszélgetni megyek, és nem vagyok egy ismert ember, hogy ciki legyen bárkivel is találkoznom. Jaj de jó lenne úszni meg szaunázni :)
16. Kivel békülne ki a legszívesebben?

Nem jut eszembe senki, akivel össze lennék veszve. Egyvalaki... de vele jó ez így.
17. Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál?

A háttércsaládok, asszonyok a két világháború alatt.
18. Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvet?

A nácik, akik tényleg, gondolkodásukban azok voltak.
19. Kit vagy kiket tart hősnek a mindennapi életben?

Betegségekkel emelt fővel küzdők, beteget ápolók, beteg gyerekeket szépen nevelők. Önzetlen segítők. És mindenki, aki valamilyen területen legyőzi önmagát.
20. Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai?

Adjon sok figyelmet, kínáljon biztonságot. Aztán intelligencia, legyen jó beszélgetőpartner, humoros, kedves is. Legyen férfi, hogy nő lehessek mellette.
21. Melyek Ön szerint egy nő legfontosabb tulajdonságai?

Melegség, nőiesség, gondoskodás. Erő, kreativitás, kitartás.
22. Mit tart Ön a legfontosabb erényének?

Jaj ezek nagyon nehéz kérdések... Az jut eszembe, hogy gyors vagyok és multitaskingolok, többfelé tudok figyelni egyszerre, ez nagyon praktikus.
23. Mit tart Ön a legnagyobb hiányosságának?

A hirtelen haragomat, türelmem végességét és hirtelen elvesztését.
24. Mi az, amitől a legjobban fél?

Betegségek. Meg a fogorvos...
25. Hol élne a legszívesebben?

Ha nem itt, akkor Skandináviában vagy Kanadában, konkrétan Victoriában.
26. Hogyan képzeli el a földi boldogságot?

Hajjaj... Alapvetően a jelenlegi életem kicsit simábban, nyugisabban, több utazással, programmal, kész házban, és a családtagjaim boldogságával, jólétével, jóllétével. Tágabb értelemben hosszan tudnám ragozni... ajánlom a bő egy héttel ezelőtti Perfect World c. bejegyzést.
27. Történt-e az Ön életében igazi csoda?

Kinek mi a csoda... Szerintem igen, három.
28. Miben vagy kiben hisz Ön?

A magam módján hiszek Istenben. És az emberekben is hiszek, mert naiv vagyok.
29. Milyen feliratot látna szívesen a sírkövén?

Van egy Bródy-dalszöveg, Csak egy nap az élet... ezt találtam ki egyszer. Vagy van a mottóm: "Vedd észre a szépet a fa levelében, a járda repedésében, az esőfelhő szürkeségében, az irodád ablaküvegében. Fedezd fel a jelenben a csodát, hogy milyen jó, hogy éppen most létezel." Ezt bárhova szívesen kitenném, és milyen jó lenne már az élőknek egy sírkövön olvasni, mintha üzenet lenne a múltból. De nem akarok sírkövet, engem hamvasszanak és szórjanak a Balatonba, vagy még inkább Dömösnél a Dunába. Ha addig meggondolom magam, még szólok!
30. Ha visszamehetne a múltban egy tetszőleges korra vagy napra, melyiket választaná?

Szent Margit korát. Kideríteném, hogy ő vagy valamelyik rokona, ismerőse én vagyok-e. Azokon a helyeken ugyanis, ahol ő vagy a nagyjából korabeli és családjabeli történelmi személyek megfordultak, annyira rejtélyes módon otthon érzem magam...
31. Ha előre mehetne a jövőben egy napra, évre, évszázadra, melyiket választaná?

Megnézném a nagymamakoromat. De egyelőre nem maradnék ott.
32. Mit kívánna magának egy jó tündértől?

Egészséget, családi harmóniát, hosszú életet a szeretteimnek.
33. Kinek a sorsára cserélné el az életét?

Nem cserélném el.
+1 Kinek tenné fel ezeket a kérdéseket?
Sok ember válaszai érdekelnek, a barátaimé, ismert és ismeretlen ismerőseimé. Aki hasonlóan szeret kérdőívezni, mint én, az vigye :)

Gyerekekről

Úgy tűnik nekem, régen meséltem már a kicsikről. Marci ügyességei elvették a teret :) a rosszaságairól meg nem írtam mostanában, de írtam eleget korábban, most inkább örüljünk neki meg legyünk büszkék rá :)

Regőt viszont általában meg kell zabálni. Van, amit nem is lehet megfogalmazni, pillantások, kacagások, viselkedésbeli dolgok, de vannak édes, vicces, megható történetek, gyerekszájak is.

 Tegnapelőtt például öltöztetem, áll a pelenkázón, és teljesen spontán azt mondja: szeretlek anya, olyan nagyon szeretlek! És bújik a nyakamba, ölel. Elfutotta a könny a szememet. Ugyanaznap Péternek is: szeretlek apa, menjünk hintázni!

Hogy mennyire vigyáz Csongorra és milyen gondoskodó vele kapcsolatban, az naponta kiderül, amikor épp nem tudok rögtön rohanni hozzá, ha sír. Regő bármit abbahagy, játékból, meséből is felkel és szalad: "majd én meghintázom!" vagy "jövök Csongor! hol van a cumid?". Visz neki textilpelust, játékot, boldog, ha Csongor megfog valamit, nem is tudom, honnan tudja, hogy ennek a kicsi embernek most ez a nagy attrakció, de ugrál, tapsol és kiabál: nézd, megfogta! Persze ha leteszem Csongort, rámászik vagy épp megrángatja a kezét, szóval van kiképzés is, de hát meg kell tanulni, milyen is harmadik gyereknek lenni.

Ezt a fogás dolgot egyébként már elég jól tökélyre fejlesztette Csongor, most már szerintem csak akkor nem fog meg valamit, ha nem akarja. Lassan, koncentrálva nyúl, szinte látszik, ahogy forognak a fogaskerekek a kis fejében: most ezt a kart erre mozdítom, az ujjakat ide teszem ééés megvan! 

Én meg épp a hízásának drukkolok. Alapvetően nem aggódom a múlt havi 26 deka miatt, csak azt nem akarom, hogy a gyerekorvosunk kezdjen aggódni és például tápszert javasolni vagy ilyesmi - Marcinál még más orvosunk volt, Regő meg úgy hízott, mint akit fújnak, úgyhogy e téren nincs tapasztalatom. Ha eszembe jut, ráállok este Csongorral a mérlegre, 6.7 és 7 kiló között mindent mutat, úgyhogy majd meglátjuk. Most nézem, hogy április 20. péntek, úgyhogy csak utána szerdán, 25-én megyünk mérésre, tehát nyert plusz öt napot, amit hízásra fordíthat :)

Regő amúgy nem sokat változott, ugyanúgy az állatokat imádja, állatos könyveket, figurákat, mostanában a plüssöket is. Autózni, építeni, vonatozni szeret, imádja Marcit, apát, nagyon várja őket haza mindig. Mai mondása - kicsit náthásak lettek reggelre:

 - Nem vagyok taknyos, csak becsuktam az orrom!

És ilyen duplo autót épített a két duplo bácsinak:

Linkajánló

Marcinak mostanában nehezen ment a szorzás-osztás. Kicsit lehet, hogy túl gyorsan haladnak az én ízlésemnek, nincs igazán ideje a tanultaknak, hogy mélyre kerüljenek, készséggé érjenek. Keresem a játékos lehetőségeket, amik nem az unalomig gyakorolt példákkal segítenek neki és taníttatják meg vele észrevétlenül azt, ami nehezen megy, vettem például szorzós-osztós LÜK füzetet. Illetve a nyuszi hozta :)

Kicsit meglepett, hogy ma az iskolából hazajőve ő maga ajánlott egy honlapot, amin feladatokat szoktak megoldani időre, villámkérdés jelleggel, ezt. Pár tesztet rögtön meg is csináltunk, és érdekes módon tíz másodpercen belül rávágta a helyes megoldásokat, egyszer 90, egyszer 95 százalékos lett. Talán mert így mégiscsak más a szorzás is, ha a számítógépes játék álarca mögé bújik...

A másik oldal, amit ajánlok, egy személyiségtesztes honlap, már egyszer megcsináltam, de akkor nem mentettem el, most viszont újra rátaláltam. Rám elég jól illik a jellemzés, én ilyen vagyok. Szerintem ez elég alapos, nem olyan kis vacak, mint amilyeneket az újságokban találni, bár én azokat is szeretem, csak nem veszem nagyon komolyan a végeredményt. Ennek viszont már valamennyire igen.

Képpótlás

Most csak kettőt hoztam, de elvileg majd még kapok!

Hogy kerül a gyerek az asztalra...?

Regő báránnyal és Bence (vagy Márk?) rendőrautójával:

A hét gondolata - Kedvenc ünnepem

Ezúttal, nyilván a húsvétra való tekintettel, az a hét kérdése Altairnál, hogy kinek mi a kedvenc ünnepe.

Írhatnám a húsvétot így aktuálisan, mert szeretem ezt is, és most szép a tavasz odakinn, kelnek a kiscsibék, virágoznak a fák meg minden. De a húsvét igazából akkor lenne a kedvenc ünnepem, ha az eredeti, pogány tavaszünnep lenne. Ha nem keverték volna bele Jézus halálát és feltámadását. Sose értettem amúgy, miért ez a kereszténység legnagyobb ünnepe. Persze, értem, hogy ezzel váltott meg bennünket Krisztus. De hogy a halála és feltámadása nagyobb ünnep legyen, mint a születése... Olyan önzőnek tűnt ez nekem, hogy nem is őt ünnepeljük, hanem magunkat, a saját feltámadásunkat, nem tudom, ez érthető-e. És szerintem, ha a karácsony, a születése nincs, akkor nincs a feltámadása sem. Persze abba is bele lehetne menni, hogy a karácsony is a napforduló ünnepe volt eredetileg, és csak odatették Krisztus születését, hogy a pogány ünnepet ellensúlyozzák, de nekem ezzel együtt szimpatikusabb.

Szóval a karácsonyt nevezném az egyik kedvenc ünnepemnek, a másik pedig az anyák napja. Szeretem a hagyományokat, így nem érzem kellemetlen elvárásnak, hogy húsvétkor sonkát és tojást "kell" főzni - szívesen főzöm, szívesen tartom ezt a szokást. De szeretem a saját hagyományainkat is kialakítani. Így karácsonykor saját menünk van, vegetáriánus, ez viszont már azt hiszem, hat éve a mi hagyományunk. A karácsonyfa és a díszítés nem titok, az ajándékok viszont meglepetésből vannak, és a Jézuska hozza őket. Szeretem a hangulatot, a készülődést, már nyár vége felé gondolkodom rajta, hogy kit mivel ajándékozzak meg. Igyekszem mindenkinek valami saját készítésűt is adni. Szeretem a sütést-főzést is, de nem viszem túlzásba, nem akarok fáradt háztartási robotként lerogyni a fa alá szenteste. Aztán szeretem azt is, hogy együtt a család, Marcinak kivételesen megengedjük, hogy tovább fennmaradjon és megnézünk együtt egy filmet... és szeretek 25-én együtt semmittenni, játszani a gyerekek új játékaival, pihenni, lustálkodni. És régi, de nálunk újonnan meghonosított hagyomány, ezt is én hoztam, de nem otthonról, hanem olvastam: a szentestei vacsora előtt egy almát annyi darabra vágunk, ahányan az asztal körül ülünk, és mindenki megeszi a maga darabkáját, hogy jövőre se legyünk kevesebben.

Szép és igaz, hogy  jobb adni, mint kapni, és valóban, nincs is szebb a gyerekünk, párunk, családunk öröménél, csillogó szeménél. De én bevallom, nagyon szeretek ajándékot kapni is, izgalommal várom, mivel gondoltak rám, szeretem a szép csomagolást... Nem az érték számít, hanem a gondolat, nagyon tudok örülni apróságoknak is.

Az anyák napja pedig... Nem tudom, Marci mikor lesz akkora, hogy magától is eszébe jusson vasárnap reggel kiszaladni a kertbe és hozni egy szál virágot, vagy valami más apróság, de egyelőre - bár jólesne - nem zavar, hogy még nem tart itt. Mert az iskolai ünnepeket imádom, végigsírom, nagyon várom évről évre. Marci harmadikos, ami azt jelenti, hogy óvodával együtt idén lesz a hatodik anyák napjám, és még nem tudtam megunni. És idén lesz az első háromgyerekes, jövőre pedig az első óvodai Regővel... :)

Kenguruzsebes pulcsi, második felvonás

Így kell gazdaságos szülinapi ajándékot adni: köss egy pulcsit karácsonyra, ami túl kicsi lesz. Kösd meg még egyszer, és add ugyanazt szülinapra :)

Na jó, a dolog nem volt ilyen egyszerű. Amikor az eredeti darab kicsi lett, azt gondoltam, sebaj, maradt még jó sok ebből a fonalból (Fűegér nevű a vateráról, Ágitól, barnás-kékes-szürkés színátmenetes félgyapjú, dupla szálát használtam) úgyhogy a méreten aluli pulcsi majd az enyém lesz, a maradék fonalból meg kötök egy nagyobbat Péternek. Azért az gyanús volt, hogy egy teljes, pláne nagyobb pulóver nem jön ki a maradékból. Eleje, háta és egy majdnem teljes ujja volt meg, amikor elfogyott a fonal, így elbontottam a karácsonyi pulóvert. Ebből fejeztem be az utolsó pillanatra, és megint maradt egy jó nagy gombóc, szerintem egy felnőtt mellényre való. A pulcsi pedig ezúttal jó lett!

A Fonalfalóban 524 gramm játszik: az a fonal, ami nem bontásból származik. A kicsi pulcsit alkotó fonal ugyanis játszott tavaly. Ezzel jó nagyot léptem előre, hiszen eddig szinte csak ezen dolgoztam idén.

Húsvét

Ahogy írtam, szombaton hajnali ötkor keltem - ebben Csongor is segített. Megetettem, átöltöztettem, aztán kitettem egy takaróra játszani - nem akart már visszaaludni - amíg a húsvéti nyúl nevében szétszórtam a nappaliban a tojásokat, édességeket, egy-egy könyvet és egy-egy sapkát gyerekenként. Csongor csak egy csokinyulat kapott, amit majd jól megeszek neki, és anyatejen átszűrve megkaphatja. Aztán amíg fel nem ébredtek a többiek, addig vasaltam, készültem rá, hogy reggeli után indulunk Ságvárra. Kicsit sajnáltam, hogy most a szobában volt a tojáskeresés, de este már esett egyszer, nem akartam kockáztatni.

Aranyosak voltak, ahogy pizsamában gyűjtögették, amit találtak, de kicsit elkenődtem, mert Regő most eleinte jóval kevésbé volt lelkes, mint Mikuláskor. Érdekes, Marci az, aki nem szokta jól venni, ha ébredés után, hirtelen meglepetés éri - most Regő volt elfogódottabb, félszegebb. Persze Marci már rutinos, ő már számított erre, Regő meg a tavalyira nem is emlékszik. Csongor meg eddigre visszaaludt a csinos nyuszis rugijában.

Volt hiszti is, megint Regő részéről, mert ő persze mindent ki akart bontani, amit talált, és ami nem is az övé volt. Ő ugyanis egy-egy csomag kekszet, müzliszeletet kapott, meg műanyag állatkát és könyvet, inkább Marci kapott édességeket. Egy Kinder-tojást meg is ettek, azt hagytam, mégiscsak kivételes alkalom lett, de a többit gyűjtöttük dobozba, kosárba. Aztán el lehetett terelni a figyelmét, örömmel olvasta a kapott könyvet, aztán reggeliztek és készülődtek ők is a mamához.

Ságvárra ezúttal Ancsáék és az unokatesók mellett Ágiék is jöttek, úgyhogy együtt volt végre a teljes nagycsalád. Csak Papa hiányzott - pénteken lett volna 85 éves, és a napokban lesz egy éve, hogy nincs velünk. A gyerekek örültek egymásnak, szépen játszottak. Izgultam, hogy Csongor aludjon a kiságyban, mert itthon teljesen rászokott a hintára, és ha este a kiságyban akarom altatni, akkor Regő biztos, hogy felébreszti. Nappal ott se nagyon tudott aludni szegénykém, egy szűk órára elbóbiskolt egy fotelban, estefelé meg az ölemben. De azt nagyon tudja már, hogy a fürdés után szopi és alvás jön, mert este viszont gond nélkül elaludt a kiságyban. Úgy csináltam, hogy előkészítettem a szobát mindenkinek, Regő és Marci pizsamáit, mesekönyveit kivittem a nappaliba, amíg ők vacsoráztak, addig fürdettem és altattam Csongort, így az ő fürdésük, meséjük alatt a kicsi már egy ideje aludt. Aztán amikor bementek ők is, akkor már nem zavarta, hogy Marcinak égett a kislámpa, vagy hogy Regő még kétszer-háromszor kimászkált és újra le kellett fektetni. Csongor nem ébredt fel, csak a szokásos két éjjeli szopizásra, ráadásul reggel fél hat felé magam mellé vettem, és így még aludt fél nyolcig!

Ságvárról sajnos nincsenek képeim, elfelejtettem gépet vinni, pedig itt is volt tojás- és ajándékkeresgélés a lakásban még szombat délután. Ajándékból egy-egy apróságot kaptak: kisautót, labdát, kártyát, Csongor több bébijátékot is a közelgő névnapjára tekintettel.  Ezeken kívül persze édességet, gyümölcsöt, úgyhogy most Mikulásig megint nem kell ilyesmit venni. Na jó, nem olyan nagyon sokat, és válogatottat, főleg Regőre tekintettel. Aztán jött a sonkás-tojásos-tormás húsvéti vacsora.

Vasárnap délelőtt bár hideg, de száraz idő volt - szombaton volt vihar dörgéssel, villámlással - ki tudtunk menni a kertbe, kicsit kimozoghatták magukat a gyerekek. Kaptak egy-egy buborékfújót is, és meglepetésemre Regő ügyesen tudta már fújni, és nem is öntötte ki a tartalmát. Legutóbb még nem ment neki, most meg mintha mindig ezt csinálta volna. Az állatokat most csak messziről, a kerítésen át néztük, nagy sár volt náluk.

Ebéd után Marciért eljött az apja, Regő aludt egyet, Bence kivételesen nem, így Csongorral és vele játszottunk. Ő is és Márk is olyan aranyosak, finoman, óvatosan bánnak vele, Márknak különösen tetszik! Közben én már pakolásztam, és Regő ébredése után indultunk haza.

Ez egyébként a nem sikerült sütemények húsvétja. Péter túrótortája nem dermedt meg, igaz, hogy egy picit változtattam a recepten, de azért megdermedhetett volna igazán. Azért finom lett, csak kanállal kellett enni. A méteres kalács krémje nem lett olyan kemény, mint kellene ahhoz, hogy jól szeletelhető sütemény legyen - ez is csak szépséghiba, azért ehető. Viszont a hazaérkezésünk után álltam neki sós kalácsot sütni, hogy azt ehessük az itthoni sonkához, tojáshoz. A kalács miatt csak este kilenckor vacsoráztunk, ráadásul kenyeret - ugyanis nem kelt meg, vagy nem eléggé, de az ellenség fejbevágására kiválóan alkalmas. Sebaj, ma reggel pótoltam, és így másodjára gyönyörű magas kalácsom lett.

Péter és Regő elmentek locsolni - meghatódtam, kis nagyfiam most először vesz részt ebben. Marci az apjánál, Csongor alszik - kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek!

U.I. képeket fogok pótolni, ha kapok a családtól!

Tótfalusi István: A forró kutya

Nagyon szeretem ezt a könyvet. Gyerekkoromban megvolt - már nem olyan kicsi koromban - aztán sajnos nem emlékszem a hányattatásaira, de ide már nem költözött velem. Különféle beszélgetések kapcsán gyakran emlegettem Péternek, és végül annyira szöget ütött a fejembe, hogy meg kellett szereznem antikváriumból újra egy példányt.

Érdekes a műfaja, nem tudom, hogy be lehet-e sorolni valahová, szerintem az ismeretterjesztés és a regény, elbeszélés közötti határokat feszegeti. Na jó, jócskán elbillen az ismeretterjesztés felé, de nagyon ügyesen, ötletesen van történetbe ágyazva.

A forró kutya - amint a címlapon látható illusztrációból is kiderül - a hot dog. Mégse egy virslitörténeti kisenciklopédiával állunk szemben, hanem egy nyelvészeti, etimológiai ismeretterjesztő könyvvel gyerekek, fiatalok - felsősök és középiskolások - számára. A történet szerint a fiatal, frissen végzett magyartanár a saját gimnáziumába kerül vissza tanítani, és mint lelkes tanerő, megkapja a mostohagyereknek számító magyar nyelvtan szakkör vezetését. Csak öt-hat gyerek jelentkezik, de ő így is szívesen tartja az órákat, és a diákok örömére, meglepetésére nem unalmas mondatelemzéseket és hasonlókat, hanem kimennek az utcára, megnézik a boltokban, termékeken szereplő idegen szavakat, márkaneveket - 1988-as a könyv, tehát ne a mai márkákra gondoljunk - és együtt megfejtik a szavak eredetét, próbálják keresni a magyar megfelelőket. Az egyik diáklány latinul tud, a másik németül, a harmadik franciául, a fiúk angolosak, Gyuri pedig hozzáteszi a magáét, és kifejezetten érdekes dolgokat tudhatunk meg így. Máskor újságcikket hoznak, és a politika idegen eredetű szavait veszik sorra, megint máskor a régies nyelvezetet. Jeleneteket írnak, előadják egymásnak, majd megbeszélik a szövegét, gyakran vendégeket, ismerősöket is hívnak az órákra. Talán két olyan fejezet van, amiben az író kilép a szerepből, és Gyuriként ugyan - mert végig az ő szemszögéből meséli a történetet - de a gyerekek nélkül, valamilyen magyarázattal egyszerűen előhoz egy témát, egy szócsoportot, és maga fejti ki az etimológiai magyarázatokat.
Felnőtteknek, de humán érdeklődésű gyerekeknek, fiataloknak is nagyon érdekes írás. Gyakran mosolyogtam a "szabad, demokratikus országra" tett utalásokon, meg amikor a szavak kapcsán felmerül, hogy külföldön és itthon mi hogy volt a nyolcvanas években...

Tavaszi szünet

Ezt a bejegyzést még csütörtök este kezdtem el, aztán mostanáig várt piszkozatban. Ebből is látszik, hogy milyen pörgős napjaink voltak - és ezen kívül még négy bejegyzésem van, aminek csak a címe van meg...

Szóval, csütörtökön kitört a tavaszi szünet. Ebből az következik, hogy reggel nem egy, hanem két gyereket hagytam itthon Marika nénire, amikor elvittem Csongort a gyereksebészetre, a vízsérve kontrolljára. Szerencsére minden oké vele, elkezdett visszahúzódni a sérv, csak júniusban kell visszamenni kontrollra. Megint egy órát várattak, akármilyen logika szerint is hívják be a gyerekeket, szerintem már mindegyik szerint be kellett volna mennie Csongornak is, meg hát minek adnak időpontot, ha úgysem tartják... De nagyon aranyosan viselte, játszottunk, sétáltunk, nézelődtünk, szopizott is, a vizsgálat közben pedig nevetett a doktornőre. Még beugrottunk vásárolni is hazafelé, beszereztünk pár dolgot a közelgő húsvétra. Éppen ebédidőre értünk haza. Utána még jutott idő egy társasozásra is Marcival, aztán nekiláttunk túrótortát sütni Péter szülinapjára. Regő mindkettőt átaludta, Csongor velünk jött a hordozóban a konyhába. 

A tavaszi szünetre már korábban terveztem, hogy elmegyünk majd kirándulni a két faluval arrébb lévő kiserdőbe, és mivel nagyon fenyegettek a hidegfronttal, gyorsan úgy döntöttem, hogy ezt még csütörtök délután megejtjük. Regő ébredése és egy gyors uzsonna után útra is keltünk, autóval mentünk az erdei parkolóig, és onnan bevetettük magunkat a zöldbe.

A kiserdő egy erdei tornapályával kezdődik, az elején lévő tábla szerint 1800 méter, összesen húsz megállóval, ahol különféle tornafeladványokat kellett teljesíteni. Vittünk labdát is, azt az állomások között rugdosták, dobálták maguk előtt a fiúk. Persze közben az erdőt is figyeltük, főleg én.

Meg Marci is: ez itt a fa arca, és az arc felfedezője. Több fán is talált arcokat, és mutatta nekem, de ezen volt a leglátványosabb.

Tornázósak:

Regő elfáradt: "Anya, csak alszom egy kicsit"

Aztán persze indult is tovább, és még feladatot is vállalt:

Miután megtettük a majdnem két kilométert, és végig is tornáztuk becsülettel - a legtöbbet én is - még maradt annyi energia és kedv a gyerekekben, és annyi idő is, hogy a piros jelzésű turistaúton is elinduljunk. Igazából nem tudom, hogy hová vezet, érdemes lenne egyszer kideríteni! Most nem mentünk sokat rajta, mert Marci mondta, hogy ha balra letérünk róla, találunk egy szép nagy tisztást tűzrakóhelyekkel, esőházzal, itt szokott lenni szeptemberben az iskolai akadályverseny. Megnéztük, és jól tettük.

Csongor a tornapálya nagy részén aludt, eddigre viszont már a felébredve nyugodtan nézelődésen is túl volt, úgyhogy a tisztásra érve egy padon megszoptattam, Marci és Regő pedig fociztak. Amikor Csongor jóllakott, mi is odamentünk hozzájuk, felderítettük kicsit a terepet. Ez például a hangyák titkos élete - nem tudtam, hogy szeretik az aranyeső nektárját:

Regő irgalmatlanul mocskos lett a kirándulás végére: el is esett párszor, meg például fontosnak tartotta, hogy beleüljön az egyik tűzrakóhely száraz hamujába. A talaj is nagyon száraz volt, és emiatt poros, ő meg az arcához is nyúlt néha - hát úgy nézett ki, mint egy kis kéményseprő, nagyon aranyos volt. 

Hazaérve rögtön a kádba dugtam őket, ezúttal fürdés után, pizsamában vacsoráztak, jó kis fehérjedús ételt, sonkás tojást. Három-négy kilométer biztosan került a lábukba tornapályástul-tisztásostul, ráadásul ők nem is mindig egyenes úton mentek, és nem is minden szakaszt csak egyszer tettek meg. Azért azt nem mondanám, hogy nem kellett altatni, de biztosan jobban esett most a pihenés.

Péntekre komoly to do listát írtam magamnak. Volt itt sütés, takarítás, kötés, ünnepelés, összepakolás. Pörögtünk nagyon, és büszkén mondhatom, hogy szinte minden belefért. Megfőztem a sonkát, a tojást, elkezdtem a méteres kalácsot, amíg a fiúk a még mindig elég jó időt kihasználva a kertben játszottak. Bejőve Marci is segített, az egyes fázisok között rohamtempóban kötöttem Péter pulcsiját, amit délutánra mindenképp be akartam fejezni, és reggel még nem volt teljesen összevarrva, és hiányzott a nyakszegélye is. Csodával határos módon most is belefért egy társasozás, a pulcsi pedig úgy lett kész, hogy amikor hallottam Pétert belépni az ajtón, körülbelül az utolsó tíz szem leláncolása volt vissza. Sutty elkészült, ajándéktáskába hajtogattam, és jött a köszöntés, a tegnapi túrótortával. Este még megfestettem a tojásokat, kiporszívóztam, közben lement két mosás, teregetés is. Azért szombatra összepakolni még nem sikerült... Sebaj, szombat reggel ötkor keltem, bepótoltam!

A meglepetések embere

Elfogult, meghatott anya ömlengése következik.

Marci szégyenlős. Nem szívesen megy például be egyedül egy boltba, hogy kérjen egy kiflit. Nem szeret telefonálni, mert akkor beszélni kell a mamával/papával/apával.

Azt tudtam, hogy Ki mit tud lesz az iskolában. Azt is, hogy Marci fellép az osztállyal, a Didergő királyt adják elő, és ő lesz a mesélő. Meg furulyázni is fog, a színjátszó körrel pedig a Valahol Európában c. musicalből énekelnek egy betétdalt. 

Az első meglepetés akkor ért, amikor a műsorvezető kisfiú bemondta, hogy és most Hanti Márton 3. osztályos tanuló furulyázza a Parasztkantátát és a Régi táncdalt. Ugyanis én azt hittem, hogy a haladó furulyacsoport együtt fog előadni valamit. Később volt két előadás is tőlük, de Marci szólót furulyázott. Tök egyedül állt a színpadon, a tele színházteremben, az összes iskolatársa, tanára és a legtöbb szülő, nagyszülő előtt. Nagyon büszke voltam rá!

De ez még hagyján. Amitől leesett az állam, és szinte azonnal sírni kezdtem, az itt látható:

Ahogy elindul az én fiam előre a színpadon, mint egy színész, és énekel... Elnézést kérek az olvasóktól, de a felvételbe behallatszik, hogy sírok.

Ez a gyerek nem mondta itthon, hogy ő szólót furulyázik. A dalt hallgatta, én is énekelgettem vele, nagyon szeretem amúgy is. De amikor megláttam... végem volt.

A többi darab, zeneszám, kis előadás is nagyon jó, aranyos, ötletes volt. Tavaly is nagyon jól sikerült a Ki mit tud, nem sablonos, igényes, látszik, hogy a tanárok is, a gyerekek is készülnek, lelkesek. De Marcin még ma is elfutotta a könny a szememet.

Tollbamondás

Marci diktálja, hogy mit csinált pénteken a Csodák palotájában, én pedig írom:

"Kaptunk vonalkódos karszalagot, azzal kellett bemenni a kapun. Ott van az a lebegő gömb, van egy fém háromszög, a két oldalán vab egy-egy lyuk, azon erősen fúj levegőt. Ott van egy labda, amit közrefog a két áramlat, és azon lebeg. Beljebb van az óriásasztal, felmásztam a székre is meg az asztalra. Még beljebb van a futópálya, van rajtgép, mellette pedig a falon fut a fény, és a fényt kell leelőzni.

A felfelé menő lépcső mellett sorban vannak játékok, van egy új, amit még nem láttunk: egy kart kell tekerni, van egy magas üveghenger, majdnem a tetejéig víz van benne, egy lapátkerék forog benne, és ahogy tekerjük, örvényt csinál, tök jó nézni. 

Van egy tükröződő félgömb, ha belenyújtom a kezemet, olyan, mintha a tükörkép kezet akarna velem fogni. Aztán van egy fém pálya, amin egy karikát kell végigvezetni úgy, hogy ne érjen hozzá a fémhez. Nagyon nehéz, nekem több, mint negyven hibám volt!

A lépcső belső oldalán van egy állvány három hintával, kötéllel lehet magunkat felhúzni a hintán. Van a plafonbicikli, fel kell venni egy karabineres mellényt, a bicikli egy pályán megy a magasban, az alján tőkesúly van, és így nem esik le. Van a tépőzáras fal, ott olyan ruhát kellett felvenni, hogy a háta tépőzáras anyagból készült, a falra pedig egy nagy tépőzáras lepedő van kifeszítve. Neki kell ugrani háttal, és akkor odaragadok, az tök jó!

Aztán van a holdjáró, pont belefértem a súlyhatárba, mert 30 kiló fölött már nem lehet használni. Van egy kötélpálya, amire rárögzítenek egy karabineres ruhával, meg egy nagy rugóval, és így olyan, mintha nem lenne gravitáció, és olyan, mintha a Holdon ugrálnék, mintha én lennék... nem Isaac Newton, hanem a Farkas Bertalan. (anyai közbevetés: Farkas Bertalan nem járt a Holdon, legyél Te inkább Neil Armstrong)

Aztán van egy rálépős zongora, a lábainkkal kell zongorázni, az csak ennyi. 

Van egy fekete-fehér spirál, pörög, merev szemmel kell nézni, fölötte van egy felhős kép, és ha a pörgő spirál után a képre nézek, akkor olyan, mintha mozognának a felhők, és villámlik az egész kép. A többi az nem olyan érdekes, úgyhogy mesélem inkább a második szintet.

Például a másodikon van olyan, hogy Vasarely-képek pörögnek, és olyan, mintha térben lenne. Ott van a tükörlabirintus, ami szuperjó, de én abban úgy átrohanok! De a Matyi az összes tükörnek nekiment. Van egy fémhenger, mint egy ágyú, a végén gumiból egy erős háló, légáramlatot lő ki, és jó messze egy rafiafüggönyön lehet látni, hogy mikor ér oda, mikor lebbenti meg. Érdekes, hogy tök sokára!

A földszinten még kihagytam az óriásjojót, bele kell kapaszkodni egy fogantyúba, és felhúz az egész épület tetejére, aztán leenged, újra felvisz... Van olyan is, hogy meleg levegőt fújnak ki, és felmegy egy hőlégballon.

Van egy ferde szoba, ferde a padló, az asztal meg minden, tök érdekes. Egy téglatestben van egy lámpa, a végén tükör, bele kell nézni, csavargatni a fényerősséget, és a tükörben láthatjuk, ahogy tágul meg szűkül a pupillánk. 

Az Öveges-teremben szoktak előadások lenni, és most hármat is meg tudtunk nézni! Az első kémia volt, a második fizika, a harmadik ugyanaz, mint az első, csak egy néni tartotta. Kémián nagyon érdekes kísérletek voltak, volt folyékony nitrogén, szárazjég, szódás patront lőttünk ki kötélpályán meg ilyenek.

A harmadik szinten van egy sötét szoba, aminek a padlójából színes lámpák világítanak, azokat el kell takarni a lábunkkal, táncolni rajtuk, és zenét ad elő. Össze lehet rakni például Michael Jackson egyik számát. Volt még az óriás pánsíp, vastag sípok vannak egy asztalban, a legmagasabb a legmélyebb, a legkisebb pedig a legmagasabb hangot adja. Van ütője, azzal kell ütögetni az asztalban lévő lyukakat és így zenélni.Vannak mindenféle gépes ügyességi  játékok, azoknál mindig ült valaki. 

Van egy műanyaglap, belevágva egy hajlított nyílás, és mégis átforog rajta egy egyenes rúd. Van egy olyan kísérlet, hogy el tudok-e kapni egy botot, ami egy hengerben hirtelen leesik. Van terepasztal is. 

Szuperjól éreztem magam, nagyon-nagyon jó volt, meg a buszon is szuperjó volt!!!"

Képregény

Igencsak képtelen lettem az utóbbi időben, mármint a blog lett az, úgyhogy itt van némi pótlás.

Regő mutatja az első kinyílt tulipánokat a kertben. Még szép idő volt.

Megint egy szép Csongor :)

És egy nagy, huncut Csongor :)

Egy Regőfejű Csongor :)

Szereti :)

Kukucs!

Még mindig szereti :)

Harkály a diófán. Kerestem egy ideig a könyvben, mert nem nagy fakopáncs. Talán fehér fakopáncs.

Az első tulipánok

Az első jácintok

És még egyszer

Leánykökörcsin

Francia almatorta, mai desszert. Regő falta :) ami azért nagy dolog, mert almás.