Örökség

Dédipapa most már több, mint egy éve ment el. Mostanra sikerült eladni a házát, kipakolni a holmijait. Szomorú folyamat... Mi több más apróság, könyv mellett egy régi szekrényt kértünk. A nagyszüleim nappalijában állt, van egy nagy akasztós része, egy ugyanakkora polcos, a kettő között többféle, majd lefotózom, ha készen leszek vele.

Ugyanis tegnap megérkezett hozzánk. Már amikor emelték le a kisteherautóról, akkor is nosztalgikus érzésem lett tőle, Regő meg azt kiabálta, mekkora doboz! Behozták, össze is rakták, a fiúk odáig voltak tőle, Marci rögtön takarítani akarta és belepakolni a saját dolgait. Neki is álltunk portörlő rongyokkal és méhviaszos faápolóval. Marci beleszagolt, és rögtön mondta, hogy én is szagoljak bele, milyen jó fa- és dédipapa-illata van. Tényleg... az akasztós rész még őrzi Papám arcvizének illatát. 

Eddigre azért párszor már elfutotta a szememet a könny. Ahogy megláttam az oldalán a kopottabb részt: fotel állt mellette, és kényelmes volt a szekrény oldalára feltett lábbal üldögélni benne. Vagy a vízcseppfoltok: Mama nagy karácsonyi kaktusza lakott a tetején, annak a locsolásából származnak.

Ebben tartotta Mama a kekszet meg a negrót gyerekkorunkban, és ha kértünk belőle, mindig szekrényízű volt... Most meg a szekrény háztartásikeksz-illatú. 

Az akasztós részében volt többek között egy pongyolája, meg az aljában egy hasított bőr cipője. A cipő 37-es, akkor óriási... ma 41-es a lábam. Belebújtam a cipőbe, felvettem a pongyolát, megkötöttem a derekamon, és kibújtam a felső részéből, hogy leomoljon a szoknyarészre. Királylány voltam...

Az üveges rész elejébe voltak tűzve az aktuális fényképeink. Először az unokáké, később már a dédunokáké. 

Most itt áll nálunk ez a szekrény. Szereti a méhviaszos kenegetést, az oldalán a kopott folt már egy kenéstől is sötétedett. El fog múlni, ahogy idővel biztosan Dédipapa illata is kiszellőzik majd belőle. Felújítjuk, megjavíttatjuk rajta a zárakat, a fa sérüléseit. Szóval szinte teljesen más lesz.

De a dédunokák képe tovább fogja díszíteni a vitrin üvegét. Csongoré, akit Papa küldött, de már nem ismert. Később talán a mi unokáinké is. A mi ágyneműink, törölközőink fogják beszívni a levendulaillatot ott, ahol néhány éve még Mama dunyhahuzatai. És ha sikerül értéket átmenteni a következő generációba, akkor talán még az én dédunokám is kap negrót a szekrényízű szekrényből.