2012. szeptember 15., szombat

Az első hét

A hétfőről írtam, minden oké volt, ügyes volt Regő, csak enni nem evett, de ez nem lepett meg. Nagyon elfáradt, a dadus néni ölében ült, amikor mentem érte, előtte kicsit sírdogált, és amikor a nyakamba ugrott, akkor is rögtön könnyes lett a szeme. Mint aki most hiszi el, hogy nem örökre hagyták ott...De ezt már írtam is.

Kedden is gond nélkül bement az oviba, és amikor mentem érte, az udvaron voltak és ő a homokozó mellett téblábolt. Reggel sírt egy kicsit, amikor a nagyon sírós Milánka érkezett, akkor nála is eltört a mécses, de aztán egész nap rendben volt. Vidáman jött haza, és megbeszéltük, hogy holnap már ebéd utánig marad.

Szerdán aztán kicsit már bal lábbal kelt, mondogatta, hogy ne menjünk oviba, vagy legalábbis én is maradjak ott. Biztos több kisgyereknek is rossz napja volt, mert már amikor beléptünk az ajtón, sírást hallottunk. Regőnek több se kellett, ő is elpityeredett. Nem nagyon sírt, de az a csendes, megadó sírdogálás talán még szívet tépőbb... Közben szépen öltözött, együttműködött, szóval látszott, hogy akarja is meg nem is. Nem akart elengedni, felvettem, ölelgettem, mondtam, hogy jövök érte, az óvó néni, dadus néni meg mindenféle érdekességgel csábították. Végül magától ment le a karomból, hogy megmutassa Erika néninek, hogy hova kell tenni az elefántot a kirakóban, de közben is hüppögött. Kicsit vártam, pár perc múlva kinézett az óvó néni és újságolta, hogy minden oké, kirakózik, és mondogatja, hogy 'nem sírok'. Láttam is, ahogy áll nekem háttal a kisasztalnál, még meg-megrázkódik a válla, de közben játszik. Kis hősöm... Aztán napközben már nem volt semmi gond, de amikor érte mentem, az előtérben kellett várakozni, és meglátott, de nem jöhetett ki és megint elsírta magát... az nagyon rossz volt, megkapta a pelusát vigasznak, akkor már vissza se akarta adni, hazahoztuk. Itthon azt mondta, nem szereti az óvó néniket, a gyerekeket se. Nem így egyszerre, csak elő-előjött belőle. De közben vidáman és lelkesen meséli, hogy mivel játszott, jó volt az oviban és holnap is megyünk. Végre evett is, ebédet ugyan nem, de a tízóraiból háromszor is kért.

Csütörtökön még egy kicsit rosszabb volt a reggel. Már itthon mondta, hogy nem akar oviba menni, ne menjek el, maradjak én is. Erre azt válaszolom, hogy sajnos én nem vagyok óvodás, meg hogy addig én otthon ebédet főzök, ilyesmi. És emlegetem, hogy milyen jókat játszik az oviban. Az odaúton aztán nem volt gond, de az ovi előtt lecövekelt a biciklivel, hogy ő nem akar bemenni. Esett az eső, csak behívtam azzal, hogy legalább menjünk be a melegre. Aztán ahogy öltöztettem, megint sírni kezdett, és egyértelműen megmondta, hogy nem akar oviba menni, menjek haza. Én meg nem is értettem magamat, hogy mi a csudáért nem öltöztetem vissza és megyek haza vele... Ölelgettem, puszilgattam, megint ajánlották neki a játékokat, végül szépen kézen fogva bement a csoportba, és az óvónő ölében még sírva ugyan, de játszani kezdett. Aztán, ahogy jött a többi gyerek, letette, és megnyugodva láttam, ahogy sírás nélkül tovább játszik. A hazajövetel pedig nagy élmény volt, akkor meg azon sírtam el magam, milyen boldog: vittem esőnadrágot, gumicsizmát, és belemehetett minden pocsolyába biciklivel. Nagyon boldog volt, hangosan nevetett, lelkesen kérdezte: és ebbe is belemehetek? ebbe is...? :) És aznap már magától mesélt, hogy Máténak van melegítője, és "a Zsombor nem mondja nekem, hogy Regő" és hogy szereti az óvó néniket.

A péntek pedig várakozáson felül jól sikerült. Itthon megint mondta, hogy nem akar menni, de ahogy eszébe juttattam, milyen jókat játszott, elkezdte magát felkészíteni. Öltözés közben és úton az oviba időről időre megszólalt: és kirakó is van? Helyeslek, megyünk tovább, majd megint: és autók is vannak? Olyan kis hősiesen emlékeztette magát mindarra, ami jó ott, és nem azzal foglalkozott, ami nem... Amikor odaértünk, mondta, hogy majd megmutatja nekem, melyik kirakóval szeretne játszani, én pedig ezt is helyben hagytam, gondoltam, hogy ezt szabad. Most nem sírt, szépen öltözött, többször ismételte, hogy majd megmutatja a játékot, és nagyon jókedvűen indult befelé. Már a küszöbről mondta, hogy kéri szépen a kirakót, de először köszönnie kellett, vidáman ugrálva köszönt is, aztán megkapta a kirakót, megmutatta nekem, én pedig mondtam, hogy megyek. Láttam az arcán egy kis kétségbeesést, de aztán integetett és ment szépen játszani. És egész délelőtt nem volt gond vele, ráadásul az ebédből a kenyeret is megette. Na, azért a főzeléknél még nem tartunk... de remélem, a jövő hét is ilyen zökkenőmentes lesz, mint a péntek volt!
Pénteken Marci hamar hazaért, és eljött velem Regőért, nagyon örültek egymásnak! Pár kép a hazaútról:

Keresztül a nagy pocsolyán


Ott a halacskák, látod? Ott!

Gurulnak

Gumicsizmás biciklista óvodásom

2 megjegyzés:

Zsombor és anya írta...

Zsombor azt mondta, hogy ő nem beszélget senkivel, mert senkinek sem tudja a nevét. Csak akkor azt tudnám, mit csinál egész délelőtt? Csak magában játszik? Úgy szeretném meglesni őket, hogy birkóznak meg nélkülünk az új helyzetekkel! Amúgy Zsom is sír majd minden reggel, de délután sokat mesél, úgyhogy biztos jól érzi magát. Remélem, hamar beleszoknak!

Emese írta...

Nagyon jók a képek!
Hogy halad a második ovis hét?