2012. április 5., csütörtök

A meglepetések embere

Elfogult, meghatott anya ömlengése következik.

Marci szégyenlős. Nem szívesen megy például be egyedül egy boltba, hogy kérjen egy kiflit. Nem szeret telefonálni, mert akkor beszélni kell a mamával/papával/apával.
Azt tudtam, hogy Ki mit tud lesz az iskolában. Azt is, hogy Marci fellép az osztállyal, a Didergő királyt adják elő, és ő lesz a mesélő. Meg furulyázni is fog, a színjátszó körrel pedig a Valahol Európában c. musicalből énekelnek egy betétdalt. 
Az első meglepetés akkor ért, amikor a műsorvezető kisfiú bemondta, hogy és most Hanti Márton 3. osztályos tanuló furulyázza a Parasztkantátát és a Régi táncdalt. Ugyanis én azt hittem, hogy a haladó furulyacsoport együtt fog előadni valamit. Később volt két előadás is tőlük, de Marci szólót furulyázott. Tök egyedül állt a színpadon, a tele színházteremben, az összes iskolatársa, tanára és a legtöbb szülő, nagyszülő előtt. Nagyon büszke voltam rá!
De ez még hagyján. Amitől leesett az állam, és szinte azonnal sírni kezdtem, az itt látható:

Ahogy elindul az én fiam előre a színpadon, mint egy színész, és énekel... Elnézést kérek az olvasóktól, de a felvételbe behallatszik, hogy sírok.
Ez a gyerek nem mondta itthon, hogy ő szólót furulyázik. A dalt hallgatta, én is énekelgettem vele, nagyon szeretem amúgy is. De amikor megláttam... végem volt.

A többi darab, zeneszám, kis előadás is nagyon jó, aranyos, ötletes volt. Tavaly is nagyon jól sikerült a Ki mit tud, nem sablonos, igényes, látszik, hogy a tanárok is, a gyerekek is készülnek, lelkesek. De Marcin még ma is elfutotta a könny a szememet.

12 megjegyzés:

Ági írta...

Az hagyján, de én is elpityeredtem magam. :)

Bori, Bende, Zsombor, Zsu írta...

Az hagyján, de én is :)

kikocs írta...

:) Nem vagy elfogult, és ömlengj csak! Igazán nagy dolog az is, hogy le tudja bírni a félelmeit. és nem is látszik úgy, mintha rossz lenne neki. Szóval éljen, és nagoyn ügyes!!!

Kataca írta...

ÉS én is :)
Büszke is lehetsz a fiadra, nagyon aranyos és bátor

Gabka írta...

Hát mégis mikor "ömlengenél", ha nem most????
Gratulálok a kisemberhez, büszke lehetsz rá!! :-))))

Névtelen írta...

Gratulálok! Van okod büszkének lenni Marcira! :)

Unknown írta...

Gratulálok én is! Nagyon ügyes!

Erika írta...

Beállok a sorba :)

Orsi írta...

Gratulálok, nagyon ügyes! Én is megkönnyeztem. :)

Emese írta...

Hát..., gratulálok neked Marcihoz!

Évi írta...

Szívből gratulálok itt is! Büszke lehetsz rá igazán. :)

Szilvi írta...

:-)