A mi karácsonyunk

Hosszú, fényképes beszámoló következik :)

Hol is kezdjem, hiszen majdnem egy hete volt már a szenteste... A délelőtt még úgy telt, mint bármikor máskor, reggel boltban voltam még utoljára, aztán elkészítettem a nálunk hagyományos, böjtös krumplilevest és mákos gubát. Annyira sikerült előrehaladnom az előkészületekkel, hogy majdnem készre összeállítottam a vacsorát is, este már csak egy picit kellett sütni-főzni. Aztán amikor a gyerekek lefeküdtek, rögtön nekiláttunk fát díszíteni, velük még nem díszítjük együtt, kicsik még ehhez, viszont mire felébrednek, állnia kell a fának. A dolog pont sikerült, helyére került az utolsó dísz, elmentem öltözni, és ekkor Regő kidugta a fejét az ajtórésen, és megszólalt: karácsony! :) Kicsit megcsodálhatta a fát, aztán átment Mamához, vittem utána csinos ruhát azzal, hogy öltözzön ott, kicsit nézzen mesét, játsszanak - Csongor előbb ébredt, ő már ott volt. Regőt nehéz volt lebeszélni, hogy ne menjen vissza fát csodálni, de gyorsan bevarázsoltam az ajándékokat, aztán mentem én is hozzájuk, így már egyszerűbb volt. Igyekeztünk kicsit húzni az időt, legyen legalább majdnem sötét a gyertyagyújtásra, és végülis kellemes félhomály volt már, amikor csengetett az angyalka.

Regő egy tündér volt, ahogy átjöttünk Mamával, Kató nénivel, leült ő is melléjük, és nézte-nézte a fát. Nem rohant ajándékot bontani, csak csodálkozott.

Aztán persze jött a többi: ajándékbontás, öröm, boldogság, játék, vacsora...

Csongort lefektettem, Regő pedig pizsamában, nagyfiúsan vacsorázott az ünnepi asztalnál. Igaz, még a déli mákos gubát, mert az ünnepi vacsorát persze nem szerette... Aztán elment játszani, és miközben mi eszegettünk, borozgattunk, beszélgettünk, egyszer csak azt halljuk: "csodálatos, hogy mennyi mindent kaptam" - és elolvadtunk az asztalnál. A duplo állatklinika telitalálat volt, de a Mamától kapott játékoknak és a könyveknek is nagyon örült. Csongor is, de neki még szinte mindegy, ő mindennek örül és mindennel játszik, amit talál.
Karácsony első napján hazajött Marci is, sajnos elég későn, de azért ajándékot bontani, örülni és játszani még ő is tudott:

26-án pedig Ságvárra mentünk, és ezúttal négy napig maradtunk. Innentől igen hangos és mozgalmas lett a karácsony :) Mindenki ott volt, aki számít:

Itt épp a gyertyagyújtást nézik

Segítenek Csongornak bontani

Ezek már később, a konkrét ünneplés után:

Volt Csongor-szülinapi köszöntés is

Eljöttek a kedvenc unokatesómék, Gergőék is Levivel

Marci lazul

Egy vidám ötunokás :)

Szombat délután értünk haza, jól elfáradtunk. Ha az mond valamit, hogy Csongor este fél nyolctól éjjel fél kettőig aludt egyhuzamban... nem is hittem az órának :) Kipihente a hétvégét. Igazán boldog volt a karácsony, és számomra kiemelt valamit. Mi Péterrel ugyanis idén a szigetelést kaptuk egymástól karácsonyra, megbeszéltük, hogy nem veszünk most semmit. Én meg bevallom, hogy gyerekes örömmel szeretek ajándékot kapni, igen, azt is szoktam várni a karácsonyban, hogy én izgulhassak, meglepődhessek, csomagot bonthassak... És nem hiányzott, abszolút, önmagában igazi ajándék volt viszont az, hogy így éreztem át igazán, hogy mennyire nem ez a lényeg, és mekkora igazsága van annak az egyszerű mondásnak, hogy adni jó. Igen, ez evidens, nem is akarom agyonmagyarázni, csak most, így, ezen a karácsonyon még erősebben átéltem, és ezt köszönöm. Azért kaptam ám ajándékot: anyuéknál egy Zaziféle pénztárcát, nagyon örülök neki!