Siófok

Hazafelé Siófokon át jöttem, meg akartam nézni a felújított, átépített Fő teret, az új plázát. Képeken már láttam, sokan fanyalognak ugyan, mint mindig, mindenen, de nekem tetszik. És ezzel nem vagyok egyedül, a szakma is így gondolja, a plázát ugyanis az Atlas of World Architecture beválasztotta a világ 2009-2012 között épült legjelentősebb 400 épülete közé. Engem egy vitorlás hajóra emlékeztet, a tér maga pedig virágokkal, fákkal, járdákkal, szökőkúttal szintén szép lett, nem is beszélve az idén százéves Víztoronyról, ami igencsak megérdemelte már a felújítást, és jól is sikerült. 

Forrás: http://www.facebook.com/peter.oroszvari.photography

Forrás: http://www.facebook.com/peter.oroszvari.photography

Csakhogy ahogy Ságvárról a belváros felé tartok autóval, az majdnem olyan, mintha hazamennék. És majdnem, mintha Papához. Az utolsó közlekedési lámpa a főút előtt, szemben vele a vasúti átjáró... Ha átmegyek rajta, a múltba látogatok vissza. Ha jobbra kanyarodom, a jövőbe tartok, a szülővárosom középpontjába, ahol semmi nincs már abból, amiben felnőttem. Szép most nagyon, modern és rendezett, átlátható, autómentes, látványos. De nincs Sió áruház, nincs Népbolt, nincs Szabadság tér, a nagy fenyő, ami gyerekkoromban köztéri karácsonyfa volt hatalmas béna hungarocell-díszekkel és nem tudom, nincs meg a háborús emlékmű sem...?

Sávot váltok, egyenesen megyek először, át a vasúton. Körforgalom... ez se volt gyerekkoromban. Persze az utcánk és a szomszédos utca is más, de ezt már tudom pár éve. Jobbra Papához: oda még bő egy éve rendszeresen mentünk, és ott találtuk őt, örült nekünk, örült a dédunokáknak. Tavaly április óta nincs miért arra kanyarodni. Azért megnéztem a házat: az ikerszomszéd vette meg, amennyire lehetett látni, az a terve, hogy egybeépíti vagy legalábbis kívülről egyformára alakítja a meglévő ikerféllel. Dolgoztak rajta éppen, azért jó, hogy nem az enyészeté lesz... De az emlékek már csak bennünk maradnak meg.

A szüleim volt házát, ahol felnőttem, már hat éve csak egy-egy strandolás alkalmával néztük meg kívülről. Amikor az új tulajdonosok végeztek a felújítással, láthattam belülről is, gyönyörű. Eredeti állapotában állították helyre, nagyon sokat tettek érte, és külön öröm volt, hogy amit csak lehetett, meghagytak, megjavítottak, felújítottak. Gyerekkoromban nem volt ám ilyen fényűző, mint amilyen most... Ütött-kopott volt, kellett némi képzelőerő ahhoz, hogy lássuk az eredeti tündöklését. Most viszont látszik, új helyiségeket is alakítottak ki, tényleg gyönyörűen megcsinálták, de sajnos kiadó - remélem, vigyázni fognak rá! Megnéztem most is, csukott spalettákkal várja a lakóit. Szeretném, ha gyerekzsivaj népesítené be... 

Végül csak elkanyarodtam a belváros felé, megnéztem, ami az eredeti szándékom volt, és tényleg szép. Igen, a gyerekkorom már nem ott van. Hihetetlen, hogy húsz éve még a szüleim mesélték, hogy az ő gyerekkorukban itt és itt mi volt, hogy mennyire más volt a város... nem gondoltam volna, hogy ugyanezt mesélhetem majd én is a gyerekeimnek, amíg meg nem kopik az emlék. 

Szívesen megnézném a jelenlegi Siófokot mondjuk vasárnap, amikor megyünk Regőért. Turista lennék a szülővárosomban. Megmásznám a víztornyot, körülnéznék a plázában, leülnék a Fő téren a szökőkút mellett, ott tologatnám a babakocsiban a jövőt, Csongort, aki már se a szülői házban nem járhatott, se Papánál. Micsoda nosztalgikus, keserédes érzés... Igen, építsenek, újítsanak fel, amit csak lehet, tegyék szebbé a helyeket, ne hagyjanak semmit elpusztulni, megsemmisülni... mi pedig vigyázzunk az emlékeinkre, a képekre, amiket a szemünk mentett el évtizedekkel ezelőtt.