A hét gondolata - Kedvenc ünnepem

Ezúttal, nyilván a húsvétra való tekintettel, az a hét kérdése Altairnál, hogy kinek mi a kedvenc ünnepe.

Írhatnám a húsvétot így aktuálisan, mert szeretem ezt is, és most szép a tavasz odakinn, kelnek a kiscsibék, virágoznak a fák meg minden. De a húsvét igazából akkor lenne a kedvenc ünnepem, ha az eredeti, pogány tavaszünnep lenne. Ha nem keverték volna bele Jézus halálát és feltámadását. Sose értettem amúgy, miért ez a kereszténység legnagyobb ünnepe. Persze, értem, hogy ezzel váltott meg bennünket Krisztus. De hogy a halála és feltámadása nagyobb ünnep legyen, mint a születése... Olyan önzőnek tűnt ez nekem, hogy nem is őt ünnepeljük, hanem magunkat, a saját feltámadásunkat, nem tudom, ez érthető-e. És szerintem, ha a karácsony, a születése nincs, akkor nincs a feltámadása sem. Persze abba is bele lehetne menni, hogy a karácsony is a napforduló ünnepe volt eredetileg, és csak odatették Krisztus születését, hogy a pogány ünnepet ellensúlyozzák, de nekem ezzel együtt szimpatikusabb.

Szóval a karácsonyt nevezném az egyik kedvenc ünnepemnek, a másik pedig az anyák napja. Szeretem a hagyományokat, így nem érzem kellemetlen elvárásnak, hogy húsvétkor sonkát és tojást "kell" főzni - szívesen főzöm, szívesen tartom ezt a szokást. De szeretem a saját hagyományainkat is kialakítani. Így karácsonykor saját menünk van, vegetáriánus, ez viszont már azt hiszem, hat éve a mi hagyományunk. A karácsonyfa és a díszítés nem titok, az ajándékok viszont meglepetésből vannak, és a Jézuska hozza őket. Szeretem a hangulatot, a készülődést, már nyár vége felé gondolkodom rajta, hogy kit mivel ajándékozzak meg. Igyekszem mindenkinek valami saját készítésűt is adni. Szeretem a sütést-főzést is, de nem viszem túlzásba, nem akarok fáradt háztartási robotként lerogyni a fa alá szenteste. Aztán szeretem azt is, hogy együtt a család, Marcinak kivételesen megengedjük, hogy tovább fennmaradjon és megnézünk együtt egy filmet... és szeretek 25-én együtt semmittenni, játszani a gyerekek új játékaival, pihenni, lustálkodni. És régi, de nálunk újonnan meghonosított hagyomány, ezt is én hoztam, de nem otthonról, hanem olvastam: a szentestei vacsora előtt egy almát annyi darabra vágunk, ahányan az asztal körül ülünk, és mindenki megeszi a maga darabkáját, hogy jövőre se legyünk kevesebben.

Szép és igaz, hogy  jobb adni, mint kapni, és valóban, nincs is szebb a gyerekünk, párunk, családunk öröménél, csillogó szeménél. De én bevallom, nagyon szeretek ajándékot kapni is, izgalommal várom, mivel gondoltak rám, szeretem a szép csomagolást... Nem az érték számít, hanem a gondolat, nagyon tudok örülni apróságoknak is.

Az anyák napja pedig... Nem tudom, Marci mikor lesz akkora, hogy magától is eszébe jusson vasárnap reggel kiszaladni a kertbe és hozni egy szál virágot, vagy valami más apróság, de egyelőre - bár jólesne - nem zavar, hogy még nem tart itt. Mert az iskolai ünnepeket imádom, végigsírom, nagyon várom évről évre. Marci harmadikos, ami azt jelenti, hogy óvodával együtt idén lesz a hatodik anyák napjám, és még nem tudtam megunni. És idén lesz az első háromgyerekes, jövőre pedig az első óvodai Regővel... :)