2013. február 6., szerda

Amethyst

Dobpergés, tadaaaamm, ééés elkészült! Bár a dobpergés igazából akkor lett volna jogos, ha karácsonyra elkészül, ahogy terveztem, de mivel december 25-én kezdtem, hogy legyen egyáltalán mit átadnom 26-án, ezért ennek elég kevés esélye volt :) Az utóbbi időben gőzerővel folytak a munkálatok, hogy az elmúlt hétvégére, amikor megyünk anyuékhoz, kész legyen, azt terveztem, ott fejezem be és hazahozom blokkolni. Az ismert okok miatt nem mentünk, és a kendőkészítés is lelassult, de mindegy is volt már, hiszen átadni úgysem tudtam volna. Így végül tegnap délelőtt láncoltam le, tegnap blokkolódott, és ma teljes szépségében várja a postázást :)
Néhány fotó blokkolódós korából:





És néhány már ma, szárazon:








Imádtam kötni. Bonyolult a minta, de néhány mintaismétlés után belejön az ember, és bár mindig mellettem volt a leírás, egy idő után már csak ritkán kellett puskáznom. Az nagyon tetszett benne, hogy a csipkés-csavarásos mintaegységeket tetszés szerinti számban lehet ismételni. Számolgattam, hogy hány ismétléssel hogy jön ki a méret, és úgy döntöttem, hét mintaismétlésem lesz, mert nagyon tetszett, hogy akkor hosszában a kendő mindkét oldalán 13-13 minta lesz. Ez olyan mesebeli, hosszában tizenhárom, függőlegesen meg hét. Így aztán jó nagy kendőt kaptam, azért is készült ilyen sokáig: kereken 200 centi a hosszabbik oldala, és 86 a legnagyobb mérete függőlegesen. Azt hiszem, ebbe már be lehet burkolózni. Halvány rózsaszínű, a képek sajnos lámpafényben, részben vakuval készültek, hol fehérnek látszik, hol meg sötétebbnek, mint amilyen, de valójában olyan kellemes púderrózsaszín. Anyukámé lesz :)

Fonal: Extrafine 150, Puncsfagyi szín
Felhasznált mennyiség: 287 gramm, azaz öt és fél gombolyag

6 megjegyzés:

Csöppke írta...

Azta, ez gyönyörű... gratulálok!!! :)

Vera írta...

Gyönyörű lett! Gratulálok!

Dius írta...

Gyönyörű lett. Anyukád nagyon boldog lesz vele. :)

Mandula írta...

Atya ég de csodaszép lett! Anyukád biztosan örül majd neki :-)
Nem voltam kendőmániás, amíg meg nem nyertem a licitet nálad, azóta csorgatom a nyálam minden ilyen gyönyörűség után :-D

Patrícia írta...

Ez gyönyörű! Profi munka! Nagyon szép lett, csak ámulok!

Bori, Bende, Zsombor, Zsu írta...

Gyönyörű lett :)