2012. január 31., kedd

Flylady felénél

Eljutottam a 30 napos program 16. napjáig, érett bennem egy kis beszámoló. Szerintem jól haladok :) Egyre könnyebben rendben tartható a lakás, és valószínűleg egyre jobban szervezek, mert most úgy látom, három gyerek mellett is jobban megy a program betartása, mint ősszel kettővel.
Nagy segítség volt, hogy a terhesség utolsó hetei óta rendeltem az ebédet és csak hétvégén meg az ünnepek alatt főztem. Ennek most már vége, ezen a héten újra a saját főztömet esszük, be kell vallanom, hiányoztak már az itthoni ízek. Gombalevest főztem és spanyol brióst sütöttünk Regővel, ő is segített. Szóval nem a lehető legegyszerűbbel kezdtünk :) A főzésben egyébként nagy segítség, és szintén Flyladynek köszönhetem, hogy elkezdtem menüt tervezni. A kedd a tervezés-szervezés napja, ezen a napon megtervezem a következő hét menüjét, írok hozzá bevásárlólistát, és valamikor a hét egy további napján megveszem (vagy Péterrel meghozatom) ami jövő hétre kell. Korábban is gondoltam már ilyesmire, de mindig elhessegettem azzal, hogy nekem nem menne, mert általában olyasmit főzök, amit épp megkívánok, és tudom, hogy a gyerekek is szeretik, vagy hétvégére vegetáriánusat. Így aztán a tervezett menüt utálnám, mert biztosan épp mást kívánnék meg, mint amit elterveztem. De aztán azt gondoltam, egy próbát megér - és egyelőre úgy tűnik, bejön. Remekül tudom tréningezni magam, látom, hogy mi lesz másnap-harmadnap az ebéd, és már előre örülök neki, szóval nem okoz gondot, hogy mást kívánnék. Viszont nagy könnyebbség, hogy nem kell reggel gondolkozni, minden van itthon az eltervezett ételhez, sőt tudok előző este is főzni, ha akkor jobb az alkalom.
Kíváncsi vagyok, hogyan válik be, hogyan válik tényleg mindennapi rutinná ez a program, és milyen lesz továbblépni a 30 napos része után, amit ugye ősszel már nem tettem meg. Csatlakoztam a Flylady Facebook-csoportjához is, az is sok ösztönzést ad. És a logisztikai képességeim is fejlődnek :)

14 megjegyzés:

Orsi írta...

Ügyes vagy, csak így tovább!! :)
A menütervezés tök jó ötlet, én még csak addig jutottam benne, hogy összeírtam azokat az ételeket, amiket enni szoktunk, majd csoportosítottam őket, és ha nincs ötletem, hogy mit kéne főzni, akkor abból keresek valamit- olyat, amihez hozzávalók is vannak, és kedvünk is van hozzá. De ez így még nem az igazi...
Annyiszor akartam már ezt a flyladyt elkezdeni, de most már eldöntöttem, hogy csak költözés után fogom. :)

Orsi írta...

A spanyol briós pedig nagyon guszta, kedvem is lett kipróbálni! :))

Gabka írta...

Igazán ügyi vagy! Lehet nekem is el kéne kezdeni ezt a flyladységet, hátha nálunk is beválna... -

Timi írta...

Orsi, költözés után szuper lesz! A spanyol briós isteni finom, és ahhoz képest tök egyszerű megcsinálni, szóval nagyon megéri!

Gabka, ahogy olvaslak, Neked erre nincs szükséged :D Figyi, küldjem a könyveket? Ha adsz egy címet, szívesen... :) És hálás vagyok nagyon az activatorért!

Timi írta...

Ja, menütervezés. Én is ezzel kezdtem, hogy összeírtam, amiket szoktam főzni, de annyira kevésnek tűnik! Tuti, hogy ennél többfélét szoktam. Majd még bővítem a listát, remélem. Aztán ebből egyszerűen összeválogatok egy olyan heti menüt, hogy mindenféle legyen benne: hús, egytálétel, főzelék, zöldség, tészta, leves. Sajnos nálunk senki se leveses, még én a leginkább, úgyhogy heti egy-két leves bőven elég. Meg igyekszem figyelembe venni, hogy mi van itthon, vagy mi az, ami illik Péter diétájába is... és így.

Timi írta...

Elromlott a blogspot órája?? 20:00-kor írtam azt, amit ő 11:00-ként ír ki...

Gabka írta...

Az activatort nagyon szívesen, örülök, hogy segített!
Most én orrcseppként használom így nagy betegségem közepette, hatásosabb, mint bármi, csak sajnos gyereknek kilőve, piszokul csíp.
És ne hidd, hogy nekem nincs szükségem flyladyre - néha nagyon összeszedett és hatékony tudok lenni, máskor meg csak úgy úsznak el a kezem között a dolgok...
Könyv: köszi, visszakaptam a Bába válaszol-t, a másiknak meg ha megírnád a címét, megköszönném, mert ha belebotlok, megvenném vagy megrendelném. Pusszantalak!

Timi írta...

A másik a Kismama terheskönyve, de tényleg szívesen elküldöm!

Detti írta...

De jó, hogy írtál erről!
Már korábban nézegettem a flylady programot, de nem kezdetem el, (egyrészt lustaságból, másrészt) mert azt gondoltam, hogy 3 gyerek mellett, amikor félpercenként ugráltatnak valamiért , nem fog menni.
Mostanában megint átolvastam a programot, mert valamit most már muszáj kezdeni a lakással, az nem állapot, hogy hétköznap folyton pakolok, hétvégén meg látástól-vakulásig takarítok, mégis állandóan romokban a ház...
Na, szóval, asszem hétfőn belekezdek! :-)

Detti írta...

Csak én nem látom a vesszőket, vagy tényleg eltűntek az éterben???

Timi írta...

Detti, én látom a vesszőket! :)

Iratkozz fel most, és akkor hétfőn már kapod a motivációs levelet :)

Névtelen írta...

Szia Timi! Bocsánat, hogy így ismeretlenül, de érdekesnek találom ezt a flylady dolgot, de csak angol cikkeket találtam róla, angolul meg nem beszélek. Tudnál segíteni, hogy merre keressek könyvet vagy cikkeket magyarul, esetleg fórumokat?
Köszönöm a segítséged, kérlek privátba írj.
tunyodi.ildo@gmail.com

Timi írta...

Ha legördítesz, itt jobboldalt kitettem a linkjét, kattints a képre :) de ide is másolom: http://www.urban-eve.hu/bejegyzesgyujtemenyek/flylady-program/

Erika írta...

:) Én is pont akartam egy rövidkét írni, mert egy múltkori posztodban említetted és nekem meg eszembe jutott, hogy egyszer régen már én is lekezdtem, csak aztán abbamaradt. Most megint nekiláttam. Még nagyon kusza vagyok, de a legjobban nekem is a menüterv jön be. Azt anno flylady-n kívül is csináltam spórolás gyanánt, mert így feleannyit költünk, hogy meg van tervezve a pontos heti kaja.