2011. december 12., hétfő

Hétvége

Adventben a harmadik, terhességben a harmincnyolcadik, ha jól számolok :) Mit is csináltunk? Még péntek este elmentünk moziba, mert csütörtökön volt a Szilveszter éjjel premierje, és gondoltam, hátha szülök, mielőbbre kéne betenni ezt az utolsó utáni mozizást. Nagyon jó volt, a film is, meg olyan felszabadító érzés volt, hogy ez is belefért :) Szombaton Péter eltűnt délelőttre titkos helyekre titkos célokkal, aminek eredményeképp a lenti fényképezőgéppel került elő :) Mi itthon elvoltunk Regővel, játszottunk, kicsit főztünk, kitakarítottuk a fürdőszobát. Délután mindenki pihent, mi ismerkedtünk a fényképezőgéppel, sokat nem tudtunk, mert kellett várni, amíg feltöltődik az akkumulátor, de azért kiolvastam a használati utasítását. Estefelé meg felkerekedtünk mindannyian, elvittük Pétert fodrászhoz, közben Regővel bevásároltunk, megvettünk mindent a bejglihez, a karácsonyi vacsorához, meg feltöltöttük a hűtőt, sőt, még mandulaolajat is kaptam a szüléshez. Egyre kevesebb az olyan dolog előttünk, amit még ki kell pipálni karácsonyig :) 
Minden nap terveztem, hogy ajándékokat csomagolok, de aztán a délutáni alvásidők meg az esték is mással teltek, úgyhogy ez a feladat még előttem van. Talán ma elkezdem... Mindenesetre a harmadik vasárnap bejglisütéssel kezdődött: amíg Péter a kertben dolgozott, fát hordott, lombot égetett, addig mi Regővel meggyúrtuk a tésztát, tényleg ügyesen segített, diót is darált. Reggeli meg diódarálás közben készültek az első fotók az új géppel:



A bejgli jó hosszú projekt volt, amíg a tészta kelt, megcsináltuk a töltelékeket, főztünk egy zöldbabfőzeléket gyorsan - komoly vasárnapi ebéd! - meg is ebédeltünk, Regő lefeküdt, és még egy kis pihenésre is jutott idő, aztán elkezdtem nyújtani, tölteni a tésztát, addigra Regő fel is ébredt, nagyon rövidet aludt most. Apa még pihent, úgyhogy Regővel suttogva beszélgettünk, nagyon aranyos volt :) A délután elment a bejgli megsütésével, utána rendrakással, pakolással, Regőnek viszonylag korai fektetéssel, nagyon felpörgött estére. Amikor elaludt, bementünk a városba, megnéztük az adventi vásár még nyitva levő részét. Elég viccesen közlekedtem, nem tökéletes az emésztésem pár napja, hogy szépen fogalmazzak, szóval Csongor mellett van pár felesleges dolog odabent, úgyhogy itt nyilallott, ott szúrt, de úgy éreztem, kifejezetten kell a mozgás. És vittük a masinát is. Biztos vagyok benne, hogy ha jól kiismerjük, még sokkal jobb képeket is sikerül majd készítenünk, de én már ezektől is olyan boldog vagyok :)



Az első képen az ügyes szemlélő felfedezhet engem is :) A Hiemer-házon ilyen szép színes fényfestés volt este :) A séta végén beültünk a kedvenc teázónkba, igyekeztem olyasmit inni, ami jót tesz, ez a tibeti vajas tea volt most, érdekes élmény volt :) A visszasétálás után már csak egy meleg zuhanyra és az ágyamra vágytam. 

Este kaptam egy sms-t: Marci az apjánál töltötte a hétvégét, és háromszor hányt... Nem tudják, miért, senki nem vírusos, nem evett rosszat, semmi magyarázat. Inkább hazahoznák holnap reggel, nem iskolába. Hát, reméltem, hogy tényleg nem vírus, mert az most annyira nem hiányzik ide se nekem, de Regőnek, Marika néninek, Kató néninek se. Jó lett volna, ha inkább még egy napot apjánál, apai nagymamájánál tud maradni, de erre nem volt mód, most jött haza délelőtt. Mi reggel NST-n voltunk, azt hittem, most milyen gyorsan végzünk, Péter is jött, és ment volna munkába. Én voltam az első, tíz perc alatt meg is voltam, Csongor szépen mozgott, minden rendben volt... aztán másfél órát vártunk egy orvosra, aki aláírta a görbét meg közölte, hogy ha rendszeres fájásaim vannak vagy elfolyik a magzatvíz, akkor menjek be. Téényleg? Ezért érdemes volt várni, kicsit idegesek voltunk. Itthon aztán Regő várt, és néhány órán belül megjött Marci is. Már jól van, még óvatosan adok neki enni, és edzésre még nem megy ma, de holnap már iskola.

3 megjegyzés:

Orsi írta...

Ismét tök jó és tartalmas hétvégétek volt; örülök, hogy még el tudtatok menni moziba! Ezt a filmet én is szeretném megnézni majd. Jók lettek a képek is!
Nem tudom, mi történhetett a háttereddel... Jó ez a pöttyös azért! :))

Emese írta...

Te még mindig nagyon aktív vagy, hogy a csudába csinálod???
Marcinak remélem azóta rendben a pocakja, s remélem ti nem kaptátok el!

Timi írta...

Marci jól van, köszi! Valószínűleg nem is volt semmi fizikai baja...
Én nem érzem magam aktívnak... Alig járok valahova, boltba se, nem vezetek, nem főzök... Egész nap kötögetek kb., meg Regővel játszom, szóval minimális vagyok, mióta rendelem a kaját.