Ezt a könyvet pár nap alatt kivégeztem, izgalmas volt és ebben a kategóriában könnyed, pont ezt vártam egy orvoskrimitől. Még egy Robin Cook vár rám az éjjeliszekrényen, aztán elég is lesz belőle egy időre.
Jobban tetszett, mint a múltkori Műhiba, nem annyira aprólékos, hogy úgy tűnjön, karakterszámra fizetik az írót, így elmaradnak a kis unalmas részletek. Azért volt egy kis csalódásom a végén, számítottam volna még egy újabb fordulatra, de elmaradt. De ne a végével kezdjük :)
A Bostoni Alapítványi Kórház életébe látunk bele: az orvosok munkájába, konfliktusaiba, a köztük létrejött barátságokba, kicsit a magánéletükbe is. A főszereplő, Cassandra és szívsebész férje, Thomas napjait, kapcsolatát ismerjük meg jobban nem nagyon boldogok. Kapcsolatuk válságban, Thomasnak több viszonya is van mellette, ezen kívül őt a karrierjével kapcsolatos problémák gyötrik, a szintén orvos Cassandrát pedig az egészsége és a házasságuk aggasztja.
Közben a kórházban rejtélyes halálesetek történnek, amit a patológián Cassi volt évfolyamtársa már egy ideje nyomoz, de nem jön rá az okokra és az összefüggésekre. Mert persze van összefüggés, és az olvasó a regény folyamán hol egyik, hol másik lehetőségre tippel. Az már biztos, hogy balesetnek, rosszullétnek álcázott gyilkosságokról van szó - mármint az olvasó számára, mert a regény szereplői számára az utolsó pillanatokban derül ki - de ki követi el őket, és miért? Olvasás közben nagyon sokféle variációt el tudtam képzelni, így, a vége ismeretében azonban úgy látszik, minden az egyetlen logikus végkifejlet felé vezetett. Ez az, amit kicsit sajnálok, jobban szerettem volna, ha meglepőbb megoldás születik, de még így is az utolsó pillanatig izgalomban tartott a regény. Még Cassandra élete is veszélybe kerül, nem is egyszer, lehet drukkolni, hogy ő azért ússza meg - de többet már nem árulok el, olvassátok.
Viszonylag régi regény, 1989-es kiadású. Mindig nagyon szeretem, mosolyogva olvasom ebből a korszakból a mára már viccesnek ható lefordított kifejezéseket: amikor a fénymásolatot fotókópiának fordítják, vagy a borderline személyiségzavart határesetnek. Érdekes így mögé nézni, és felismerni, mi lehetett az eredeti angol szó, de ez nem zavar olvasás közben, inkább ad egy kis plusz ízt a regénynek.
1 megjegyzés:
Ilyen fordítási megoldásokon én is szoktam mosolyogni, és néha nagyon könnyen vissza lehet vezetni, hogy mi is lehetett az eredeti kifejezés, amit viccesre ültettek át. Filmekben is szoktam kiszúrni ilyeneket, és mindig megjegyzem. :)
Sosem olvastam még Robin Cookot, de borzongani szeretek, úgyhogy szerintem fel is veszem az elolvasandók listájára. Ami nem rövid, de majdcsak eljön mindegyiknek az ideje! :)
Megjegyzés küldése