Csend

Csend volt kint, és csend volt bent. Minden értelemben, kívülről befelé. Esett a novemberi eső, halkan kopogott az ablakokon, zárva voltak az üzletek és szünet volt az óvodákban, iskolákban. Mégis csend volt nálunk is, mert a nagyobbak elmentek két napra a mamához. Égtek a gyertyák: négy darab, Mamának, a másik mamának, Papának és Évinek. Aludtunk, beszélgettünk, olvastunk és a kis egyke Csongorral töltöttük a napot. Jó volt nézni: egy gyerek két, néha a mamával együtt három felnőttre. Neki is kell néha ez. Marci hatéves koráig egyedül volt, már talán túl sok is volt neki, Regő meg minden második hétvégén, amikor Marci apánál volt. Persze, Csongor is egyedül van minden délelőtt, amikor Marci iskolában és Regő oviban, de egyrészt csak velem, másrészt abban van egy nagy alvás. De olyan, hogy apa, anya, mama figyelme csak neki jusson és ő legyen a benne fürdőző kis egyke, még nem nagyon jutott neki tíz és fél hónap alatt. Azt hiszem, élvezte.

Mi is, és hálásak voltunk neki azért is, hogy délelőtt is, délután is jókat aludt. Mi is aludtunk... Nagyon kellett egy kis pótlás, kis feltöltés, azért még ezzel se kerültünk a közelébe se annak, hogy behozhassuk a lemaradást. De jó volt... És olvastunk, kötöttem, este együtt mentünk futni. És csak hallgattuk a csendet...

Blogcsend is volt, nem volt szándékos, de kedvem se volt a géphez ülni, csak épp, amit muszáj. Együtt voltunk, egymással. Aztán meg, amikor elmúlt a csend, a hétvége mozgalmasabb részében többen voltunk együtt, akkor meg azért nem. Majd most pótolok megint.

Közben Marci és Regő voltak Dömösön és Siófokon is a temetőben a déd-, sőt ükszüleik sírjánál anyukámékkal. Kaptam egy fotót telefonon: ott állnak a nagymamám sírjánál abban a sapkában-sálban, amit én kötöttem nekik. Annál a mamánál, akitől kötni tanultam. A sor folytatódik.