2012. január 19., csütörtök

Flylady újratöltve

Hétfőtől újra feliratkoztam a Flylady hírlevélre, és kedves ismerősként üdvözlöm a reggeli e-mailt és azokat a feladatokat, amik már ősszel is bevezettek egyszer a programban meghatározott rutinokba. Novemberben ugyanis, amikor jól meg lettem ijesztve 35 hetesen, nem léptem egy lépcsővel feljebb a 30 napos program után, inkább szépen lelazultam. A rutinokat is nagyjából elhagytam, azért nem mindent, tényleg hasznosak és sokat lehet tanulni ebből a programból úgy is, hogy nem akarja az ember szó szerint betartani. Nagy tanulság, hogy milyen sok mindent meg lehet tenni kettő vagy öt perc alatt, vagy kisebb, de nagyon látványos dolgokat. Például pontosan két percig szoktam melegíteni a tejeskávémat a mikróban. Ebéd után vagyunk, beteszem a kávét, és amíg melegszik, nekiállok a mosatlan edénynek. Két perc egy mosogatásra? Képtelenség, gondolná az ember, két perc semmire se elég. Pedig elég. Lehet, hogy nem leszek kész, de néhány tányért, poharat biztosan eltüntetek, és azzal is előbbre vagyok. Ha csak én ettem a gyerekekkel, akkor akár még teljesen be is fejezhetem. Vagy letörlöm a pultot, vagy összesöprök. Szóval minden percet ki lehet használni, nincsenek felesleges idők, lyukak, várakozások.
Saját életem megkönnyebbítésére kitaláltam egy vasaláskönnyítő módszert. Lehet röhögni :D Én eddig mindent úgy vasaltam, hogy elejét, hátát, aztán minden hajtásnál a felém eső részt, majd a végén, már összehajtva az elejét újra. Így legalábbis duplán vasaltam egy-egy ruhadarabot, na ezt most - forradalmi újítás - megfeleztem. Eleve a hátánál kezdem. Tényleg észrevehetően rövidebb így a vasalásra fordított idő! 
A lakásnak határozottan jót tesz Flylady, így aztán nekem is. És szerencsére a program folyton az ember fejébe veri a lazaságot: akkor sincs semmi, ha valami kimarad, vagy nem jut rá idő, vagy néha egyáltalán nem fér bele a napba. Ezt a hozzáállást nem nehéz átvennem :)

2 megjegyzés:

gerbomoncsi írta...

Nagyon kíváncsivá tettél, hogy mi is ez ... utánaolvastam ... szuper! Fel is iratkoztam :D holnap kezdek -pár napot előreolvastam, izgi lesz. Köszi Timi!!!

Annamari írta...

ezt én is kipróbálom :)

a tejtesós anyukának javasolhatnád a homeos bogyókat nekem Árminnál segítettek, igaz nem sokáig.