A kertben filozófia van. Nem hittem el, de tényleg gondolatokra sarkall, és nem csak arra, hogy a fene egye meg, már megint milyen gazos és mennyi munka van vele.
Nem ott van a filozófia, amikor kapálom az epret és csorog az arcomon a víz. De ha így utólag jobban belegondolok, ott is. Hiszen van, ahol az eper - a kultúrnövény, aki otthon van a helyén, és szándékosan van ott - alig kap napot és levegőt mindenféle indás gyomnövényektől, de ő akkor is nő és kivirágzik, mert abból a kevés fényből is kihozza a legtöbbet, és mert tudja, hogy itt az ideje, hogy neki az a dolga, hogy nőni, szaporodni és teremni akar.
De azért inkább ott terem a gondolat, ahol a kis bükkfa csak április végén hullatja le a tavalyi leveleit, mert amíg csak a pici rügy nem elég erős, hogy bátran kibontakozzon, addig ő védi, szinte letépni se lehet az elszáradt levelet. De amint itt az idő, az öreg érintésre is lehullik, vagy az se kell hozzá, és szinte pillanatokon belül ott ragyognak az új levelek.
Minden fában, virágban ott rejlik a tavasz és az új élet, a termékenység. Az idei húsvéti fagy okozta károk miatt pedig a halál is, a veszteség. Rögtön utána az új erő - a fa, amely sok dédelgetett hajtást, virágot veszített, újult erővel folytatja.
Aztán amikor az eperben kapálok, és nyafogni kezd a babakocsiban a kisbabám, olyan vagyok, mint az emlegetett régi parasztasszonyok, leteszem a kapát, és megszoptatom őt. Ülök a termékeny, zöld kert kellős közepén, az egyik gyerekem az utcán biciklizik, a másik füvet szed a műanyag teherautójába és mandulát tör az apjával ('kőzzünk, apa!' - azaz kövezzünk, törjük kővel a mandulát) - a mama is körülöttük sertepertél, én pedig arra gondolok, hogy tavaly én is a fákkal együtt termettem, most pedig itt ez a kicsi élet, és a napsütésben kékebb a szeme, mint valaha.
2 megjegyzés:
Mostanában olyan filozofikus vagy, tetszik, jó olvasni :)
Micsoda gondolatok jönnek rá az emberre kinn a kertben! Igazad van, a filozofikusabb gondolatok nekem is ott támadnak. :-)
Szép bejegyzés, tetszik!
Megjegyzés küldése