Ezt a könyvet még a szülinapomra kaptam Pétertől, nekem mint bloggernek ajánlva. Duncan Shelley, bár ez a nevéből nem derül ki, egy magyar író, Az elme gyilkosai és ennek folytatásai, valamint néhány más regény írója. Blogja is volt, a duncanshelley.com, de megszűnt. Az ezen megjelent cikkek, írások válogatott kiadása ez a könyv.
Nagyon érdekes, elgondolkodtató írásokat tartalmaz. Belelátni egy másik ember életébe, gondolataiba, egy olyan emberébe, aki merőben más, mint én. A cikkek alapján úgy tűnik, ideje nagy részét gondolkodással tölti, persze ez nyilván nem igaz, hiszen csak egy kivonatot látunk az életéből. Felvet mindenféle témákat, a legtöbb cikkben azon gondolkodik, mi lesz, ha valami kataklizma folytán megszűnik a civilizáció, ki és hogyan fog túlélni. Minek kellene ott lenni egy hátizsákban a kezünk ügyében, hogy csak felkapjuk, ha menni kell, és a segítségével túléljünk... De nem egy Bear Grylls-féle gyakorlati túlélőkönyv, mert Shelley ezen egyelőre főleg csak gondolkozik. Érdekes, mert nekem ez a világlátás annyira negatív és lehúzó, miközben valójában én adott esetben itt állnék széttárt kezekkel, és várnám, hogy a pozitív gondolkodásom segítségével majd túlélek, ő meg legalább már most tervezget... Tehát gyakorlatilag ez pozitív gondolkodás, de az eredete mégis annyira negatív...
Ír aztán filmkritikákat, megint csak más filmek érdeklik, mint engem, főleg sci-fik vagy vámpírosak, szörnyekkel harcolósak, de azért tudott ajánlani olyat, amit én is megnéznék, és a többiről is érdekes volt olvasni, sehol máshol nem találkoztam volna az ajánlójukkal valószínűleg. Időnként pedig előveszi a regényei szereplőit, és az ő nevükben, körkérdés jelleggel ír egy-egy témáról, például a karácsonyról. Szóval, ő így blogol, csak azt tudom mondani, bár már sokadik szóismétlés, hogy érdekes olvasmány volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése