A csütörtöki sütemény és más történetek

A múlt héten Marci megkérdezte, hogy melyik az a napom, amelyik a legnyugisabb. A csütörtököt választottam - akkor nincs semmilyen edzése, nem kell rohanni, nem kell sietni a leckével se, maximum vacsorára elkészülni, itthon vagyunk, kényelmesen. Erre azt kérte, hogy akkor minden csütörtökön süssünk valamilyen süteményt, lehetőleg olyat, amit gyúrni kell. Nagyon szeret sütni, de a gyúrás a legtutibb benne :) Persze aztán, ahogy körvonalazni kezdtük a dolgot, nehézségekbe ütköztünk, ugyanis nekem olyan tippjeim voltak gyúrásra, mint pl. fahéjas kalács, de Marci azt mondta, hogy olyan igazi "süti-süti" legyen. Végülis rácsos túróst sütöttünk, olyan szép is lett, mint a képen, nem beszélve arról, hogy milyen finom! Jó ötlet ez a minden csütörtöki sütés, főleg együtt :)

Arról is akartam írni, hogy milyen nyamvadt vagyok, vagy kripli, vagy nyavalyás, vagy hogy is mondják. De nem ér ez meg egy teljes posztot, és különbenis, utálok panaszkodni. Szóval volt a hosszú betegség, amit még én vészeltem át talán a legjobban, legalábbis egyetlenként talpon. Na jó, Csongor még nálam is jobban bírta, de rá nem mondhatom, hogy talpon lett volna :D Hogy ennek szövődményeként, vagy miért, nem tudom, de ahogy nagyjából már meggyógyultam, ízületi gyulladásom lett a bal térdemben. Egy hétig - szerdáig - szedtem rá gyulladáscsökkentőt, hát nem igazán tudom eldönteni, hogy jobb vagy nem. A duzzanat talán lement, de a fájdalom maradt. Nem vészes, tök cikinek érzem vele térdsebészetre menni. Viszont lassan, de biztosan átkúszik a jobb lábamra is, úgy tűnik.

Valamint szóljatok rám, hogy soha többé ne egyek karalábét! Imádom nyersen, és annyira vártam már a tavaszi friss zöldeket, hogy elfeledkeztem magamról. Ettem a húsvéti sonkához, ettem csak úgy uzsonnára nyersen, és főztem finomfőzelékbe, amiből háromszor ettem. Az epekő nem szereti a karalábét. Tudtam, de eszembe se jutott most... Úgyhogy a megfázásos hársfa-bodza teáról tegnap borsmentára váltottam.

Érdekes amúgy, hogy a terhesség alatt jól viselte magát az epekő, pedig annál nagyobb összenyomódást nehéz elképzelni. Regő születése után is így négy hónapos kora körül jött ki. Megoldottuk akkor is, most is megoldjuk :)

Regő és Csongor nagyon náthásak, reggel-este szívom az orrukat, Csongornak most éjjel is kellett, és hajnali kettőtől megint a hintában aludt, mert az ágyban, teljesen vízszintesen nem tudott visszaaludni. Mire nem jó a kistestvér: Regő, aki egyébként visítva tiltakozik az orrszívás ellen, Csongor után önként jön az ölembe, és csak diszkréten kiabál néhány oroszlános vááá-t :)

Amúgy tegnap már pont el akartam menni wellnesselni: Regő locsolta az ablakban a palántákat, és közben a válla fölött hátraszólt az épp ébredő Csongornak: jövök már, Csongor, mindjárt jövök! - Nincs is itt már rám szükség, gondoltam, Regő mindent elintéz, házimunkát, gyereknevelést :)

Marci tegnap egy púppal a homlokán jött haza az iskolából, meg pár kisebb horzsolással. A benti cipőjét akarta felvenni, amikor hátulról az egyik osztálytársa nekilökte a szekrénynek, az élének esett neki a homlokával. Ugyanaz a kisfiú, aki a múltkor is piszkálta. Beszéltem már az anyukájával, a gyerekkel is, voltam az iskolában... és a felháborodásom mellett át tudom érezni a másik gyerek, a másik szülő helyzetét is. Milyen szerencse, hogy Marci is verekedős volt elsőben... Emlékszem, hogy csodálkozva álltam a helyzet előtt, hiszen itthon nem tapasztaltam jelét, de gondoltam, hogy valami lelki probléma van, esetleg testvérféltékenység, iskolakezdéssel megfejelve... Ez a kisfiú új az osztályban, talán így keresi a helyét? Egyébként barátok, közel laknak, jól eljátszanak a focipályán, az osztályfényképezéskor csináltattak még két gyerekkel négyesben barátos csoportképet. Szóval most nem kerestem meg újra az anyukáját. A tanítónőt hívtam fel, ő jól elbeszélgetett Z.-vel, kapott beírást, azt mindenképpen látni fogják a szülei, én, miután kétszer beszéltem már az anyukájával, most nem akartam zaklatni. 

Én soha nem biztattam verekedésre Marcit, de most Péter és Marika néni mondták neki, hogy ne hagyja magát, üssön vissza, mutassa meg, hogy nem lehet vele ezt csinálni... Magamban nem tudom, hogy ez jó ötlet-e, de a konfliktuskerülés eddig nem vált be. Lehet, hogy ekkora fiúknak tényleg le kell rendezniük ezeket a dolgokat maguk között.

Tegnapelőtt pedig kagylókiállítás volt a közösségi házban, tavaly együtt voltunk Marcival, idén már önálló ügyes nagyfiúként egyedül ment. Vett magának egy bőrszíjon lógó hangulatjelző medált, ami változtatja a színét, gondolom a hőmérséklettől függően, hordja is. Meg egy szép nagy csigát, szerinte polip lakott benne, szerintem inkább tengeri csiga, mindenesetre szép, és lehet benne hallani a tenger zúgását :) Tavaly is vett már egy szép nagy kagylót, köveket meg úton-útfélen gyűjt, úgyhogy letakarította a polca tetejét, és kiállítást rendezett be a kincseiből.

Előtérben a tavalyi kagyló, mögötte az idei csiga

Ezek voltak a napokban, remélem, nem túl nyavalygós a poszt így egyben, nem annak szántam. Ezek csak ilyen kiemelt dolgok, egyébként az elmúlt egy-két nap csuda aranyosak voltak a kölkek. Marcival megbeszéltem, hogy ha úgy viselkedik, mint egy hisztis kétéves, akkor én is úgy fogok vele viselkedni, ha viszont úgy, mint egy okos kilencéves, akkor én is úgy. Nem tudom, ebbe belegondolt-e, de tegnap például zökkenőmentesek voltunk. Regő a hisztik között ennivaló, szerepjátszik, gondoskodik, dumál, a hiszti meg az ő dolga, nem zavar. Csongor meg náthásan is egy kis tündér, a legjellemzőbb szó rá, hogy hálás. Csak fölé kell hajolni, szólni kell hozzá, és már mosolyog, gagyog. Nagyon ritka, hogy rendesen bömbölne, inkább csak panaszkodik, ha szólni akar valamiért, vagy a kurjongatásán lehet hallani, hogy ez most nem vidám. De most is épp édesen játszik a járókában :)