2011. november 2., szerda

Babasarok

Most, hogy így kipihentük magunkat, ma délelőtt végre nekiduráltam magam, és feljebb tettem a kiságy fekvőfelületét. Már talán hetek óta is halogattam, pedig nem egy nagy munka - na persze nem is voltam még elkésve semmivel. Csongor születésével most túl sok minden nem változik a gyerekszobában: a nagy bútorbeszerzés, átalakítás megvolt valamikor a nyár elején, azzal kialakult számára is a tárolási lehetőség, aztán jött a nappali festése, amikor mindent a gyerekszobában tároltunk, és amikor kipakoltunk, kialakult az új rend is. Végül pár hete lezajlott Regő leesésgátlós ágyba költözése is, minden feltétel adott volt. Már a kirándulásunk előtt lemostam a kiságyat és kimostam a matracot, a kis paplan, textilpelusok, lepedők pedig jó ideje kimosva, kivasalva várják kis lakójukat. Mutattam a bárányos takarót, párnákat is, amit Csongornak kötöttem, most ez is bekerült a kiságyba. 


Egyelőre úgy gondolom, hogy most nem kell baldachin és forgó zenélő játék, meg rácsvédő. Marcinak se volt, mert a baldachint bölcsőhalál-kockázatnak tartom, és ha amúgy semmi kockázati tényezője nincs a gyereknek, akkor ezt miért hozzam be. Rácsvédője pedig azért nem, mert szőrösszívű anya vagyok, és úgy gondolom, ha egy kicsit beveri a fejét a rácsba, jobban megtanulja, hogy óvatosan mozogjon. Forgó zenélője végül lett Marcinak is, hátha jobban ellesz úgy a kiságyban néha. 
Regő kapott baldachint és rácsvédőt barátoktól, úgyhogy kipróbáltuk, de sok értelmét nem láttam, a baldachin folyton félrehúzva lógott, a rácsvédő meg mindig lecsúszott, emiatt is gondolom úgy, hogy most nem lesz. Megvan mindegyik, ha meggondolom magamat, még mindig feltehetjük. A forgó megvan Regőről - a legegyszerűbb ikeás, nem zenélős, ezt is feltehetjük, ha kell, de azt hiszem, Csongornak épp elég inger lesz a két bátyja :)
A repülős, léghajós falmatricát is hónapokkal ezelőtt megvettem már. Eredetileg csak akkor terveztem matricát, ha lányom lenne, hogy a világoskék falat, párducos bordűrt lányosítsam valamennyire. Aztán amikor kiderült, hogy kisfiú, úgy gondoltam, ő is megérdemli, és egy ilyen csomag matrica mondjuk ötszáz forint, igazán nem egy érvágás. A fiúk is segítettek, Marci szerelni is, Regő matricázni, és ők is választottak egy-egy repülőt az ágyuk fölé, Marci ezt:

Regő pedig ezt:

Utóbbi kettőt Marci fotózta :)

4 megjegyzés:

Emese írta...

Nagyon jó lett! :)

Gabka írta...

Nagyon klassz! :-)
Nálunk még későbbi project lesz a gyerekszoba alakítgatása, hiszen bőven ráérünk, de gondolatban már többször foglalkoztam vele. Elég tágas, nagy gyerekszobájuk van a kölköknek, inkább csak fantázia kérdése lesz, hogyan osszuk be jól hármójuknak, úgy, hogy szükség lesz még egy komódra feltétlenül, na meg egy új ágyra Attilának.
Motívumként nálunk bevált a Micimackó, így az marad akár fiúcskát, akár kislányt rejt a pocak. :-)

Még mindig nagyon pörögsz, jól bírod a végét, pedig már nem lehet könnyű a pocakod. Ügyes vagy!

kikocs írta...

És milyen várakozók tudnak lenni ezek az üres babasarkok... És mindjárt megtelik élettel, dejó lesz!
Rácsvédő nekünk arra volt jó, hogy a kezeik-lábacskáik ne szoruljanak be a rácsok közé. Ijesztően tudtak kinézni, mondjuk be volt sózva a feneke mindháromnak :D

Timi írta...

Kikocs :) el se tudom képzelni, hogy azt hogy csinálták :D bár Regő keze is beszorult egyszer-kétszer.

Gabka, várom kíváncsian, hogy Nálatok milyen lesz :)