2013. január 20., vasárnap

13

Szerencsés szám :) Ma lett épp 13 hónapos a legkisebb királyfi. Szinte sajnálom, hogy nemrég írtam róla, így most nem leszek hosszú, de azért van miről beszámolnom.
A hónap teljesítménye vitán felül a járás. Nagyon édes Csongor, ahogy totyog, oldalt tartott kezekkel egyensúlyozva, de már kanyarodik is, lehajol, leguggol, megáll és újraindul, szépen megáll, szóval nagyon ügyes. Ezen kívül mindenhol feláll, ahol nem kéne - pl. etetőszék, meg kéne már varrnom az övét... - és sose áll fel, ha kérem, pl. öltözésnél. Öltözni amúgy se szeret, meg pelenkát cserélni se.
Épp feláll

Sokat változott, sok mindenben meg ugyanolyan maradt. Például ugyanúgy várjuk azt a fránya kilencedik (és a többi, tizenkettőig) fogat, és ugyanúgy nem alakult még ki stabilan az egy nappali alvásos rendszer. Most az van, hogy ha elalszik kilencig délelőtt, akkor jó, akkor fog még egyet aludni délután is, és kipihent lesz estig. Ha viszont nem alszik el, akkor nehezen húzzuk ki a délelőttöt, pedig akkor már jó lenne. Ugyanis képes bealudni tizenegykor, viszont így hosszú lesz a délután, és nyűgös az este. Ha sikerül kibekkelni, akkor alszik egy nagyot délután, és általában megint kiegyensúlyozott az este, bár azért én még mindig úgy érzem, kell neki az a két alvás, akkor az igazi. 
Így képes bealudni késő délelőtt

Mégis sokat változott az alvása, jobban alszik éjszaka - bár az utolsó két éjjel ezt cáfolni látszik - két-három ébredés volt a jellemző az utóbbi időben, de nagyon éber lesz, hosszabban van fent, és sokszor csak az ínye bekenésére nyugszik meg. Ugyanúgy hat óra körül kel, és este korán fekszik, hiszen hatkor már nyűgös, fürdik, szopizik és hét, fél nyolc körül általában elalszik.
Fürödni szeret, de nem nagyon bízhatom másra vagy szaladgálhatok ki ezt-azt gyorsan megcsinálni közben, csak akkor játszik nyugodtan, ha én is ott vagyok. Akkor viszont pancsol, fröcsköl, játszik a kis poharakkal, állatokkal, a zuhanyrózsával.

Ott a feje

Ja igen, megmutatja a fejét, néha a pocakját is, de ez már régi dolog, több testrészig egyelőre nem jutottunk. Szerintem tudja, melyik a keze, lába, ügyesen segít öltözésnél, ez a része rendben van, csak a pelenkázóra lefeküdni ne kéne... :) Szóval fürdik, eszik, alszik, eszik, alszik, tetszőleges számú ismétléssel, aztán végül felkel. Reggelizni általában nincs kedve, talán a szoptatások miatt, nem tudom - pár hete ügyesen ette a kiflikarikákat, most pár falathoz van csak kedve. Biztos minden gyerekem elromlik egyéves kora után :) Amúgy is kicsit visszatértünk a pépes ételekhez: mandarint, narancsot eszik kockákra vágva, meg kölesgolyót, de az almát újra reszelve fogadja el, a főzelékeket is inkább pépesítve. De például tésztát vagy a fasírtot meg szépen megette darabosan. Azt hiszem, ő nem lett válogatós egyelőre, de ki kell találni neki, mit hogyan kér, és nem egy nagyétkű. Egyelőre nem vezettem be túl sok mindent, amit egyéves kor után lehetne, a tojáson kívül sajtot kapott már, és tegnap tejfölös levest. De lazább vagyok a tejet, tejszármazékot tartalmazó dolgokkal, nem vizslatok mindent árgus szemekkel. Szerintem nem nagyon hízik, bár karácsony körül kigömbölyödött, de amíg naponta négyszer-ötször szopik (ezt se számolom, csak úgy nagyjából...) és mellette eszik is, addig nem aggódom. Meg amúgy se: jól van, egészséges, eleven, jól fejlődik, egyáltalán nem izgulok a hízásán. Ami majd holnap kiderül.
A beszéde is kb. ugyanott tart, ahol egy hónapja: tudatosan használt szava maradt az 'apa'. Viszont rengeteget dumál tündérnyelven, folyamatosan mondja, és nagyon édes - aztán majd győzzük csitítani néhány hónap múlva :) Különös saját nyelve van, gyakran mond olyanokat, mintha slágert énekelne: a 'girappaaaa' és más ilyen 'ppaaaa' végződésú halandzsaszavak mondandója gerincét alkotják. És néha egész értelmes mondatok alakulnak ki a babanyelvből, mint például a 'holapa?' :)
Elmélyülten tud játszani, és ha mutatunk neki valamit, szinte látni, ahogy forognak a fogaskerekek a kis fejében, ahogy értelmezi, megjegyzi, tanulja. Együtt összerakjuk a Montessori tornyot, ő még inkább a többi karika mellé pakol, de látszik, hogy érti a lényeget. Szereti a karácsonyra kapott kockát, aminek minden oldala egy játék, a golyóhúzogatót, a járássegítőt - ez utóbbi persze inkább mozgásra ösztönöz, nem az elmélyült játékra. Szívesen pakol, Regő fakockáit, állatait, a duplot is ki-be rakja, és most már semmi sincs tőle biztonságban, Regőnek ki kell bekkelnie ezt a néhány hónapot. Szívesen lapozgat könyvet is, úgyhogy a nagyobbaknak figyelniük kell, hogy ne hagyjanak elöl semmit, nekem meg, hogy Csongornak legyen a keze ügyében pár neki való olvasmány. Regő mágneskönyvét is ügyesen lapozza, és beteszi a mágneseket.




Édes, bújós, anyás baba, imádom a göndörödő fürtjeit, ő meg imádja a kényeztetést. Elvan mamával, apával is - a héten volt kézimunkaklub, addig mamával volt, és csak akkor lett probléma, amikor elálmosodott - de azért jobb, ha magammal viszem vagy úgy megyek el, hogy ő alszik. Este, ha fürdés után kicsit simogatom, kenegetem, puszilgatom a pocakját, egészen elnyugszik, kisimul. Szereti, ha énekelek neki alvás előtt, akár szoptatás közben, és ez olyan jó, eddig mindkét gyerekemnél úgy éreztem, inkább én erőltetem ezt az altatódal-dolgot, ő meg tényleg megnyugszik tőle. Hát, minden hónapban csak oda lyukadok ki, hogy ő az én kis örömbabám, a jutalomjátékom. Jó ezeket megírni, így jobban sikerül akkor is szem előtt tartanom, amikor épp úgy érzem, hogy három gyerek kicsit sok - de azért egyiket se adnám!

Nincsenek megjegyzések: