2012. január 27., péntek

Korkülönbség

Megpróbálom összeszedni a gondolataimat a témában, kicsit zagyvák :)
Szóval, Marci és Regő között hat és fél év van. Nem így terveztem, lánykoromban, illetve amikor fiatalon megszületett az első gyerekem, azt gondoltam, hogy négy-négy év lenne jó. 23 voltam, amikor Marci született, négy év korkülönbséget pont jónak gondoltam: se nem túl kicsi, se nem túl nagy, számomra is jól kezelhető, a nagy nem pont dackorszakos vagy oviba menős, amikor kistestvére lesz, és hasonló előnyök jutottak eszembe. Aztán, ahogy mondani szokták, az élet máshogy hozta - de persze az életemet én alakítottam, szóval mivel elváltunk az apjával, nem lett négyéves korára kistestvére, lett viszont hat és fél éves korára. És nagyon jó lett így :) Sokan mondták, illetve a saját esetükre mondják ma is, hogy ez túl sok, vagy nem akarnak ilyen nagy korkülönbséget, hogy így már nem is testvérekként nőnek fel, hanem két egykeként. Nekik azt javaslom, nézzék meg az én két fiamat, amikor együtt játszanak, veszekszenek, mesét hallgatnak, rohangálnak :) Marcival voltak nehézségek eleinte, mert Regő születése szinte napra pontosan egybeesett az iskolakezdéssel, ami amúgy is nagy váltás, de az első osztály után ezek teljesen lecsengtek. Most is mondja néha, hogy a kicsiknek jó, például amikor itthon maradnak velem, vagy épp amikor Regővel elmentünk valahova, amíg ő iskolában volt, de ilyenkor emlékeztetem arra, hogy neki is mi mindenben jó. Persze sokszor rosszulesik az elégedetlensége.
Az is szuper ebben a korkülönbségben, hogy Marci már igazi segítség. Írtam, hogy az elmúlt napokban teljesen magától készít reggelit, és ha kell, Regőnek is megken egy kiflit, ezt nem én kértem tőle, épp csak felkelt, látta, hogy én még nem vagyok, és megcsinálta. Vagy meg lehet kérni, hogy vessen egy pillantást Csongorra, amíg én kiszaladok, ilyesmi. És egy csomó mindent magától csinál, néha önállóan - tükröt tartva - neveli Regőt, ami tud meglehetősen kellemetlen is lenni :) De összességében bátran ajánlom mindenkinek a hat-hét év korkülönbséget, aki csak azért nem akarna második vagy többedik gyereket vállalni, mert már túl nagy lenne a korkülönbség. Amúgy is, gyereket magunknak vállalunk, a testvér bónusz :)
Aztán megérkezett Csongor, Regőhöz képest 28 hónap korkülönbséggel, Marcihoz majdnem kilenc évvel. Így a Marci-Csongor kapcsolatra a fentiek ugyanúgy jellemzőek, csak még határozottabban, és sokkal problémamentesebben. Marci rutinos nagytesó, és már nem okoz gondot az iskola sem, nem újdonság. Regő és Csongor között a kis korkülönbségtől féltem is, illetve nem konkrétan ettől, hanem a féltékenységtől, vagy hogy Regő érteni fogja-e, hogy mi történik, de ezt alaptalan volt, kiderült, hogy értette, Csongort pedig imádja, és féltékenységnek semmi jele. Persze figyelni kell, hogy ne szoruljon háttérbe, ne hallja folyton azt, hogy most Csongor miatt nem tudok ezt vagy azt csinálni vele, neki. Így aztán szoptatás közben félkézzel bármire képes vagyok, etetek, kiveszem az etetőszékből, mesélek és amit még csak kell. Sokak szerint ez a korkülönbség nem is kicsi, és valóban, az egy-másfél év sokkal kisebb, és biztosan nehezebb is. Szerintem azonban kicsi ez is, egyrészt mert Regő is még pelenkás, másrészt ő is kicsi. Két és fél éves sincs, már nem baba ugyan, és nem is akarom "kicsinyíteni", de a nagy gyerek ettől még messze van. Ugyanúgy az én kicsi babám, mint eddig, és szerintem fontos is, hogy az maradjon, ne kelljen a még kisebb testvér miatt hirtelen felnőnie. És persze a hat és fél évhez képest határozottan kevesebb a 28 hónap :). Ezt a korkülönbséget még most próbáljuk, majd egy-két év múlva tudok úgy beszámolni a tapasztalatokról, mint Marci esetében, de eddig, öt hét tapasztalatával kijelenthetem, hogy ez is jó :)
Még Marci fehérvári védőnője mondta ezelőtt csaknem kilenc évvel, hogy meg fogom látni, úgy lesz jó, ahogy lesz. Ha kis korkülönbség lesz, akkor az lesz a legjobb, ha nagy, akkor az, mindenkinek az lesz a legjobb, ahogy épp alakul. És milyen igaza volt!
Az is érdekes egyébként, hogy anyukámék is hárman vannak testvérek kettő és hat év különbséggel. Mi is ugyanígy, az én gyerekeim pedig fordítva, hat és kettő :)

8 megjegyzés:

Emese írta...

Szerintem az nagy baromság, hogy 5-6 év korkülönbséggel 2 egyke gyereked lenne. 11-12 évnél már lehet benne valami, de az sem lenne igazi egykeség.
Amúgy szerettem volna kipróbálni a nagyobb korkülönbséget, sok jó oldala lehet. Majd ki tudja, lehet ki is fogom :)
A 28 hónap szerintem is kicsi korkülönbség. Semmi olyan extrát nem tud egy 28 hós egy 18-20 hóshoz képest, ami annyival könnyebbé tenné a dolgokat. MAx a beszéde. Szerintem onnan számít nem kicsinek a korkülönbség, ahol a nagyobb közösségbe jár, önellátó (öltözik, wc-zik, eszik egyedül). Ez pedig inkább 4-5 év korkülönbséget jelent, közel sem 28 hónapot :)

Orsi írta...

Ezt a véleményt, amit Marci régi védőnője mondta, a barátnőmnek is mondta az övék. És milyen igaz! :))
Szerintem sem sok a 6,5 év, a 28 hónap pedig határozottan nem kicsi. Emivel értek egyet: tizenvalahány év már sok, másfél év pedig tényleg kicsi (ahogy te írod), de ez így tök jó! Biztosan sokat számít, hogy Marcit már sok dologra meg lehet kérni, és magától is segít. :)
Néztem a képeket, ügyesek, aranyosak, mint mindig. :)Marcinak pedig külön gratulálok a rajz ötöshöz!! :)

Napsugárkisasszony írta...

Köztem és a bátyóm között 8 év van.
Néha jó,néha kevésbé jó,de ahogy egyre idősebb leszek,egyre jobban meg is értjük egymást,mert pl. egy 14 éves srác nem nagyon tud sokat kezdeni egy 6 éves kishúggal. :)
De számíthatunk egymásra és ez a lényeg!

Névtelen írta...

Szia Timi, sokat olvaslak, de azt hiszem most írok először :)) Talán, mert nálam is nagyon aktuális ez a téma egy 8 éves és egy 6 hónapos kisfiúval. Én is nagyon bízom benne, hogy jó testvérek tudnak majd lenni a későbbiekben és nem lesz sok ez a korkülönbség. A röpke fél év alatt viszont én is csak jókat tapasztaltam. Eddig a közös programszervezés volt nehézkes, de valahogy azért csak megoldható lesz :)).
A blogod egyébként nagyon tetszik, gratulálok a családodhoz. Üdv.: Vivi

Timi írta...

Nahát, milyen sokakat érdeklő témába nyúltam :)

Emi, egyetértek, és javaslok Neked egy negyedik babát mondjuk hat év múlva :)

Orsi, de én pont azt mondom, hogy a 28 hónap szerintem még kis korkülönbségnek számít, egyik kicsi-másik pici szituációnak. De nem TÚL kicsinek :)

Gréti, igen, pedig mi egyneműek vagyunk, de amikor a nővérem mondjuk 16 volt, én 14, a húgunk pedig 8, hááát, mi is kiküldtük párszor a kapu elé, hogy nézze meg, hogy ott vagyunk-e :D Én egy szobában laktam a húgommal, és a kamaszkori lovagjaim a térdükön lovagoltatták :)

Vivi, örülök, hogy írtál :) Szerintem is jó lesz később is, biztos lesznek olyan életszakaszaik, amikor eltávolodnak kicsit egymástól, de majd újra összejönnek, és ez más korkülönbségnél is lehet így. Marci programjaira én legtöbbször vittem Regőt is, így volt félévesen a Csodák Palotájában, másfélévesen az esztergomi Duna Múzeumban pl. :)

Névtelen írta...

Igen, én is ilyen programokra gondoltam,a Duna Múzeumot pedig nagyon köszi, jó ötletet adtál :))

Macus írta...

Nálunk a fiúk között 5 év korkülönbség van, így alakult. Jónak bizonyult. A kicsi lány most lesz 5 éves, a fiúk és közte 10, ill. 15 év van, (Ő az én jutalomjátékom...). És szuper. Lehet, hogy azért is, mert a nagyok fiúk, és imádják. Persze a legnagyobb 15 évesen nem volt elájulva a picitől, de a középső akkor, 10 évesen is már az első perctől imádta.

A korkülönbség nálunk tényleg úgy jó, ahogy van.
Az meg, hogy hogyan viszonyulnak a tesóhoz, a személyiségüktől is függ valószínűleg.

Orsi írta...

Timi, egyetértünk: a 28 hónapos korkülönbség sem nem nagy, sem nem túl kicsi- épp jó. :) Lehet, hogy nem elég egyértelműen fejeztem ki magam. :)