2012. augusztus 22., szerda

Duplán hullámos sál és az új fonalak

Készen van a fonalimpiás sál :) Igaz ugyan, hogy az olimpiának vége, de legalább a paralimpia még nem kezdődött el...
Eredetileg kétméteresre terveztem. Aztán amikor három gombolyag már benne volt, olyan hosszúnak tűnt, meg bevallom, egy kicsit untam is már a mintát, hogy be akartam fejezni. Aztán csak nekiduráltam magam, és a negyedik gombolyagot sokkal gyorsabban kötöttem bele, mint az előzőt. Hétfő éjjel, illetve inkább már kedd hajnalban lett kész, tegnap blokkoltam.
Előzetes becslések alapján úgy számoltam, valamivel 180 centi felett lesz négy gombolyagból. Aha... Úgy blokkoltam tegnap, hogy a kétméteres matracon kénytelen voltam visszahajtani a végét, mert nem fért el. Gyorsan le is mérem: pontosan 201 centi blokkolás után lazán mérve, a szélessége 40 centi, a súlya pedig 208 gramm. Logikus: négy gombolyag, plusz a nyolc gramm az ötödikből, az utolsó mintaegység befejezéséhez. 
És akkor íme a fotók:
Blokkolódik...

Minta közelről

Színek még közelebbről

Az esése

Vállfán
Azért a korábbi képen nem látszott, hogy ez lesz belőle :) És hogy miért duplán hullámos? Az egyik hullámot a csipkeminta adja. És mivel a fonal szakaszosan festett, a színek is csíkmintát adnak ki, de a függőleges hullámok hol össze-, hol széthúzzák őket, így lett duplán hullámos. Itt lehet megnyerni!
És amit még mutatni akartam, ha már fonalak és fényképek:

Ezt kaptam a szülinapomra anyuéktól, olyan szervezésben, hogy kiderítették a fonalam.hu-s lányok és Ercsu segítségével, hogy minek örülnék, aztán Ercsu bevitte Pécsre a nővéremnek, és ő hozta el Ságvárra. A kiderítés meg úgy zajlott, hogy Fonalam.hu Bettyvel leveleztünk az előző rendelésem kapcsán, mutattam neki egy kardigánmintát, hogy olyat szeretnék Regőnek az egyik fonalukból. Ő a Soft Springet ajánlotta, és kifaggatott, hogy milyen színekből szeretném...? Micsoda véletlen, pont barnás Soft Springek érkeztek a dobozban :) Az egy gombóc kéket meg már a lányoktól kaptam hozzá ajándékba, mert az összes nyereményjátékukon azt akarom megnyerni :) Egészen meghatott a dolog, ezúton is köszönöm!

6 megjegyzés:

Emese írta...

Nagyon szép lett!
Milyen jó így ajándékot kapni :)

Macus írta...

A sál gyönyörű, a fonalak szintén. Olyan jó az ilyen konspiráció, látszik, hogy az ajándékozók nagy gondot fordítanak rá, hogy örömet okozzanak.

zsuzsa írta...

Timi, a sál is gyönyörű és a fonalak is ! Nagyon szép a barna árnyalata :)
A sál mintáját hol lehet megtalálni ?

Timi írta...

Igen, nagyon-nagyon jólesett ez a szervezés :)

Zsuzsa, egy régi könyvben van, majd kölcsönadom! (Bné Fodor Ágnes: Kötőkönyv mindenkinek)

Timici írta...

szépséges a sál, szuper az ajándékod, használd őket egészséggel!!!:)

Csupimami írta...

Csak annyit módosítanék, hogy a fonalam.hu-s lányok vitték be az Ancsának,de a Csabi hozta el, tehát ő is benne volt!