2012. január 24., kedd

Kertet tervezek

Régen írtam már kertes bejegyzést, egyrészt nyilván a tél miatt, másrészt amiatt, hogy sajnos már a tél előtt se én voltam a fő kerti munkás idén. A terhesség elején egyszerűen nem volt energiám a kerttel foglalkozni, de ez sajnos pont rosszkor volt, mert amit addigra elültettem, az nagyon begazosodott. Anyósom segítségével nagyjából rendbehoztuk, amit még lehetett, aztán viszont jött a lakás festése, járólapozása, ami miatt nyáron négy hétre elmentünk anyukámékhoz, és talán emlékeztek, milyen esős július volt... szóval hazaérve megint nagyon buja kert fogadott, nem éppen a jó értelemben. Szerencsére ekkor már több energiám volt, és így végül a szezon végén gyönyörű volt a paradicsom-, paprika-, padlizsántermés. Utóbbinak különösen örültem, mert az első sikeres évem volt padlizsánszempontból.
Az eddigi tapasztalatok alapján amivel nem fogok próbálkozni, azok a káposztafélék. Az első évben a kelbimbóm nagy részét megette a hernyó, a következőkben a brokkoli éppcsak bimbókat, apró fejeket növesztett, nem volt hajlandó szépen fejesedni. Tavaly ugyan anyósomnak kapott palántákból meglepetésünkre szép kelkáposztái és karfioljai lettek, de sajnos annyira nem eszi nálunk senki, hogy megérje. Még talán kínai kellel szívesen próbálkoznék, nem is tudom, lehet-e kapni vetőmagot hozzá.
Ami pedig a tavalyi év tapasztalataiból következik: nem számítok arra, hogy három gyerekkel sokkal többet tudok a kerttel foglalkozni, mint két gyerekkel plusz egy pocakkal, és a zöldségesen kívül ott vannak még a fák, a gyümölcsök, a málna és a fűnyírás is. Anyósom se lesz fiatalabb és energikusabb, bár ő is annyi mindent szeretne, hogy rendre túlvállalja magát :) Így aztán az én kertrészemben nem lesznek hagymafélék - tavaly ezeket vitte el a gaz - sárgarépa és fehérrépa, mert ezek nagyon lassan kelnek, és az elején rengeteg aprólékos munka van velük, valamint karalábé, ami ugyan nagy siker, de szinte csak én enném, én viszont az epekövem miatt nem merem, így most ősszel is gyönyörű nagy fejeket kellett kidobnom, azért pedig kár.
Ami viszont biztosan lesz, az a fejes saláta, zöldborsó, zöldbab, paradicsom, paprika, cukkini, padlizsán, uborka, eper. Azt már ősszel, a munkák befejezése táján megbeszéltük, hogy a teljes zöldséges egyik felében krumpli lesz, a másikban gazdálkodunk. 
Szeretném végre kialakítani a virágoskertemet is. A hagymások ültetéséről megint lekéstem, nincs felrotálva, kialakítva a hely, ráadásul ezt még ősszel kellett volna... de ha tavasszal megcsináljuk, egynyáriakat ültethetek, esetleg virágzó cserjéket. De szép lenne :) Ezt is meg kell tervezni, a színeiket, magasságukat, későbbi méretüket, helyüket... És lassan lehet vetni pohárba a magokat palántázáshoz.
Érdekes, amikor ősszel zárultak a munkák, azt gondoltam, jajj végre vége, lehet pihenni, és tavasszal sem fog ez nekem hiányozni, csak muszájból akarom majd... most meg már hiányzik a zöld az ujjaim végéről :)

8 megjegyzés:

Orsi írta...

Három gyerek mellett nem lesz könnyű a kert rendbentartása, de nem féltelek, nagyon ügyes vagy! :)
Idén már én is tervezek, és bár csak zsebkendőnyi veteményest szeretnénk, azért nekünk ez is igazi feladat lesz. Mi paradicsomot, paprikát, sárgarépát, petrezselymet, esetleg zellert, és még hagymát szeretnénk, ennyi elég. Nem is nagyon fér több, ha azt akarjuk, hogy a gyerekeknek is jusson a kertből. Már vettünk vetőmagokat, Laci már vetné őket, de én még korainak tartom. Szerinted? (Paprika és paradicsom, amiről szó van.) Típusban tudsz segíteni? Paradicsomból korallt vettünk, paprikából a paradicsom alakút, de én szeretném, ha többféle lenne mindkettőből. Te milyeneket szoktál termeszteni?

Timi írta...

Á, nem szabad még, maximum pohárba palántákat, illetve a hagymát, ha magról vetitek, annak nem árt a fagy sem. Ha dughagymáról, akkor majd március elején. Paradicsomot, paprikát áprilisban, akkor is, ha magról, akkor is, ha palántáról. De palántának pohárba tényleg lehet vetni egy-két hét múlva. Típusok... attól függ, mit szeretnél vele, belőle, ha csak enni, akkor én nagyon szeretem a lucullus fajtát, ami ilyen szilva alakú, paprikából sima édes fehéret szoktam. Konkrét vetőmagfajtát majd mondok, elő kell vennem hozzá a tavalyi magokat :)

Juhmeli írta...

Lesz díszkert is? Meg veteményes? Látszik, hogy csendesebb lett a házatok, jut idő egy kis álmodozásra.:)

Timi írta...

Veteményes mindenképpen, az volt eddig is. Díszkert... hm :) hosszútávon szeretnénk egy japánkertet, aminek része lenne a most tervezett virágoskert kis kavicsos utakkal, paddal. Van ott egy birsalmafa, ami a göcsörtös alakjával nagyon illene bele. A sokáig élő növényeket, cserjéket már úgy kellene megválasztanunk, hogy ebbe a koncepcióba is illeszkedjenek.

Orsi írta...

Timi, igen, még csak pohárba gondoltuk a magokat, persze. :))
A lucullust mi pont nem szeretjük enni. Tavaly anyukám adott rengeteg palántát abból a fajtából, termett is bőven, alig győztük felhasználni, lett belőle rengeteg sűrített paradicsom, paradicsomlé, ketchup, aszalt paradicsom, lecsó... de simán enni nyersen sem Laci, sem én nem szeretem. A vékonyabb húsú, édeset szeretjük. Ezért vettem én a Korallt, Laci pedig a Holland Törpét említette, de nem vagyok egy nagy kertész, nem ismerem még. :)

Timi írta...

Pohárba akár mehetnének is, de nagyon nagyok lesznek, mire kiültetheted őket, lehet, hogy kevés lesz nekik addigra a pohár meg a tápanyag, és megnyúlnak vagy elsatnyulnak. Ha meg kiülteted őket, mielőtt kinőnék a poharat, még megfagynak (nem konkrét fagy, csak tavaszi hideg). Normális ember megvárja velük a fagyosszenteket, én április végén szoktam kiültetni.
Amire emlékszem tavalyról, közepes bogyójú, lédúsabb piros a Roma F1, éés most megnéztem és nincs is maradék magom :) Az a baj, hogy nem tudok így fajtákat fejből, el szoktam olvasni a mag hátulján a leírást, és az alapján :) Paprikát is megnéztem most, Senator nevű a sima fehér nem csípősöm.

Juhmeli írta...

A birsalma tényleg nagyon szép formára tud nőni, tök jó ötlet a kert az ösvényekkel. Nem kis munka lesz megcsinálni, ha majd egyszer belevágtok. Jó tervezgetést, álmodozást hozzá!

Annus írta...

Timi!Az én hagymáim is már kinn vannak,remélem megmaradnak szépen ,mert imádom!Én is alig várom hogy mehessek ki...ha egy picit is süt a nap már kinn vagyok.De a tervezgetést már unom,szeretnék már látni is vmit.Mondjuk a hagymás virágok is bújnak már kifelé:))
És igen,szép virágos cserjék meg egy csomó ötletem van nekem is,az udvar meg nagy:)És lesz egy sziklakert,de lehet az nem idén.De kár:)))