2013. január 11., péntek

Futóbolond

Még az előző posztba akartam írni magamról is, meg a futásról, de így is épp elég hosszú lett, szóval nyitottam egy újat. Mint látható :D
Új dolog az életemben a téli futás (mivel maga a futás se régi...) de nem rossz. Valahol olvastam, hogy csak az ajtón kilépni nehéz, onnantól már öröm - hát nekem az öltözködés nehezebb, néha tovább tart, mint maga a futás. Sportmelltartó, nulla fok alatt harisnya, zokni, futónadrág, ma vettem lábszármelegítőt is, póló, két termofelső, fésülködés, aztán ki az előszobába, sapka, nyakmelegítő, mellény, kesztyű a zsebbe, cipő. Több fok mínuszban még egy pulóver. Telefon a másik zsebbe stoppernek, kulcs, és csak most jön az ajtón kilépés. Valamelyik enyhébb napon ízelítőt kaptam a tavaszi futásból, de jó lesz!
Decemberben 12 alkalommal sikerült futni, hát nem sok, de ünnepekkel és időjárási hullámzásokkal számolva nem is rossz, heti három edzésnek nagyjából megfelel. Január jobb lesz, a tíz napból már ötször futottam és egyszer bicikliztem, és a tegnapi-tegnapelőtti hasmenős, diétás kihagyás nem volt betervezve. Mindennap nézegetek edzésterveket, keresek valami kapaszkodót, hogy mi alapján is fussak. Magamtól most épp azon dolgozom, hogy két és fél kilométert lefaragjak 15 perc alá. 15:55-ig jutottam, aztán jött a hasmenés. Ma csak egy laza másfél kilométeres kört futottam, nem akartam hirtelen megerőltetni a gyengélkedés után, gondoltam, lassú vagyok, biztos lesz vagy 12 perc. 10:13 volt, nagyon örülök, ez az intervallumedzés hatása: mára kialakult, hogy a laza pihenőtempóm az, ami korábban a komolyabb futásnak felelt meg. 
A magam elé kitűzött célom, hogy március elsejéig lefussak 10 kilométert egyben. Mindegy, mennyi idő alatt, csak szeretném ezt a távot teljesíteni. Az igazi nagy cél pedig a Vivicittá 10 kilométeres távja lesz április végén. Amikor elhatároztam, hogy ott elindulok, azzal a lelki nyugalommal tettem, hogy nekem nem a valódi versenyzés a célom, hanem hogy végig tudjam futni ott és akkor, abban a hangulatban, másokkal együtt. Aztán elolvastam a versenykiírást, és ebből rögtön rájöttem, hogy a Vivicittán busz kíséri a futókat a szintidő sebességével, és akit utolér, annak fel kell szállnia, áthúzzák a számát... Hát ez milyen ciki lenne már! A szintidő 53 perc. Innentől ez a nagy cél, erre kell edzeni, ehhez kell az edzésterv. Keresem, melyik lesz az igazán nekem való, beírom a naptárba, és aztán aszerint futok. És remélem, nem húzzák át térdig érő havak, ónos esők és főleg betegségek a számításomat. Azt pedig már csak titokban mondom, hogy ha sikerül a Vivicittá, akkor ami már nem cél, de álom, az életem első félmaratonja lenne novemberben...

6 megjegyzés:

Emese írta...

még mindig azt gondolom, hogy le a kalappal...

Dominika írta...

Minden elismerésem! Nekem a hideg akadály. 5 fok alatt nem igazán esik jól a futás, mínuszban még meg sem próbáltam.

Patrícia írta...

Minden elismerésem Tied a kitartásodért! :)

Ági írta...

A pesti vagy a kaposvári Vivicitta?

Timi írta...

Köszi Mindenki :) Ági, a pesti, mert ott van 10 km, Kaposváron meg sajnos csak 3.6 van. De előtte egy héttel Kaposmérőn a MérőMaratonon van 7 km, az érdekel! :)

Dius írta...

Szerintem meglesz az álom... ezzel a kitartással biztosan. :)