Döbbenetes hírrel jött ma haza Marci. Az egyik osztálytársának meghalt az anyukája. Ugyanolyan kilencéves kisfiú, mint ő, és már nincs édesanyja... Ráadásul az ok: elfertőződött seb, vérmérgezés. Én nem értek hozzá, de megdöbbent, hogy ebbe ma Magyarországon bele lehet halni??
A kisfiú olyan aranyos, ügyes gyerek, énekel, színjátszik. Csak mosolyogni láttam eddig. A múlt héten volt nálunk, mondta is, hogy anya kórházban van, de nem súlyos, csak a lábán van valami sérülés. Most meg meghalt...
---
Azon túl, hogy ez milyen szörnyű, nagyon el is gondolkoztatott. Két közhely jut eszembe: az egyik, hogy senki se pótolható, a másik viszont az, hogy anya csak egy van... Ha az én anyukámról lenne szó, senki sem lenne képes kitölteni az űrt. Pedig egy ideje felnőtt embernek tartom magam, el tudom látni magamat és a családomat is. De nagyon sok helyzetben az első gondolatom, hogy felhívom anyát, megkérdezem, tanácsot kérek, elmesélem... Hát akkor egy gyerek, egy kilencéves, akkora, mint Marci...
Én nem szoktam a saját halálomra gondolni, legfeljebb úgy, hogy majd, egyszer. Szerintem ahhoz egy általános negatív beállítódás kell, hogy az ember 33 évesen a halálán gondolkozzon. De ez egy olyan dolog, ami mindenkivel megtörténhet. Mindig azt hisszük, hogy csak másokkal... Tulajdonképpen most sem gondolom, hogy változtatnom kéne a hozzáállásomon, hiszen fiatal vagyok és egészséges, miért is történne velem valami. De ez az eset ma megállított. És ha mégis...? Furcsamód az első gondolatom az volt, hogy nem bírnám ki a családom nélkül ott, ahova távoznék. Aztán elhessegettem mindezt, hiszek a vonzás hatalmában, maradjunk annál, hogy ez egyedi eset volt, egy szörnyű tragédia. Megint eggyel jobban látom, mennyire szerencsések vagyunk, milyen hihetetlenül jó nekünk, és mennyire kell vigyázni egymásra! Jól megölelgettem Marcit, aztán a kicsiket is...
Ezért nem lesz idén a harmadik osztályban anyák napi ünnepség.
11 megjegyzés:
Ez tényleg hihetetlen, hogy ma ebbe bele lehet halni, valóban elgondolkodtató :( nagyon sajnálom a kisfiút :(
Sajnálom! Belegondolni is szörnyű!:-(
Igen, ilyenkor megtorpan az ember, és jobban megszorítja szeretteit. Én is érzem egy ideje, anya csak egy van, nekem sincs már...állandóan hiányzik, pedig felnőtt vagyok, egy jó ideje..
Borzasztó...
Bele lehet sajnos, apukámék mindig ellenőrizték, ha seb volt rajtunk és begyulladt, hogy megy-e a piros csík a sebtől. Azt mondták, ha a csík eléri a szívet, meghalunk. Nem tudom, mi a biológiája, de öcsémnek már volt, hogy egy vízparti törött kagylóba lépéstől ment fel a piros csík, és akkor nagyon megijedt mindenki, de rendbejött.
Most beleolvastam, 2-3 óra alatt eléri a szívet, és akkor súlyos szepszis lép fel. Ha nem jól reagál a szervezet az először próbált antibiotikumra, általában nincs több esély...
Részvétem a kisfiúnak és családjának :(
Ezért kell ugye minden nap békében lefeküdni,nem haraggal és amikor csak lehet, szeretgetni...
Egy barátnőm férjét még éppen megmentették az orvosok, neki egy régi sebből indult el a szörnyű csík mellette azonnal magas láz és szeptikus sokk, de pár nap az intenzíven és ott kapott intravénás antibiotikumos kúra után helyrejött.
Elszorult a torkom, könnyes lett a szemem, ahogy olvastam. Nagyon sajnálom a kisfiút, és ez tényleg felfoghatatlan!
De kórházban...? Nincs elég széles spektrumú antibiotikum, meg tetanusz vagy tudomisén, mi? Az ember belehalhat abba, hogy megüti magát egy kőbe...? :(
A tetanusz mit sem ér, ha már későn adják. :o( Valószínű itt is ez lehetett, nincs mit tenni, van olyan vérmérgezés, ami már későn kerül orvoshoz.
Alap, hogy ha mély sebet kap valaki, meg kell mutatni sebésznek, és be kell adatni a tetanuszt. A gyerekek tetanusza felnőtt korra már nem ér semmit, így felnőtt korban akár évente kell. Nekem 16 és 20 éves korom között pont háromszor kellett újra beadatnom, mert mindig akkor sebződtem meg újra, amikor már lejárt az egy év. :o) Ami a legszörnyűbb benne, hogy bár az injekció cseppet sem fáj vagy csíp, de egy-két nap múltán úgy fáj a helye, hogy csak húzni tudtam a lábam szinte... :o/
A másik, hogy nem árt tudni, hogy ma Magyarországon minden (!), tehát MINDEN kórház fertőzött MRSA-val (methicylin rezisztens staphylococcus aureussal), tehát, előfordulhat, hogy az ezzel fertőzött felfekvést nem tudják kezelni, egy ismerősöm nagymamájának az okozta a halálát egy „szociális” intézményben. A törött karú nénit fektették, mert beteg, de nem mozgatták, felfekvése lett, szepszist kapott meghalt. A legkisebb fiam meg majdnem elvesztette a jobb karját, ha nem orvos a férjem, aki a törött karjának a műtéti sebét azonnal dalacin T stifttel kezelte, és megvette a gyerekszuszpenziót is, akkor maripent ajánlott volna rá a rezidens sebész, amivel szépen elveszthette volna végül a karját, mert a maripen mit sem ér ellene (valójában már 1980-ban, amikor Jeti tanult, alacsony hatásfokú készítménynek tartották). Szóval a sebész is orvos, csak nem szeretett tanulni, így ha mond valami ilyen hülyeséget, nem árt a körzeti orvosnál is tájékozódni, a belgyógyászathoz sokat kell tanulni. ;o)
Lehagytam a lényeget: a szúrcsatornából staphylococcus aureust tenyésztettek ki a fiamnál, de nem nézték meg a gyógyszerrezisztenciát. No comment!
Kecskés mama halálát is a staphylococcus okozta.
Igen, nekem is eszembe jutott. Akartam is kérdezni Altairt, hogy hogy van ez - a mama gyomorműtét után lábadozott, már egész jól volt, fel is kelt, amikor egyszer csak rosszul lett, nem emlékszem már a részletekre, de mesterségesen kellett lélegeztetni és ehhez altatni. 40 napig altatták mesterségesen, aztán meghalt. Azt hiszem, a végére már megállapították a staphylococcus-fertőzést...
sajnálom. :(
Megjegyzés küldése