2011. augusztus 26., péntek

Ilyen volt a szülinap :)

Regő születésnapja úgy indult, hogy Marci reggel előbb kelt fel, így megkértem, hogy állítsa be a dvd-lejátszót a Csiribiri dvd-vel a Boldog szülinapot! című számhoz, és Regőt erre hoztam ki a szobából :) Kívántunk neki boldog szülinapot, kapott puszit, és kifaggattam, hogy hány éves, amire ma mindenkinek készséggel válaszolta, hogy kettő. Délelőtt úgy gondoltam, az lesz a "program", hogy azt csinál, amit csak szeretne, na nem mintha máskor annyira korlátoznám, de például most megkapta a csokis kekszet, amiből máskor egyszerre csak néhány darabot szoktam adni, és sokat voltunk az udvaron is annak ellenére, hogy nekem nagyon melegem volt. Azért fél 11-kor már behoztam, pedig még nem akarta, viszont behozhatta a motort is.
Ebédre most a melegben csak sonkás tojást vállaltam, de nem baj, mert azt nagyon szereti az ünnepelt is, be is termelt bőségesen belőle, aztán ment aludni. Én meg a nagy szülinapi készülődésben majdnem elfelejtettem, hogy kettőre orvoshoz kell mennem, úgyhogy gyorsan az ebéddel együtt nekiláttam a tortakészítésnek is. Barackos-szedres gyümölcstortát készítettem. Közben lefektettem Regőt, felfújtam néhány lufit, zuhanyoztam és indultam - ezt a torta összerakásának fázisai között.
Hazafelé beszereztem fagyit és szülinapi gyertyákat - eredetileg tejszínhabbal kínálnám a tortát, de a kánikulára való tekintettel gondoltam, hogy a vaníliafagyi jobb lesz - aztán nekiláttam kitakarítani a konyhát, ja meg felfújni a többi lufit. Regő arra jött ki az alvásból, hogy egy tucat lufi hempereg a földön. (Sajnos a képek elég homályosak lettek, azt hittem, hogy van elég fény idebenn a vaku nélküli fotózáshoz...)

Innentől lufiztak Marcival, nagyon örült neki :) játszottak, vártuk Apát, én takarítottam a konyhát, aztán szépen megterítettünk, és amikor Apa is hazaért, jöhetett a torta. A gyertyafújás kis segítséggel, de sikerült :)

Amikor megette a tortáját fagyival ("még tótát, anya, még fagyit, még!" ) még az etetőszékben kapta meg az ajándékait. Néhány apróságot kapott most, mert az igazi ajándék a homokozó lesz, ami néhány napon belül elkészül. Tőlünk egy Boribon-könyvet és egy másik Halász Judit-koncertfilmet, a Csigavért, bevallom, hogy azért, mert bár imádom a Csiribirit, néha kicsit unom, pedig mostanában nagy kedvenc :) Mamától pedig a lufikat és kis műanyag állatokat. Nagyon örült mindennek, az állatokat megnevezte, jó volt látni az örömöt a kis arcán :)



Marcinak eszébe jutott, hogy a pelenkázószekrény belsejében elrejtve van egy pici duplo traktor, amit még az első karácsonyra kapott valakitől Regő, és eltettük arra az időre, amikor tényleg játszani is tud vele, gyorsan előhozta és odaadta azt is. Volt benne egy fa: egy barna kockára rögzített zöld pörgettyű, amit Regő rögtön kitalált, hogy az repülő, és azonnal repülőzni kezdett vele, amiért apjától kapott még egy nagy puszit is :) Aztán betettük a Csigavér dvd-t, és estig ment a játék és a buli :) Isten éltessen, Kisfiam!

Nincsenek megjegyzések: