Ingeborg Stadelmann: A bába válaszol

Úgy tűnik, mintha falnám a könyveket :) Pedig nem ám, az előző kettő egy félig már kiolvasott és egy többször olvasott nagyon vékonyka könyvecske volt. Ezt a mostanit meg szintén harmadszor vettem elő, és inkább csak böngészgettem, mint egy szakkönyvet. Kétszer végigolvastam már: amikor Marcit vártam, kivettem a könyvtárból - akkor még igencsak ritkaság volt a könyvpiacon, mostanra megjelentek hasonló szemléletű kismamakönyvek - amikor pedig Regővel voltam várandós, meg is vettem, és mindkétszer elejétől végéig elolvastam. Most valahogy kevesebb időm, alkalmam és igényem is volt babavárós szakkönyveket olvasgatni, de így a 35. héten úgy gondoltam, ideje elővenni egyet. Inkább csak az utolsó harmadról, a szülésről és a gyermekágyról szóló fejezetekre koncentráltam most, de a könyv már a várandósság előtti hetektől a szoptatás befejezéséig fontos információkat ad olyan szemléletben, amivel a magyar kismama jellemzően nem találkozik. Az írónő német bába, terhességeket és főleg otthoni szüléseket kísér, illetve a szülés után segíti otthonukban a családokat, de a könyv nem az otthon szülésre biztatásról szól, tehát senki, akinek erről a fogalomról negatívumok ugranak be, ne dobja rögtön félre. Minden időszak problémáival foglalkozik, és természetes, finom módszereket javasol a különféle testi-lelki tünetekre, nehézségekre: teákat, homeopátiát, illóolajokat, masszázst, mozgásformákat és hasonlókat. Olyan tudással bír, amilyet régen tudhattak a testről és a benne zajló folyamatokról, bölcsen és toleránsan ír minderről. 

A könyv magyar lektorai Geréb Ágnes és a szoptatással kapcsolatosan Sződy Judit, azt hiszem, azoknak, akiket a téma érdekel, ez a két név is garancia. Sok lábjegyzettel látták el az oldalakat, amelyek segítenek a magyar viszonyok közti eligazodásban, illetve a szoptatásról szóló részekben az írónő sokkal lazább és kevésbé szoptatásbarát elveivel, szokásaival szemben is megírják a saját szakmai tapasztalataikat. Azt hiszem, nekem sokat segített ez a könyv az első két várandósságom alatt, most már inkább csak felidézés volt az átnézése.

Regőszáj

Regő állatos filmet szeretne nézni, kiválasztja, hogy melyiket:

 - A jegesmedvét szeretném!

Aztán meggondolja magát:

 - Nem a jegesmedvét, a PIROS medvét! :-))) (barnamedvére gondolt :) )

Tiszta anyja...

Megint veszekedtem Marcival a rendrakás miatt. Illetve nem is a rendrakás miatt, a nappaliban szépen elpakolta a játékokat este, aztán mentünk be a gyerekszobába, és vette elő a furulyát, hogy most akkor fürdés előtt játszik egy  kicsit. Amivel nem is lenne gond, de ezt egy földön heverő nyitott könyvön állva szerette volna megtenni... Ezen hirtelen nagyon felhúztam magam. Nem látja, hogy az nem normális dolog, hogy ha a padlón fekszik egy könyv, akkor rálépek furulyázni? Nem gondolja, hogy mielőtt rálépnék, egy mozdulattal felveszem és a polcra teszem? Utána láttam meg, hogy mindent, amit bevitt a nappaliból, csak odaszórt a polcra, hiába van a legtöbb dolognak doboza, és hiába mondtam el, hogy melyiket melyikbe tegye, és hiába mondom, mutatom évek óta, hogy a polcon szépen sorba rakott dobozok, az rend, az odaszórt apró mindenféle pedig nem rend.

A veszekedésünkből kiderült, hogy de, ha belegondol, látja, tudja, hogy nem helyénvaló, amit csinál, csakhogy nem mondtam. Nem mondtam el külön, türelmesen, hogy kérlek, ne lépj a könyvre, vedd fel és tedd a helyére. És nem mondtam el (harmadszor egy este) hogy az autókat az autós dobozba, az állatokat az állatos dobozba...

És persze miközben veszekedtem, el is pakoltam (helyette).

Fürdés után megint beszélgettem vele, hogy tegyünk valamit, éljünk úgy, hogy nem veszekszünk minden este ilyesmiken és minden reggel azon, hogy mínusz három fokban miért kell sapkát és sálat venni. Úgy érzem, csak mondom és nincs értelme. És értem is, én is utáltam a hasonlókat hallgatni. De mit kell tenni? Vekerdy szerint nem is kell rendet rakni, ha a szüleit látja, majd kialakul az igénye, ha a játékok már az ágyig vezető ösvényt is elborítják, akkor együtt csináljunk egy nagy rendrakást. Igen ám, ez így még talán menne is, ha Marcinak külön szobája lenne, de ebben nemsokára hárman lesznek, abból egy újszülött... Majd elolvasom a Beszélj úgy, hogy érdekelje... könyvben is újra az idevágó részt.

Közben én folyamatosan agyalok ezen a dolgon, tényleg szeretnék harmonikus kapcsolatot a fiammal, jóban lenni vele, nem veszekedni (azért alapból megvan ám, de ennyit se szeretnék veszekedni, amennyit...) és ma reggel arra gondoltam, hogy én is ilyen voltam. Rendetlen, és ugyanúgy nem vettem észre magamtól a dolgokat, nem értettem, hogy ha valamit elvárnak tőlem, miért nem mondják. Ha azt mondták, a padlón egy könyv hever, nyugtáztam, és azt vártam, hogy mondják meg, hogy vegyem fel. Elvégre ez az észrevétel nem kérés, nem parancs, csak egy közlés... Velem is sokat veszekedtek, hogy miért nem veszem észre, hogy fel kéne söpörni, mosni pl., és hogy néz ki a szobám. Anyukám szavait hallom a saját számból, és ez baromi idegesítő. Az meg megnyugtató, hogy azért felnőttkoromra egész tűrhetően rendes lettem, a példa mégiscsak hat, vagy a saját felelősség, nem tudom... Biztos Marci is így lesz. Addig meg én próbáljam nyugodtan felfogni inkább?

Felvegyem?

Olyan aranyosak lettek pár napja a fiaim. Főleg Marci, de Regő ebben is megy utána. Valószínűleg eleget nyafoghattam, hogy ne kelljen lehajolnom dolgokért, és eleget kérhettem segítséget Marcitól a takarításban, mert mostanában nagyon előzékeny. Már hétvégén is, amikor társasoztunk, leültetett engem a kanapéra, elém tolta az asztalt, kipakolt minden kis kártyát, tartozékot, és közölte, hogy majd mindent ő ad nekem, én csak dobjak, lépjek, ne kelljen hajolnom. Ha reflexből hajolnék valamiért, rám szól, hogy állj, és ő szalad érte. Tegnap kiborult egy pohár tea a konyhaasztalra, hirtelen kapkodva mentettem az újságokat, ezt-azt előle, gyorsan töröltem, közben valami leesett. Marci épp vacsorázott, de közben is mondta, hogy szóljak, ha valamit fel kell venni! Nagyon aranyos :)

Regő még kevésbé érti ezt, de követi, ahol lehet. Segít a játékait elpakolni, tegnap pedig valami szabásmintát kértem tőle, ami előttem az alacsony asztalon hevert, szépen abbahagyta, amit csinált, és odaadta. Aztán gondoltam egy nehezebb feladatot: a mérőszalagomat kértem, ami a fonaltartóban volt - kicsit bizonytalankodott, kipakolt pár fonalat is, hogy vajon melyik lehet a mérőszalag, de végül megtalálta és odahozta :)

Avery Corman: Kramer kontra Kramer

Most, mielőtt elkezdtem írni ezt a bejegyzést, gyorsan utánanéztem a wikipédián, hogy Avery Corman férfi-e, vagy nő. Ciki, de a keresztneve alapján akármelyik is lehetne :) Megtudtam, hogy férfi, ezen gondolkoztam olvasás közben is. Érdekes, empatikus ember lehet. Ugyan ez egy férfiszemszögből megírt könyv, és a jóérzésű olvasó a férfi főszereplőnek drukkol, de az író annyira jól leírja, átérzi a női oldal érzéseit is. Ráadásul olvastam egy másik regényét is, amely egy megerőszakolt lány küzdelméről szól: arról, hogy az erőszak mindig erőszak marad, a "nem" pedig mindig nem-et jelent, amit tudomásul kell venni - ebben is nagy empátiával boncolgat női érzéseket, szempontokat.

Maga a regény egyébként szerintem már klasszikus, biztosan nagyon sokan olvasták, nem hiszem, hogy újat mutatok vele. A belőle készült film, Dustin Hoffmann és Meryl Streep főszereplésével öt Oscar-díjat nyert.

A történet röviden: Ted és Joanna megismerkedik, összeházasodnak, majd kisfiuk születik, Billy. A nő abbahagyja a munkát, de egy idő után szívesen keresne újra állást, csakhogy ezt a férje ellenzi, szerinte Billynek az a legjobb, ha az anyja otthon van vele. Én, mint olvasó, megértem Joanna kitörési vágyát is, hogy nem elégíti ki a gyerek-háztartás problémakör, de megértem az apa érveit is, meg azt, hogy a 70-es évek Amerikájában ez a felállás elfogadott volt. De erre a konfliktusra - persze nem csupán erre - lassan rámegy a házasságuk, Joanna úgy érzi, megfullad benne, és végül Billy negyedik születésnapján elköltözik, elhagyja a férjét és a gyerekét is. Új életet kezd, és a következő másfél évben gyakorlatilag eltűnik a fia életéből, talán egyszer látogatja meg. Ted eléggé leforrázva áll az események előtt, de nincs választása - óvodát és bejárónőt kell találnia, mindezeket kiszorítani a fizetéséből, gondoskodni a kisfiáról és elmagyarázni neki a történteket, közben rá marad a válás intézése is, és az élet természetesen nincs tekintettel rá: előfordulnak problémák a munkahelyén, betegség, baleset, családi konfliktusok is. Mindezek mellett remekül boldogul, összességében jó párost alkotnak Billyvel, eléggé össze is nőnek, nagyon ragaszkodnak egymáshoz.

Ebbe keveredik vissza másfél év eltűnés után az anya, és közli, hogy most már rendben van lelkileg, összeszedte magát, és vissza akarja kapni a fiát... Szerencse, hogy sokadszorra olvastam a könyvet, elsőre nagyon megdöbbentő, szívszorító rész következik: gyermekelhelyezési per, jogi hercehurca, és Ted további élete a fiával ezek árnyékában... Az olvasó az apával érez, szurkol egy értelmes megoldásért, hiszen Ted az elmúlt másfél évben bizonyított, Joanna viszont az előző négyben még ha jó anya volt is, ezt eléggé lenullázta a következő másfélben. Elárulom a végkifejletet: Joanna nyer... megbeszélik a gyerek átadását, Ted újra tálalni kényszerül Billynek egy nehéz szituációt, egy komoly változást - majd amikor összepakolt bőrönddel várják Joannát, és az olvasó már kezd könnyezni - ő nem jön el. Helyette telefonál: nem tudja megtenni, nem tudja elválasztani apát és fiát egymástól. És az olvasó az utolsó pár sornál megkönnyebbül.

Kicsi, vékony, gyorsan olvasható könyvecske, jól megírva, a fenti példány helyenként viccesen fordított kifejezésekkel (nem a hibás angolság miatt, hanem mert a "rosszul" fordított kifejezések akkor még itthon nem terjedtek el); ajánlom azoknak, akik szeretik a rövidebb családregényeket, az emberi történeteket vagy a jogi esetekkel foglalkozó regényeket. És utána a filmet is nézzétek meg!

Rónaszegi Miklós: A rettenetes Kartal

De, mégis van elmaradásom, el is felejtettem :) Nem írtam a könyvekről, amiket a Mindennapok Toszkánában óta olvastam. A Rettenetes Kartalt akkor rendeltem meg a folytatásaival együtt, amikor még úgy volt, hogy Csongor lehet, hogy Kartal lesz. Félig olvastam csak el, aztán közbejött a szülinapom, arra is kaptam könyveket, aztán a német nyelven olvasás ötlete, és Kartal csak várt, várt az éjjeliszekrényen... de kivárta a sorát, és nemrég újra elővettem. Kicsit visszalapoztam, hogy emlékezzem a cselekményre, de nem volt nehéz újra felvenni a fonalat.

A történet az Árpád-ház kihalása utáni zűrzavaros időkben játszódik, amikor a pápa és a magyar urak nem tudnak dönteni, hogy kit válasszanak királynak, behívnak több Árpád-házi leszármazottat, köztük Károly Róbertet, és zajlik a döntési folyamat harcokkal és a helyzethez illő bonyodalmakkal.

A címadó Kartal a könyv elején egy szegény parasztgyerek, aki az igazságot keresi, és szinte véletlenül kerül az események fő sodrába. Hogy miért rettenetes? Nem is rettenetes :) A nagy trükk az, hogy az urak a nagy fejetlenségben el-elfoglalják egymás várát, faluját, elhajtják a jobbágyaikat, és lazán ráfogják egy rettenetes hírű, Kartal nevű kitalált rablólovagra. A mi Kartalunk egyrészt kihasználja ezt, sok helyzetben nyer azáltal, hogy elkiáltja magát, hogy ő Kartal, és mindenki a rablólovagra gondol - de másrészt ebben is igazságot szeretne, hiszen meghurcolják a nevét, rossz hírét keltik.

Rónaszegi Miklós már a fülszöveg szerint is csak lazán ragaszkodik a történelmi hűséghez, természetesen a konkrét adatok, történések hűek a valósághoz, de ahol a királyt, királyjelölteket és más nagyurakat élő szereplővé kell tenni, meg kell szólaltatni, mindezt ifjúsági regényhez illően szórakoztatóan, érdekesen és fordulatosan, jellemeket rajzolva, ott nem lehet száraz történelemkönyvet írni. Ez pedig nagy előnye a regénynek! Fel is fogom ajánlani Marcinak is olvasásra.

Ami egy kicsit megnehezíti az olvasást, legalábbis ifjúsági szemmel nézve, az az, hogy az egyes fejezetek több szálon futnak, és úgy váltogat közöttük, mintha élő közvetítést látnánk: tehát amíg az egyik szálat meséli, addig a másik is zajlik, és az egyikhez visszatérve nem azt írja le, mi történt, amíg nem ezt olvastuk, hanem folytatja azzal az időkülönbséggel, ami a másik szálról mesélve eltelt. Na remélem, ez így érthető :) Tehát a fejezetek elején sokszor végig kell gondolni, hogy is kerültünk az aktuális helyzetbe, kivel mi történt, ami ide vezetett. Emiatt gondolkodtatóbb, kicsit nehezebben érthető, ami nem baj, de egy Marci-korú olvasónak talán koraivá teszi - meglátjuk.

És még egy elmaradt pulcsi...

... aztán azt hiszem, több elmaradásom nincs :)

A múlt héten, szinte pillanatok alatt - mindenestül mondjuk három nap - kötöttem ezt a vastag, meleg pulcsit Regőnek. A fonal neve Játszótér, szerintem nagyon találó :) szokás szerint Ágitól. Ez is 50% gyapjú, 50% akril, de egyáltalán nem szúrós, olyan selymes, mint a zsenília. Nagyon vastag, 5-ös tűvel kötöttem, így jó szoros lett, kicsit talán még merev is, viszont tényleg jó vastag, igazán meleg téli pulcsi.

Ezt most nem leírás alapján kötöttem, hanem Regő egy meglévő, 92-es pulcsijához mértem, lassan talán belejövök az egyszerűbb darabok leírás nélküli kötésébe is. Egyszerű simakötés, így érvényesül legjobban a színe, a fonal mintája. A szegélyek dupla patentkötéssel készültek.

Ez most nem megy a  fonalfalóba, a szeptemberi kezdés után vettem a fonalat, de nem bírtam neki ellenállni :) Jó nagy haladás lenne pedig, meg is lepett: azt hittem, a 64 deka fonalamból akár két ilyen kis pulcsi is kijön. Ehhez képest a súlya, a vastagsága miatt csak egy gombolyag és egy pici maradék maradt, annyi, amiből gyorsan megkötöttem még a pulcsi fölött látható kis sálat. Ezt már 8-as tűvel, hogy lazább legyen, és kiadósabb ez a kis maradék fonal.

Elmaradt receptek

Le akartam írni a névnapi sütik receptjét, most pótolom. Fotó az alábbi, képes bejegyzésben látható :)

A tésztalibát tavaly találtam Mohánál, nem is írom le külön, csak linkelem, hiszen változtatás nélkül, teljesen az ő receptje alapján csinálom. A különbség annyi, hogy nem sablon alapján, kézzel formázgatom őket, hanem kiszúróval, a kelt tésztás receptből. Aztán amikor egy tepsinyi, nekem 20 db kis liba kész, a maradék tésztát háromfelé osztom és megfonom egy kis kalácsnak. Finom, enyhén édes kalácsot kapok.

A másik pedig az eredetileg meggyes, nálam cseresznyés muffin, az A legfinomabb muffinok c. könyvemből:

Hozzávalók 12 darabhoz:

25 dkg finomliszt

2,5 tk. sütőpor

1 csipet só

1 üveg (fél kg) meggybefőtt (vagy cseresznye, magozva)

12,5 dkg vaj vagy margarin

10 dkg barna cukor

2 cs vaníliás cukor

2 tojás

15 dkg tejföl vagy joghurt

4 ek. cseresznyepálinka (esetemben a befőtt leve)

vaj és liszt a forma kikenéséhez, vagy muffinpapírok

2 dl habtejszín

A sütőt előmelegítjük 180 fokra, a muffinformát kikenjük vagy kibéleljük muffinpapírokkal. A meggyet leszűrjük, a levét felfogjuk.

A lisztet elkeverjük a sütőporral és a sóval. A vajat kicsit megolvasztjuk, ne legyen folyékony, csak puha. Habosra keverjük a barna cukorral és egy csomag vaníliás cukorral, majd hozzáadjuk a tojásokat. A cseresznyepálinkát (levet)  elkeverjük a tejföllel vagy joghurttal, és ezt is hozzákeverjük. Félreteszünk négy evőkanál meggyet, a többit a masszába forgatjuk, majd a végén fakanállal hozzáadjuk a lisztes keveréket is. Nem kell sokáig keverni, csak amíg egynemű lesz, de ne kerüljön bele túl sok levegő. 

A tésztát egyenletesen elosztjuk a muffinforma mélyedéseiben. 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. A formában pihentetjük néhány percig, majd kivesszük, és meglocsoljuk még egy kis pálinkával/lével. A tejszínt a vaníliás cukorral habbá verjük, és a muffint tejszínhabbal és a félretett meggyszemekkel tálaljuk.

Elmaradt képek

Először is a névnapról:

A kislibák, a kalács meg a muffin (meg a hab meg a cseresznye):

Az ünnepelt:

A hobbitos társasjáték:

Aztán jó pár kép Ságvárról:

Regő reggel Boribont olvas Marci ágyában:

Állatok között:

Marcit Ancsáék is megköszöntötték, kapott távirányítós autót. A jobb alsó képen Márk és Regő a folyosón hasalva várják, hogy Marci hozzájuk irányítsa az autót :)

A szokásos "négyen egy kádban" fotók is elkészültek, lassan egyre kevésbé férnek majd el :)

Márk furulyázik:

Regő buszt simogat ("megsimogatom a buszt, szép busz :)")

"Nyuszi, egyél szépen!"

A fiúk az ablakpárkányon meg a lépcsőn figyelik a kútfúrást...

...Regő pedig lentről magyaráz: "Marci, vigyázz, le ne ess!":

Szóval, összességében jó volt még egy hétvégét anyukáméknál tölteni, találkozni velük, Ancsáékkal, a gyerekekkel. Közben nekem mégis fárasztó volt, úgy is, hogy szinte nem csináltam semmit, sokat olvastam és kötöttem, de hiányzott Péter - aki közben itthon nagyon sok mindent elvégzett ám - meg a saját ágyam, péntek és szombat este nagyon sokat keményedett a hasam is. Legközelebb Csongorral megyünk! :)

Aranyosságok

Gyorsan írok pár mait, amíg még eszembe jut :)

Számítógép kikapcsolva, előtte a szék kihúzva hívogatja Regőt:

 - Anya, én pékezek. Pékezek, pedig nem szabad :) (pékezek = gépezek, azaz felmászik a székre gombokat nyomkodni :D)

Egy apró műanyag traktoros emberkefigurának magyaráz:

 - Bácsi, kimegyünk? Veszünk dzsekit, pulóvert, jó? Gyere bácsi - és eltűnik vele a másik szobában.

Kimegyünk az állatokhoz, keresi a bakkecskét: -Robi kecske hóóóvan?; aztán ő mutatja meg nekem, be kell menni az istállóba meglátogatni, beszélgetni vele. Kijön, végigmegy a baromfiudvaron, kis gazdaként mutatja nekem: azok a kacsák, azok a malacok. Kimegyünk a legelőre is, ahol Mátyás csikót felszólítja, hogy egyen még szépen, és úgy jön-megy a malacok, kecskék és a csikó között, mintha velük együtt nőtt volna fel. Ahogy ez tulajdonképpen történik is. Félelem nélkül bújik át a csikó nyaka alatt, lába előtt, és simogatja.

Idebent előhozza a takaróját, pelusait, a majmát és az én régi macimat, lefekteti, betakarja őket: aludjál szépen! Aztán felveszi, megöleli: szeretem őket! A majmot megfogja magával szemben, és azt mondja: nyisd ki szád, majom, egyél szépen! Most alszunk, majom. És megint lefekteti, betakarja.

Éjfél lett, most már mindjárt tegnapinak minősülnek, és nem is jut több eszembe, pedig volt még :) Jó éjszakát!

Flylady első hónapja

Már pár napja fogalmazgatom magamban ezt a beszámolót, kicsit vegyes lesz. 

Fenntartom, hogy a Flylady program nagyon jó, van értelme, és nagyjából elégedett is vagyok magammal, és sok elismerést is kapok :) Viszont úgy a harmadik héttől nekem egy kicsit gyors, amiben persze számít az is, hogy kihagytam a nyaralás miatti négy napot, és mivel valamiért fontos, hogy mi melyik napon van, akkor már lazítottam, és azt a teljes hetet is nagyjából kihagytam, csak az alap rutinokra figyeltem. Azok azért egész jól beépültek, mindennap írok egy "to do" listát, hiányozna már a reggelemből, ha nem tenném meg, és napközben pipálgatom, hogy mit csináltam meg belőle, motivál is, hogy minél több dolgot kihúzzak. Nem sikerül mindennap mindent, és ez sokszor bosszant, igyekszem azt a lazaságot is elsajátítani, ami Via (a honlapgazda magyar Flylady) sajátja. De valójában úgy érzem, hogy egy ilyen rutinrendszernek sokkal jobban az ember vérévé kell válnia annál, mint ahol most én tartok, ahhoz, hogy időnként lazán elhagyjon belőle ezt-azt. 

Van azt hiszem, a 3. héten egy választási pont, amikor lehet továbblépni a programban magasabb szintre (jaj de fennkölten hangzik) vagy maradni a rutingyakorlásnál. Én egyelőre ez utóbbit választottam, úgy érzem, még be kell épülnie tényleg. És vannak dolgok, amikkel nem tudok mit kezdeni, rugalmasan bele kellene illesztenem a napjaimba, vagy épp nem szigorúan megterveznem, és ez utóbbi megy kevésbé. Például a vasalás. Én vasalásmániás vagyok, mindent vasalok, és nem érzem úgy, hogy ebből lejjebb tudnék vagy akarnék adni. Ha vasaláskönnyítő tippeket olvasok, általában arról szólnak, hogy hogyan NE vasaljunk, nem arról, hogy hogy lehet gyorsabban, kevesebb idő alatt. Már csökkentettem a kört: Péter dolgozós pólóit csak az egyik oldalukon vasalom, aztán hajtogatva :D A másik, hogy mi van akkor, ha egyszerűen elment a nap, például ha egy teljes délelőttöt orvosnál töltöttem, vagy ilyenkor, amikor egy hétvégét anyuéknál vagyunk. Kimarad egy halom dolog, amire Via lazán vállat von, hogy ugyan már, a program nem szentírás... én viszont átírom a másnapi "to do" listába, így az valamivel hosszabb lesz, és nő az esélye, hogy nem teljesítem.

Aztán Flyladynek biztos nincs két és fél gyereke :) Szerencsére a Via blogján kommentelőknek van, és nekem sokszor megkönnyebbülés olvasni, hogy mások is hasonló problémákkal küzdenek, mint én :)

Szóval rutinozom, rutinozom. És közben azon morfondírozom, hogy hogy fog az egész borulni, amikor nem két és fél, hanem három gyerekem lesz, és hogy a szülésig azért tovább kéne lépnem a jelenleginél, hogy legyen hová visszanyúlnom.

Viszont nem adom fel, ez egészen biztos! Nagyon hasznos dolgokat, apróságokat, hozzáállást tanultam Viától, és azt, hogy apróságok mennyire számítanak. Úgyhogy azzal együtt, hogy én nem érzem magam maximálisan sikeres Flyladynek, ez nem a program hibája, sőt, és még mindig javaslom mindenkinek.

11.11.11.

Ez a misztikus dátum nálunk idén is egyet jelent: Marci névnapját. Kicsit túlterveztem ezt a napot, volt is pár jó fáradt pillanatom, de így este visszatekintve jól sikerült nap volt. Azzal kezdődött, hogy az iskolában sem normál tanítási nap volt, hanem egészségnap, nem kellett táskát vinni, csak tolltartót, és egy gyümölcs volt a belépő. Minden órán valami egészséggel, zöldséggel, gyümölccsel kapcsolatos foglalkozás volt: az egyiken sportoltak, a másikon papírból hajtogattak gyümölcsöt, zöldséget, a harmadikon fejtörőket oldottak meg, a negyediken gyümölcssalátát készítettek és meg is ették - mennyei volt! A sorrend nem biztos, hogy így volt, de ezeket mesélte Marci. 

Közben mi is készültünk itthon Regővel. Tavaly libamellet sütöttem ebédre, de az az igazság, hogy annyira nem ízlett, hogy külön utána menjek a beszerzésének. Marci kedvenc étele a rakott krumpli, de azt anyukám készít holnapra, úgyhogy én a második kedvenc mákos tésztát főztem. Örültem, hogy ez ilyen egyszerű, mert emellett kétféle sütemény is készült: egy kelt kalácstészta, aminek a feléből egy kisebb fonott kalács, a másik feléből húsz darab tésztaliba lett, nehogy véletlenül egész évben éhezzünk :). A másik pedig a meggyes muffin, az egészséges süti, gyümölcsös és barnacukros :). Végül nem is meggyes lett, hanem cseresznyés, mert olyan befőtt volt itthon, majd felteszem a receptet is. Regő lelkesen segédkezett, fülig lisztes volt, a konyha pedig bokáig, aztán őt kivetkőztettem, és a délelőtt fénypontja az volt, amikor egy szál pelenkában söpörte a konyhát :D Azért az ünnepelt hazaérkezésére sikerült egész elfogadható állapotba varázsolni a konyhát, aztán kértem a gyerekektől egy félórát, amíg viszonylag csendesen eljátszanak, én pedig leülök egy kicsit. Ezt meg is kaptam, vonatoztak. Aztán ebédeltünk, Regő lefeküdt, Marci meg be volt sózva, hogy mikor köszöntjük meg, de mondtam, hogy Péter korábban hazajön a munkából, és uzsonnára lesz a köszöntés, sütizés. Lecke most nem volt az egészségnap miatt, alkalomhoz illően :) Regő valamiért egész rövidet aludt, aztán nagyon elevenek voltak, huncutak és hangosak. Közben én mosogattam, készülődtem, és elkezdtem összepakolni is az induláshoz, mert ünneplés után indultunk Ságvárra.

Mire megjött Péter, asztalon voltak a sütik és becsomagolva várt az ajándék. Áthívtuk Marika nénit is, és megköszöntöttük Mártont: tőlünk a következő Rumini kötetet kapta, és A Hobbit társast - ez ugyan nem volt a listájában, de gondoltam, hogy azért örülni fog neki, és így is lett. Marika nénitől pedig a Mi micsoda sorozatból az Energia című könyvet. Ez is telitalálat volt. 

Aztán sütiztünk, Regő kakaót is kapott hozzá, én kávét, a muffint nagyon elegánsan tejszínhabbal és cseresznyével a tetején ettük. Marci kipakolta és megnézte a játékot is, jó sok eleme van. Javasoltam, hogy hozzuk el, és majd este játszunk vele, aztán mindenki pakolásba fogott, közben még sütöttem Péternek csirkemellet is vacsorára meg másnapra.

Végül csak elindultunk Ságvárra, nem is nagyon későn, öt óra körül. Az autóba beülve volt a másik szusszanásom, akkor éreztem, hogy jaj de fáradt vagyok. Itt minden oké volt, a gyerekek örültek, Regő már teljesen ismerős, megszokott itt is, örült mamának-papának, és persze rögtön az állatokat akarta látni, de mondtuk neki, hogy sötét van már. Marci itt is egy Mi micsoda könyvet kapott, a Modern fizika címűt, ez is nagyon bejött neki, meg egy kis csokit és Fantát - ezt általában csak ilyenkor kap. Aztán az este a szokásos rendben zajlott, vacsi, fürdés, mese - de Marcival megbeszéltük, hogy mese után, ha Regő lefeküdt, ő kijön, és játszunk egy társast. Még az esti készülődés közben volt egy aranyos mondása, valahogy így: most tudod, hogy érzem magam? Most egyszerűen olyan jó nekem, minden jó :) Hát, ha neki, akkor nekem is :)

Végül társasoztunk is, jó bonyolult játék, érdekes, jó választás volt. Marci teljesen a megszokottól eltérően fél tíz után feküdt le - és természetesen ő nyert :)

Képeket fogok hozni, de jelenleg a fényképezőmben vannak, ami ugyan itt van, csak a kábele maradt otthon :)

Kísérlet jéggel

Marcit nagyon érdekli a fizika, a kémia, ez talán kiderült már róla a blogból. Magától is kitalál kísérleteket, és most, hogy jön a hideg, vannak már éjszakai fagyok, a jég és a fagy kezdte érdekelni. Egyelőre abban még nem bízhatott, hogy tényleg hatékony fagy lesz az egyik éjjel, úgyhogy a mélyhűtő segítségével próbálta ki, mi történik, ha egy vékony jéglapra szívószállal fújja a meleg levegőt.

Egy kis müzlistálka aljában fagyasztott vékony réteg vizet, és másnap, amikor megfagyott, kezdetét vette a kísérlet.

Látjátok a szívószál méretű lyukat a jéglapon? 

Az is érdekes volt egyébként, hogy egy ilyen vékonyabb jégdarab szobahőmérsékleten milyen gyorsan kezd olvadni, illetve hogy a nagyjából kerek vízréteg a közepén púposan fagy meg. Marci Regőnek is megmutatta a jeget, hogy milyen hideg, nedves, hogy olvad.

A kísérletből semmi nem ment kárba, az olvadásból származó vizet ugyanis Marci megitta, és állítása szerint a fagyástól finomabb lesz a víz :)

Tali Anikónál

Ilyen cím már volt egyszer, de az még a Regőblogon: áprilisban jártunk utoljára Pilisborosjenőn Anikónál. Érdekes, hogy akkor ő és Gyöngyi jártak már várandósságuk vége felé, én pedig már növesztettem pici Csongort, de még nem tudtam :)

Emlékeztem, hogy kicsit bonyolult megközelíteni Pilisborosjenőt úgy, hogy nem akarok Pesten át vezetni, úgyhogy nagyon büszke voltam magamra, amiért gond nélkül, elsőre odataláltam. Majdnem háromórás út volt, mert most Tatabánya felé kerültünk, ugyanis Péter autójában maradt az övterelőm, az autóstérképem és az autós telefontöltőm, csupa fontos dolog. Regő közben egy órára elszundított. Még így is előbb odaértünk, mint tavasszal, ezúttal sikerült a többiekkel együtt ebédelnünk. Janka baba épp aludt, Annus pedig kimenőn volt és nem hozta a lányokat, de a többi gyerekkel, főleg Gyöngyi Marcijával hamar feloldódott Regő. A névsor: Anikó Blankával és Diussal, Gyöngyi Marcival és Jankával, Barbi Lénával és Annus ezúttal Iza és Niki nélkül. Regőnek annyira nem hiányzott Niki, akibe legutóbb kifejezetten szerelmes volt, helyette odavolt a többi babáért. Ha ilyen lesz Csongorral is, nagyon jó dolgom lesz, viszont a meghatottságtól folyton sírni fogok :)

Ebédre brokkolikrémlevest kaptunk, amiből Regő persze nem evett, de nekem nagyon ízlett, aztán pedig sült csirkét sült zöldségekkel és salátával, ebből kért ő is húst és krumplit, úgyhogy örültem, hogy eszik. A desszert gyümölcssalátából is megevett két szem szőlőt egy kis fagyiba csempészve :)

Jó volt, hogy aludt az úton, más esetben nem szeretem, ha délelőtt elalszik valamiért, de most ennek tudom be, hogy egyáltalán nem volt nyűgös vagy hisztis Anikóéknál. Marcival duplo vonattal játszottak, olvasott, motorozott, de kihasználta a lányos játékokat is, tologatott babát, és időről időre odaszaladt Jankához vagy Diushoz, köszönt nekik, melléjük feküdt, hordott nekik játékokat, ha nyöszörögtek, vigasztalta őket: semmi baj, baba, megsimogatlak! Ennivaló volt :) 

Most már látszik, hogy érdekli a másik gyerek a közös játékban, és az is, hogy a fiúkat és a lányokat más érdekli. Egyértelműen Marcival voltak el jobban, Blanka és Léna pedig kis átfedéssel nagyot aludtak, keveset voltak egyszerre ébren, úgyhogy amikor csak egyikük nem aludt, akkor kimaradt a fiúk játékából. De nekem úgy tűnt, mindenki nagyon jól érezte magát.

Amikor Blanka felébredt, felmentünk az emeleti gyerekszobába, ahonnan aztán már le se lehetett csalni Regőt, ugyanis felfedezték a szobai csúszdát, innentől nem volt kérdés, hogy mi a program. Csak akkor volt egy egészen pici hiszti, amikor már indulni akartam haza, és leszedtem a csúszdáról, levittem a szobából. De mivel egyszerre indultunk a többiekkel, ez se volt olyan vészes.

Gyöngyitől megkaptam a hordozókendőjét, amit már korábban megbeszéltünk, hogy átveszem tőle. Close típusú rugalmas kendő, főleg picibabáknak, de a súlyhatára szempontjából egy-másfél éves korig is jó lehet. Viszont csak elöl lehet benne hordozni, amit a nagyobbacskák már nem annyira szeretnek, így valamikor nyáron majd valószínűleg én is továbbadom, és váltok meitai-ra. Valamint ezt a gyönyörűséges takarót is kapta tőle Csongor:

Patchwork, Gyöngyi varrta neki a saját kezével. Teljesen el vagyok olvadva tőle, csodaszép, nem? Biztosan Csongor is szeretni fogja, mert én már most imádom.

Végül fél négy után indultunk haza, Regő az autóban is nagyon aranyos volt. Az odafelé úton úgy aludt el, hogy elolvasta az összes könyvét, mesélt magának, majd szépen bealudt. Visszafelé eleinte nézelődött, volt nagy forgalom, magyarázott nekem, hogy hogy vezessek. Aztán kezdett sötétedni, már nem látott annyira jól, és elkezdett bújócskázni, befogta a szemét és közölte, hogy elbújtam, keress meg! Ezzel egy ideig elvoltunk, nagyokat nevetett. Aztán ásítozni kezdett, kérdeztem, kér-e pelust, és azzal szépen elaludt, a fehérvári elkerülőn ébredt fel.

Hazafelé rövidebb volt az út, de az utolsó egy órában már minden bajom volt, hol a hasam fájt, hol a derekam, hol keményedtem, úgyhogy abban biztos vagyok, hogy ilyen hosszabb útra már nem fogok vezetni terhesen. Jól elfáradtunk, de jó volt, és ki tudja, mikor jutunk el legközelebb talira. És itthon már elmúlt minden rossz érzésem, jót tornáztam este, jólesett mozogni, és aztán jól is aludtam.
Képeket később hozok, Gyöngyi fotózott is :)

Ügyes furulyás

Marci az őszi szünetben megtanulta az Egy boszorka van-t furulyán, önszorgalomból, kotta nélkül, tőlem. (az Egy boszorka van-t ugyanis el lehet játszani egyszerre két furulyán, és ez nagyon tetszett neki, amikor megtanultam). Közben még megtanulta a Bújj, bújj, itt megyek-et is, ami a következő alkalom tananyaga lett volna. Ma, amikor a szünet utáni első furulyaóra volt, előadta mindkettőt a tanítónőnek és a többi gyereknek. Nagyon megdicsérték, Andi néni azt mondta, ez igen, és azt is, hogy már lassan haladó szintűnek nevezhető. Itthon büszkén mesélte ezt, és nekem is előadta a tudományát. Még mindig minden nap gyakorol, nem csak a szakköri napok előtt, és még mindig nagyon lelkes. Én meg úgy örülök ennek, és olyan büszke vagyok rá :)

Az egészséges süti esete

Marcinak még délután, iskolából-orvostól hazaérve mondtam, hogy gondolkodjon, milyen sütit vagy egyszerűbb tortát szeretne a névnapjára, mert szeretnék sütni neki valamit. Nem jutott eszébe semmi konkrét, adtam neki egy napot, pénteken lesz a névnapja.

Később megint kiakasztott és kiabáltam vele... az esti rendrakás miatt. Nem is amiatt, hogy rak-e rendet vagy hogyan, hanem hogy ha megkérem, hogy legyen szíves, tegye el a játékokat, akkor elkezd visszakérdezni, miérteket feltenni, és hogy a vonatot is rakja-e el, és melyik, padlón húzott képzeletbeli vonalig tart a nappali? Én meg ezen felhúzom magam. Nem mondtam semmit külön egy játékról sem és a nappali területéről sem, csak egy rövid, egyszerű magyar mondatot: légyszíves, rakd el a játékokat. Ha eszerint cselekszik és nem kérdéseket tesz fel újra és újra, akkor van egy nyugis esténk, meg is dicsérem, és minden oké. De ettől hamar a plafonra kerülök, és akkor sajnos kiabálok.

Aztán mondtam neki, hogy találjunk ki valamit, mert én ezt nem szeretem, nem szeretek kiabálni, nem szeretem hallani magamat, egyáltalán, utálok és nem akarok veszekedni vele, viszont őt nagyon szeretem, és nem haragszom rá, csak ezen a kérdezősködésen felhúzom magam. Sok kreatív ötlete nem volt.

Valamivel később, amikor Regőt fürdettem, Marci a zuhany alól szólt ki, hogy kitalálta, milyen sütit szeretne a névnapjára. Azt mondja, valami finom és egészséges legyen, ami lehetőleg gyümölcsös, és nincs benne semmi műanyag, és lehetőleg nincs benne cukor. Meglepett, ez eddig nem volt szempont. Valahogy úgy tűnt, mintha lelkiismeret-furdalása lenne a veszekedés miatt, és olyat szeretne mondani, ami nekem tetszik, aminek én örülök... Mindig meghat ez a gyerek. Kérdeztem is, hogy ez most honnan jött neki, hogyhogy ilyet kér? Tényleg ilyet szeretne, vagy csak miattam? Mondta, hogy azt hitte, ennek örülni fogok... Édesem, azt látja, hogy az anyja ideges meg bosszús, és keresi, hogy minek örülök... Örültem is, mondtam is neki, de azt is, hogy ebben nekem az a fontos, hogy ő szeresse, ő örüljön annak, amit sütök, nem feltétlenül az, hogy maxiegészséges legyen (persze az csak előny!). Javasolgattam neki sütiket, amikre emlékszem, hogy szerette, ő meg a hozzávalókat kérdezte, és hogy mi egészséges. :) Végül mese után odaadtam neki pár szakácskönyvet meg süteményeskönyvet, hogy nézze ki belőle, ami tetszik. Talált is egy epres muffint, de hát az a baj, hogy mindenben van cukor... :) Mondtam, majd teszek bele barnacukrot.

Büdös kölök, tényleg mindig meghat... :) Nem lehet rá hosszú távon haragudni. Most a szakácskönyveimmel alszik :)

Allergiateszt

Marcival 2009 májusában voltunk utoljára pulmonológusnál. Mivel az ő kiskoráról nem szólt még ez a blog, elmesélem, hogy ő erősen asztmatikus, allergiás baba volt, már 8-9 hónapos korától minden nátha csúnyább alsó légúti fertőzéssé fajult, már akkor hörgőtágítókat kapott. Allergiát még nem volt értelme vizsgálni ilyen pici korban, de a tünetek alapján óvatosan voltunk a hozzátáplálásával is, a környezete kialakításával is. Három és fél évesen voltunk kórházban asztmarohammal, kapott inhalátort is, és állandóan gyógyszerezni kellett. Az ezt követő első kontrollon csináltak először allergiatesztet, akkor parlagfűre, fekete ürömre és kisebb mértékben penészgombára volt allergiás. Tavasztól őszig azóta minden évben szed antihisztamint (Aeriust), és általában egész jól viseli a szezont. Eleinte félévente, aztán évente jártunk kontrollra, a gyógyszerezést folytattuk. A nehézlégzés ritkult, az inhalált gyógyszert lassan elhagytuk. A legutóbbi, 2008 őszi allergiateszten nyírkeverékre, füvek keverékére, parlagfűre, fekete ürömre és kicsit kutyaszőrre is allergiás volt, de penészgombára már nem. Végül a 2009 májusi kontrollon lekerült a diagnózisok közül az asztma, és maradt az allergia, tehát hivatalosan hatéves korára kinőtte az asztmát. Nem hittem volna, amikor három és fél évesen az oxigénsátorban feküdt... Nagyon boldog voltam. Akkor mondták, hogy háromévente érdemes egy allergiatesztet csináltatni, így a 2008 őszi után most jött el ennek az ideje.

11:15-re kaptunk időpontot, előre beírtam a tájékoztatójába, hogy ma a 3. órában érte megyek. Regőt is vittük, reméltem, hogy nem lesz nagy csúszás, és úgy érünk haza, hogy még jókor lesz neki is az ebéd meg az alvás, de ha nem muszáj, miért hagyjam itthon. Nem számoltam bele, hogy a harmadik óra pont tornaóra, és Marcinak még át is kell öltöznie, de így is időben odaértünk. A gyerekambulancián van egy kis játszósarok, egyszerű: egy szőnyeg, egy műanyag ház és némi plüssállat meg párna, de Regő nagyon jól elvolt. Valamennyire Marci is, de ez inkább kisebbeknek való, és Marcit is már jobban érdekelte, hogy melyik ajtóra kiírt rendelés neve mit jelent, és vele mit fognak pontosan csinálni - ezt legalább ötödször mondatta el velem.

Végülis olyan félóra csúszással mehettünk be, nem vagyok elég terhes és sokgyerekes ahhoz, hogy ne hívjanak be előttünk egészségügyi dolgozók gyerekeit vagy olyanokat, akiknek későbbre volt ugyan időpontjuk... de sebaj. Kikérdeztek, aztán Marcinak megcsinálták a Prick tesztet, amit hősiesen tűrt. Negyedórát vártunk még a játszósarokban, aztán visszamentünk, eredmény: nyírkeverékre, füvek keverékére, parlagfűre és fekete ürömre allergiás, semmilyen állatra, penészre és poratkára nem, ami nagyon jó hír :) És jó általános állapotban van, erős, fejlett gyerek a pulmonológus doktornő szerint (szerencsére ugyanahhoz járunk az asztmaroham óta). Áprilistól ugyanúgy kell az Aeriust szednie, illetve ha panasza van, azt kezelni - idén a szemén látszott meg leginkább az allergia - érdekes módon az is inkább akkor jött elő, ha bement apjához a városba, nem nálunk, ahol elvileg több fűféle van - és kapott szemcseppet.

Sok betegségnél jut eszembe, hogy mi lett az én beteges kisfiamból, akit a szél is elfújt. Nemegyszer voltunk úgy gyerekorvosnál, hogy Marci csak pluszban jött velünk, Regő volt a komolyabb beteg, de ha már ott volt, megnézték Marcit is, és kiderült, hogy csúnyább a torka, mint Regőnek. De nem okozott neki fájdalmat, tüneteket, lázat, szinte lábon kihord mindent. Igazán beteg olyan két éve volt utoljára, amikor tüszős mandulagyulladása lett, ja meg a bárányhimlő, de az más. Szóval mindenkit, aki pici korban ilyesmivel szenved, csak biztatni tudok: Marci a jó példa! :)

Frances Mayes: Mindennapok Toszkánában

Szerintem ez a könyv, vagy a sorozat többi kötete olyan népszerű, hogy be se kell mutatnom. Az előző két rész a Napsütötte Toszkána és az Édes élet Itáliában címet viseli, előbbiből film is készült, bár inkább csak a könyv alapján, mint belőle, nincs túl sok köze a kettőnek egymáshoz. Van még két szép, igényes albumszerű kötet a sorozatban sok képpel a toszkán életmódról, táplálkozásról, receptekkel. Ezek nekem nincsenek meg, de a regényekből mind a három, ezt az utolsó kötetet a szülinapomra kaptam két hónapja. El is kezdtem rögtön, csak közben elterelt más olvasnivaló, de nagyon vártam már, hogy folytathassam.

Azok kedvéért, akik nem ismernék: az amerikai írónő 1990-ben szerelem első látásra alapon megvett és felújított egy régi villát, Bramasolét Toszkánában, Cortona városának szélén, szinte terápiás céllal a válása után. Közben megismerkedett második férjével, akivel kétlaki életmódba kezdtek: egyszerre élnek Toszkánában és Kaliforniában. Erről, a felújítási munkákról, a környezet és a kultúra megismeréséről szól az első kötet. Az Édes élet Itáliában pedig már a többedik ott töltött nyarukon megtett kirándulásokról, városlátogatásokról mesél.

A Mindennapok Toszkánában húsz évvel az első kötet után, 2010-ben játszódik. Húsz éve járnak vissza Bramasoléba, most már az unokájukat is viszik, barátaik és megszokott helyeik, szokásaik, ünnepeik vannak, szóval beilleszkedtek. Mégis, az európai olvasó számára érdekes, hogy ezzel együtt sokszor mennyire amerikai az írónő, milyen különbségek vannak még így is, hogy húsz éve már Európában is él.

Ha nem lenne elég a kaliforniai házuk és Bramasole, hát vesznek egy düledező kis kőházat a szomszédos hegyen, ahol aztán újra lehet felújítani, kerti lakomákat tartani és küzdeni a vaddisznókkal. Szokás szerint rengeteget ír az evésről és a főzésről, minden fejezet végén egy-két recepttel, néha nekem már túl sok is (gyomorforgató, amikor belsőségeket és hasonlókat esznek). Ebben a kötetben sokat megtudunk Frances Mayes gyerekkoráról, így az amerikai Délről is: onnan származik, és persze főleg főzési szokások tekintetében mesél róla és hasonlítja össze a jelenlegi toszkán életmódjával.

Mindent összevetve vidám, könnyed kis könyv, néha kicsit lehet túl sok vagy unalmas, de ha valaki a magyarországi novemberből a toszkán nyárba vágyik, most van a legjobb alkalom ezt olvasni :).

Liliomkert ismétlés és Hegyestű

Már amikor egy hete Liliomkertben jártunk, elhatároztuk, hogy anyáinkat is elhozzuk egyszer ide. Marika nénit egyszerűbb, úgyhogy ma reggel korán keltünk, betettük a gyereket és a nagymamát az autóba, és mentünk is. Bár a tervhez képest kis csúszással indultunk, még így is előbb értünk oda, mint a múltkor jóval közelebbről. Újra elvarázsolt a hely, és örömmel láttuk, hogy nem teljesen ugyanazok az árusok vannak most kint. Az egyik antikváriumosnál a múltkor találtunk egy könyvet, amit utólag sajnáltunk, hogy ott hagytuk, de ő sajnos most nem jött. Helyette viszont volt egy csuda péksüteményes, egy lenvászon inges, egy görbe bögrés fazekas... Különváltunk, én Regővel, Péter és Marika néni pedig szintén külön utakon derítették fel a piacot. Regőben nagyon tetszett, hogy amikor láthatott egy csomó ennivalót, érdekes kütyüt, apróságot, amitől féltem, hogy majd tiltani kell, őt a legjobban a piac szomszédságában telket őrző kutya érdekelte :) és később is, a látogatók kisebb-nagyobb kutyái és két eladásra szánt talán golden retrieverkölyök volt számára a legnagyobb attrakció. Meg a tej: meglátta a kenyérsütő bácsi saját tejesüvegét, és elsírta magát, amiért nem ihatta meg azt a tejet :) innentől bejártuk a piacot, a különböző sajtosok standjait tejért, és egy helyen kapott is egy pohár ingyenes kóstolót, nagyon boldog volt :). 

Péternek útközben jutott eszébe az, amikor tavasszal Hegyestűn voltunk, és már csak naplementére értünk oda: mi is alig láttunk valamit, de az is lenyűgözött, úgyhogy ott is elhatároztuk, hogy elhozzuk ide az anyukáját. Most a közelében voltunk, gondoltuk, miért ne menjünk fel, úgyhogy a piacozás után meglepetésből ott folytattuk a mai kirándulást. Ismét mázlink volt az idővel, lehetett volna november lévén lucskos, csapkodó esős is, ehelyett napos, párás, 10 fokos szép délelőttünk volt. Szépen, apránként, kisgyerek-, kismama- és nagymamatempóban megmásztuk a bazaltoszlopok tetejére vezető utat, visszafelé megszámoltam: 187 lépcső volt, szóval oda-vissza kétszer ennyi. Ügyesek vagyunk :) megnyugodott a lelkem, mert tegnap például nagyon punnyadtnak éreztem magam, és Regővel annak idején a 34. héten másztam meg a Rám-szakadékot lefelé - most megvolt Csongorral is az ennek megfelelő túra, úgyhogy minden rendben :).

Regőt imádtam, ahogy apjával kézenfogva mászta a számára jó magas lépcsőket, végig ment, fel is, le is, egyszer sem akart karba kéretőzni vagy megállni, imádja a lépcsőzést:

Hegyestű különböző nézőpontokból, magasságokból:

Lent, a Hegyestű alatt különféle bazaltdarabok hevernek, amikből Regő rögtön építeni kezdett. Én nem emeltem meg, amit ő, de Péter szerint legalább 4-5 kilós kövek voltak, ami azért egy szűk 13 kilós gyerek számára nem semmi. 

Voltak még az ország különböző tájairól származó, felcímkézett nagy kövek, a legrégibb mészkő- és gránittömböktől a szinte már újnak számító félmillió évesekig, ezeket is megnéztük, Regő örömmel mászott, amelyikre tudott:

Ez maga a kőbemutató a lépcsőről nézve:

Volt még egy geológiai és egy bányászati kiállítás is, azokat már csak kutyafuttában néztük meg, Regő nem annyira akart épületekben tartózkodni :) Péter tudta alaposabban végignézni őket, mi meg az autóban vártuk, de nem is bántuk, azért elfáradtunk már. Hazafelé Zánkától a Balaton-parton jöttünk, szép volt most is. Regő a szokott idejében, fél egy felé elaludt, de amikor megállt az autó, felébredt, így csak egy óra volt az alvás, amitől elég nyűgös lett, de hamar megnyugodott, evett, pihengetett kicsit a pelusával a nappali heverőjén, most meg már vonatozik.

Ébredés

Ez nagyon friss, most kelt fel Regő. Mindig megkérdezem, jót aludtál? Mit álmodtál? Hol mond valamit, hol nem. Ma épp:

 - Robit álmodtam. Kecskéket is. Mátyást is! 

 - Tényleg? És mit csináltak a kecskék álmodban?

 - A... a róka!

Remélem, a róka nem bántotta álmában az állatokat :) (Robi a bakkecske, Mátyás a csikó anyukáméknál egyébként.)

Vonatozós

 

Kosár; nem játék; meg ami még eszembe jut

Nem kifejezetten gyerekszáj-történetek ezek, hanem olyan apróságok a mindennapokban Regő beszédében, amiket mindig elfelejtek, mire idekerülök írni.

A kosár: nem tudom, Regő honnan vette, de egy csomó szituációra azt mondja, hogy beleesett vagy belebújt a kosárba. Ha valaki, valami elesik, felborul, ha képen olyan állatot lát, ami a lábaival a levegőben kalimpál, ha ő maga elesik: belebújt a kosárba. Sokszor sajnálkozó, nyafogó hangon: szeegény zsiráf, belebújt a kosárba. Tegnap szép lassan, szándékosan, kiszámítottan és óvatosan felborult a bébitaxival, hanyatt fekve magára is húzta, és vigyorogva közölte: felborultam, beleestem a kosárba. Hogy ez a kosár honnan jött? 

Máskor, ha nem akarja, hogy valamivel foglalkozzunk, azt szeretné, hogy valamit tegyünk le, vagy ő akarja megkaparintani, főleg Marcival való párbeszédben, közli velünk, hogy ez nem játék. Sokszor játékokra is :) Ez sokkal nyilvánvalóbb, hiszen mi is ezt szoktuk neki mondani a legtöbb dologra, amivel játszana, de nem szabad. A gyufa, a sütő, a törékeny dolgok: nem játék. Így aztán, ha mondjuk rendet akarok rakni, ő pedig haragszik, mert elteszem a játékait, jön és elveszi, szorítja magához, mérgesen néz rám és kiabál: nem játék!

Közben le vagyok nyűgözve az állatnevektől, amiket mond. Figyelni kell, ha néha nem értünk egy-egy szót: lehet, hogy értelmes szó az, csak mi nem ismerjük fel, egyszerűen nem gondoljuk, hogy olyat mond. Mutat nekem a könyv hátulján valamit, amit nem értek és felőlem nézve nem látom jól. Mondogatja rá ugyanazt a szót, nem értem. Kérem, mutassa a képet. És így már összeáll: tapírt mutat, és azt mondja, tapíj, csak hát nekem ez kép nélkül nem volt világos. De olyan állatneveket tud, mint pézsmapocok, karibu, szula... köszönhetően Marci állatos könyvének, ami az élőhelyekről szól, és Regő szinte minden este kéri mesének, illetve annak a néhány természetfilmnek, amit meg szoktunk nézni. 

Ma este meg például a Sehány éves kislányt meséltem neki. Van benne az a rész, hogy az anyuka pocakja egyre nagyobb, és nagyobb és nagyobb lett. Mondom neki, mint anyáé, ugye? Mire ő, megsimogatva a saját hasát: Igen, meg mint a Regőé!

Mese egyébként legalább négy van egy este (néha könyörgök rövidítésért, és akkor az az alku, hogy apa is mesél egyet-kettőt) és vannak kedvencek: Boribon, a Sehány éves kislány (Regő szerint csak kislány), a Böngésző, ez az állatos könyv és két Pöttyös Panni. Utóbbiból csak a képekről meséltem neki eleinte, azt gondoltam, még korai maga a mese, de az egyszerű képek gyerekekről, óvodáról, állatokról simán mehetnek. Aztán gondoltam egyet, és megpróbáltam felolvasni is: hangulatfüggő, nem minden este jön be, de összességében a Pöttyös Panni az óvodában kötetben már olyan két és fél fejezetnél tartunk. Könyvmolyokat nevelek :)

Óceán mellény

Kezdetben volt ez a gyönyörű fonal, Óceán fantázianévvel, kék-zöld-szürke-fehér színátmenetekkel, Ágitól. Eredetileg Marcinak vettem azzal, hogy milyen jó lesz a szőke hajához, kék szeméhez. De neki nem kellett, mert bökős. 50% gyapjú, 50% akril, egy kicsit tényleg az, mégis úgy sajnáltam. 60 deka, ilyen vastag fonalból felnőtt pulcsinak kevés lesz, mit csináljak vele?

Aztán ahogy hűvösödött az idő, arra gondoltam, hogy nekem kéne valami, ami takarja a pocakomat. Poncsóra gondoltam, sőt meg is kötöttem, kétszer is, de annak a leírása is béna volt, meg aztán több leírást tanulmányozva rájöttem, hogy a fonal is kevés. Ráadásul ha az a cél, hogy a pocakomat takarja, és ne kelljen begombolni a kabátot, akkor a poncsó nem is jó, azt nem igazán lehet kabát alá felvenni. Lebontottam, félretettem, kicsit gondolkodtam, aztán jött az ötlet, hogy mellényt kötök. A gondolatot tett követte, és ma végül kész lett, azt hiszem összesen ötödszörre újrakezdett kötésből ez a saját tervezésű mellény:

Talán kicsit túl nagy is lett, főleg hátul, de jól belefér a pocakom, és meleg :) És mivel bő egyéves fonal, megy az egész a Fonalfalóba :)

Érzelmekben gazdag délután

Marci reggel elment kirándulni az iskolával, ez az a bizonyos, aminek a befizetése körül zűrzavarok voltak, aztán az időjárás miatt este még nem tudtam, hogy mennek-e, de úgy készültem, nem kellett reggel kapkodni. Reggel írt az apja sms-t, hogy péntek délelőtt jön csak érte (úgy volt, hogy az őszi szünetből a csütörtököt, pénteket és a hétvégét tölti ott). Marcinak megmondtam, hogy amikor hazaérnek, nem leszek itthon, a szülésznővel való találkozásra készültem, illetve hogy az apja holnap jön érte.

Regővel állatos filmet néztünk, főztünk, ebédeltünk, lefektettem, Marika nénivel megbeszéltem Marci érkezését, és indultam. Innentől nem tudnám pontosan összefoglalni, mi mi után történt. Egyszerre zajlott több dolog: vártam Szilvire, a szülésznőre, hiszen az ő munkája nem olyan, hogy ha megbeszéljük a délután két órás találkozást, akkor biztosan rá is ér. Erre számítottam, nem bántam, elmentem addig vásárolni. Közben üzengetett Marci apja, hogy mégis jön ma, de csak este nyolckor. Mire én, akkor már ne jöjjön, fektetem a gyerekeket, késő van. Oké, vásárolok, üzen, hogy jön az öccse Marciért negyed öt körül. Nézem az órámat, hát, talán jó lesz, oké. Visszaérek a kórházba, közben nézem az órát, már késő lesz, nem érek haza. Üzenek - őt nem lehet hívni, munka közben zavarni, úgyhogy főleg sms-ek mennek vagy ő hív - jöjjön egy órával később. Az már nem jó. Utolsó gyors sms, ha indulok haza, szólok.

Jön Szilvi, bevisz a szülőszobába, furcsa érzés kap el, nosztalgia, kis félelem, vágyakozás is. Még nem tartok ott, hogy nagyon szülni akarnék, még jól bírom a terhességet, nem kapott el a "jaj, szüljünk már" érzés, de azért készülök is... ez a látogatás közelebb vitt. Kavarognak az érzelmek. Igazából sok újat nem mondott Szilvi, de biztatott, megerősített, megnyugtatott. Adott listát, hogy mit kell vinni, és egyszerűen elbeszélgettünk a normálisan lefolyó szülésről, meg hogy én mit hogy szeretnék, és biztatott, hogy minden rendben lesz. A szomszéd szobában épp zajlott egy szülés, már a vége felé, szűrődtek ki a hangok, és amikor azt hallottam, hogy "én ezt nem bírom tovább", tudtam, hogy nemsokára baba lesz. Félig ott voltam... és ebben a lélektani pillanatban csörög a telefon, Marci nagybátyja az eredetileg megbeszéltnél még félórával korábban odaért Marciért, amiről sem Marci, sem Marika néni nem tudott, én meg nem vagyok otthon... Kijózanodom, dühös is vagyok, sajnálom őket, gyorsan leszervezzük, megbeszéljük, közben már fogalmazgatom a bocsánatkérést Marika néninek, de hát mikor szóltam volna neki... 

Leteszem a telefont, két nagy sikoly, aztán egy halk sírás... és a szomszéd szobában a - most már - édesanya hangja egészen megváltozik, én pedig elsírom magam. Megszületett a baba. Kiesnek a fejemből a gondolatok, amiket Szilvitől is akartam még kérdezni. Befejezzük a beszélgetést, eljövök, hívom Marcit, elmeséli a kirándulást, sajnálom, hogy nem találkoztunk, úgy ment el. Itthon nagy bocsánatkérések, de Marika néni szerencsére nem haragszik, Regő pedig aranyos. Elmesélem neki is a babát... és még most, este, öt-hat órával később is erre gondolok... hogy hogy sajnáltam azt a kismamát, hogy fájhatott neki, és hogy megváltozott a hangja, és most már biztosan mindent elfelejtett, ott van vele a kisbabája, és milyen boldog... És öt-hat hét múlva ugyanott találkozunk Szilvivel.