2011. augusztus 25., csütörtök

Regő kétéves

Az én kicsi babám ma kétéves lett :) Na jó, két éve ilyenkor még bőven járkáltam fel s alá a szülőszobában, de már csak olyan három és fél óra volt vissza, de azt akkor még nem tudtam :)
Számadatokat most nem tudok mondani róla, majd jövő szerdán megyünk státuszra, de biztos, hogy nagyot nőtt. Ha itthon rááll a mérlegre némi ruhában - nem sokban ebben a kánikulában - és pelenkában, akkor 12,7 kiló, de persze majd a védőnői mérlegelés lesz a hivatalos. 
A kétéves Regő olyan, mint a kétévesek: dacos és aranyos. A dackorszak nála egyelőre főleg abból áll, hogy "hagyj békén", azaz nála szó szerint "hagyikim" felkiáltással utasítja el, ami vagy aki nem tetszik neki, főleg ha korlátozzuk valamiben, ilyenkor néha csapkod is a tiltakozás mellé. Időnként ténylegesen be is hisztizik, és akkor sír olyan hisztisen és elég kezelhetetlenül, és nem lehet vele kezdeni semmit. Illetve mégis lehet - eddig még mindig rájöttem, hogy ennek van konkrét oka, éhség, esetleg álmosság, és eddig leggyakrabban a hűtő előtt állva nézelődés hozta meg a nyugalmat, amikor kiválaszthatja, mit szeretne, és ehet. Remélem, ilyenkor tényleg éhes - általában olyan időpontokban fordul elő, amikor szerintem lehet, hogy az - és nem azt tanulja meg, hogy minden bajunkra az evés a gyógyír, mert azt nem szeretném.
Az evése egyébként nagyon sokat javult, főleg a mamáéknál nyaralás alatt. Persze másoknak ez korántsem lenne egy kétéves gyerek ideális étkezése, megint mások viszont örülnének, ha már itt tartana a fényevő gyerekük :) Szóval az alapanyagok közül a kenyérféléket, kiflit, zsemlét szereti, a barnát különösen, aminek nagyon örülök! Tejtermékeket szintén, mindenféle fajtát, bár bolti gyümölcsjoghurtot és krémtúrókat még mindig nem kap, de a natúrt is nagyon szereti, illetve új felfedezésünk a "macis joghurt", a Nestlé joghurtos bébidesszertje. A nyaralás óta kakaót is iszik. A hússal szintén nincs gond, szereti a natúr sült húst, a rántott húst különösen, sonkaféléket sütve, evett már sült szalonnát is. Felvágottakat még mindig nem kap, de ha sovány sonkát adok neki kenyéren, az se jó, viszont melegszendvicsben megeszi, ugyanígy a sajtot. A tésztafélék érdekes kategória, ebben kicsit édesszájú, a palacsintát szereti, és persze mindenféle sütit, megeszi a diós, mákos tésztát és a császármorzsát, de a nem édes tésztákból is teljesen ötletszerűen hol megeszik ezt-azt, hol nem. Egyszer szereti a brokkolis tésztámat, egyszer nem. 
A zöldségekkel, gyümölcsökkel továbbra is hadilábon áll. Gyümölcsöt még eszik bébiétel, gyümölcslé, lekvár, szörp formájában, sütiben és szintén a Nestlé Baby Compote nevű, 100% gyümölcsből álló eledelét, de friss gyümölcsöt sajnos nem. Már érdekli, mondja a nevüket, elkéri, néha be is kapja, de kiköpi. Azért gyümölcsből így szerintem eléghez hozzájut, zöldséghez viszont kevésbé. Frissen semmit sem kér, és a főzelékeket sem. Paradicsomot is kért már gyümölcsként, nyersen harapva, de beleharap és félreteszi. Próbálok trükközni: keresem a vegyes, gyümölcsös-zöldséges bébiételeket, centrifugázok neki zöldséglét, és a múltkor leírt kelkáposztás batyu gombócait megette, volt benne kelkáposzta és aszalt paradicsom, ennek nagyon örülök! Amúgy a zöldségek is érdeklik, sokszor elkéri a paprikát, uborkát, a nevét is mondja, csak épp meg nem eszi. De mivel nagyon sokat fejlődött az evése, egyre több benne a felnőtt étel és kevesebb a bébi, meg ő is jól fejlődik, nem aggódom igazán ezen. Az is lehet, hogy van valami enyhe táplálékérzékenysége, ami miatt elutasítja ezeket, csak hát egyéves koráig mindent megevett... Hátha kétéves kora után megint mindent meg fog! :)
 A szoptatás szép csendesen, magától elmúlt, szinte észre se vettem, most gondoltam bele, hogy két-három napja már nem szopik. Az esti szopi elhagyását megírtam pár hónapja, azóta volt egy kis hullámhegy, amikor nyaralás alatt és betegen többet kért, de hamar visszaállt, én pedig lassan elkezdtem nem kínálni, csak akkor adni, ha ő kér, és szépen el is aludt a legtöbbször szopi nélkül, vagy ha kérte is, akkor is csak pár korty volt. Voltak olyan napok, amikor egyik nap kért egyszer, másnap egyáltalán nem, és most ráeszméltem, hogy a legutóbbi pár nap már mind ilyen volt. Hát elmondhatom, hogy ő is kétéves koráig szopizott, amit szerettem volna, én pedig a terhességem 23. hetéig szoptattam. 
A beszéde is gyönyörűen fejlődik, a szavait már nem tudnám felsorolni, és a mondatai is egyre kerekebbek. Nála úgy tűnik, kimarad az a korszak, amikor Regőnek szólítja magát, rögtön váltott az én-re, és ma már szinte mindenhez, amit csinálunk, kéri, hogy "én is, nekem is". Három-négy szavas mondatokat simán mond, de sokszor halandzsázik is, viszont rövid beszélgetéseket is tud folytatni. És azt is tudja, hogy "Hány éves vagy?  - Kettő" :) magától tanulta meg, nem tudom, honnan :). Persze nem minden hangot mond tisztán, az r helyett j-t mond, és van még más is, de szerintem ez bőven rendben van.
Mozgásilag is szerintem egy jól fejlett, magabiztos kisgyerek. Mostanában nagyon szeret lépcsőzni, kapaszkodás nélkül és váltott lábbal is próbálkozik, és neki minden lépcső és sok minden más is mászóka. Felmászik a kanapénk háttámlájára, és hátul le is ereszkedik. Páros lábbal még nem ugrál, de páratlannal igen :) 
Amit még szeret most, az a mese és az építés, amit lejjebb írtam is, illetve a bújócska. Mindenhol bújócskázik és átbújik, ezt mondja is, és mindent kihasznál erre a célra: bútorokat, növényeket, a kertet teljes mértékben, de a lábunk között, körül is átbújik, és a kisautókat is szívesen bújtatja, és mondja is, hogy "bújócskázik autó". Illetve Marcit is nagyon szereti, és persze mindent utánoz, amit ő. Meg minket, többieket is. A felnőttekkel korszakai vannak, hol nagyon barátságos, ölel, szeret, puszil, hol pedig jön a "hagyikim". Mamával most, a nyaralásból való hazatérés óta némi mosolyszünet után újra barátságban lett, nagyon szereti.  Mi pedig őt szeretjük, és nagyon örülünk, hogy velünk van :)

3 megjegyzés:

Emese írta...

Isten éltesse sokáig az ügyes-okos-édes nagyfiút! :)

gerbomoncsi írta...

Sok boldogságot Regőnek!! puszihegyek!

Orsi írta...

Boldog szülinapot, kicsi Regő!!