2011. november 20., vasárnap

A zene, az kell...

Olyan szép pillanataink vannak néha... Én mindig nagyon szerettem énekelni, és gyerekkoromban énekeltünk is sokat, kirándulásokon az autóban, osztálykirándulásokon, cserkészkirándulásokon aztán főleg, én voltam a népdal-felelős... Meg a templomi gitáros kórusban is rendszeresen énekeltem, ennek hatására tanultam meg furulyázni és autodidakta módon egy picit gitározni, azt csak otthon, a magam örömére mertem, még a családoméra se nagyon, annyira sose tudtam.
Most itt a nagyfiam, aki beleszeretett a furulyázásba és ügyes is, a párom, aki egész életében zenebolond volt, és tehetséges is, és a kicsi fiam, akinek fülig szalad a szája, ha zenét hall, tapsol, táncol és maga is részt akar venni a muzsikálásban. Péntek délután úgy alakult, hogy Péter elővette a gitárt, felnyitotta a zongorát, hozzáhangolta a gitárt, és a Csiribirit kezdte pötyögni. Marci előtte épp a furulyán gyakorolt, megmutatta neki is az alapdallamot, elkezdte begyakorolni ő is. Erre már én is kihoztam a másik furulyát, megpróbáltam és mutattam Marcinak, látva könnyebb lejátszani. Regő meg hol ehhez, hol ahhoz szaladt, hogy ő is, ő is. Erre behívtam a gyerekszobába, és odaadtam neki a tavaly karácsonyra kapott csörgődobját, így már teljes volt a zenekar. Én meg ettől mindig úgy meghatódom :).
Marci aztán elment az apukájához, ott is bemutatta, mit tud. Tegnap Péter nem sokat volt itthon, de ma délelőtt megint zongorázott egy kicsit, amitől Regő teljesen kész volt, hozta is rögtön a csörgődobot, táncolt, édes volt. Aztán Péternek eszébe jutott valami szám, megmutatta youtube-on, és Regő persze ehhez is rögtön szaladt, hogy még apa, és hogy ő Csiribirit szeretne. Innentől Halász Judit-számokat hallgattunk sorban, a fiúk a gép előtt, én meg a kanapén kötögetve, időnként Regő arcába feledkezve. Az az igazi csodalátás volt az arcán, leesett állán, kerek szemein... Én meg hol sírtam, hol nevettem, nagyon elérzékenyültem... :)
Mert mindenik embernek a lelkében dal van :)

5 megjegyzés:

Lina írta...

jó volt olvasni :) magam előtt láttam és szép, nagyon :)

Ági írta...

Ez nem ér, én nem várok babát, mégis elérzékenyültem, ahogy magam elé képzeltem! :)

Timi írta...

Biztoooos? :)

Ági írta...

100% :)

Orsi írta...

Nagyon ügyes zenészek vagytok, Regővel és Csongorral együtt majd alakíthattok egy kvintettet. :)