Fogorvosos

Világéletemben féltem a fogorvostól. Ha egy teszten felmerülne a kérdés, hogy félek-e valamitől, a meztelencsiga mellett a fogorvost mondanám. Amúgy most, hogy leírtam, már érzem, hogy nem is annyira igaz, valamennyire már enyhült a dolog. De ennek a félelemnek tudható be, hogy sajnos sok fogat elhanyagoltam. Nem akarok mindenféle rejtélyes okokat kreálni: nyilvánvalóan az én felelősségem, az én hibám, hogy sokszor nem mentem orvoshoz, amikor mehettem volna időben is. Mindig kitaláltam, hogy most időm nincs rá, most pénzem nincs rá, most ezért vagy azért nem jó. De azért abban biztos vagyok, hogy a gyerekkori, kamaszkori tapasztalatok belejátszottak ebbe. Gyerekkoromból igazából nem is emlékszem magukra a kezelésekre, pedig voltak akkor is, és volt érzéstelenítés nélkül is, és a fogorvos volt az iskolai rém, azt írtuk a füzetekre is, hogy "ez xy tulajdona, ne fájjon rá senki foga, kinek fáj a fogacskája, Laczkó doktor mindig várja". Én annyira emlékszem, hogy fogorvos után tejbegrízt kaptunk vacsorára, hogy ne kelljen rágni :) Biztos olyan szörnyű az élmény, hogy gyermeki agyam kitörölte, nem tudom :)

Kamaszkoromban volt egy tényleg rossz, szerintem elég súlyos élményem. Lyukas lett a felső középső metszőm, anyukám felnőtt fogorvosához mentem, mert az iskolafogászattól féltem. Akkor még nem tudtam, most se biztos, hogy jól mondom el, hogy van valami váltás kamaszkorban, van gyerek- és felnőtt tömés, és kb. 14-15 éves kor körül válik az ember éretté a felnőtt tömésre, akkor már nem érzékeny rá. Nos, az enyémet felnőttel tömték. Utólag tudtam meg, hogy fel kellett volna hívni a figyelmemet, hogy ha érzékeny a fogam a hidegre vagy fáj, akkor vissza kell mennem és gyerektömésre kell cserélni. Hát, ezt nem mondták. Fájt, fájt, de gondoltam normális, végülis furkálták, tömködték. Aztán a fájdalom elmúlt, én meg örültem. Rá pár hétre az iskolában ebéd közben hozzáért a fogamhoz a fém villa, és felüvöltöttem. Egy osztálytársammal rohantunk a fogászatra, érzéstelenítés nélkül ölték ki az ideget, ordítottam. Pénteki nap volt, vasárnap reggel nagyon furán éreztem magam, arcomat eltakarva lopakodtam ki a fürdőszobába a tükörhöz.  Az arcom feldagadva, a szemem alig látszott, és az illető fog félig kiesve lógott a számból... Anyukámat nem kellett nagyon ébresztgetni, amikor meglátott, eléggé siettünk a fogászati ügyeletre. A lényeg: ciszta nőtt a foggyökérre, meg tudták menteni, de egy hétig beteg voltam, otthon feküdtem és kezelésekre jártam. Közben ez a fog megfertőzte a mellette lévőt... a lényeg az, hogy 15 éves koromtól 30-ig egyre csúnyuló gyökérkezelt fogakkal a számban éltem, és a mosolyom nem volt az igazi. Végül töredezni kezdtek, egy almába sem mertem beleharapni, és még komolyabb félelem alakult ki bennem. A leírt esettől fogva ahhoz az orvoshoz jártam, aki akkor megmentett, hálás voltam neki és jó is volt, de emberileg sokat ártott, mindig piszkált a félelmem miatt és mert nem mertem elmenni, csak ha már fájt valami, és kamaszlányként is ugratott, amihez túl érzékeny voltam. Szóval a félelem nőtt. 

Középiskola végéig hozzá jártam, főiskolán imádkoztam, hogy ne kelljen Pesten idegenhez menni, de kellett... aztán amikor már Marcit vártam, és Fehérváron laktunk, akkor ajánlotta egy barátom a mostani fogorvosomat, akihez azóta is ragaszkodom. Ő csinálta meg végül három éve az elülső fogaimat, hozzá jártam tavaly is hosszasan más egyéb fogakkal. Ő egy tündér, egy angyal, és remélem, túlél, mert egész életemben hozzá akarok járni. Persze a félelem megvan... de ha egyszer ráveszem magam, hogy elmenjek, a második alkalomra már mosolyogva megyek. Ha kihagyok hosszabb időt, akkor elsőre megint félek...

Tegnap voltam nála. Van ugyanis egy fogam, amiből valamikor Csongorral az utolsó hetekben kiesett egy tömés. Jól volt, nem fájt, tehát jöttek az érvek: utolsó hetekben már nem megyek, pici babával nem megyek, satöbbi, majd megalkudtam magammal, hogy szeptemberben, amikor csak Csongor felügyeletéről kell gondoskodni. Erre így a szeptember beköszönte előtt szombaton ráharaptam egy uborkára, és majdnem felüvöltöttem. Annyira fájt, hogy még a karom is elzsibbadt, és gyakorlatilag alvásba menekültem, mihelyt a gyerekek hagyták. Nem is akartam aludni, de a testem egyszerűen kikapcsolt. Utána nagyon vigyáztam, jaj rá ne harapjak megint, és bejelentkeztem a fogorvoshoz. Úgyhogy tegnap kihúzták... Nem volt mit tenni. Viszont a fentiek eredményeképp most - és ez nagyon kínos, de beismerem... - alul már alig van rágófogam. Tegnapig rettegtem, hogy ezt csak beültetéssel lehet orvosolni, és az egy vagyon, és műtét, és fájdalom... de most nagyon fel vagyok dobva, mert mesélt egy technikáról a fogorvos, amivel beültetés nélkül lehet pótolni, és ez sem olcsó, de mondjuk tizede a beültetésnek, és egy összegyűjthető összeg, és akkor lesznek rágófogaim! Juhhú! :) (csak ne utáljatok, amiért most nincsenek...)