2012. szeptember 1., szombat

Busszal az önállóság felé

Autózós család vagyunk. A vidéki élet hátránya - nem ideális a buszközlekedés, és nagyon megköt, biztosan mindenki ismeri. Bicikliút meg sajnos nem vezet tőlünk a városba, pedig az milyen tuti lenne...! Mindazonáltal tavaly, amikor Marcit hetente kétszer hoztuk-vittük a városba aikidózni, év vége felé kitaláltuk, hogy milyen jó lenne, ha jövőre busszal tehetné ezt. Nem is annyira az aikidóra, de ha felveszik zeneiskolába, meg kéne tanítani önállóan közlekedni, és venni neki egy telefont. Kilenc és fél éves, én még nem vettem volna neki telefont, ha csak itt a faluban közlekedik, de tényleg, miért ne mehetne busszal - ahhoz viszont kell, nagyobb biztonságban fogom érezni.
Az évkezdési hajrában megtaláltam azt a rést, amibe belefért a buszozás: tegnap reggel időben megfőztem, majd a tízórás busszal és az összes gyerekkel bementünk a városba. Marci vette a jegyet ügyesen, megfigyelte az utat, hogy hol kell leszállni - a végállomáson, szóval nem lehet eltéveszteni. Regő is élvezte a buszozást, Csongor meg figyelt és kapaszkodott. Odaérve megmutattam az állomásépületet, hogy hol van büfé, vécé, ha kell, hol tudja megnézni a menetrendet... aztán elsétáltunk a zeneiskoláig. Át kell menni két kisebb zebrán, de onnantól végig sétálóutca, szóval elég biztonságos a dolog. Visszasétáltunk, bementünk a plázába, vettünk még pár írószert, egy menőbb zsákot tisztaságcsomagnak, mert a meglévő már nem volt elég jó, ettünk egy fagyit, és nagyjából ennyi időnk volt, ha el akartuk érni a fél 12-es buszt. Kicsit még vártunk a kocsiálláson, ezt is megmutattam: honnan indul a busz, hol írják ki, hol az óra... Közben megetettem Csongort, és már fel is szálltunk. Most már rutinosan vett jegyet Marci, feltettük a babakocsit, Csongor meg a falu határában elaludt, és aludt végig, amíg leszedtem és hazatoltam az itteni buszmegállóban. Ebédre pont hazaértünk, és Marci lelkes és büszke volt - én is! - szerinte könnyű buszozni. Szuper!
Ezen felbuzdulva délután elkísértem a buszmegállóba, és megvártam, amíg elindult, de ezúttal én nem mentem vele. A pályaudvaron várta az apja és Zsuzsa néni is, ügyesen egyedül elbuszozott odáig. Ennek örömére este meg is kapta a telefont, és én egy hatalmas sóhajjal - hogy mekkora lett a fiam...! - mentettem le a számát. Ezt is megértük...
Folytatása következik, hétfőn évnyitó, oda együtt megyünk, aztán majd beindul az ügyesen egyedül közlekedés :)

6 megjegyzés:

kikocs írta...

huhh... Nagy dolgok ezek! Sok sikert! :) Menni fog simán!

Emese írta...

Hű, ez óriási lépés! Nem tudom, mikor lesz bátorságom nekem is így elengedni Danit (jó, persze, neki még van pár éve addig :D ), de gratulálok Marcinak! És neked is ;)

Patrícia írta...

Huhh, tényleg rohan az idő! Marci már nagy, és nagyon ügyes fiú :)

CsaládiKuckó-Anita írta...

hű, Gratulálok a nagyfiadnak, nagyon ügyes! :)

Gabka írta...

De ügyes nagyfiú már Marci! Neked meg minden elismerésem - nem tudom, én mikor leszek képes így elengedni a gyerekemet, egyelőre el se tudom képzelni, pedig néhány év és nálunk is eljön...

Orsi írta...

Nagyon ügyes nagyfiú!!!