2012. május 18., péntek

Fáradt, büszke - avagy egy poszt fejlődéstörténete

Ez a bejegyzés legalább egy napja érik bennem. Tegnap ilyenkor még csak fáradt-büszke lett volna a címe. Aztán estére annyira fáradt lettem, hogy a büszkeség visszahúzódott valahova az agyam egyik hátsó rekeszébe. Mára viszont elég jól aludtunk, úgyhogy a fáradtság is odabújt mellé, és most akkor miről is akarok írni? :)
Szóval voltak ezek a frontos, erős szeles napok - remélem, helytálló a múlt idő használata. Csongort megviselte, nappal is rosszabbul aludt, de éjjel meg megszámlálhatatlanszor keltem hozzá. Két-három ilyen éjszaka után tegnap már igencsak tompa aggyal bámultam ki a fejemből. Hozzájött még a csütörtöki süteményötletem: süssünk croissant-t, de úgy, hogy a kelesztés és a hajtogatások közötti pihentetés alatt majd vasalok, és milyen jó lesz nekem, mert milyen hatékony leszek. Hát, így is lett, régóta nem termelődött ennyi sütemény és vasalt ruha egyszerre, de hogy én hogy éreztem magam utána, arról csak annyit mondanék, hogy lőjetek le, ha ez a kombináció még egyszer eszembe jut :)
És hogy miért is vagyok büszke rájuk? Regő a könnyebb: a szobatisztasága miatt. Olyan ügyes :) Most már negyedik vagy ötödik napja pelenka nélkül alszik délután, és eddig egy baleset sem volt. Féltem levenni, de egyszer olyan határozottan tiltakozott ellene - és nem hisztizett - hogy akkor vettem egy nagy levegőt és megpróbáltam. Előtte, utána pisil, és közben nem, és alszik két-három órát. 
Persze ez a fajta büszkeség is háttérbe szorult estére, amikorra három kakis alsógatyát mostam ki. Nem akarom, hogy a blogot innentől belengje a kakiszag, tehát nem ragozom agyon a témát, lényeg, hogy ez a része kevésbé megy. A kis balesetek, amikor szól és szaladunk, de mégse sikerül, az rendben, de van, amikor tudja, hogy mi történik, de elbújik valahova és úgy... Résen kell lenni. Azért haladunk, csak hát ez nem egy kellemes és szórakoztató fajta mosás, nem szeretem :) És azért büszke vagyok ám, csak néha fejben kell tartanom.

Marcival kapcsolatban nehezebb megfogalmazni. Még nagyon korai is, hiszen hol van még a kamaszkor és annak a vége, amikor tényleg meglátszik, milyen ember lett belőle. De mostanában, így kicsiben, azt érzem, egész normális kiskölyök is lett belőle, ami a lényeget illeti. És ez megdobogtatja anyai szívemet, úgy érzem, valamit jól csináltunk. Mert például olyasmiket mesél, hogy "az összes" osztálytársa milyen filmeket néz meg, de például nem olvasták a film alapjául szolgáló könyvet. Vagy hogy folyton arról beszélnek, hogy melyik lövöldözős játékban ki hány pontot ért el, azaz hány embert nyírt ki. Vagy mit, szerencsére nem értek ezekhez a játékokhoz. És hogy szerintem a felnőttek örülnek, ha a gyerekük egész nap a számítógép előtt ül? Nem? Akkor miért meséli X. hogy ő annyit gépezik, amennyit akar? És hasonlókat. Látható rosszallással, mintha gyökeret vert volna már benne az az értékrend, az a fontossági sorrend, amit szerettem volna elültetni benne. És ha megkérdezem, hogy zavar, hogy te ezekhez nem tudsz hozzászólni? - azt mondja, nem. Tanúja is voltam már ilyen beszélgetésnek, lazán elmesélte, hogy ő mivel játszik, és az miért jó. (Mostanában amúgy egy Ikariam nevű, ókori görög szigeteken játszódó ingyenes online stratégiai játékkal. Városokat épít, nyersanyagot termel ki, tudósokat képez és hadseregeket állít fel. Meg kosárlabdázik a miniclipen, mindezt naponta kétszer húsz percben.)
Mert az anyai szív ilyenkor azért aggódik is egy kicsit, hogy jaj, nem zártam ki a gyereket a közösségből? Hogy nem tud hozzászólni dolgokhoz? De tud, egy csomó mindenhez, és amihez nem tud, az nem zavarja, folytatja mással.
A másik ilyen, ami alapján a barátai "egy kicsit hülyék": hogy "cicis nőkön" nevetgélnek, és ő nem érti, mi ebben a vicces. Lehet, hogy csak nem elég érett hozzá, és majd eljön az a korszak, amikor ő is szégyellősen nevetgél ezeken a dolgokon, de szeretném azt hinni, hogy inkább arról van szó, hogy mindig válaszoltunk a kérdéseire, nincs cikis téma. Remélem, jól csináljuk. Olyan most, mintha egy kicsi beérett volna a gyümölcsből...

Csongorral pedig jó, hogy megvártam a posztolással a ma reggelt, mert tegnap még csak arra lettem volna büszke, hogy a tenyeremben tartom az arcát, beszívom a pihés kis haja illatát és elpityeredek... Szóval hogy milyen édes. De ma reggel először láttam, hogy végre hason fekve is nyúl valamiért, fog, játszik, ezt már nagyon vártam! Majd rákérdezek, de úgy látom, hogy a lába, has- és hátizmai nagyon erősek, de a karja kicsit talán le van maradva ezekhez képest. Tornázunk, masszírozgatom, nem tudom, kell-e ennél több. Elvégre fog, nyúl, játszik, de hason fekve inkább csak könyéken támaszkodik, még nem tenyéren. És nem is szeret hason lenni. Fordulni tud mindkét irányba, de nem gyakorolja, csak láttam már, hogy tudja. Regő is ilyentájt kezdte, aztán nagyon beindult. Viszont Csongor simán felül hasizomból, ezt egyik fiam se csinálta, én meg nem szeretem, mert az a fixa ideám, hogy a gerince még nem elég erős ahhoz, hogy üljön. Másrészt viszont, ha magától csinálja, akkor biztosan nem árt neki... jövő héten védőnő, megbeszélem vele ezeket.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kakis alsónadrágon is beválik az epeszappan! :)
Ági

Emese írta...

Nálunk mennyi gatyamosás volt...., hát, megértem, hogy nem szereted :)
A fiúkra büszke is lehetsz! Marcira kiváltképp! Tényleg jó, ha már saját értékrendje ilyen stabil, s ilyen jó :)
Szerintem nem kell még Csongornak a tenyerén támaszkodni, az majd csak a mászáshoz kell, bőven ráér erősödni. Buci se nyomja még ki úgy magát :)

Kincső írta...

Nekem is ugyanígy jár az agyam most, Timi :) Büszke is lehetsz a fiúkra, bizony! Csongorral is minden rendben, biztos vagyok benne! :)

Patrícia írta...

Büszke lehetsz a fiúkra! Csongorral sincs semmi baj, biztos vagyok benne..
Alsógatyamosás..Majd belejön, lényeg, hogy elindult az úton:)

Nekünk hála égnek nincs ilyen probléma.

Ez ügyben is teljesen természetesen ül a wc-re, viszont éjszakára még pelus kell, és ritkán veszem le szárazon róla. De ez legyen a legkevesebb:)

Csupimami írta...

Szuper gyermekeknek szuper az anyukájuk!