Köszönöm

Köszönöm mindenkinek a tegnapi kommenteket, vigaszt, segítséget, tippeket, ötleteket. Nagyon jólesett, tényleg éreztem, hogy nem vagyok egyedül, megerősítettetek és sok okos gyakorlati dolgot is írtatok. Talán már amikor leírtam, akkor fogalmazódott bennem a megoldás egyik része: Marci nyugodtan mehet önállóan. Már tavaly is úgy járt, csak hát annyira igyekeztem, hogy mindenkinek jó legyen, annyira szerettem volna vele is lenni reggel, hogy azt érezze, miatta sürgölődik mindenki. Persze, ha ebből folytonos veszekedés és stressz lesz, az nem jó. Megkérdeztem, és neki semmi problémája nincs az önálló iskolába menéssel, úgyhogy ha úgy sikerül, akkor együtt megyünk, ha nem, hát nem. Ma pár perccel indult csak előttünk, de veszekedés nem volt. 

A másik fele a saját türelmem lenne, ezen még dolgozom... Meg az idő. Tudom, hogy a dackorszak elmúlik, Marcival is elmúlt, bár most épp nem látom Regőének a végét :) Tegnap délután is nagyon aranyos volt, bár bennem folyton volt egy kis félelem, hogy jaj mikor robban a Regővulkán, de tegnap nem robbant. Nem tudom, melyikünk okozza a másikat, de én se robbantam.

Marci tegnap kistérségi szövegértési versenyen volt csapatban, tizenöt falu csapatai közül hetedikek lettek. Nagyon ügyes volt, kapott egy csomó apróságot, örült nekik :) Itthon meg azt kérdezte tőlem, minek örülnék igazán, amit ő is tud adni, venni, készíteni. Soroltam mindenfélét az általa készített édességtől egy bögre forró kakaón át az apró ajándékokig, amit a zsebpénzéből is meg tudna venni. Végül eljutottam odáig, hogy legjobban egy órának örülhetnék, amikor teljesen belemerülve köthetnék vagy olvashatnék vagy például fürödhetnék, és senki nem zavarna. Azt mondta, akkor ezt majd megkapom tőle. Én meg azt hiszem, igazából ennek a kérdésnek és a válasznak örültem a legjobban, ha megkapom azt az órát, ha nem.