2011. augusztus 28., vasárnap

Szülinap 2. felvonás

A csütörtöki itthoni ünneplés után szombaton anyuékhoz mentünk. Sok szülinap, névnap esik augusztusra a családban: a sort Csabi kezdi, aztán Bence névnapja, én folytatom, majd Regő, még a nagynéném is ünnepel ugyanaznap, és végül 26-án Tündi, a blogon már emlegetett Hanna anyukája. Így aztán anyukám idén kitalálta, hogy legyen náluk közös grillezés, kecskepörköltfőzés és szülinapozás. Erre érkeztünk meg szombat reggel mi is, esetünkben bonyolította a helyzetet, hogy délután még egy esküvőre is kellett mennünk. Így aztán ebéd után lefektettük Regőt, ébredéstől őt is és Marcit is a nagyszülőkre és Ancsáékra bíztuk, mi pedig elindultunk Tatabányára. Az esküvő négykor volt, nagyon szép volt, hat óra után valamivel értünk vissza. Marci a strandon volt Ancsáékkal, ekkor már megérkeztek Tündiék is, Regő velük állt a terasz előtt, és amikor meglátott, felkiáltott és sírva-nevetve rohant hozzám :) Utána is kicsit ragaszkodósabb volt, mint máskor, meg menni akart rögtön fürödni, fáradt lehetett, hiszen nagyon korán kelt és a délutáni alvása is rövidebb volt, mint máskor. De azért hamar feloldódott :)
Szóval hamarosan megkezdődött a grillezés, a pörkölt már rotyogott, a férfiak Gábor vezényletével grilleztek:

Regő az első körben kapott enni, látta, mi minden sül, és nagyon érdekelte. Aztán ahogy készültek a dolgok, lassan mindenki leült, ki grillezett ételeket kapott, ki pörköltet, ki mindkettőt. Voltak fűszeres grillkolbászkák, pácolt csirkemell kecskesajttal vagy anélkül, grillezett padlizsán és faszénen sült pirítós, meg saláták. 

A gyerekek jól feltalálták magukat, homokoztak, szivacsokon ugráltak, motoroztak, bicikliztek, és persze időnként ettek-ittak mindezek között. Marci húzta Bencét a motoron, aztán cseréltek:

Vacsora után jött a torta, ugyanaz a hagyományos maci alakú csokitorta, amit Mama minden kétéves unokájának készít, mióta csak Marci kétéves lett. Ezúttal kicsit jobban sikerült a gyertyafújós kép :)


 Kaptam autót!

A fenti képen látható autó és a gyöngyfűzős játék mellett kapott még egy kézbáb-malacot, egy mondókás könyvet és egy szép, kézműves, cica alakú meggymagpárnát, remélem, nem hagytam ki semmit :) Aztán jött a másik torta, és Regő meglepve figyelte, ahogy anya is fúj:

Minden nagyon finom volt :) Torta után én bementem előkészíteni a dolgokat fürdéshez, lefekvéshez, Regő pedig felfalta a többi gyerek maradék tortáját :)
Miközben őt elvittem fürödni és lefeküdni, megjött az ígért hidegfront némi villámlással és viharos széllel, úgyhogy a többiek is beköltözködtek közben, szerencsére addigra pont mindenki megvacsorázott. Amikor minden gyerek lefeküdt, az este egy éjjel fél 12-ig tartó activity-partyba torkollott, rég nem nevettem ennyit :)

1 megjegyzés:

Emese írta...

Örülök, hogy jól sikerült a nap! A maci tortát minden 2. szülinapos képen megcsodálom :D