De jó, hogy ezt nem tegnap írtam meg, sokat higgadtam azóta :) Szóval tegnap elmentünk egy kicsit kirándulni, csak ide a közelbe, Pákozdra, és csak délelőtt. Megálltunk a 48-as emlékműnél, az volt a terv, hogy én futok egyet, amíg Péter ott nézelődik Regővel, aztán továbbmegyünk az ingókövekhez. Az első meglepetés itt ért: bár tudtam már, hogy az emlékmű helyett katonai emlékpark van, de látni még nem láttam. Úgy kezdődik, hogy sorompókon kell átmenni, és ki van téve a Magánterület tábla. Aztán ott a hatalmas emlékpark, a régi szép emlékoszlop szinte jelentéktelenné vált benne, és az egész több hektáron le van aszfaltozva, betonozva, térkövezve. Igen, vannak szép emlékművek is, és aki most először jár itt, valószínűleg valami szépet lát. De tőlünk elvettek valamit. Én nem voltam sokszor az emlékműnél, de az ott a pákozdi dombok tetején egy olyan hely volt, ahová fel lehetett menni, emlékezni a 48-as szabadságharcra és valamit átérezni abból, hogy a végtelen dombokon csata zajlott, és mi győztünk. Ki lehetett feküdni a fűbe, és érezni a szabadságot és a büszkeséget. Most meg valakinek a tulajdonában sétálunk, érezzük magunkat megtisztelve, hogy beengednek, fizessünk érte, és örüljünk, hogy nem betonoztak le többet a hegyből. Esetleg ültethettek volna oda néhány fát... Próbáltam a pozitív oldalát nézni, de amikor bementünk a kiállítótérbe, és azt láttam, hogy a mai dicsőséges magyar hadsereget kéne itt mutogatnom a gyerekeimnek, már nagyon nem tetszett az aktuálpolitikai üzenet annál a 48-as emlékműnél, ahová apukám még ellovagolt Siófokról szeptember 29-én, a pákozdi csata évfordulóján, amit akkor még Fegyveres erők napjának hívtak ugyan, de legalább megünnepelték. Amikor pedig a létesítmény mögött a domboldalban, futás közben árkokat és tanösvényszerű jelzőtáblákat találtam olyan ismertetőkkel, mint "puska", "géppuska", akkor már egyáltalán nem találtam a pozitív oldalt.
Futni azért elmentem, a terv az volt, hogy lefutok az arborétumig, körbe az arborétumban, onnan a Szúnyog-szigetre, majd vissza a hegyre. Az első etapot teljesítettem is, az arborétum zárva, sebaj, irány a Szúnyog-sziget. Elindultam a tábla által mutatott irányba, de az út visszatorkollott az emlékparkba, és sehogy se tudtam megtalálni, hogy merre kéne kilyukadni belőle a part irányába. Valószínűleg amikor még csak az emlékmű volt ott, megtaláltam volna... Térkép volt nálam, a piros jelzésen futottam, ami az emlékparkban elveszett. Vagy én vagyok béna. Futkároztam kicsit a domboldalban, akkor találtam a lövészárkokat, kerestem az erdei tornapályát, de az se lett meg... Az erdő viszont szép volt, a kilátás gyönyörű, a levegő jó.
Visszaértem a családhoz, már 11 óra is elmúlt, úgyhogy mégse a pákozdi ingókövekhez mentünk, hanem a sukoróihoz. Ott meg azon bosszankodtunk, hogy mennyire nő felfelé a falu a dombokra... de szerencsére azért még találtunk olyan irányt, amerre nézve érintetlen erdőt láthattunk.
Jól kimászkáltuk magunkat a dombokon, sziklákon, aztán a déli harangszóra indultunk haza. És Csongor az egészet átaludta, emlékparkostól, ingókövestől, végig az autóban aludt :) Mindig sikerült úgy parkolni, hogy valamelyikünk látótávolságra legyen tőle.
Itthon ebédeltünk, Regőt lefektettem, aztán kimentünk lombot gereblyézni. Ez elvileg egy kellemes őszi foglalatosság, az ember elszöszmötöl a kertben, szép az idő, jóleső fizikai munka... Én meg perceken belül morogni kezdtem magamban, hogy miket találok a diólevél alatt... A mi drága mesterembereink ugyanis még nincsenek készen, de már hetek óta felénk se néztek, innen viszont úgy mentek el, hogy törmeléktől a hungarocelldarabon át a kólásüvegen és a festékesdobozon keresztül mindent szétszórva hagytak maguk után a kertben. Persze, összeszedhettem volna, mielőtt belepi a diólevél, de valahogy úgy érzem, ez nem az én dolgom lett volna... Meg mindig úgy volt, hogy majd ma jönnek, majd ma, na ma se jönnek. Már majdnem készen vannak, de az utolsó simításokat, úgymint külső párkányok, betonozás javítása, stb., nagyon nehéz befejezni, úgy látszik.
Azért megmutatom, hogy a végre-végre szigetelt és kifestett házunk az új hátsó terasszal és lépcsővel hogy néz ki :) Mert ha puffogok is az itthagyott rendetlenségen, meg hogy mit kell látnom a hálószobánk ablakából még mindig, azért ez nagy munka volt, nagy haladás, és a java már megvan :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése