2013. február 19., kedd

Lapos boszorka

Azazhogy ellaposodott mostanában kicsit ez a blog, bár nem panaszkodtatok, úgyhogy nyugodtan megcáfolhattok :) Olyan gyakorlatias bejegyzések születnek, egy kötés, egy könyv, egy betegség, semmi gondolkodás, elemezgetés meg érzelmi zűrzavar. Tegnap keresgéltem a neten, és "problémás kilencéves gyerek" témakörben meglepetésemre kidobott egy tavalyi bejegyzésemet. Majdnem pont egy évvel ezelőtt Marciválságban voltunk, csodálkozva olvastam a kétségbeesésemet, az örök igazság, hogy minden elmúlik, most is beigazolódott. Hogy mi segített: a nyár, az ősz, a zeneiskola, a nagyobb önállóság, de közben több elfoglaltság is, vagy egyszerűen csak az idő, vagy én is változtam, azt nem tudom, de - lekopogom - most a tavalyinál mindenképp sokkal könnyebb Marcival.

Regő viszont még mindig a dackorszak hullámain evez, néha hánykolódik és örvényeket kelt, néha viteti magát az árral, máskor meg mindent legyőz. Sokszor nagyon kedves, segít, sőt, szerintem ez az állapota, és a dacolásait is olyan szeretnivalóan, sajnálatra méltóan csinálja... Azért persze türelem kérdése is ezt meglátni a dacban. De pont mostanában nézem, hogy olyan nagyot nyűlt, nagyfiúsodik, bár még mindig kis babásan gömbölyű a pofija, de az alkata már annyira nem, magasnak is látom, és hatalmas a lába :D

Csongor meg a tündérkorszakát éli, beszéltük is Péterrel, hogy azért csinálja ezt, hogy majd amikor rajta is kitör a dac, addigra már megszeressük annyira, hogy ne hajítsuk ki a hidegre :D Ez egy jó duma, korábban hallottam már, hogy pici korukban ezért annyira aranyosak, aztán a dackorszak meg a kamaszkor között azért olyan normálisak megint, hogy kamaszkorukban se hajtsuk el őket a háztól :D Hát, Csongor mindent megtesz a jó ügy érdekében.

A gyerekekről lesz beszámoló a napokban, mert mindenféle hónap- és évfordulók jönnek. Én meg valóban azt csinálom, ami a blogból látszik: gyerekezem, háztartásozom, olvasok, kötök, futok. Közben újra és újra azt keresem, hogy mit kéne tanulni, képzelem bele magam a munka világába és a felnőtt életbe. Pedig messze van még, de akkor is: innentől már kifelé áll a szekér. És kedvem is egyre inkább van. Több, mint négy éve vagyok itthon, épp ma beszéltük a barátnőimmel, hogy nem is olyan rég még én is úgy el tudtam volna képzelni az életemet csak ebben a mostani keretben... de érik, érik bennem a vágy, az igény a felnőtt életre. Olyan jól van ez összerakva... pont, ahogy nőnek a gyerekek, egyre kevésbé igényelnek majd, úgy változik ez bennem is. És persze lassú változás lesz ez, még van két évem Csongorral itthon, és egyelőre nem is akarok a végére gondolni :) de már érzem. Megint fontosabb nőnek lenni - bár igyekeztem tudatosan figyelni arra, hogy kismamaként se essek nagyon szét - de most, ha például intézkedni megyek valahova, jólesik a szoknya és a smink, amit aztán itthon is fenn hagyok. Most is kivizöld harisnya van rajtam itthon :) És nagyon szeretnék tavaszra végre egy csinos átmeneti kabátot, egy szebb cipőt a meglévő, 2002 óta hordott nagyon kényelmes, de nagyon nagydarab, vaskos "mindenrejó" cipőm mellé.

Hétvégén nem voltunk sehol, Csongort még nem ítéltem emberek közé vihetőnek, meg a péntek éjszaka is betett. De sütöttünk, Marcival kártyáztunk, sőt, Regő is beállt, és egész jól lehetett már vele szabályjátékot játszani. Aztán diafilmet vetítettünk. Bár a hét nagyon futástalannak indult, a végére mégis beállt egy jó kis fordított mérleg: három torna volt, két futás és két pihenőnap. Az aktuálisan kötött kendőm olyan tíz sor múlva kész, és már tűn a következő. Jelenleg három böngészőablak van megnyitva a blog mellett különféle tanfolyamok ajánlataival. Szóval, most jó, de nem unatkozunk, és a jövőben sem fogunk :)

Nincsenek megjegyzések: