2013. február 11., hétfő

Fekete István: Tüskevár

Marcinak kezdtem el felolvasni pár hete a Tüskevárt, de újra beszippantott. Az első felolvasás után este folytattam magamnak, és én pár nap alatt kiolvastam, a felolvasás még eltartott egy darabig, csütörtökön fejeztük be.
Nem is tudom, hányadszor olvasom a Tüskevárt, azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy az egyik kedvenc regényem és az egyik kedvenc íróm, még ha hivatalosan ifjúsági regénynek is kategorizálják az ő könyveit. Nem csak az ifjúság találhat benne szépet, értéket és kikapcsolódást. Legutóbb amikor Regőt vártam, akkor vettem végig majdnem az összes itthon meglévő Fekete Istvánt, pontosan arra a szépségre, életre volt szükségem, ami árad a könyveiből. Úgy tud írni, úgy tudja megfogalmazni a mondanivalóját, a természetleírásokat, hogy az olvasó valóban részesévé válik a történetnek, átéli a gyerekekkel az élményeket, az iskolai szorongást és az azt követő felszabadult érzést, a nyaralás örömét, a horgászat izgalmát, a jégesőt és a betegséget, a büszkeséget, amikor ráébrednek, hogy amiben egy hete még ügyetlenkék voltak, az már rutin... És ennél még sokkal többet is úgy meg tud írni, hogy én talán nem is tudom itt megfogalmazni.
Értékekről van szó, arról, hogy mi a fontos és mi kevésbé az. A barátságról. Arról, hogy lehet erős hidat verni egy mérnökgyerek és egy özvegy mosónő fia közé. Hogy mennyi mindent tudhat egy öreg pákász, amit nem tanítanak az iskolában. És nem csupán a horgászat, a vadászat és a szabadban töltött napok gyakorlati trükkjeit. Leckét ad egyenességről, a szavak erejéről, nyugodt önbizalomról, higgadtságról és annyi, le sem írható dologról, amitől végül ember lesz a kamasz gyerekből. Azon gondolkodtam, hogy vajon ez életkor függvénye, vagy a koré, amikor játszódik? Számomra ezektől független. Hiszen akkoriban játszódik, amikor még meg sem születtem, és akkor olvastam először, amikor Tutajossal és Bütyökkel voltam egy korcsoport. Mégis most, 2013-ban is ugyanúgy hat, ugyanúgy mélyen, belül megszólít, átitat szépséggel. És ha felolvasás közben a tízéves fiam is megállít és azt mondja, hogy milyen szépen tudja leírni a természetet! - akkor ez egy generációval később is igaz még. Remélem, ő is el fogja olvasni később, magának is, és átitatódik Tüskevárral.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nekem is egyik kedvenc regényem:) nem is tudom, hogy 3 vagy 4 könyvet olvastam már lapokra:) Nagyon szeretem..

ursa minor írta...

Gyerekkoromban én is nagyon sokszor olvastam ezt a regényt és a Téli berek címűt is.
Pár éve megtaláltam hangoskönyvben és horgolás közben nagyon jó volt felidézni ismét! :)
Egyébként a felnőtteknek írt regényei szintén varázslatosak (nagy kedvencem a Gyeplő nélkül c.), amolyan nem sietünk sehová, van idő egy naplementére akár, és ahogy nemcsak az író, hanem a karakterek is törődnek az emberi sorsokkal - hát az igazán példértékű.

Macus írta...

Régen olvastam már...
Annak idején is nagyon szerettem, a Téli berekkel együtt.
Előkeresem, ha megyünk Makóra, aztán elolvasom újra. Köszönöm hogy eszembe juttattad.