Futáááás!

Egy hónapja minden este futok. Ezt a bejegyzést még augusztusban kezdem, lementem és írogatok bele. Ugyanis most, futópályafutásom ötödik napján még úgy érzem, elkiabálnám, ha büszkén közzétenném, hogy futok. Akkor akarok róla írni, ha már van valami értékelhető eredményem is. Egy hónap, az már valami. Addig ide jegyzetelgetek magamnak.

Több dolog inspirált. Egyrészt már régóta mondogattam csak úgy, magamnak, hogy majd fogok futni, hiszen a legolcsóbb sport, eleinte szinte semmi sem kell hozzá, itt a faluban is lehet művelni, és azt mondják, nagyon jó, mindent átmozgat. Kár, hogy gyerekkoromtól utálok futni, úszni szeretek meg kosárlabdázni. Nem értek hozzá, hogy hogy kell levegőt venni, és utálom a szúró érzést az oldalamban, hogy kiszárad a szám, égni kezd a torkom... Igazából nem is magát a futást nem szeretttem, mint mozgásformát, hanem ezeket a mellékhatásait. A Cooper-teszt jut róla eszembe, 12 perc futás körbe-körbe a salakos pályán, utáltam és ráadásul mindig az utolsók között végeztem, az se segít abban, hogy megszeressem.

Aztán a facebookon szembejött a Dagadt Köcsög blog egy visszatekintő bejegyzése. Nagyon inspiráló volt! Hogy Gergő, aki írja, 124 kilósan, fotelban való tespedésről indulva jutott el a maratoni futásig... Aztán a kötős-horgolós talin ismertem meg Katát, aki szintén három gyerek, munka, stb. mellett fut esténként. A szomszéd Laci és a felesége is futnak, ráadásul Laci teljesítette a nagyatádi Ironmant. Ennyien képesek megcsinálni, amire én csak azt mondom, hogy majd egyszer? Nem is azt, hanem a többszörösét? Ráadásul ilyen kiindulással, hogy 124 kiló és a fotel? Hiszen én sokkal jobb alapokról kezdhetek! És ott van Renáta, a kedvenc szoptatási tanácsadóm, aki nagyon sokat segített az összes gyerekemnél. Ő negyven felett, négy gyerek után váltott életmódot táplálkozás terén, aztán futni kezdett. Már ő is a maratonnál tart.

Aztán jött az olimpia. Ennél több nem kell, hogy lássam, hová lehet eljutni, és mit adhat a sport. Én ráadásul nem is akarok élsportoló lenni, csak egy normális alakú és egészséges ember... Az olimpia alatt muszáj volt éjfélig tévét nézni, ráadásul meleg is volt, de kitűztem, hogy utána indulok!

Augusztus 12., a zárónap volt számomra az első. Hazafutottam a szelektív kukáktól :) Nagyon vicces és igazán rövid táv, de végig futottam, és ilyet már nem is tudom, mikor csináltam utoljára. Hosszú-hosszú ideje, az biztos. Aztán másnap, a gyerekek lefektetése után. Nem vártam meg, míg teljesen elalszanak, Regő kimászkálását már tudja Péter kezelni. Elindultam az utcánkon lefelé azzal a feltett szándékkal, hogy végigfutom, de a közepén a kockaháznál úgy éreztem, nem fog menni. Azt mondtam magamban, ne már, hogy az első nehezebb pontnál feladom, és tovább futottam. Sikerült az utca vége! Örültem nagyon :) Olyan az utcánk, hogy a végén visszakanyarodik a házunk mögött haladó párhuzamos utcába, és az elején megint, tulajdonképpen egy körpálya, Péter szerint kb. másfél kilométer, majd lemérjük. A visszaúton már váltogattam a sétálást és a futást, a legvégén pedig kb. kétháznyit sprinteltem, de jól hangzik :)

Ma csütörtök van, augusztus 16., és vasárnap óta minden este futok. A mértékegységem a villanyoszlop: minden nap egy villanyoszloppal tovább futok egyfolytában. A néni mellett, aki a kanyarban minden este ugyanakkor locsolja a virágait a kerítésnél, tegnap először nem sétálva, hanem futva haladtam el. A visszaúton váltogatom sétálással, és nem erőltetek semmit, csak ahogy jólesik, de így is egyre több benne a futás szerintem. Egyre több láb- és farizmomat érzem. Fogyásban persze még nem látok különbséget, most fogytam 8 kilót a paleolit diétával, ott nagyjából megálltam, 66 kiló alatt még nem volt a reggeli súlyom. Ez így jó is, ha két kiló még lemenne, az szuper lenne, de inkább alakformálás és az egészség a cél. Meg a maraton :)

Augusztus 20.
Túl vagyok pár olyan mérföldkövön, amikor igazán könnyű lett volna azt mondani, hogy á, ma inkább nem futok. Pénteken kávézni voltam a barátnőimmel, közben Péter játszóterezett Regővel, mind később értünk haza a szokásosnál, későbbre csúszott a gyerekek lefektetése is, megvolt az első futásom sötétben. De nem tartott vissza :) Aztán hétvégén Ságváron voltunk, vittem a futócipőmet és a ruhámat, és ott is mentem egy kört este. Hazaérve megint csak késő volt és sötét, háromnegyed kilenckor indultam el, de elindultam. Jók ezek a kis akadályok, megerősítenek, azt gondolom, hogy télen, hidegben vagy esetleg esőben is kéne futnom, vagy ha fáradt vagyok és nincs kedvem. És ha most nem beszéltem le magam, talán később se fogom.

Szeptember 5.
Azt nem mondhatom, hogy már minden megvolt, ami futás közben érheti az embert, de azért ami ebbe a majd' egy hónapba belefér, az igen. Futottam harminc fokban és tizenötben, úgy is, hogy ez a kettő egy nap alatt váltotta egymást. Világosban és sötétben, esőben és erős szélben, fájós foggal és foghúzás után. Kaptam már frászt kutyától és mögöttem futótól, féltem a sötétben és rezzentem össze nem létező hangoktól. Szabályokat alkotom magamnak: bizonyos távolság után már nem növeltem mindennap egy villanyoszloppal a távot, de kitaláltam, hogy sétálni csak egy villanyoszlopnyit szabad egyszerre. Mára ott tartok, hogy az egész távon összesen öt villanyoszlopnyit sétáltam, szóval ha így haladok, nemsokára meglesz a teljes kör. Tényleg lehet egy hónap alatt eredményt elérni!

Szeptember 6.
Anyósom ma ránézett az órára akkor, amikor kiléptem a kapun, és akkor is, amikor be. Tizenegy perc volt a szintidőm! Tizenegy, fele, mint amikor kezdtem! Nagyon meglepett és örültem :) És csak három és fél villanyoszlopot sétáltam.

Szeptember 10.
Eufória. Körbefutottam!