Reggel

Szakadt az eső. Kinézni sem volt kedvem az ablakon, nemhogy kidugni az orromat az ajtón, de tudtam, hogy menni kell, hát menni kell, vágjunk jó képet hozzá, és Regő úgyis úgy szeret pocsolyázni, esőben biciklizni, hát miért ne. Csongort szívesen itthon hagytam volna a mamára, ő még nem élvezi ezt, viszont a mama is elment most. Úgyhogy mindenki járműre kapott: babakocsi, futóbicikli, bicikli, és irány az óvoda, iskola. 

Kicsit le vagyok merülve mostanság, mint az elem, nem buzog bennem úgy a tettvágy meg az aktivitás, mint szokott. Vekerdynél olvastam több helyen is, hogy az normális és természetes, hogy a gyerekek az anyjuk húsát eszik és a vérét szívják - képletesen kell érteni és a kifejezés az övé, nem az enyém - ezért kell az anyának időnként egy kis feltöltődés, szabadság gyerekből. Lehet, hogy nem szép dolog, de nekem most ez kéne, nem napok, csak néhány csendes óra... Erre is jó a futás, csak kevés, meg az alvás is, de az se sok. Következésképp előbb szakad a cérna, kevesebb a türelem és azokból az apró, bosszantó dolgokból, amiktől máskor a falnak megyek,  most kevesebb is elég.

Így indult ez a reggel is: Marcinak nem csörgött az órája, én ébresztettem, amikor rájöttem erre. Regő nem kezdett el reggelizni, én meg szeretem, ha normálisan eszik, mielőtt elindulunk, de indulásra azért kész kellene lennie... Noszogattam, siettettem, öltöztettem, mikor kit. Az eső szakadt, ma öltözködni is többet kellett, mint máskor. Behozni az esernyőkocsit az autóból, mert annak van lábzsákja, hol a csudában lehet az esővédő, nem találom, sebaj, van egy nagy pufifólia, majd azt ráborítom. Elindultunk, Marcit előreküldtem, hadd menjen a biciklijével és ázzon minél rövidebb ideig. Regő tetőtől talpig vízzáró rétegbe csomagolva, Csongor is úgy tűnik, hogy biztonságban a babakocsi mélyén. Hoppá, Marci otthon hagyta a szendvicset, sebaj, majd beadom neki.

Sétáltunk, Regő élvezte a pocsolyákat, ennek megfelelően csigalassúsággal biciklizett. Máskor nem bántam volna, de elég hamar realizáltam, hogy az én esőkabátom bizony nem áll a helyzet magaslatán, hazáig ez át fog ázni. Csongoron is vizes volt a lábzsák, reméltem, hogy csak a külseje. Szegény Regőt még mindig siettettem, biztattam, kit érjen utol, meddig érjen el gyorsan, siessünk, befelé, a meleg, száraz oviba.

Odaértünk, átöltöztettem, Csongorról kiteregettem a fél babakocsit, reméltem, hogy szárad egy kicsit. Még gyümölcsért kellett beugranunk a boltba, hazafelé Marcinak beadni a szendvicset, persze ez is idegesített, magyarórára kellett benyitnom, közben áztam, aggódtam Csongorért, azt láttam, hogy ő maga száraz, de nem tudtam, meddig bírja a babakocsi védelme. Még nem volt reggel nyolc óra sem, és már elfáradtam a nap konfliktusaiban. 

Aztán hazaértünk, felcipeltem Csongort vizestül, gyümölcsöstül, babakocsistul a nyolc lépcsőn, kulcs, bénázás, magamban szitkozódás, végre ajtó, meleg előszoba, le rólam a vizes cucc, bontom ki Csongort... megsimítja meleg, száraz kis kezével a nedves, hideg arcomat, és az egész gyerek puha, meleg és száraz, mint aki most jött egy lepkegubóból, édes kisfiam, de jó, te nem áztál meg... és elomlik a feszültség, már sajnálom, hogy Regőt is sürgettem, pedig úgy örülök, amikor pocsolyázhat, és száraz ruhát veszek és iszom egy forró kakaót, és már örülök, hogy mehettünk az esőben együtt, gyalog és biciklivel oviba és iskolába.

Bár kitartana estig a jó...