2012. január 8., vasárnap

Anyóskérdés

Amikor azt mondom valahol, hogy mi együtt élünk anyósommal, általában sajnálkozó vagy viccelődő, de ironikus megjegyzéseket kapok. Körülbelül úgy néz ki, mintha a világon senki sem lenne jóban az anyósával, és áldatlannak tekintenék ezt az állapotot.
Mi úgy lakunk, hogy egy házban, de két teljesen külön lakásban, külön bejárattal, de belső átjárással. Meg kellett szokni, megvannak a hátrányai, de a határozott előnyei is! Persze nem indultunk zökkenőmentesen, amikor ideköltöztünk, ráadásul a mi házrészünk akkor még sehol se tartott. Eltelt három hónap, míg a hálóban és a gyerekszobában tudtunk aludni, aztán még kilenc, amikor épp Regő születésére lett külön konyhánk, majd még több, mint egy év, mire fürdőszobánk is lett. Szóval kellett alkalmazkodni, és sok minden csak visszatekintve tűnik könnyűnek és nosztalgikusnak.
Viszont hihetetlen segítséget jelent, hogy itt van! Alapvetően azt gondolom, hogy nem várok el tőle semmit, viszont szívesen fogadom, amit ad vagy felajánl. Így például az, hogy minden nst alatt, amikor mi jó korán elmentünk, ő itt volt, amikor Regő ébredt és öltöztette, reggeliztette... vagy hogy a kezébe nyomhatom Csongort, ha ki kell rohannom a postás elé, hogy a nyáron minden esti programunk azért volt lehetséges, mert ő is itt van... a fiúk lefeküdtek, Marika néni is, egybenyitottuk az ajtókat és mehettünk nyugodtan.
Ez ma azért késztetett írásra, mert délelőtt elmosolyogtam magam azon, hogy akkor is segítség, ha nincs is itt :) Péterrel és Regővel elmentek Kató nénihez, én itthon maradtam Csongorral. Ő nagyon nehezen aludt el, ezért amikor végre sikerült, akkor nem mertem mellette használni a kis kézi robotgépet. Úgyhogy átmentem Marika néni konyhájába a tálaimmal, a robotgépemmel meg öt tojással, és ott vertem fel a sárgáját meg a fehérjét :)

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

:)) Jó ilyet olvasni! Szerintem egyébként tényleg csak alkalmazkodás és kommunikáció kérdése,hogy milyen az anyós-meny kapcsolat. :)

Detti írta...

Nálunk majdnem hasonló a helyzet. Családi vállalkozás + 2 utcára laknak, de minden nap jön délután és nem bírja ki, hogy ne jöjjön be. Meg kellett szokni, amikor ide költöztünk másfél éve. Az ilyen helyzet megkíván némi alkalmazkodást, de ezzel együtt egy teljesen más oldalát ismertem meg anyósomnak. Ő is nagyon nagy segítség, ha valamit expressz el kell intéznem. Máris ugrik. (pl. amikor Heni született és éjjel fél kettőkor indultunk a kórházba. Azonnal jöttek át Rudihoz.) Most már örülök, hogy ilyen közel vannak. Tökéletes a kapcsolatunk és ami számomra a legeslegfontosabb, hogy rajong az unokáiért. Bármit megtenne értük. :) Örülök, hogy ilyet olvastam és nem csak én vagyok így anyósommal. :)

Unknown írta...

Előbb olvastam a rendelőből adott helyzetjelentést, és elgondolkoztam, biz Isten, ki is lehet Marika néni. Gondoltam, hogy anyósod lehet, csak nekem furcsa, hogy nem anyós, hanem Marika néni.
Ismerős a szitu, tőlünk 5 házzal odébb lakik anyós, de én is csak jót tudok mondani. Hatalmas segítség tényleg: ő minden este jön át, segít fürdetni a 3 gyerkőcöt, mesét olvas, ha kell, reggel vigyáz Pepire, míg én elszaladok Mátéval az oviba, délben ugyanez a helyzet, amikor megyek érte és alszanak a kicsik.
Jó is egy mama a közelben, aki nem dolgozik. felbecsülhetetlen kincs és óóóriási segítség (ha jó a viszony :))!

Orsi írta...

Örülök, hogy ilyen jól mennek a dolgok! Igen, valóban nagy segítség a nagyi a háznál. Én éppen most, hogy már a küszöbön van a költözés, gondolkodom el azon, hogy a sok zökkenő ellenére milyen nagy segítséget jelentenek anyósomék. :)