Ez a nap más, mint a többi...

... és ma félretesszük egy kicsit a karácsonyi készülődést, mint ahogy tavaly ilyenkor is félretettük, mert ma van egy éve, hogy megszületett a legkisebb fiunk, Csongor György, ez a kis tündér :)

Ilyen volt:

És ilyen lett egyéves korára:

Ő még persze nem tudja, mi van ma és mi ez a nagy érdeklődés körülötte, úgyhogy nagyon komoly arcot vágott végig, amíg tortát-ajándékot kapott, de a maga részét belapátolta a tortájából :) Igazából napközben nem is érzékelhetett sok mindent a jeles eseményből, szóltak a gyerekzenék és néha rácsodálkoztam, hogy nahát, egyéves lettél...? De az ünnepléssel megvártuk, amíg Marci hazaér a zeneiskolából. Tej- és tojásmentes babatortát sütöttem gesztenyés, almás, banános krémmel, mazsolával, ajándékba pedig néhány olyan játékot kapott meg, amit Regő már kinőtt, és pár hónapja eltettem erre az alkalomra. Íme pár kép az ünneplésről:

Ugye milyen kis komoly volt? :) Jóllakott, és azóta játszanak, addig pedig én mesélek az egyévesről.

Milyen ez a mi legkisebbünk? Ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám, kedves. Pici kora óta ez az első szó, ami eszembe jut róla, a kis arcáról, a tekintetéről. És a viselkedésével is alátámasztja ezt az első benyomást, bújós, szeretetteljes, finom. 

Adatokban kifejezve: 9330 gramm és 77 centi, így lett ő a legnagyobb újszülöttemből a legkisebb súlyú, ám legmagasabb egyévesem. Nyolc foga van már hónapok óta, mindig mondom, hogy jön a kilencedik, de akárhogy is jön, még nem bújt elő. A lábméretét pedig nem tudnám megtippelni... Kintre egy 23-as bélelt cipőt hord, de járni nem jár benne, úgyhogy szinte mindegy is a mérete.

Amúgy pedig egy ügyes, okos, értelmes, simulékony, szeretetteljes és szeretnivaló, eleven egyéves kisfiú. Már megint nincs kisbabám, és most már nem is lesz több, de most már egy kis édesbús nosztalgián kívül nem érzek emiatt szomorúságot, nincs hiányérzetem. Nagyon kerek a világ ezzel a három fiúval, néha túlságosan is: kirúgják a világom oldalát :)

Azért nekem még baba lesz egy ideig ez a Csongor, majd meglátjuk, meddig érzem annak. Próbálok rendes havi összefoglalót írni, de inkább az érzelmek uralkodnak rajtam, kevésbé koncentrálok a tényekre.

Szóval, az alvás: éjszaka már csak olyan 3-4 alkalommal kel, mindig szopizik, és visszaalszik, de sokszor csak sokára, újabb és újabb mellváltással vagy végül cumival. Felvette azt az édes és megható szokást, hogy ha már eleget szopizott, odabújik a mellemre és ott elalszik, vagy csak pihen tágra nyílt szemekkel a sötétben. Ezt imádom éjjel is, nappal is. Nappal most van átállásban az egy alvásra: egyszer már azt hittem, át is állt teljesen, de aztán autóztunk, és elaludt délelőtt, majd itthon délután is, illetve sokszor még álmos délelőtt, jólesik neki egy pihentető szopizás, de már nem alszik el utána.

Este hat felé vacsorázik, aztán fürdés és szopi után alvás, és az első ébredése van, hogy kilenc óra, van, hogy tizenegy. Éjszaka nem is nézem az órát, nem tudom, milyen hosszúakat alszik, és olyan is van, hogy együtt szundítunk a fotelban.

Az evése olyan kis bizonytalan. Alapvetően megeszik mindent, amit kap: tojáson és tejterméken, halon és mézen meg olajos magvakon kívül azt hiszem, mindenfélét evett már. Nagyon szereti a gyümölcsöt, banánt vagy mandarint bármikor szívesen elfogad, azért is volt a tortáján is. Szereti még a mazsolát, a kölesgolyót. A kenyérfélékkel (főleg kiflivel, zsemlével, mert kenyér nemigen van itthon) már válogatósabb, hol elfogadja, hol nem. A húst általában szereti, zöldségben, köretben bizonytalanabb. Igyekszem okosan és óvatosan etetni, jó lenne, ha nála nem alakulna ki olyan válogatósság,mint Regőnél. Ötször eszik napközben, és olyan 3-4-szer szopik: reggel, délelőtt alváshoz vagy helyette, délután alvás előtt és utána is, este alvás előtt. Ez inkább öt :) Viszont szinte csak darabosat eszik, szereti, ha van leve, tehát a leves, főzelék jobban bejön neki a párolt zöldségnél, kiflifalatokat, gyümölcsöt kézzel szépen megeszi, és próbál kanállal, tompa villával is enni.

Sokat iszik, legtöbbször vizet, de a napokban kóstolt gyümölcsteát, narancslét, almalét is. Úgy veti rá magát, mintha egy hete nem kapott volna :) Ügyesen iszik pohárból, megfogni, tartani még nem akarja.

A mozgása tökéletes, gyors, határozott és bátor. Ügyesen és aranyosan mászik, bárhol lazán feláll, sokszor megáll kapaszkodás nélkül is, leguggol, bemászik a bútorok alá. A bútorok mellett kapaszkodva jár, önállóan még nem, de rá is ér, csak tízhónaposan kezdett mászni, gyakorolja csak még egy kicsit :)

Új szava nem alakult ki az elmúlt hónapban, anyát mond, néha apát, és szerintem az "aka" is apa akar lenni. Mond valami gyere-szerűt is, és sok a bababeszéd: tetete, dedede, meg a gajdolás. Viszont mindent megért, szituációkat, szavakat, utasításokat, az első gyerekem, akinél működik, ha rászólunk: ne-ne, vagy megkérjük, üljön le. Na persze nem száz százalékban :) 

Mindennel játszik, ami a tesóié és amit elér, szereti a labdákat dobni, már ügyesen tologatja az autókat, pakolja a kockákat - ebben is ő az első: ő befelé is pakol a dobozba. Jól elvan egy üres zacskóval, dobozzal, fellépővel. Még mindig szereti a hintát, és maxumálisan ki is használja, úgy hintáztatja magát, hogy néha attól félek, kilő, mint egy kis rakéta.

Nagyon szeretetteljes, bújik, ölel, csimpaszkodik és pár napja puszit ad. Nem igazi cuppanósat, de pont úgy dugja oda a kis arcát, száját, és várja, hogy fordítsam az arcomat, és a másikra is adhasson. Nagyon jól kifejezi az érzelmeit: a szeretetet is, de azt is, ha bosszús, mérges valami miatt, fáradt, vagy nyűgös. Hát, nem is tudok mást írni róla, csak amit eddig: ő az én örömbabám, a kis tünemény, a világ legszebb gyereke.

Addig is, egy kis nosztalgia

Tavaly ilyenkor...

Amiről mesélnék

Hogy írjak is valamit és ne legyen teljesen üres ez a blog, megírom, hogy miről is mesélnék, fogok mesélni, ha annyi ráérő időm lesz vagy annyira kialudtam magam :)

 - legalább két könyvről

 - a nyakmelegítő-csereberéről

 - a Mikulásról itthon és Ságváron

 - arról, hogy mi történt hétfőn

 - arról, hogy Csongor mindjárt egyéves lesz, de remélem, az egyévességét aktuálisan meg tudom majd írni! Betervezem az aznapi listába a blogolást :)

 - jövőtervezésről

 - és aztán már csak a karácsony jön, és azt majd akkor elmesélem. Akkor már rá kell, hogy érjek :)

Közeledik...

... a karácsony, és pár nappal ezelőtt úgy éreztem, soha nem leszek készen semmivel, és elborítanak a teendők. Aztán összekaptam magam, írtam listákat, és most kb. úgy állok, hogy:

 - ajándékok és csomagolópapírok beszerezve

 - mézeskalács és háromféle aprósüti kész, bejgli a hétvégén készül

 - karácsonyi ebédekhez, vacsorákhoz a hozzávalók beszerezve, azon kívül, amit frissen kell

 - ragyog a fürdőszoba és a külön wc, naponta megtisztul egy-két ablak

 - fogy a vasalnivaló, csak persze közben szaporodik a mosott ruha

 - és persze ez így felsorolva nem is hangzik valami soknak.

Regő tegnap óta itthon van, fáj a torka, de abszolút nem látszik rajta, kiválóan van, pörög ezerrel. Ma kérte, hogy vághasson ollóval, úgy örültem neki, megmutattam, és pár perc múlva a kissámlin ülve csipkézte ki a papírok szélét. Marci soha nem kért ilyesmit, remélem, Regő szeretni fog rajzolni, festeni, vágni, könnyebb lenne az élete az iskolában is.

Én meg gyertyafényben és karácsonyi zene mellett sütök és takarítok, igyekszem mindent beosztani és a karácsony előtti napokban már nem ezen pörögni. Remélem, sikerül :) Az már biztos, hogy ennünk lesz mit.

És az idei advent kedvenc fotója:

Bloginduló

Marci Egy boszorkát fúj :) Plusz a ráadás :)

Színes harisnyákról álmodom

Ideje volt már egy városba menős bevásárlásnak, kongott a hűtő, meg ugye jön a Mikulás és hasonlók. Két dolog volt, amit a kötelezőkön felül nézni akartam magamnak, a saját örömömre és luxusomra: az egyik egy olcsó habfürdő, mert jelenleg Csongorét használom, mert az egyik jól megérdemelt luxusom a gyors zuhany helyett a kényelmes forró fürdő néhány naponta, de nem akartam magamnak habfürdőre költeni, pedig az úgy az igazi. Gondoltam, na majd most!

A másik a színes vastag harisnyanadrág, ami több okból gyökeret vert a fejemben (ez egy érdekes képzavar). Szóval így tíz kiló fogyás és lassan négyhavi futkorászás után én is észrevettem, amit már mondtak páran, hogy tényleg alakformáló ez a kombináció, és igényem támadt rá, hogy máshogy is öltözzem, mint a szokásos farmeres szaladgálós. Van olyan, szintén háromgyerekes anyuka ismerősöm, akin mindennap szoknya van, a legnagyobb hidegben is, amikor reggel az oviban találkozom vele. Hát én idáig nem tudom, mikor fogok eljutni, de arra rájöttem, hogy amióta hideg van, harisnyát veszek reggel a farmer alá, majd itthon annyival egyszerűbb lekapni a farmert és felrántani egy szoknyát, mint teljesen átöltözni... És élvezem, hogy itthon csinos vagyok. Eközben pedig a drága anyósom, akinek üvegtesti homály van a szemében, azokban az órákban, amikor épp jól lát, egy szoknyát alakít át nekem, ami szerintem idősebb nálam, de nagyon jópofa, színes kockás. És már jól elképzeltem, milyen jól fogok mutatni meglévő fekete szoknyámban színes harisnyával és fekete csizmával, vagy ebben a régi-új szoknyában egy harisnyával a kockái színéből és szintén fekete csizmával... hogy hova venném fel, azt persze nem tudom, a legközelebbi alkalom az iskolai karácsonyi műsor, aztán ötletem sincs, de megihletődtem színes harisnyára.

Na ehhez képest mit vettem? Mikulást, különleges gyümölcsöket, mert Marci mindig azzal nyúz, ha ananászt, pomelot, gránátalmát lát, én meg mindig leszerelem, hogy veszünk elég olcsóbb gyümölcsöt, de majd most hoz neki a Mikulás... Szaloncukrot, foglalkoztató füzetet, magvakat paleolit desszertnek, persze élelmiszert, karácsonyi ajándékot a sógoromnak, képeslapokat... Habfürdőt és harisnyát nem. De észre se vettem, csak hazaértem, kipakoltam elégedetten, és elvigyorogtam magam, hogy nahát, amivel magamat akartam meglepni, azt persze pont nem tettem a kosárba. Ismerős? :)

Ma reggel

Budakeszi Vadaspark

Kevés szóval, sok képpel: hirtelen ötlettől vezérelve, ahogy láttuk, hogy szombat reggel süt a nap, kitaláltuk, hogy menjünk el a Budakeszi Vadasparkba. Ott mindig jó, és decemberben ráadásul kedvezményes a belépő, milyen szerencse, hogy szombat már épp elseje volt. És még az is szerencse, aminek pedig nagyon nem örültem, hogy a gyerekek a szokásosnál is korábban keltek. Viszont így belefért egy futás, mindenkinek reggeli, összepakolás, és mindennel együtt kilenckor sikerült elindulnunk.

Persze olyan nincs, hogy teljesen simán menjen minden. Regő az autóban zokniban szokott ülni, hogy ne sározza össze az előtte lévő ülést, tehát sokszor karban visszük le az autóba. Azt viszont csak odaérve fedeztük fel, hogy a csizmáját nem vittük utána... Zokniban meg mégse mehet a vadasparkba, úgyhogy visszafordultunk, szerencsére csak Budakesziig, a határában lévő bevásárlóközpontban vettünk kiscsizmát, legalább van egy váltás, és most már tényleg bementünk a vadasparkba. Hideg volt, de gyönyörű napsütés, kevés ember és sok állat:

Az állatsimogató volt a legjobb az egészben :)

És még a Mikulással is találkoztunk!

Játszótérre is volt egy kis maradék idő

Néhány könyvjelző

Ez az öt könyvjelző készült a pécsi gyermekklinika decemberben nyíló könyvtárának. Ez is egy facebookos jótákonysági felhívás, hát most komolyan, próbálja nekem valaki megmagyarázni, hogy a facebook károsabb, mint amilyen hasznos. Én csupa jó dologgal, segítséggel, közösségszervezéssel, jótékonysági akcióval találkozom.

Kicsit mostohagyerekek lettek szegények, ugyanis a felhívás és az ehhez kapcsolódó facebook-csoport jó régen keletkezett, akkor el is kezdtem lelkesen kötni, a két színes lett készen először. Kettőt mégse akartam elküldeni, az olyan kevés, csakhogy közbejöttek más projektek, ezek meg szegények blokkolatlanul vártak... December elejéig kellett postázni őket, úgyhogy november végén gyorsan összekaptam magam, tök egyszerű mintával megkötöttem a másik hármat, és már repültek is és már meg is érkeztek :) Remélem, örömmel fognak velük olvasni a pécsi beteg gyerekek.

Robin Cook: Válság

Megint nem tudom, miért olvasok Robin Cookot... Már egyszer úgy döntöttem, nem kell ez nekem, aztán valami könnyedre vágytam és megláttam ezt az újat a rukkolán. Hát, egynek jó volt, az izgalmi faktor megvolt, de nem tud már újat mutatni hetvenvalahány könyv után a nagy öreg. Ami mindig is zavart, főleg az újabb könyveiben - mert emlékeim szerint a nagy klasszikusokban, mint a Kóma vagy az Agy, ez még nincs meg: mintha karakterszámra fizetnék, teljesen feleslegesen, untató és cselekményidegen, stílusromboló módon halomra írja az apró részletekről szóló mondatokat: "hazaért, a kulcsot bedugta a zárba, belépett, kikötözte a cipőfűzőjét és levette a cipőjét". Ez minek...? Engem nagyon tud zavarni.

Ha ezen túllépek és leveszek mondjuk száz oldalt a négyszáz oldalas könyvből, maga a sztori izgalmas és szórakoztató, bár persze a slusszpoénnak szánt váratlan fordulatot, azaz a befejezést előre sikerült kitalálnom. Nna, de a történet tényleg jó, több szálon fut, azt szeretem, van benne per, esküvő, romantika, házassági válság, félelmetes fenyegetős támadás, verekedés, természetesen orvosi részletek és egy exhumálás, ami viszont pont eggyel több, mint amennyit szeretek egy könyvben. Kádban olvasásra kiváló volt, meg arra, hogy egy másik, sokkal mélyebb és lassabban olvasható könyv mellett könnyed szórakozást nyújtson. Többet nem is várok Robin Cooktól, az idegesítő mondatokon meg átrágom magam.

A másik babagubó

Itt a licitre felajánlott babagubó párja, illetve ők ketten együtt:

A szürkébbik került ugyebár licitre - ma éjfélig még lehet licitálni! - a kékebbik pedig Marci klarinéttanárnőjének lett a búcsúajándéka. avagy inkább babaváró ajándéka. A fonalak régiek, mennek a fonalfalóba: Lidl-ben vásárolt Meribel nevű fonal, 20% gyapjú, 80% akril, kicsit fényes, nagyon sima, puha és meleg fonal, a melegségéről mindent elmond, ahogy a licitnél is írtam, hogy az ebből készült pulóverét Péter csak hokimeccsre képes felvenni :) Tamara néni nagyon örült a gubókának, tegnap kapta meg Marcitól egy kis, szintén kézzel készült képeslap kíséretében, és felhívott, aztán meg Marci is, és ő is megerősítette, hogy egészen meghatódott, odavolt, nagyon örült :) Én meg ennek örültem.

A babagubó ötlete egyébként a facebookos kötős-horgolós csoportból származik: vállaltam, hogy a Manócsomag Alapítvány számára az általuk biztosított fonalból koraszülötteknek való gubót kötök. Ők tették közzé a mintát is, persze ez nagyobb, időre született újszülöttnek való. A csíkokhoz az inspiráció pedig innen származik.

Remélem, aki a szürkébbiket elviszi, az is szeretettel fogja használni, és örömet szerez vele!

Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes

Fulghum tiszteletes bölcs. Mégpedig olyan egyszerű, hétköznapi, derűs bölcs, aki nem emeli magát piedesztálra, és nem rugaszkodik el a mindennapokból: abban találja meg a nagyszerűséget, amiben él, amit maga körül lát. Ezt a könyvet már jó régen olvastam egyszer, akkor könyvtárból vettem ki, és lenyűgözött. Máig megmaradtak bennem mondatok, sztorik belőle, és végül sikerült beszereznem a rukkolán. Nem idézem most ki, mi az a minden, ami az élethez kell, és bizony mindannyian megtanultuk már az óvodában, olvassa el mindenki. De ha belegondolunk, az alapvető dolgokat tényleg kicsi korunkban magunkévá tesszük, és ha lecsupaszítjuk, az élet tényleg ilyen egyszerű. Mondok egy példát: ne bánts másokat. Az óvodában sokszor halljuk, belénk vésődik. Felnőtt korunkra aztán rájövünk, hogy ez az intés nem csupán azt jelenti, hogy ne vágjuk fejbe Pistikét a homokozólapáttal. Ennék sokkal többre, mélyebbre, komolyabbra ki lehet terjeszteni ezt az alapelvet, és mennyivel szebb lenne a világ, ha mindenki eszerint élne!

Persze Fulghum tiszteletes könyvecskéje nem egy felsorolásszerű dogmagyűjtemény ezekről az egyszerű dolgokról, nem egy unalmas összefoglalása azon szabályoknak, amelyek szerint ha élünk, mindenkinek jobb lesz. Történetmesélés, derűs elmélkedések, gyakorlati bemutató arról, hogyan kell nézőpontot váltani és például ha beleakadunk egy hatalmas pókhálóba az utcán, mindjárt kevésbé bosszantó, ha elképzeljük a helyzetet a pók szemszögéből... 

A folytatás címe: Már lángolt, amikor ráfeküdtem... - sokatmondó cím, én már olvastam, szívből ajánlom mindenkinek!

Itt a december,

és én nagyon el vagyok maradva a blogolással. Azt hiszem, nyolc bejegyzés vár piszkozatban. Nagyon régen meséltem könyvekről, pár köteménnyel is tartozom, és a múlt hetünkről sem írtam semmit. Mindennek Péter az oka, mert szabin volt, ezért aztán igyekeztem minél kevesebb időt tölteni a gép előtt. Mindennap nappal futottam, belekezdtem a keresztedzésekbe is: dvd-re tornáztam itthon. Az elején azért akartam naponta futni, mert féltem, hogy ha kihagyok napokat, akkor akár egészen el is marad a futás. Most már ettől nem annyira félek, viszont napi 3-4 kilométer tényleg sok egyoldalú mozgást jelent, ami éjszakai derékfájásban, elgémberedésben, merevnek érzett izmokban jelentkezett. Már az első torna annyira jólesett - és olyan izomlázat okozott, mint ha nem is lennének mindennap megmozgatva az izmaim. Úgyhogy ebből tanulva most az jön, hogy elolvasok pár jól megtervezett edzéstervet, és magamra alakítom valamelyiket. 

Mindennap együtt mentünk Regővel az oviba, és volt, hogy együtt is jöttünk haza. Regőre nem tudom, hogy ez volt-e jó hatással vagy az erőszakmentes kommunikáció, esetleg a kettő együtt, de sokkal kezelhetőbb, együttműködőbb lett, és többször is szépen önállóan eljátszik, most a favonat és Marci autópályája a kedvence. Lekopogom, de a pár hete újra felmerült kakiprobléma is újra elmúlt.

Csongorka úgy tűnt, hogy leszokik a délelőtti alvásról, három nap után már teljesen biztos voltam benne, mire a negyedik napon megint kidőlt egy félórára, aztán tegnap is és ma is. Szóval talán mégsem szokott le, de mindenképp lecsökkentette az idejét. Cserébe újabb és újabb érdekes dolgokkal foglalkozik: egyre több mindent elér, nem tudom, hogy sokat nőtt-e vagy csak jobban tud nyújtózkodni. Kedvenc foglalatossága a fiókok és szekrényajtók nyitogatása-csukogatása: nem veszélytelen játék. Sokszor megáll már egy-egy pillanatra kapaszkodás nélkül, de persze olyan is van, hogy ilyenkor felbillen és koppan. A kisautókat rendeltetésszerűen tologatja, és az apró ujjaival mindent kapargat, a felfordított autók kerekeit forgatja.

Marci hétfőn vizsgázik a zeneiskolában. Előrehozták neki, mert a tanárnője nemsokára már szülési szabadságon lesz. Marci vitt neki kis ajándékot, elköszöntek, bár még hétfőn találkoznak, nagyon megköszönte ő is, hogy taníthatta a fiamat :) Úgy örülök, hogy Marcit ennyire megfogta a zene, és ügyes is tényleg!

Voltak mindenféle programjaink, semmi különös: mind együtt mentünk biciklivel/babakocsival a lovardába Marci órájára kedden ovi után, és már holdfényben kerekeztünk haza. Péter mindennap pakolt a kertben, a munkásaink azóta se jöttek, csak azért fogtam vissza magam és nem üvöltöttem még le a hajukat telefonon, mert úrinő vagyok... de ha karácsonyra sem lesz ablakpárkányunk, megteszem. Összegereblyéztem a maradék diólevelet, intéztünk külön-külön vásárlásokat, tegnap pedig a gyönyörű napos hideg időben a Budakeszi Vadasparkban voltunk. Most pedig nekilátok, és feldolgozok némi elmaradást.

Rohanós nap, a végén koncerttel

Ez a hétfőnk, a cím tökéletesen leírja. Nagyon pörgős nap volt, részben oka és koronája Marci első zeneiskolai növendékhangversenye. Péter szabin van a héten, de ez nem jelent sokkal kevesebb elfoglaltságot, sőt van, amit vele együtt szeretnénk megvalósítani: például együtt megyünk oviba reggel és délután Tehát reggel szokásos menetrend, háromszoros öltözés, reggeli, indulás. Iskola, ovi, bolt, Csongorral haza. Ő kilenc óra felé elalszik, apa és nagymama bemennek a városba, addig én itthon tevékenykedem: a főztem, akkor blogoltam és facebookoltam ki a jótékonysági árverést (amire még mindig nincs licit! nem kell senkinek a gubó? :( ) Hazaérnek, elmegyek futni: nagy a köd, őzeket riasztottam fel az egyik közeli szántóföldről. Jó nagyon, hogy nappal futhatok, amíg Péter itthon van, de tény, hogy ez is a nappali teendőim közül veszi el az időt. Viszont legalább nem az estéből.

Hazaérek, egy gyors zuhany, Csongor ébred is. Péternek mégiscsak be kell mennie valamennyit dolgozni, hiába a szabi, azért pár óráig ma is szükség van rá a munkahelyén. Megjön Marci is, ebédelünk, mosogatok, Marcit rögtön indítom is a zeneiskolába. Csongor megint elaltatom, és beszáguldok a városba az egyik szupermarketbe, ahol pont tegnaptól hirdetnek akciósan valamit, amit karácsonyra kinéztem. Végül persze nem veszem meg, mégse tetszik annyira, mint a hirdetésben volt, viszont veszek mást, amihez amúgy nem jutottam volna hozzá. Sietek haza. Egy gyors kávé, Csongor újra ébred, ma nem alszik hosszúakat. Péter  még mindig dolgozik, úgyhogy mégis egyedül megyek Regőért az oviba, bár nem így terveztem, de sebaj. Itthon játszanak Csongorral, én nekilátok húst sütni vacsorára meg másnapra. Jó sokat sütök, de nem sok időm van rá, fél öt felé el kell kezdenem készülődni.

Egy telefon Marcinak: közben végzett a zeneiskolában, ma nem jön haza, az apja megy érte, és elméletileg a nagymamájához viszi, hogy ott megírhassa a leckét. Gyakorlatilag még be kellett nézniük ide-oda, úgyhogy négykor értek oda, fél ötre meg vissza kellett érniük a zeneiskolába a hangverseny előtt még egy órát gyakorolni. Aggódom, mi lesz így a leckével...

Itthon megjön végre Péter, a gyerekek nagyon örülnek neki, egy késői ebéd után átveszi a terepet, már ami Regőt illeti. Kisvakond-nézéssel és duplo-építéssel múlatják az időt, amíg én csinosan felöltöztetem Csongort és magamat. Frizura, smink, jaj de rég volt már ilyen, igyekszem megadni a módját, bár anyósom ingatja a fejét: mit lehet ennyi ideig készülődni? Van benne igazság, ez tény.

Végül mindenki kész, a hús nagy része megsült – az egy szelet hús, egy blúz, egy szelet hús, egy szempillaspirál módszerrel –, babakocsi a csomagtartóba, baba a gyerekülésbe, anyós az anyósülésre, indulunk, Regő és az apja őrzik a házat.

Öt perccel fél hat előtt lefékezek a zeneiskola mögött és beviharzom, míg a nagymama megsétáltatja Csongort a belvárosban és a plázában. Utólag megtudtam, hogy nagyon ügyes volt, minden érdekelte, megnézegette a karácsonyi fényeket, összemosolygott az eladólányokkal és evett két pogácsát. Hát, ez most nem tej- és tojásmentes vacsora volt, de ennyi lazaság már van bennem így, a harmadik gyereknél – én azért nem adok neki.

Marci közben túl a gyakorláson, és végül fél hatkor találkozunk: ő az első sorban ül, mi az apjával kicsit hátrébb, és életünkben először veszünk részt a kilencéves nagyfiunk első növendékhangversenyén. Először izgulok vele-érte, és azért is, hogy vajon mi van a kicsikkel. Aztán elengedem magam, a kicsik jól vannak, jó helyen vannak, Marci pedig hihetetlen jól szerepel.

Gyönyörű darabot játszik furulyán, zongorakísérettel, szépen, pontosan, egyetlen hiba nélkül. Én pedig kiengedek, és élvezem, hogy hangversenyen vagyok. Mikor voltam életemben utoljára komolyzenei koncerten? Száll a zene, kikapcsol, abszolút nincs bennem olyan érzés, hogy ez „csak” egy zeneiskolai növendékhangverseny, ügyesek, tehetségesek a gyerekek a legkisebbektől a kamaszokig, furulyásoktól a zongoristákon át egy orgonista nagyfiúig.

Marci hetedikként lépett fel a huszonöt előadóból, nagyon izgult, és a napja se volt akármilyen, plusz még belefáradt az utána következők megnézésébe. Szerencsére a tanítónője is ott volt, az ő kislánya is fellépett, zongorázott, úgyhogy gyorsan lecsaptam rá és felmentés kértem leckéből. (Tegnap délután teljesen magától pótolta!) Hazafelé az autóban egyszer csak azt vettem észre, hogy kérdezek tőle, és nem válaszol: elaludt... Itthon Csongor rögtön a kádba került, jött a szokásos esti szeánsz, még befejeztem a hússütést és elmeséltem a koncertélményemet, akinek csak tudtam. Most pedig Nektek is megmutatom:

Kezdődik! - 3. online gyűjtés a Szegedi Újszülöttmentő javára

A Szegedi Újszülött Életmentő Alapítvány javára szervezett jótékonysági árverés
ma kezdődik és vasárnap éjfélig tart. 

Licitálni a bejegyzés alatt kommentben lehet.
A részleteket (utalási adatokat, postázást) a nyertessel e-mailben megbeszéljük az aukció lezárása után. Az összes, a licitben részt vevő tárgyat az aukció Facebook-oldalán láthatjátok, itt: 

http://www.facebook.com/online.jotekonysagi.arveres?ref=ts&fref=ts

Lusta bannerkitevő vagyok, már napokkal ezelőtt meg kellett volna tennem, de mától végre látható lesz a banner az oldalsávban, ami a licit végéig erre a bejegyzésre fog mutatni. Gyertek, licitáljatok, segítsünk együtt!

Én egy kötött babagubót ajánlok fel:

Kis zsákocska, amibe be lehet csomagolni a babát hónaljig, egész pici babát akár vállig is. Meleg gyapjúkeverék fonalból készült, igazán puha, és olyan meleg, hogy Péternek van egy pulcsija ebből a fonalból, amit csak jégkorongmeccsre tud felvenni :) Alulról-felülről melegíti a babát, ideális babakocsiba, kiságyba is. Elég fiús színekben készült - egy boszorka vagyok, főleg fiús fonalaim vannak :). De azért kislány is használhatja, csak viseljen hozzá rózsaszín sapkát :)
Nagy szeretettel kötöttem, arra is gondolva, hogy talán karácsonyi ajándék lehet egy hamarosan szülő kismamának vagy egy friss babának :)
Gyertek, licitáljatok :)

A gubó mérete 29x45 cm, a fonal Meribel nevű, tavaly Lidlben vásárolt.

November 24.

Ezen a napon van tíz hete annak, hogy először körbefutottam a mi utcánkból és a szomszéd utcából álló, 1420 méteres kört. 

Ezért aztán a Runkeeper alkalmazás, amiben azóta a nap óta vezetem a futásaimat, mára tűzte ki nekem célul, hogy teljesítsek egy 5 kilométeres versenyt. Ezt három hete a Szigetfutáson teljesítettem.

Ma volt az idei utolsó Szigetfutás, amire nem mentem el, túl szép helyek vannak ahhoz vidéken, hogy egy hónapban kétszer is Pesten fussak. (Meg persze megszervezni sem egyszerű.)

Múlt héten volt a Balaton Maraton, ahová nem mertem elmenni, mert ott 1/6 maraton, azaz 7 km a legrövidebb táv, és úgy gondoltam, hogy az nekem még sok. (Sok is lett volna, aznap futottam először hat kilométert, és az elég is volt akkor.)

Ma meg a Tatai Vadlúd Sokadalom volt, ahová évek óta vágyom, hol az időjárás miatt, hol a gyerekek miatt, hol a nagyonterhességem miatt nem mentünk el, de most végre igen! Évekkel ezelőtt kitaláltam, hogy a vadlúd a kedvenc állatom. Sokáig úgy volt, hogy a zsiráf, de igazából csak a gyerekcuccokon találtam jópofának a zsiráfos mintákat. A Vándormadarak című film meg egyes könyvek óta viszont kiválasztottam a vadludakat, és nagyon szerettem volna már látni őket Tatán.

Ha viszont már az ember egyszer Tatán van, és ott ez a tó, meg a partján az a szuper sétány, ami hol puha földes, hol kavicsos út, hol aszfalt, hol gyönyörű kilátás van róla a tóra, hol pedig még szebb erdősávban fut, patakon át és madármegfigyelő helyek mellett, nos akkor az ember futóruhában megy, és amíg élete párja lefoglalja a gyerekeket egy játszótéren, addig az ember lánya körbefutja az Öreg-tavat.

Gyönyörű ez a tó, a partja, a környéke a várral, és ott vannak a vadludak is. Mivel déltájban voltunk ott, kevesebb madarat láttunk, mint hajnalban vagy alkonyatkor láthattunk volna, de így is nagy fekete csapatban lepték el a víz egy részét. Láttam ludakat, vadkacsákat, sirályokat, hattyúkat. Magát a sokadalmat először nem találtuk, aztán olyan féltávnál rájöttem, hogy azért nem, mert pont átellenben van, mint ahol mi lementünk a tóhoz. Nem bántam, a gyerekek még kicsik is lettek volna ahhoz, hogy a madarakról szóló részét élvezzék, a vásárban jó dolgokat láttam, de az nem baj, hogy ők nem látták :) Ami jó lett volna, az a partra kitett távcsövek, hogy igazán közelről megfigyelhessük a madarakat. De most csak cikázva kerülgettem a nézelődő embereket, és amikor kiértem a sátrak közül, azt vettem észre, hogy már öt kilométernél járok. Tovább az ezüstös vizű tó mellett, még a Nap is átsütött a felhőkön egy kicsit a kedvemért. Messziről néztem a várat: vajon hogy megy át rajta vagy kerüli meg az ösvény? Hát átmegy rajta, keresztül a várudvaron, a főépület mellett, be a kapun, ki a kapun. Az egész úton zöld pöttyök vezetik a futót, nem feltűnően a vár egyik tégláján is van egy. És onnan már a célegyenes, már látom Pétert, Regőt annál a fánál, amitől indultam.

52 perc, 7.26 kilométer, és valami gyönyörűséges feltöltődés. Szépség. 

Csak pár kép készült, talán három, mert futás közben nem tudok fotózni. De érdemes visszamenni, kényelmesen körbesétálni, és fotózni, fotózni, fotózni. Addig is én a szememmel, a fejemben raktároztam el a csipkebokor, a patakon tükröződő kopasz fák, a ködön átsejlő napfény, a ragyogó víz, a tébláboló sirály, a felszálló vadlúd és a parti szép épületek képét.

Megnyugtató

Tegnap (azaz már tegnapelőtt, átcsúsztunk a mába) fogadóórán voltam az iskolában. Szeretek eljárni, ha tudok, de idén ez volt az első, amire eljutottam. Ezt is úgy gondoltam, nem fog menni, nem szoktam három gyereket egyszerre Marika nénire bízni, Csongor meg úgy tűnt, aludni fog még, amikor indulnom kell, nem vihetem magammal. Tehát már jó előre le is mondtam róla. Aztán mentünk Marcival Regőért, beszélgettünk, és mondott egy olyat, hogy "én vagyok az osztályban a hülye". Már máskor is kicsúszott a száján, máskor is fennakadtam rajta: hogyhogy ő a hülye, amikor az egyik legokosabb? Nem szeretik? Nem pont az okossága miatt hülyézik? Különféle neveket is aggatnak rá, erre szintén ugrok, engem is csúfoltak épp eleget, nagyon nem bírnám, ha a gyerekemet csúfolnák.

Ő viszont nagyon lazán kezeli ezeket a dolgokat. Fel se veszi, hogy ő a hülye, a csúfolódókat meg beosztja: te ezeken a neveken hívhatsz, te emezeken, te meg ne hívj így, mert így csak M. nevezhet. Nem veszi csúfolódásnak, inkább poénnak, szerinte ez vicces. Én meg nem tudom, hova tegyem. Vajon ez tényleg probléma, és ő veszi túl lazán, vagy vicc, hülyéskedés, és én harapok rá túlságosan? Na majd megkérdezem fogadóórán, gondoltam.

Összeszedtük Regőt, hazasiettünk és gyorsan engedélyt kértem Marika nénitől egy fogadóórányi eltávozásra - szerencsére vállalta most az összes lurkókat.

Judit nénivel beszélgetve aztán egészen megnyugodtam. Ő abszolút nem látja úgy, hogy kiközösítésről, csúfolásról lenne szó, szeretik Marcit. Van egy fiúcsapat, elevenek, bohócok, hülyéskednek, köztük ez megy. Nem Marci "a" hülye, hanem együtt bolondoznak. Az én fiam mondjuk elevenebb az átlagnál, így talán többet kap belőle, de amikor mástól röhög az osztály, akkor másnak is jut. Marci ezzel együtt nagyon sokat komolyodott, nyílt is, már szívesen szerepel és beszél órán - a tananyag témájában is - sokat érett, jót tesz neki a zeneiskola és a lovaglás. Ezt én is látom. Emellett erősen kezdődik a kiskamaszkor - hát, két dackorszakot egyszerre talán megússzuk, de hogy dackorszakos és kamasz gyerekeim legyenek egyszerre, azt már biztos nem.

Ha időnként beviszi a furulyát vagy most már a klarinétot, ha az óra témájában mesél valamiről, amit ő már tud vagy amivel kapcsolatban olvasott, az nagyon érdekli a többi gyereket, csendben hallgatják. Tehát a tudálékossággal nincs baj, sőt. Erre rá lehetne feküdni egy kicsit, hogy Marci komolyan, jól ad elő, jól fogalmaz, vihetne be könyveket vagy utánaolvashatna az aktuális tananyaghoz kapcsolódó részeknek. Így még jobban a komolyság irányába billenne a mérleg, kevesebb lenne a bolondozás, és kevesebbet kapna a hülyézésből, heccelésből - még ha ez őt most sem zavarja.

Igazából főleg erről, a közösségi életéről, barátairól kérdeztem, ez érdekelt nagyon és aggasztott kicsit: hogy szeretik-e a gyerekemet. Megnyugtató választ kaptam. A tanulmányokkal pedig nincs gond, nagyon szépek a jegyei, nem is amiatt mentem. A matekon és a környezeten lehetne kicsit még erősíteni. Érdekes, hogy egy ilyen természettudományos érdeklődésű gyerek az iskolában pont ezekből a tárgyakból gyengébb picit - talán őt nem úgy érdekli, ahogy az iskola tanítja... Mindig azt mondja, kémikus lesz. Szerintem, ha tényleg kémiával, vegyészettel fog foglalkozni, akkor is inkább tanítja, előadja majd. Pedagógusi vénája van, az már biztos, és a humán tárgyakat, olvasást, fogalmazást, nyelveket egyelőre a kisujjából kirázza. Nehezen tudom elképzelni kutató vegyészként, annál inkább emberekkel kapcsolatos foglalkozásokban, ott viszont akár vegyészeti területen is.

Regőszáj

A szilvásgombócos estén Regő vacsorája: mákos mugli volt. Hát, nem mondhatjuk, hogy varázstalan lenne a gyermek, viszont nem igazán lép fel barátságosan a muglikkal szemben, mind megette őket. Mákkal. :)

Zuhanyozás után kinyitottam a fürdőszoba ablakát, kavarogtak a kinti és a benti párák. Regő:

 - Anya vigyázz, bejön a föld! (vagy füst, akkor földet értettem)

 - Ez nem föld, hanem pára.

 - Anya vigyázz, bejön a páva!

Meglátott egy Wall-E matricát: 

 - Ott a tolós bagoly! (mert nagy szemű és lánctalpas. Mi más lehetne :) )

Mostanában jön ki rajta a testvérféltékenység. Például naponta elmondja, hogy amikor ő kicsi baba volt, akkor az én pocakomban volt, és olyankor mesélek neki egy kicsit erről. A féltékenység előnye pedig, hogy amikor Csongornak porszívózom az orrát, magától jön, ül az ölembe, hogy neki is szívjam ki, és az illem kedvéért jajgat egy kicsit. Amúgy ő nem igazán taknyos, amennyire szükséges, annyira ki tudná fújni is, de így hatékonyabb, örülök neki.

Ma reggel pedig kiszólt az ovi előterébe, ahol Csongor parkolt a babakocsiban, valakinek, aki bejövet megnézegette:

 - Ne bántsd, az az én kistestvérem!

Ilyenkor meg kell enni :)

Tizenegy hónapos

Csongor György baba már tizenegy hónapos! Könnyen kiszámolható, hogy nemsokára egyéves lesz, de hiába a matematika, ez teljességgel hihetetlen. Ha ránézek, akkor nem: teljesen olyan már, mint egy édes egyéves kisfiú, de hogy mikor lett annyi és hova rohant el az idő...?

Végre pont a hófordulóján tudom az adatait is: 9400 gramm és 76 centi, a feje 47.5, a mellkasa 48 centi. 20-as lába van és nyolc foga - a nyolcadik után hetekig úgy láttam, hogy nagyon jön a 9. és a 10. is, de annyira nem siet mégse, mert még nincs kinn, úgyhogy már nem erre fogom a nemalvást :)

A fejlődési ugrásáról, ami olyan két hete következett be robbanásszerűen, írtam akkor. Azóta is gyönyörűen mászik és darabosat eszik, az integetés mellé pedig felzárkózott a puszidobás is. Olyan is volt már, hogy megmutatta, hol az okos feje :) Egyre ügyesebben használja a kis ujjait, mindent megpiszkál, pörgeti a kisautók kerekeit. Kezdődő beszédében egyértelműen szó az 'aja', ezt apára is használja, van a mammammamm, amit az evésre, cicire is mond, pedig mi sose hívtuk neki hamhamnak és hasonlóknak a kaját, viszont ha őt esszük meg, akkor nyammogunk nagyokat! Mamát is mond a mamára, és ott van még a pápá, plusz a babababa, dádádádá, ajjajjajjaj és hasonló dumák.

Jaj mit is írjak róla, amit még nem írtam meg... Korán kel, sokszor ébred éjjel, mindig szopizik és visszaalszik, kivéve, amikor náthás - mert most az - és háromszor kell szívni az orrát éjjel. Orsi kérdezte, Aconitumot és Chamomillát kapott lefekvés előtt néhány hétig, körülbelül egy hétig aludt tőle jobban, akkor csak 3-4 ébredés volt, sőt egyszer csak egy! de aztán visszaromlott, lehet, hogy akkor már a nátha bujkált benne, elhagytam a bogyót, mert mindegynek éreztem, most meg a náthára kap mást.

Reggel közénk bújik, ha álmos, elalszik, ha nem, hát minket is ébren tart. Ha jó fej, hajlandó eljátszani a járókában, amíg lusta anyja még szundít egy hajnalit, egyébként a járóka már nemigen van használatban. A babajátékok se nagyon érdeklik már, Regőé és a sima használati tárgyak sokkal érdekesebbek. Kuka, seprű, konyhai eszközök, telefon, porszívó. Tologatja a konyhai székeket, megy utánuk, pedig azok azért nehezek egy ekkora kisembernek :) Szóval nemsokára játékválogatás lesz.

Most már ő is reggelizik a fiúkkal, így négy vagy öt szilárd étkezése van. Kockákra vágott margarinos zsemlét, kiflit eszik, tízóraira és uzsonnára gyümölcsöt, ebédre, vacsorára meleg ételt: húst, zöldséget, rizst, abból, amit mi eszünk, úgy, hogy azért olyan legyen, amit már ehet. Tejterméket, tojást, aprómagvasat és olajos magvakat, édességet még nem kap.

A reggeli öltözős-készülődős buli után irány az ovi, iskola, bolt, posta, majd itthon kilenc körül, szopi után alszik egy nagyot. Még egyértelműen szüksége van a délelőtti alvásra, két órát vagy többet is elalszik. (Marci ilyentájt állt át az egy alvásra, Regő meg másfél éves koráig kettőt aludt.) Az ébredés után vagy van tízórai, vagy nincs, de mivel Csongor szerencsére odavan a gyümölcsért, repes érte, ezért inkább van, és ha túl közel lenne az ebédhez, hát inkább az marad el, mint épp ma is. Megjön Marci, ebédelünk, kicsit játszik, de viszonylag hamar elálmosodik, olyan egy óra körül el is jön az ideje a délutáni alvásnak. A hosszabb ébrenlét ez után következik, délután három-négy órát is ébren van egyhuzamban. Persze, akkor már itthon vannak a tesók, érdekesebb és zajosabb az élet.

Imádja mindegyiket, de apát és mamát is. Bárki érkezik meg, szalad eléjük négykézláb, és szinte azonnal integet. De közben nagyon anyás is, ha kimegyek a látóteréből, nyafog utánam, de azért hamar meg lehet vigasztalni, elterelni a figyelmét. Senkire nem vigyorog akkorákat, mint Regőre, de Marcinak is nagyon örül. 

Aztán jön az este, a vacsora, a fürdés, utóbbit már nem szereti annyira, hamar feláll és kikéretőzik. Biztosan fáradt már addigra, és szopizni is szeretne. A pelenkázást és az öltözést mindegyik alkalommal rettenetesen utálja, kitekeredik a kezemből, nehéz ráadni főleg a pelenkát, a ruhákat aztán már röptében is megoldom. Öltözés után mese, neki még külön, kettesben. Egyelőre nem nagyon érdekli, hol figyel picit, hol csapkodja a könyvet és forgatja az oldalakat, de mindenesetre a szertartás megvan. Aztán szopi, cumival lefektetem, és többnyire, ha fel nem verik, az éjszaka első felében alszik nagyobbat, éjfél után már szaggatottabban. 

Gyönyörű kisfiú lesz belőle, persze már most is az, de a kék szeme, a sötétszőke haja, ami szerintem göndör lesz és még sötétedni fog... A legtöbb és legsötétebb hajú gyerekem - apja fia - és teljesen más alkat, mint Regő volt. Érdekes, mert pillanatnyilag úgy néz ki, hogy ő, aki messze a legnagyobb születési súlyú volt, egyéves korára a legkisebb lesz a gyerekeim közül - persze nem számottevő különbségről beszélek - viszont a legmagasabb. Nagyon érdekes figyelni, ahogy nőnek, latolgatni, hogy milyenek lesznek, mi lesz belőlük... Csongorból például szívtipró:

Hol lakik a Mikulás?

A magyar Mikulás Nagykarácsonyban lakik. És már dolgozik is, sőt, túl van az egész éves munkán, ajándékgyártáson, és a nagy ajándékkihordás előtt és után az irodájában fogadja a gyerekeket a Mikulásházban. Mi is elmentünk, lehet, hogy még korai, és általában nem is szeretem a nagyon előrehozott ünnepvárást, de most meg akartam előzni a tömeget, és Marci hétvégéit is össze kell hangolni: lesz apánál, megyünk Ságvárra, a mostani meg üres volt és ideális a kirándulásra. És azt is gondoltam, hogy mind megőrülünk, ha egy teljes hétvégét bezárva töltünk :) a séta, játszótér meg a novemberi "hol ez esik, hol az" időjárásban nem optimális. Szóval most mentünk, és nem bántuk meg.

Nagykarácsony nincs olyan messze tőlünk, csak egy órányi autóút, de nem sokkal van az Isten háta előtt, a Mezőség kellős közepén, cukkorrépa- és kukoricaföldek között. Lapos szerkezetű, tágas falu széles utcákkal, ahol semmi nem lenne, ha nem ott lakna a Mikulás. De ott lakik, és ezt a földijei okosan ki is használják.

A legfőbb attrakció a Mikulásház, mi is ott kezdtünk. Itt található a Mikulás irodája, előtte egy nagy játszószoba, ott lehet várakozni, amíg nem szólít a nagyszakállú. Több gyereket hív be egyszerre, nem kell produkálniuk magukat, viszont lehet beszélgetni, kérdezni, kívánságokat sorolni, és a Mikulás jó tanácsokat is ad, meg kíváncsiskodik is. Marci, a nagyfiú, aki már majdnem kinőtt a Mikulásvárásból, elég megszeppent volt, de aztán jelentkezett egy kérdéssel-kéréssel: ő szeretne virgácsot is kapni a Mikulástól :) Regőt meg jobban érdekelte egyelőre a játszószobából behozott vonat és traktor, mint maga a Mikulás. Azért a csomagot elfogadta, és közös fotóra is hajlandó volt beállni:

A Mikulásház kertjében legelésznek a szarvasok, akiket a gyerekek is megetethetnek a csomagjukban kapott almával. Ott vár a sorára a szán is:

és ott a Jóság kútja, amibe a gyerekek belemondhatják titkos csínytevéseiket, amikről senki nem tud. Marcinak volt mondanivalója :) Ha visztek magatokkal megunt játékot, kicserélhetitek másokéval! Mi ezt sajnos elfelejtettük, ahogy az előző nap készített karácsonyfadíszeket is itthon hagytuk, pedig feltehettük volna a Megyék karácsonyfái közül a miénkre. Sebaj, amúgy is Fejér fáján volt a legtöbb :)

És megtaláltuk az úrhidai nagycsoportosok díszeit is, amit a múlt héten vittek:

A fenyőfasor az óriás játszótérhez vezetett, ahol labirintust találtunk és négy sarokban négy kis kunyhót különféle játékokkal. Volt dobozdobáló, más kislabdás ügyességi játékok, az egyik kunyhóban egy bábozó néni tett fel kérdéseket Marcinak, egy másikban különböző mértékben megtöltött vizesüvegeken lehetett zenélni, és Marci olyan boldog volt, hogy dobolhat úgy, hogy én nem szólok rá érte!

Innen mentünk még a Mikulás cukrászdába és falatozóba, itt ebédeltünk, és innen a mézeskalácsházba mentünk. 

Marci és Regő kaptak egy-egy kis mézeskalácsot, amit azonnal fel is faltak, pedig azt hittem, elteszik emlékbe :) Innen még egy hosszabb séta várt ránk a játszóházig. Igazából nincsenek messze a helyszínek, de Regőnek azért elég hosszúak voltak a séták főleg úgy, hogy két séta között is szaladgálás, játék várta. Lassan-lassan mendegélt, lehet, hogy el kellett volna hozni a biciklijét, de reggel nem tudtam, milyen lesz a hely, hova tudjuk tenni útközben, meg ha mégse jön be, akkor cipelhetem azt is... Mindenesetre odaértünk a játszóházba, ez volt az utolsó programunk, itt is feltalálták magukat, volt játszószőnyeg egy halom kockával, nagy üres tér, amúgy bábszínház meg felolvasás is, de abból pont egynek a végére értünk oda, és hát amúgy sem az egy helyben ülésről híresek a fiaim. Meg még léghoki is volt és egy óriás Ki nevet a végén, ezekkel játszottunk is. 

Felnőttszemmel érdekes, kettős benyomásaim voltak. Az az igazság, hogy az egész rendezvény lehetne nagyon egyszerű, olcsó is, mondjuk ki, gagyi. De nem az, és amitől nem az, az a lelkesedés, amivel ez a falu csinálja Mikulásfalvát. Látszik, hogy ebben mindenki részt vesz, használják a közösségi helyeket, olyan épületeket, amik amúgy üresen állnának, rengeteg munka van benne. A játékok a lehető legegyszerűbbek, de ezzel nagyon sok mindenre tanítják az odalátogató gyerekeket, épp a legfontosabbakra: hogy milyen szuper dolgokat lehet készíteni például üres műanyag palackokból vagy kartonpapírból, még az öko szemléletet is megtámogatják. A játszóházban hosszú asztaloknál szívószálból meg tésztából nyakláncot lehet készíteni, papírból képeslapot, karácsonyfadíszt. Ne egy elevenpark-szerű játszóházat várjunk, inkább nézzük meg, hogy kevés eszközzel, jó társasággal és némi leleménnyel milyen jól el tudnak szórakozni a gyerekeink. És hogy egy falu idősei, fiataljai, önkéntesei azzal töltik a vasárnap délutánjukat (meg a többi napot is), hogy őket szórakoztassák. Ez az, amitől a legegyszerűbb dolgoknak is lelke lesz, amitől a Mikulás szelleme belengi Mikulásfalvát.

Az enyémek nagyon jól érezték magukat. El is fáradtak, az már biztos. Pedig még nem is látogattuk végig valamennyi helyszínt: nem voltunk a betlehemnél (bár elmentünk a templom mellett, amiben szerintem felállították) és a szeretetpostán. Viszont ígéretünk van a Mikulástól, hogy biztosan eljön hozzánk néhány hét múlva, és láttuk az esti, díszkivilágított házát is az autóból, hazafelé indulván.