Hegyen-völgyön

Regőke első ovis hetében sokat mondogattuk egymásnak, hogy hétvégén töltsünk vele sok időt, olyan kis ügyes meg hős az oviban, meg amúgy is, annyival kevesebbet volt hét közben velünk... Jó idő ígérkezett, én nagyon vágytam a zöldbe, az őszi erdőbe, úgyhogy némi tanakodás után kirándulás mellett döntöttünk - a tanakodás azért, mert babakocsis célpontot kerestünk. Ne legyen túl messze, ne legyen unalomig ismert, legyen valami érdekes látnivaló: így választottuk a felsőörsi Csere-hegyi kilátót és utána a Koloska-völgyet. A kilátó ugyan alsóörsiként szerepelt, úgyhogy okozott egy kis bonyodalmat a megtalálása, de meglett :) Körbe-körbe autóztuk a hegyet, ami önmagában is nagyon szép volt, találtunk több felvezető útvonalat, de egyik sem volt babakocsis, míg végül utoljára meglett az, ahol kezdenünk kellett volna - persze akkor egy csomó mindent nem láttunk volna.

Regő annyira ügyes hegyibringás volt, hogy nem is hittük volna. Azt hittük, milyen merészen indulunk neki egy babakocsissal és egy biciklissel, aztán a végén majd cipelhetünk mindenkit - hát nem így lett. 

Persze már csak lefelé fotóztam

Nem tudom megítélni, milyen hosszú az út a parkolótól a kilátóig, felnőttnek nem egy komoly túra, de egy hároméves kis biciklistától szép teljesítmény. Helyenként sziklásabb, nehezebben járható is volt az ösvény, nem is biciklizett végig, de akkor gyalogolt, és a biciklit el nem engedte volna, mindig segített apának vinni :) Végül felértünk a kilátóhoz:

aztán felmásztunk a tornyába, és ezt láttuk:

Nagyon szép volt, és nemcsak a Balatont láttuk, hanem a Balaton-felvidék hegyeit, kis falvait, a Bakonyt is. Péter Csongorral hamar lement, mert Csongor mindenáron ki akart ugrani a kezéből, és erre nem egy kilátó az ideális helyszín, de mi Regővel bámészkodtunk egy ideig. Aztán még lent is, a gyerekek kaptak egy kis elemózsiát, és lassan visszasétáltunk-bicikliztünk az autóig. Közben az is kiderült, hogy bár az erdő még nem mutatja az igazi őszi színkavalkádját, azért már közeleg az:

Leérve autóval mentünk át Balatonarácsra, a Koloska csárdához, ott álltunk meg, és megint csak babakocsival-biciklivel indultunk befelé a völgybe. Amikor legutóbb itt jártam, emlékeim szerint még nem volt tanösvény, bár a táblákon 2004-es szám szerepel, úgyhogy biztos mégis, de akkor Marcival nem jártuk végig. Ami még nem volt, az a közvetlen a völgybejáratnál lévő parkoló, nem is tetszik, hogy lett, igazán nem hosszú a csárdától a völgyig vezető út, és szép is, mindenki be tudna sétálni, így meg olyan forgalom volt, mint az M7-esen vasárnap délután. Végül Péter is visszasétált az autóért, hogy visszafelé már ne ebben a forgalomban menjünk gyalog meg biciklivel a gyerekekkel. 

Körülnéztünk a völgyben. A forrás épp elment vízért, mint körülbelül az összes forrás vagy patak ezen a forró, aszályos nyáron, de ez valami ideiglenes állapot lehetett, mert a kis tó azért tele volt, és Arácson folyt a patak. Viszont olyan zöld volt a völgy, ami vizet lehetett, azt megkapott a nyáron a helyzetéből adódóan, és árnyas is, hűvös is, öröm volt nézni.

Mindkét gyerek felfedezte a hatalmas fűzfát:

Aztán végigjártuk az erdei tornapályát, Regő ezt is nagyrészt biciklivel abszolválta, bár bevallom, a tornafeladatokat nem teljesítettük, most elég volt maga a túra babakocsitolással.

És itt is jön az ősz:

Visszaérve a padoknál megpihentünk, Regő nagyon boldog volt, hogy "vannak ülőkék" és még kekszet is kapott. Csongor is uzsonnázott, meg apával bohóckodott :)

Akkor már anyával is:

 És ezt Regő se hagyhatja ki :)

Innen aztán indultunk haza, búcsúztunk a völgytől, és nem is mi lennénk, ha a legegyenesebb úton egyszerűen hazavezettünk volna :) A gyerekek elaludtak hátul, mi pedig Veszprém felé kanyarodtunk, keresztülautóztunk a Bakonyon, és élveztük kicsit a csendet és a kettesben beszélgetést is. Jó volt friss levegőt szívni, mozogni, zöldet látni, ilyen szempontból alig várom, hogy a kicsik is nagyobbak legyenek egy kicsit, és mehessünk rendesen túrázni :)